Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-19 / 246. szám

14 SAJTÓ ES TANULÁS 2012. OKTÓBER 19., PÉNTEK nem először húzunk sálat az elmúlt pár héten. Voltak hide­gebb, csípősebb napok mos­tanság. A téli sálra és sap­kára még nem lesz szükség, de nem árt egy vékonyabb kendőt, sálat húzni. Tavaly lett nagy divat a húzott sál ami minden felé pöndörödik. Idén is divatban marad, de nem kap akkora hangsúlyt. A szürkésbarna, fekete, fehér mellett összességében mond­hatjuk, hogy a földszínek a legkeresettebbek a sálak terén is. A norvégmintát a tél végén fedezték fel az em­berek, varázsa ezen a télen is kitart majd. Amit ajánlok azok a különleges szélű sálak kendők. Házilag is köthetsz magad­nak egy sima sálat, majd szé- | leire, végeire horgolj valami egyszerű mintát. Az internet segíthet ebben, hisz manap­ság már minden elérhető. A sablon szöveg: idén is a cipőd, sálad színe passzol­jon, vagy akár ugyanolyan legyen. Hiába sablon, ha be­válik és esztétikusabb, mint egy piros cipő, kék sál. Még nem vagy elkésve, hogy be­szerezd a melegebb holmikat, ezen a szombaton indulj kira­katokat nézni, s vedd meg a téli sálat és a csizmádat. ■ Hunyadkürti Lilka Nem árt, hajó meleg Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu írjatok! Különbözöm másoktól, ők is tőlem filozófia Mi az élet értelme? Érdemes gondolkodni erről? Kitől kaphatunk választ? A tabi Rudnay Gyula­középiskola végzős gimna­zista diákjainak dolgozatai­ból válogattunk. „A filozófia az élet önmagába visszatérő kérdése. A filozó­fia legnagyobb kérdése nem a „MI?”, hanem a „MIÉRT?” Ha valaki felteszi azt a kérdést az embereknek, hogy mi az élet értelme, sokféle választ kap. Bármennyire is hason­lóak ezek a válaszok (például: boldogság), teljesen mégsem azonosak. Nem lehetnek azo­nosak, mert ember az ember­től alapvetően különbözik. A filozófia szerintem valójában a válaszok miértjére kíváncsi, és ez az, amire nem kapunk választ. Minden válasz indo­kára rá lehet kérdezni, min­dent végtelen darabokra lehet bontani és mindent lehet vég­telen nagyságokra csoporto­sítani. Ezért gondolom azt, hogy a filozófia nem az érte­lem keresése, hanem önma­gunk és világunk részletes megismerése, már ameny- nyire ez lehetséges, ameny- nyire képesek vagyunk rá. A képességek emberenként változnak, mert az emberek különbözőek és az ő miért­jük is különböző. így megint eljutottunk a dolgozat ele­jére. Ezért úgy gondolom, a filozófia fontos, de nem fel­tétlenül olyan értelemben, mint ahogy mások gondol­ják. Mert én is különbözöm másoktól, mások is tőlem és a többiek is egymástól.” (NÉMETH LEVENTE) „Úgy gondolom a filozó­fiának nincs értelme, vagy legalábbis én nem tudok azo­nosulni egy eszméjével sem. Ahhoz, hogy valamit elfo­gadjak, vagy higgyek benne, bizonyíték kell. Bizonyíték nélkül bárki mondhat bár­mit. Ennyi erővel mindenki filozófus, akinek van egy gondolata vagy elmélete. Ha a filozófia nem igényel álta­lános elfogadást, akkor még­is mi értelme? Szerintem semmi. Az állandó kételke­dés is értelmetlen. Hogyan tudnánk előrehaladni az életben, ha mindenben kétel­kednénk? Csak állnánk egy helyben és nem tudnánk, Boldogság. Érdemes kockáztatni érte, talán még küzdeni is, de semmiképpen sem várhatjuk csak mástól... hogy balra vagy jobbra in­duljunk el, és a végén elsza- lasztanánk minden lehetősé­get. (...) Nem kell mindennek az értelmén, célján agyalni, néha elég csak elfogadni a