Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-02 / 231. szám
2012. OKTÓBER 2., KEDD MEGYEI KORKÉP 3 Rezsire termel a civil kurázsi túlélőcsomag Begyűrűzhet a szobaturi, a havi fixes ingatlanpiac és a baráti kifőzde is ► Folytatás az 1. oldalról Az igazán érdekes tapasztalatokat azonban a bevételnövelési technikák hozták. A pénzügyi válságot a tengerentúlon kirobbantó ingatlanpiacon megjelentek a részletfizetési megoldások. Az apróhirdetésekben a „sürgó's” kifejezés fokozását jelentik ezek. Oláh Miklós kaposvári ingatlanpiaci szakértő, ügyvezető kérdésünkre erről hétfőn elmondta: periférikus jelenségnek tartja a részletfizetést, amit inkább a kétségbeesés, sem mint a reális piaci számítás motivál. A tőkehiányos piacon ugyanis olyan nehezen mozdulnak az ingatlanok, ezek közül is inkább a kevésbé forgalomképesek, hogy ez az eladókban és a vevőkben is új útkeresést indított. Elsősorban a kínálati oldalon jelentek meg a sürgető kontraktust sejtető részletfizetési ajánlatok, a vételár 20-40 százalékos letételét sokszor elkérik. De a vevői hirdetések között is találtunk számosat, ahol ügyvéd előtt aláírt szerződéssel, lehetőleg önerő nélkül keres valaki lakást. Gyakran megadják a havi törlesztési kínálatukat, 80-90 ezres, de százezres összeggel is találkoztunk az internetes oldalakon. Oláh Miklós elmondta, nem számít nagy áttörésre e tekintetben, inkább a kényszer mutatja meg magát ezekben az esetekben. A különféle börzék virtuálisan és valóságosan is értelemszerűen váltak egyre népszerűbbé az elmúlt években. Kovács-Hegedűs Elvira, a szennai bababörzék főszervezője azt erősíti meg, hogy mind a kínálati, mind a keresleti oldalon erősödik a résztvevők száma. Kezdetben a márkás termékeket elérhető áron, valamint az olcsót még kedvezőbb áron keresők voltak a jellemzők, ami két fő trendként megmaradt, de egyre gyakrabban találkoznak új arcokkal, családokkal a standok mögött is. Ki-ki áruba bocsátja a fészekalja kinőtt ruhatárát, mely így nem gyúródik a szekrény alján évekig, hanem a konyhapénzt hizlalja. És jól járnak a vásárlók is, hiszen új ruházatra egyre kevesebbeknek futja, pláne a többgyermekesek között; ez a következő, hétVan, aki kicsiben kínál. Manapság sokaknak már szinte a lakásajtóig viszik a kenyeret is végi börze szervezésekor is érzékelhető. A használt portékák adásvételére szakosodott portálok forgalmának növekedése magáért beszél. A magyarországi elektronikus piacterek, a Vatera és a TeszVesz átmenő forgalmát a tavalyi évre 36 milliárd forintra várta a GKIeNET előrejelzése, ami az egy évvel korábbihoz képest mintegy 20 százalékos növekedés. Ez hatalmas forgalom, a kereskedés költsége azonban több portálon is megjelent már. Ezt spórolják meg az úgynevezett szobaturkálók, amelyek a fővárosban egyedi jelenségként már megjelentek. A Facebook különféle csoportjai, vagyis ismerősök bizalmi alapon hívják meg egymást a kirakodásukra. Bútor, ruházat, elektronikai eszközök, mindenféle csecsebecse, előzetesen megosztott képeken kelletve magát, vásárolható így. A vevő számára jutányosán, az eladó számára pedig talált pénzt jelentve, mindezt baráti körben. Egy ilyen információt osztott meg a minap Csörsz Klára, akit a Tanya- és Amiből nekünk sok van, az másnak örömet szerezhet, ráadásul fizet érte Falugondnoki Szövetség társelnökeként ismerhetnek a somogyiak. Emellett rokonszenwel figyeli a lakberendezéssel ösz- szefüggő újszerű fejleményeket is, s mint elmondta, a szobabörzét egyszer talán ő is kipróbálja Kaposváron is. Ezzel együtt megmaradtak piacvezetőnek a bolhapiacok, ahol vasárnapról vasárnapra a világ minden haszontalannak tűnő holmija fölsorakoztatik. Aztán a kínálat darabjait párszázért elviszik, és az erőfeszítés máris