Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám
2012. OKTÓBER 7., VASÁRNAP INTERJÚ 7 halász judit Halász Judit Ma is színésznek menne, mert ez a hivatás örök szerelem. Szerencsésen kezdődött a pályája. Három generáció nőtt fel a dalain. Attól lesz boldog egy gyerek, ha figyelnek rá. Nagyon szeret nagymama lenni. •• HETVEN? EZ ENGEM 1$ MEGDÖBBENT Halász Judit a hetvenedik születésnapját ünnepli, de azt mondja még nem öregszik. Addig ugyanis fiatal az ember, amíg van benne érdeklődés az élet és a munkája iránt. Azt, hogy a pályája ilyen kerek a szerencsének és annak köszönheti, hogy tudott nemet is mondani. Fábos Erika- Megfejtette már annak a titkát, hogy mi kell ahhoz, hogy ennyire kerek és teljes életpályát járjon be egy színésznő, mint ami önnek sikerült?- Talán tényleg erre teremtettek és isteni gondviselés, vagy szerencse, ki hogy hívja. Az biztos, hogy szerencse sok kell ezen a pályán. Amit én magam hozzá tudtam tenni, hogy mindig érdekelt mi történik a világban, a színházakban, a filmen. Az ugyanis nagyon fontos, hogy mikor, hol és mit csinál az ember ebben a szakmában.- Jókor volt jó helyeken.- Inkább úgy mondanám, nagyon gyorsan, rögtön a pályám elején tudtam olyan döntéseket hozni, amelyek meghozatalával könnyebb az indulás. Sok filmes és tévéjáték főszerepről mondtam le a kezdetekkor csak azért, mert úgy éreztem, hogy olyan irányba vinnének, amit nem szeretnék. Sokan nem is értették, hogy egy ismeretlen, fiatal színésznő, ezt mire fel engedheti meg magának?- És mire fel?- Talán az adott bátorságot, hogy nem voltam ezekben a döntésekben egyedül. Sok olyan barátom volt, akikben hittem és megbíztam az ízlésükben, egyezett az értékítéletünk.- Azt mondja, hogy szerencsésen indult a pályája. Arra gondol, hogy rögtön az elején sok jelentős filmben szerepelhetett?- Az igazi szerencse nem ez volt, hanem az, amikor a főiskolán a második év után besétált az osztályunkba Keleti Márton, Bacsó Péter és Szász Péter dramaturgok kíséretében és felkért bennünket, lányokat az Esős vasárnap című film szerepeire. Ez nagyszerű lehetőség volt. Együtt, egymás között lehettünk, egymás partnerei voltunk, így kevesebb volt az izgalom, és könnyebb volt legyőzni az új közegben esetleg megszülető gátlásainkat. Úgy tanultuk meg mi az, hogy film, úgy lett sikerünk, hogy ez semmi feszültséget nem okozott, természetes volt. Sikerünk volt, és mindannyian könnyen kezdhettük a szakmát, mert megismert a szakma, a közönség. Főszerepekre hívtak minket filmekhez, színházakba, pedig még el sem végeztük a főiskolát.- Kik voltak az osztálytársai?- Tordai Teri, Béres Ilona, az idén elhunyt Polónyi Gyöngyi, Dobos Ildikó és Szegedi Erika, akivel kezdetektől egy ,Az öregedés a munka utálatával és a saját művészetünkbe való belefáradással kezdődik; én nem érzem, hogy öregednék’ társulatban játszunk és egy öltözőben öltözünk. Azóta is, mind jóban vagyunk, mindig tudtunk egymásról és időről-időre összejön az osztály.- Annyi minden megváltozott azóta, ha most kezdené, most is elvégezné a főiskolát?- Hát persze. Való igaz, ma már minden más, de én ezt tudom, ezt szeretem csinálni, ez érdekel. Soha sem gondoltam, hogy valami mással kéne foglalkoznom. Ma nagyon nehéz a pályakezdőknek. Kevesebb a feladat. Hol forognia már annyi film, tévéjáték, mint akkor és a színházi lehetőségek is egyre szűkülnek.- Amikor a Vígszínházhoz került, olyan társulat fogadta, amibe legendák játszottak; Páger Antal, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Darvas Iván, Somogy- vári Rudolf, Bilicsi Tivadar. Ez egy pályakezdő számára nem volt nyomasztó?-Megtisztelő volt! Felemelő, rangot adott! Addigra már szinkronban, színházban, filmen találkoztam a legtöbbjükkel, ismertük egymást. Másrészt jó lendülettel indulhattam el. Bekerülni is hatalmas dicsőség volt, ráadásnak akkora szerencse ért, hogy éppen akkor kezdtem, amikor Darvas Iván visszatért a börtön és a színháztól való eltiltás után a Vígszínház színpadára és az első bemutatóban partnere lehettem. Ez egy Csurka darab volt, Az idő vasfoga című bulvár vígjáték. Nagy sikerem volt benne. Befogadott a társulat is. Nagyszerű emberek voltak ők, a mesterséget azokban az években tanultam meg.