Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám

Berki Krisztiánt is elcsábítanák torna Jórészt a szülők áldozatkészségén múlik a sportág jövője, nagyobb támogatást érdemelne a szakág Berki Krisztián szenzációs győzelmén fellelkesülve a férfi tornaszakág összefogás­ra szólította fel az edzőket. Vad Dezső- A lehetőség máris megnyílt előttünk, hiszen az elmúlt hó­napban csak a Fradi szakosz­tályában több mint száz fiatal jelentkezett, amíg korábban a toborzók mellett csaknem lasszóval kellett fogni a fiata­lokat - mondta Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke, és azt is hozzátette, hogy „a sikeres folytatás nehéznek ígérkezik”. Részletesen kifejtette, hogy fiatalok valóban jelentkeznek, jelenleg még megfelelően kép­zett edzők is volnának. Olyan edzők, akik örömmel vállal­nák, hogy hosszú éveken át végzett munkával a nemzet­közi porondon is helytállásra képes versenyzőket nevelje­nek. Csakhogy az edzők több­ségének tanfolyamok szerve­zésével, majd vezetésével kell törődnie. A tanfolyamok bevé­teléből azután nemcsak a szak­osztályokat működtetik, hanem jut az edzők szerény díjazására is. Azaz jelenleg jórészt a szü­lők áldozatkészségén múlik a tornasport jövője. Amíg a tornaszakosztályok­ba jelentkező fiatalok szüleire különböző terhek várnak, hi­szen még a versenyeken való részvétel költségeit is nekik kel fizetniük, addig az úgyne­vezett látványsportok tekinte­tében, a TAO néven ismert adó- kedvezménynek köszönhetően mindez ingyenes.- Szeretnénk, ha az egyéni sportágak is megfelelő támo­gatásban részesülnének - ma­gyarázta a kétszeres olimpiai bajnok. - A magyar sport Lon­donban is az egyéni sportágak kiválóságaival aratott világra­szóló diadalt. Nagyon várják a kormányfő­vel történő, október 25-ére ter­vezett egyeztetést, majd meg­felelő támogatást ahhoz, hogy Berki Krisztián olimpiai győ­zelmének lendületét kihasznál­va fel tudják venni a versenyt a nemzetközi élvonallal. Az idő sürget... Amint Altorjai Sándor főtitkár elmondta: már jelen­leg is közel ötven, a Testneve­lési Főiskolán szerzett tudás birtokában kiválóan képzett magyar edző segíti különböző országok tornasportját. így pél­dául Jordanov Krisztián, vala­mint a Londonban is szerepelt Hidvégi Vid mestere, Sóvágó Lajos Angliában, az olimpiai ezüstérmes Donáth Ferenc és a korábbi szövetségi kapitány, Bordán Dezső fia, Bordán Csa­ba Svájcban, Csáki József Por­tugália után most Dániában alkalmazza a sikeres magyar módszereket. Újabb edzők tá­vozása mellett - amint ezt a női kajakversenyzők esete jelzi- a jövőben kiváló sportem­berek búcsúja sincs kizárva. A hírek szerint nemcsak Gyúr­ta Dani kapott csábító ajánla­tokat, hanem Berki Krisztián esetleges szerződtetése iránt is érdeklődnek. A nemzetközi élmezőnyhöz való felzárkózás érdekében a vidéki szakosztályok fejlesz­tésére lenne szükség. A férfi­válogatott-keret döntő többsé­gét - az egyetlen vidéki, győri szakosztály kivételével - fővá­rosiak adják. A nőknél is csak békéscsabai és szombathelyi versenyzők tartoznak a bu­dapestiek mellett a legjobbak közé. Berki Krisztián olimpia győ­zelme mellett azért más öröm is akad a tornasport háza tá­ján. A CSIVIT, a Csupa Izom Vidámság Torna mozgalom a legfiatalabbak mind nagyobb tömegeit mozgósítja évről évre. Az öt játékos elem - szabadgya­korlat, szekrényugrás, cigány­kerék, kötélmászás, kötélhúzás - rendkívül népszerű. Az álta­lános iskolák csapataiban csak a fővárosban évente mintegy