Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám

6 ELETMOD 2012. OKTÓBER 21., VASÁRNAP Kismamáknak változhat az ízlésük terhesség Nagy és kis kérdések, melyek sok kisbabára váró anyukában felmerülnek Az anya-baba kapcsolat harmonikusan alakul ki, a .kispapák" kezdetben olykor nehezebben élik meg szerepüket HÍRSÁV A bánattól tényleg „megszakadhat” a szív AKÁR TÍZSZERESÉRE ÍS nőhet a szívroham kockázata an­nál, aki elvesztette közeli hozzátartozóját. A „megsza­kad a szív” szindrómában a szív olyan elváltozást szen­ved, melynek következtében képtelen a vér normális pumpálására, ez akár egész­séges szív esetén is bekö­vetkezhet! Nem csak halál­eset, de szélsőségesen erős stresszhelyzet is kiválthatja a hirtelen szívmegállást. Csernus doktor borásznak állt korábbi éveihez képest jó­val csendesebben él az egy­kori bevállalós pszichiáter. Legújabban borászkodik: harmadmagával dobta piac­ra Lelki fröccs nevű borát. De hű maradt hivatásához is: sportolókat segít, betege­ket fogad, de csak azoknak a kezelését vállalja el, akik hajlandók segíteni önmagu- kon. Dr. Csernus Imre erről is beszél a Hölgyvilágnak, adott interjújában. Megártott a lábaknak a flip-flop papucs? az idei nyár nagy divatja volt a flip-flop papucs. A jó idő elmúltával egyre keve­sebben járnak benne az or­topéd orvosok legnagyobb örömére. A sarok nélküli lábbelit rendkívül egész­ségtelen viseletnek tartják. Nem tompítja a talajjal való érintkezéskor fellépő ráz­kódást, ez káros a gerincre. Járás közben rendellenesen begörbült, kapaszkodó állás­ba kényszeríti a lábujjakat. A szakemberek szerint ez a papucsféleség csak strand­ra való, nem az utcára. A Hölgyvilág az újságosoknál Nem könnyű egy kismama élete. Néha egészen apró dolgok is elbizonytalanítják, megzavarják. Szorong és iz­gul: „csak minden rendben legyen, csak minden rend­ben menjen!” Szerencsére többnyire így is van. VR-összeállítás Megpróbálunk segíteni. Össze­gyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket - és né­hány furcsaságot is. A párom nem meri megérinteni a hasamat. Megrémíti, amikor a gyerek rúg. Normális ez? A férfiak másképp élik meg az egész, gyerekkomplexust. Vannak komplexusaik nekik is. Néhány „várandós” apuka valóban képtelen az anya ha­sában fejlődő magzattal bár­milyen kapcsolatot kialakítani. Mindez nem jelenti azt, hogy ha a kicsi megszületik, ne változna meg a helyzet. Bizto­san ki fog alakulni a normális apa-gyerek kapcsolat! Amióta terhes vagyok, mindig olyan forrónak érzem a lábam. Hogyan tudnám lehűteni? A jelenség oka a keringés ter­hesség alatti megváltozásával van összefüggésben. A terhes­ség előrehaladtával gyakorta előfordul a melegláb-érzés, il­letve a lábdagadás. Nem kóros, hacsak a kismama nem érez fájdalmat. Fájdalom esetén be­szélni kell a kezelőorvossal. A láb masszírozása, felpolcolá- sa, hideg vizes leöblítése segíte­ni szokott. A hasam folyamatosan viszket. Miért, és hogyan orvosolható? Ez gyakori jelenség a har­madik trimeszterben (harmad­komplikAciómentes terhes­ségnél nem okozhat problémát a nemi élet. A nő melle azon­ban érzékenyebb, és a hormon- szint-ingadozás miatt a terhes­ség elején és végén kevésbé kí­vánhatja