létezését. Sokkal tovább jut­hatunk szerintem, ha nem állunk meg minden centimé­teren. Igaz, hogy semmi sem nyújt teljes biztonságot, de ezt el kell fogadni és kockáz­tatni kell...” (GÁSPÁR KAMILLA) „Mi az, hogy a mi világunk tökéletlen? Ez így szerintem nem igaz. Mindenki ahogy megálmodja, eltervezi a jövő­jét, az neki a tökéletes világ. Persze történhet másképp is egy terv és akkor gondolhat­juk azt, hogy ez a világ nem tökéletes...” (elek kitti) „A „Titok” című filmnek vannak olyan részei, amik talán kapcsolatban vannak a filozófiával. Ez a film lényegé­ben a vonzás törvényéről szól. Az életünk alakulása csakis tőlünk függ. Mi vonzunk be az életünkbe mindent - azt, hogy egészségesek vagyunk, van-e elég pénzünk... Ezekért tehetünk. A film ezt rengeteg példával mutatja be, emberek­kel, akiknek sikerélményük van a „titok” használatával. Emberek, akik felgyógyultak a reménytelen betegségek­ből, vagy akik hirtelen sok pénzhez jutottak egy jó ötlet­tel. Az elért hatás érdekében elengedhetetlen a hit. Hinni kell, hogy ez a „titok” műkö­dik és hinni kell abban, hogy elérhetjük azt a célt, amit ki­tűztünk magunk elé.” (MARKOVICS BEATRIX) „... nem érdemes a filozófia értelmén agyalni, vagy azo­kon a kérdéseken, amikre nagy költőktől sem kaptunk választ, mert ahány ember, annyiféle gondolkodás léte­zik. Önmagában ez a feltevés is egy olyan közhely ma már, amit sok-sok évvel előttünk valaki megfogalmazott. Tehát ha próbálunk bölcsebbnek tűnni az átlagnál, vagy ami­kor egy adott pillanathoz ke­ressük a megfelelő szavakat, biztos, hogy valakitől idézni fogunk.” (MIZERÁK ZSÓFIA) „Én egy filozófust úgy kép­zelek el, hogy egész nap ül egy fa alatt, mereng, gondolkodik és néha hirtelen mond vala­mit, amit hívei lejegyeznek. Nem tudom, milyen lehetett, amikor két filozófus találko­zott és beszélgetni kezdett. Az egyik próbálta meggyőzni a másikat a maga igazáról? És ha a jó és rossz fogalmán gondolkodtak előtte, akkor tudták, hogy a másik akarata elleni cselekmény az rossz?” (KISS VIVIEN) „Sokan azt mondják, hogy nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Saját magunk döntünk arról, hogy nekünk éppen mi a jó. Tegyük fel: ha van nekem va­lakim, az nekem jó (nagyon jó), mert szeretve vagyok és még jobb, ha viszontszerethetem. Jó, mert bízhatok benne és ő is bíz­hat bennem. Ha viszont a kellő szabadságot nem adja meg ne­kem, akkor az rossz, elfojtva érzem magam. Ezt a helyzetet mindenki máshogy éli meg..” (ANDOK NIKOLETTA) FILMAJÁNLÓ Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak sétálj be, helyezd magad kényelembe, és ami a fő: ne félj! Ez itt a Hotel Transylvania, ahol a szörnyek lazulnak. A főnök Drakula gróf, aki rémtársai és családjuk számára nyitotta meg ötcsillagos luxuskastélyát, hogy a szörnyek az emberektől távol, békében nyugodhassanak... Mit mondhatnék? Ö*®' Sosem figyeltem Rád, nem tudtam ki vagy, Lja nem láttam benned semmi csodásat. Cjü Még nevedet is alig hallottam talán, pedig tőlem egy karnyújtásnyira voltál. 1 ■ -»f|; De egy nap, mikor arcomat csípte a fagyos szél, ■j—szavadiddal azonnal rabul ejtettél. Múltak a napok, többé már nem néztél rám, de én minden télen hálásan gondolok rád. _ Most megkeresnélek, de mit mondhatnék neked? Hogy mondhatnám ki azt, mit bevallani magamnak sem merek? =s=^® Eltitkolom múltam, benne elrejtelek, de végül azért leírom: Nagyon szeretlek! NÉMETH VIVIEN

Next

/
Thumbnails
Contents