hasznos lesz. A költségoptimalizálás az étkezési szokásokban is megjelent már. Döntően nagyvárosokban, és jellemzően baráti körben indult el a kifőzdék, „szobakonyhák” rendszere: a közelben élő-dolgozó ismerősök nem költenek napi 600-900 forintot menzára, hanem összedobják az ebédkészítésre valót. Olcsóbb, háziasabb, bár az Er- zsébet-utalványok elfogadásának, a Szép Kártya-termimálok használatának felvetésére alighanem meglepődnének a szakhatóságok... ■ Balassa Tamás mumm Utolsó Lehelig VARGA MIHÁLY, szegény, aki egyébiránt a rokonszenvesen visszafogott politikusok közül való, a lázári izmozás heve ritkán ragadja el, beleszorult ebbe a szerencsétlen hűtőszekrény-metaforába. Pedig abban igaza van, hogy előbb-utóbb minden elromlik. És akkor csak felpörög az a kutyafattya kereslet, mert amit eddig talált a válságverte magyar a tárcájában, azt a világ minden pénzéért sem vitte volna piacra. A Lehel hűtők, nem is beszélve a nyaralói Szaratovokról, pedig utánozzák tovább a balatoni mentőegységek teljes helikopterszázadát. A hűtőgépágazat megugrása helyett hosszú ideig az újrahasznosítás a közgazdaságtan kulcskérdése. Lehel bátyánk csak a fogyasztás fagyasztásában rúghat labdába. Hiába az ipar fejlesztése, hiába túlhaladott tíz év után minden elektronika, ha abból élünk, amink van. Márpedig a legtöbben abból, s csak kevesen máséból. S mert egyre kevesebb van, a feketepiacra és a szürkegazdaságra papíron szép jövő vár. MEGLEPŐ JELEKET is látni1 • azonban, amennyiben meglepetés, tömegével gondolkoznak az emberek. Ez a civil világnak jó hír, csak egy demokráciát leépítő hatalomnak nem volna az. Szegénységben született, de ötletgazdagságra utaló formákat látni a túlélésre, anyagot, teret és időt újrahasznosító közösségeket. Ez a túlélésre jó, hiszen aki időt nyer, életet nyer. S hogy van-e élet a túlélés után? Még sok ilyen újragondolás, és akár erre is lehet optimista választ adni. Az áramból kihúzott Lehellel persze nehezebb: mert ilyen lét is egyre több van. ORTODOX ÜZENET Varga Mihálynak: a nem használt hűtő még lassabban romlik el. PROMOCIÓ Októberi orgona. A májusi ballagások kedvelt virága az orgona. Kőröshegyen azonban most fotózott virágzó orgonát egy olvasónk - a meleg időjárás a növényt megtréfálta, nekünk viszont örömöt okozott SZÉCHENYI TERV Fenntartható fejlődés a mérői diákoknak A fenntartható életmódra nevelést állítja középpontba az a f rrogram, amelyet a kaposmérői Hunyadi János Általános skolá ba n i nd i tót ta kel. Szemléletformálás, környezettudatosság, a természeti környezet védelme: ez a projekt fő célja, melynek keretében öt rendezvényt tartanak a tanintézmény diákjainak. A program témái: energia-, víztakarékosság, hulladékkezelés, szelektív gyűjtés, újrahasznosítás. A szeptember 28-ai első rendezvényen a gyerekek megnézték az „Otthonunk" című filmet, előadást hallgattak meg, s két környezeti nevelési szakember segítségével csoportfoglalkozások keretében dolgozták fel a témát, valamint helyi termelésű és bioélelmiszereket kóstolhattak. A projekthez kapcsolódva „NE PAZAROLJ" jelszóval rajzpályázatot is szerveztek, ahol a helyezettek értékes ajándékot kaptak. 1. helyezett: Páhoki Johanna 2.: Vonyó Molli 3.: Lukács Dominika 4.:Tefner Dzsenifer 5.: Szabó Ad rienn A KEOP-6.1.0/A/11-2011-0132 azonosítószámú projekt keretében a rendezvénysorozat több hónapon át tart az iskolában. Wbibii Htimntu úpmfcjQ MtttKtM ■*■■■■■■■■ A proftM ai Ejrópai Un # ttoMfatAaivaL a< Eurftoa ■ Itaganáiia FajMitia Alap tirafmananmiaénl .alotol mag Mesés kaland Fésűs Évával. A kaposvári Petőfi Sándor Emlékkönyv- tárban Fésűs Éva volt a gyerekek házigazdája. Elmondta, hogyan lett meseíró, hogy született egy- egy hőse. Volt videonézés és vetélkedő is