- A vígjátékokból kijutott és jól álltak önnek.- Várkonyi szeretett vígjátékokat játszatni velem. Az Esős vasárnapban a cserfes kislány karakterét alakítottam, két- centisre vágott hajjal, ez sokáig megpecsételte a szerepkörömet. Eleinte bántam, nagyon meg akartam mutatni, hogy képes vagyok egy igazi, értelmiségi fiatal szerepére is. Aztán rájöttem, hogy Várkonyi tudja, mit csinál: a közönség szeret nevetni, szereti a vígjátékot és sokan megismertek, másrészt a vígjátékokon tanulja meg a szakmát az ember a legjobban. Egyúttal azt is megtanultam, hogy a színház nem az a hely, ahol lehet nemet mondani, vagy legalábbis nem illik. Azt a szerepet is a teljesség igényével kell csinálni, amit nem igazán szeret az ember.- Mi az, amitől nem a szíve szerint csinál egy szerepet?- Ha jelentéktelen egy szerep, ha dramaturgiáikig nem fontos, nincs egy érdekes jelenete sem. Lehet nagy szerep is olyan, ami érdektelen, mert minden más karakter felette áll és lehet egy egészen kis szerep is fontos. Ruttkai Évával például játszottam egy darabban, ami arról szól, hogy kiadó szobát keres egy fiatal lány, akit én alakítottam és összetalálkozik egy nála idősebb hölggyel, aki elmeséli neki az egész életét, ez volt Ruttkai. Rólam semmi nem derült ki abban az előadásban és nem mondtam szinte mást, mint azt, hogy Halász Judit 1942. OKTÓBER 7-ÉN Született Budapesten 1964-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1965 óta a Vígszínház tagja. közel negyven játékfilmben és rengeteg TV-filmben szerepelt 19 hanglemeze közel kétmillió példányban fogyott el. elismerései: Kossuth-, Príma Primissima díjas, a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje Polgári Tagozat kitüntetettje, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. férje, rózsa János filmrendező, egy fiúk van és három unokájuk nahát, tényleg, igen, és, de ezeket is csak negyedóránként. Mégis szívesen csináltam, mert Ruttkai személyisége minden estét élménnyé varázsolt számomra.- Ruttkai Éva milyen volt?- Tüneményes. Bájos, helyes, kedves a színpadon kívül is. És bámulva néztük a színpadon. Egy nagyon színes egyéniség és egy természetesen kedves ember volt, akinek egyetlen porcikája sem stimmelt, de egyben valahogy mégis tökéletes és varázslatosan nőies volt.- Énekelni nagyon más, mint egy színpadon, prózai szerepet játszani, vagy az is csak egy szerep?- Az előadó-művészet egész más, mint a színészet. A színész a partnerével van kapcsolatban, nem figyeli, legfeljebb érzékeli, hogy mi történik a nézőtéren, az előadóművész viszont a közönséggel él együtt, arra figyel. Ez állandó visszacsatolás, ami nagy élmény és rengeteg energiát ad, főleg ha gyerekeknek énekel az ember.- Hogyan és ki találta ki, hogy énekeljen gyerekeknek?- Abban a bizonyos Esős vasárnap című filmben szerepelt a „Ki mit tud”-ban Szörényi Levente. Ott ismerkedtem meg a későbbi Illés együttes tagjaival. Nagyon szerettem a zenéjüket és főleg Bródy szövegeit. Attól kezdve akárhányszor összefutottunk, mindig kérleltem, hogy írjon nekem is valami zenét vagy dalt, amit elénekelhetek. Akkor született a Csiribiri, melyből rövidesen rádió felvétel is készült. Egy tévés felkérésre pedig a Micimackó. Mindegyik hatalmas siker volt, ezen felbuzdulva Bródyval megkerestük a hanglemezgyár vezetőjét, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy lemezt. Én akkor már ismert és népszerű színésznő voltam és az Illéséknek is hatalmas tábora volt. Nem nagyon értették, hogy mit keresünk mi egymás mellett, de végülis úgy döntöttek, hogy próbáljuk meg. Ez a „Kép a tükörben” lemez lett, amit tulajdonképpen nem gyerekeknek szántunk, de valahogy mégis leginkább a gyerekeknek vásárolták. Észrevettük, hogy van valami, amire hatalmas igény lenne, és tulajdonképpen felfedeztünk egy új műfajt. A következő lemez már kifejezetten gyerekeknek készült.