tizenötezerre tehető a vetélke­dőkön részt vevők száma, s kö­zülük ötszázan a margitszigeti Palatínus strandon rendezett idei döntőre is eljutottak. De a jelentősebb hazai versenyek, a mesterfokú bajnokság, az e hét végén folyó Kanyó Éva Ku­pa és a Grand Prix iránt is egy­re nagyobb az érdeklődés. Balázs Jolán is bekerült a Hírességek Csarnokába A NEMZETKÖZI Atlétikai Szövet­ség (IAAF) bejelentette, hogy két legendás magasugrónő, a román Iolanda Balas (Ba- lázfc'Jolán) és a bolgár Sztef- ka Kosztadinova is bekerült a szervezet alapításának idei centenáriuma alkalmából lét­rehozott Hírességek Csarnoká­nak első 24 tagja közé. Balázs Jolán az 1960-as ró­mai és az 1964-es tokiói olim­pián is óriási fölénnyel arany­érmet nyert, 14 alkalommal ugrott világcsúcsot. A magyar nemzetiségű sportoló 1957- től több mint 140 versenyen nem talált legyőzőre, 1961-ben felállított 191 centiméteres világcsúcsát - melyet még a régi „átlépős” technikával ért el - csak tíz évvel később döntötte meg az osztrák Ilo­na Gusenbauer. Kosztadinova az 1996-os atlantai olimpián győzött, szabadtéren kétszer, fedett pályán ötször nyert világbajnokságot. Az 1987-es római vb-t 209 centiméteres teljesítménnyel nyerte meg, ami mindmáig világcsúcs. A Hall of Fame-be eddig az új-zélandi Peter Snell, az ausztrál Betty Cuthbert, a brit Sebastian Coe, a brazil Adhe- mar Ferreira da Silva, a cseh­szlovák Emil Zatopek, az egye­sült államokbeli Mildred Did- riksen, Michael Johnson, Jackie Joyner-Kersee, Cári Lewis, Edwin Moses, Dán O’Brien, A1 Oerter és Jessie Owens, az eti­óp Abebe Bikila, a finn Paavo Nurmi, a holland Fanny Blan- kers-Koen, a kenyai Kipchoge Keino, a kínai Vang Csün-hszia, a kubai Alberto Juantorena, a lengyel Irena Szewinska és az ukrán Szergej Bubka és Vlagyimir Golubnicsij került. A Hírességek Csarnokába olyan atléta juthat be, aki legalább két világbajnoki vagy olimpiai aranyérmet nyert, legalább egyszer világcsúcsot állított fel, és több mint tíz év eltelt vissza­vonulása óta. ■ HIRDETÉS HÍRSÁV Sima győzelemmel rajtolt a Győr kézilabda A Győri Audi ETO KC a horvát Koprivnica el­leni sima, ötgólos győzelem­mel kezdte meg szereplését a női Bajnokok Ligájában. Győri Audi ETO KC-Kopriv- nica (horvát) 24-19 (11—7). Góldobók: Amorim 5, Gör- bicz 4, Lekic 3, Orbán 3, Lö­ké 3, Szepesi 2, Radicevic 2, Rédei-Soós 1, Kovacsics 1. Kilenc érem az első napon Stockholmban úszás Kilenc érmet nyertek szombaton a magyarok a rö- vidpályás-Világkupa-sorozat harmadik állomásán. Hosszú Katinka, aki Duhajban és Dohában is remekelt, most három számban győzött, egyben második lett, míg Ja- kabos Zsuzsanna két ezüstöt és két bronzot, Cseh László pedig egy ezüstöt harcolt ki. Hétgólos győzelem a horvátok ellen jégkorong A magyar női vá­logatott 8-1-re verte a horvát csapatot a 2014-es szocsi téli olimpia barcelonai előselej­tezőjének második fordulójá­ban. Gömöri Csaba szövetsé­gi edző együttese pénteken 4-3-ra kikapott a dán együt­testől, s tekintettel arra, hogy ez a két alakulat kiemelkedik a barcelonai mezőnyből, az első napi rangadó a to­vábbjutásról is döntött. Kecskeméten játszott döntetlent a Fradi labdarúgás A Kecskemét 2-2-es döntetlent játszott a vendég Ferencvárossal a Li­gakupa negyedik fordulója D csoportjában. 4. forduló. A csoport: Bp. Honvéd-Haladás 2-0. B csoport: Paks-FGSZ Siófok 1-1. Kecskeméti TE- Ferencváros 2-2 (2-1). E cso­port: Egri FC-Diósgyőri VTK 2-1 (1-1).

Next

/
Thumbnails
Contents