a szexet; hasának megnövekedése pedig egyes esetekben tényleg gátolja egyre feszesebbé válik, ez okozza a diszkomfort érzést. Finom bőrápoló krémmel vagy olajjal kenegesse a has. bőrét, hogy enyhüljenek a tünetek. Nagyon erős viszketés viszont tényleg bajra, betegségre utal­hat! Terhességi cholestasis, vagyis terhességi májbetegség állhat a háttérben. Ilyenkor megemelkedik az epesav szint­je a vérben, ami laborvizsgálat­tal kimutatható. Tehát orvoshoz kell fordulni. Mikor rúg először a gyerek? A legtöbb nő a terhesség 18-21. hete környékén érzi elő­ször a magzat mozgását. Elein­te olyan, mintha pici pillangó verdesne a szárnyával. A ter­hesség előrehaladtával aztán már egyre határozottabbakká válnak a mozgások, és a vége a klasszikus szexpozíciókat. vannak azonban esetek, ami­kor tiltani, de legalábbis korlá­tozni szokták az orvosok a ne­mi életet: korábbi spontán veté­lés, koraszülés, vérzés, nyitott méhszáj stb. mivel minden eset egyedi, cél­szerű a kezelőorvos tanácsát felé már ténylegesen rúgásokat érez a kismama. Furcsa álmaim vannak. Ezek a bizarr „történetek” lehetnek a terhességem „következmé­nyei”? Sok terhes nő számolt már be furcsa álmokról, főleg az el­ső trimeszterben, amikor még aggódnak, hogy vajon minden rendben van-e, lesz-e. A terhes­ség vége felé sokan kimondot­tan a szülési fájdalomtól retteg­nek, és ez a félelem akár rém­álmok képében is jelentkezhet. Hogyan kell bekapcsolni ter­hesség alatt az autó biztonsági övét? Muszáj egyáltalán? Nem csak muszáj, de köte­lező! Sok kismama és mag­zat életét mentette már meg a biztonsági öv. Természetesen kikérni. Amennyiben a szexnek nincs orvosi akadálya, akkor jobb is, mint máskor! Érdekes és sok nő esetében igaz - bár tudományos magyarázata nincs -, hogy terhességük ide­jén könnyebben jutnak el az or­gazmusig, főleg a második tri­meszter idején. nagy hassal kényelmetlen lehet az övét használni. (És egyéb­ként is hosszabb útnál meg­fontolandó inkább a vonatot választani.) A biztonsági övét a lehető legkényelmesebbre kell állítani: az alsó szíj a pocak alá kerüljön, a felső pedig a két mell közötti területre. (Az öv alsó felének beállításához meg­felelő készség, övterelő is kap­ható!) A biztonsági öv legyen mindig feszes, mert csak így védhet hatékonyán. Úgy érzem, mintha a mellka­som megnőtt volna. Nem véletlenül! A relaxin ne­vű hormon, mely a terhesség vége felé szabadul fel, előké­szíti a szervezetet a vajúdásra: ellazítja a szöveteket, ízülete­ket, izmokat főleg a medence és a mellkas területén. Feszes, SOK KISMAMA meséli: ellenáll­hatatlan vágyat érez olyan ételek iránt, amelyeket koráb­ban meg sem kóstolt volna, sőt ki nem állhatott! Terhes­ség alatt egészen különleges dolgokat is megkívánhat vala­kifüggetlenül attól, hogy mi­lyen volt korábban az ízlése. kötött izmokkal sokkal nehe­zebb lenne a szülés. Szabad-e terhesség alatt forró fürdőt venni, szaunázni? Néha olyan jólesne, de nem káros a magzatnak? Főleg a terhesség korai időszakában lehet káros, az­az az első 12 hétben, amikor a magzat szervei kifejlődnek. Egyébként a szakemberek ké­sőbb sem javasolják. Szabad-e a hajamat festetni a terhességem alatt? Sok nő ilyenkor