- Amióta az első lemez megjelent 1973-ban, három generáció felnőtt. Mások a mai gyerekek, mint az akkoriak voltak?- A gyerekek alaptulajdonságaikban soha nem változnak, szeretnek nevetni, szeretik a biztonságot és nem szűnik a kíváncsiságuk. A világ viszont, amiben élnek nagyon megváltozott. Sokkal több és erős hatások érik őket, rosszak is, olyanok, amelyek könnyen vihetik veszélyes irányba őket. A felnőttek felelőssége nagyobb abban, hogy ezt elkerülhessék. Meg kell tanítanunk őket szelektálni a fontos és a lényegtelen dolgok között. Talán nagyobb jelentősége van ennek ma, mint 40 éve volt.- Ennyi év után van receptje arra, hogy hogyan lehet boldoggá tenni egy gyereket?- Azt tapasztaltam, hogy időt kell szánni rájuk és meg kell hallgatni akkor és úgy, ahogy ők szeretnék. Azt hiszem, a gyerek semmi mást nem igényel annyira, mint a figyelmet. Leköti egy csillogó-villogó játék is egész biztos, de szerintem boldog csak akkor lesz, ha érzi a felé forduló érdeklődést.- Önnek boldog gyermekkora volt?- Csodálatos. Zuglóban nőttem fel, olyan kertes házban, ahol az egyik lakásban a nagy- mamáék, a másikban a nagy- nénémék, a harmadikban mi éltünk. Bárhová mentem, szeretettel fogadtak. Anyukámra pedig úgy emlékszem, hogy mindent megtett értem. Amikor egy lovasbaleset miatt hosszabban kórházba kerültem, még a vakbelét is megoperáltatta, hogy befeküdhessen és ott lehessen velem. Azt hiszem úgy a jó, ha akkor lesz az ember szülő, amikor képes arra, hogy bármikor, amikor a gyerekének szüksége van rá, mellette lehessen.- Azt, hogy a fia nem lett színész bánja?- Nem, mert boldognak látom. Játszott az általános iskolai osztálya színjátszó csapatában és ha jól értettem, szerette is, mégis előbb vegyész, majd közgazdász lett belőle. Nagyon sokat dolgozik, úgy látom, hogy érdekli a munkája. Az ÉLTÉ után Amerikában szerzett közgazdász diplomát, sokáig oda is kötötte a munkája, de szerencsére már itthon vannak. Gazdasági stratégiai tanácsadóként dolgozik. Valahogy neki minden olyan dologhoz tehetsége volt, amihez nekem soha.- Három unokával is megajándékozta. Szeret nagymama lenni?- Jaj nagyon. Minden boldogság meg van benne, ami azt az időszakot eszébe juttatja az embernek, amikor fiatal szülő volt, a felelősség és a kötelezettség mégis kisebb. Nagyon szeretünk az unokáinkkal lenni a férjemmel és arra is törekszünk, hogy télen, nyáron hosszabb időket is lehessünk velük csak mi, a szülők nélkül. Nagy kaland.- Azt hogyan csinálja, hogy ennyire természetes és emberi tud lenni minden helyzetben, semmi allűr és színésznős mesterkéltség?- Akit kielégít színészként a színpad, annak úgy gondolom, nincs arra szüksége, hogy az utcán, vagy bárhol máshol is a színésznőt alakítsa.- Ezen a hétvégén kerek születésnapot ünnepel, a hetvenediket, ami ha arra gondolok, hogy estéről estére játszik és gyerekeknek koncertezik, hihetetlenül hangzik. Ön hogy van a korával, érez abból valamit, hogy múlik az idő?- Hetven? Hát ez a szám engem is megdöbbent. De, amíg jól érzem magam, nem számolom. Várkonyi Zoltántól tanultam, hogy az öregedés a munka utálatával és a saját művészetünkbe való belefáradással kezdődik. Én egyelőre nem érzem, hogy öregednék. Még mindig érdekel minden, amit csinálok, ami a világban és a szakmában történik, és rengeteg tervem van. Valószínűleg azért sem visel meg nagyon az évek múlása, mert egyelőre szerencsére semmiben nem korlátoz a korom. Karácsony előtt, a decemberi vasárnapokon ugyanúgy koncertezem a Vígszínházban, mint évek óta mindig. Azt meg Pártos tanár úr, a mesterem, főiskolai tanárom mondogatta: a színésznek a fizikuma és a szelleme munkaeszköz! Nagyon kell rá vigyázni. Igaza volt, így hetven körül ez már kérlelhetetlenül kiderül, de én erre sem panaszkodom.