leáll a hajfes­téssel (a vegyszerektől tartva), noha tudományosan nem iga­zolták, hogy a hajfestés károsí­taná a magzatot. A biztonság kedvéért mégis érdemes a ter­mészetes alapú készítmények­re (például hennára) váltani. egyes kismamák a savanyú hagymáért epedeznek, mások a krémesért. Nincs tudomá­nyos magyarázat, de azt gon­dolják a kutatók, hogy való­színűleg a vitaminokat és ás­ványi anyagokat kívánják, mert ezekből gyakran lép fel hiány náluk. bán). Ahogy nő a has, a bőr A leggyakoribb kérdés: szabad-e szexuális életet élni a terhesség alatt? Megváltozik a gusztusom? A mosópor miatt is lehetnek kiütések? különféle allergiák Túl sok az egyébként hasznos vegyszer a környezetünkben Megint a cukorbetegség, ami a lábat illeti A nagyszülők idejében ismert ecet, citrom és alkohol helyét mára felváltották a vegyi tisz­tító és folteltávolító összetevők. A mai mosószerek megköze­lítőleg 5-15-féle összetevőből állnak. A foltok eltávolítását különböző enzimek végzik, a ruhák puhaságáért a cellulóz, fehérségükért szerves peroxid- vegyületek felelnek, de a töké­letes tisztaság érdekében az összetevők között szerepelnek még felületaktív hatóanyagok, oldószerek és színvédők is. A mosószerekhez adagolt számtalan összetevő nap mint nap érintkezik a bőrfelülettel, mely az arra érzékenyeknél bőrtünetéket, -kiütéseket és-pírt okozhat. A mosópor-al­lergia okozója lehet egy vagy több, a készítmény összetevői között szereplő enzim, illat­anyag. A por alakú mosószerek nikkelt és kobaltot is tartal­mazhatnak, amelyek szintén hozzájárulhatnak az allergiás reakciók megjelenéséhez. Az érzékenyebb bőrű házi­asszonyok jobban teszik, ha mosáshoz inkább folyékony, illetve gél állagú mosósze­reket választanak, amelyek kevesebb fémszennyeződést tartalmaznak, könnyebben ol­dódnak, öblítéssel jobban el- távolíthatók. Mosogatásnál és J takarítás közben is viseljenek I gumikesztyűt! ■ A mosószerek összetevői nap mint nap érintkeznek a bőrrel a cukorbetegek száma világ­szerte egyre csak nő, s a beteg­ség egyik, egyben leggyakoribb szövődménye a lábszárfekély. A kialakult cukorbetegség kö­vetkeztében olyan idegrendsze­ri funkciózavarok léphetnek fel, amelyek gyakran a láb szöveteinek károsodásához, lábszárfekélyhez, akár ampu- tációhoz is vezethetnek. A be­tegség miatt itthon évente úgy 4000 lábamputáció történik. A lábszárfekélyek gyógyítására az utóbbi években dolgoztak ki egy új technikát a lökéshullám­terápia alkalmazásával. Az el­végzett klinikai kísérletek jó eredményeket mutatnak: mind a cukorbetegség szövődménye­ként kialakult, mind az artéri­ás és vénás eredetű lábszárfe­kélyek gyógyítása is jelentősen felgyorsítható, így a súlyos kö­vetkezmények - a láb esetleges amputációja - elkerülhetők - mondta dr. Fekete László, a Harmónia Gyógyászati Cent­rum sebész szakorvosa. A ké­szülék nagynyomású levegő felhasználásával mechanikus energiát állít elő, mely hullám formában terjed a beteg szöve­tekben. A lökéshullámoknak a szövetekben elnyelődve gyul­ladáscsökkentő és fájdalomcsil­lapító hatásuk van: felgyorsít­ják a vérkeringést, stimulálják az idegpályákat, növelik a sej­tek ellenálló képességét. ■

Next

/
Thumbnails
Contents