Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-06 / 209. szám
14 KÖRKÉP 2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Mi lesz a gyermekemmel az iskolában? iskolakezdés Nagy kérdés: mit tegyen, és mit ne a szülő, hogy segítse csemetéjét a nehéz helyzetekben A dadogás a beszédzavar egy fajtája, mely lehet állandó, de akár csak bizonyos élethelyzetekben jelentkező probléma is. Pál Judit János olyan kérdéssel keresett meg, amely nem (csak) őróla szól, és amelynek megválaszolásához, megoldásához rajtam kívül mindenképpen szükség van másféle szakemberre is. Mégis örülök, hogy megtette ezt a lépést. Hiszen mindany- nyiunk életében számos olyan helyzet adódik, amikor nem tudunk közvetlenül segíteni szeretteink, családtagjaink, ismerőseink problémáin, nem tudjuk közvetlenül „orvosolni” betegségeiket - a jelenlétünkkel, törődésünkkel, figyelmünkkel vagy csak azzal, hogy „mi rendben vagyunk” mellettük, bizony észrevétlenül is nagyon sokat segíthetünk nekik. János fia hétéves lesz, most kezdi az első osztályt. És rettenetesen dadog. Szülei pedig rettenetesen aggódnak. Mi lesz vele így az iskolában, a gyerekek kicsúfolják, a tanárok nem lesznek elég türelmesek, a gyerek így is mindig zavarban van, amikor meg kell szólalnia - mit csináljanak ők most, hogyan segítsenek neki? Valaki azt mondta, ez a dadogás biztosan lelki eredetű... A dadogás a beszédzavar egy fajtája, mely lehet állandó, de akár csak bizonyos élethelyzetekben jelentkező probléma is. Kialakulására nincs egyértelmű magyarázat. Okát koronként másban állapították meg: az orvostudomány atyjának tartott Hippokratész például a nyelv kiszáradását sejtette a háttérben, kétszáz évvel ezelőtt a szájüreg eltérésével magyarázták, a hatvanas években valóban pszichés okokra vezették vissza, a ma uralkodó nézet szerint pedig idegi működési zavar okozza. Általában több tényező együttes fennállásakor alakul ki, amelyek között lehetnek öröklöttek ugyanúgy, mint lelki sérülések. Ez utóbbiak azonban - a mai álláspont szerint - csak kiváltói lehetnek a dadogásnak (ha valakiben amúgy is megvan rá a hajlam), okai valószínűleg nem. Ezt egyrészt azzal a ténnyel magyarázzák, hogy sok esetben a pszichoterápia önmagában nem megoldás a dadogás kezelésére, másrészt sokkal több traumát szenvedett személy létezik mint amennyi valójában dadog. A beszédfolyam elakadásának zavara négyszer annyi fiút érint mint lányt, és háromszor gyakoribb azok között, akik- Mindannyian mások vagyunk, eltérő adottságokkal és problémákkal nek a családjában dadog valaki. A szülőknek semmiképpen nem ajánlott otthon „kezelni” a problémát, de - mondjuk el újra és újra - óriási segítségére lehetnek gyereküknek, ha a dadogás elmulasztása helyett az amiatt gyakori szorongás kialakulását tudják megelőzni. Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, ha a dadogás három hónapnál hosszabb ideig fennáll. Kezelése hosz- szan tartó folyamat, mely logopédusok, foniáterek, olykor orvosok, pszichológusok segítségével irányított beszédgyakorlatból, az okok feltárásából állhat. Mivel a szakemberek szerint „nincs két egyforma dadogás”, nehéz meghatározni az általános tüneteit. A dadogás megnyilvánulhat szótag- vagy magánhangzó-ismétlésben, a kezdő mássalhangzó vagy a különböző szórészek elnyújtá- sában, előfordulhat, hogy a beszéd szaggatottá válik, elakadozik, a beszédfolyam blokkolás alá kerül, vagy ritmusa görcsösen szaggatottá válik. Túlzott erőlködésnél járulékos mozgások, grimaszok is kísérhetik. A dadogó, ha tudatában van a beszédzavarnak, uralkodni akar rajta, ami általában csak ront a helyzeten; az ideges, görcsös állapot legtöbbször csak fokozza a problémát. Mit tehet a szülő? Először is tudatosítania kell magában is, a gyerekben is, hogy a beszédzavarnak nem ők az okai. Meg kell tanulniuk, hogyan tudják segíteni gyermekeiket, hogy ez ne okozzon bennük érzelmi, önbecsülési zavart. A szülő otthon nem kezelheti, „mulaszthatja el” a dadogást - nem csak szakmai okok miatt; a gyerekek is máshogy reagálnak erre, mint egy kívülálló segítségére. Azt az üzenetet közvetítené számukra, hogy „nem fogadlak el úgy, ahogy vagy”. Sok mindent megtehet viszont a család a beszédzavar miatt gyakran kialakuló szorongás megelőzéséért. Nagyon fontos a türelem, az együtt töltött idő, játék, a nyugodt életforma megtanítása, a sok beszélgetés. Hallgassuk mindig türelmesen végig dadogó gyermekünket, ne szakítsuk félbe. Arra figyeljünk, amit mond, ne arra, hogyan mondja. Beszélgetés közben végig tartsuk a szemkontaktust, dicsérjük meg sokszor, ha látjuk, hogy zavarja, győzzük meg, mennyi más gyerekkel és felnőttel fordul elő hasonló, és soha ne mulasszuk el megerősíteni benne, mennyire szeretjük, mindegy, hogy beszél. S hogy mit ne tegyen a szülő? Ne várjunk tétlenül arra, hogy „majd kinövi”, ha a probléma három hónapnál régebben áll fenn. Keressünk fel szakembert. BALASSA TAMAS TARCAJA A magasépítész kihagyja a falazást Icuka, mi a bánatos lótúró ez? Hatvanhétezer-háromnegyven- négy plusz áfa? Nyugtasson meg, Icuka, ugye nem rendelt meg semmit?! Ághasi úgy rontott rá az asszisztensére, ahogy még sosem. Ezt a lendületet azonban a pártában maradt gyors- és gépíróbajnok ezúttal végképp nem érthette félre. A főnöke egyszerűen csak nagyon berágott. Nem kért ajánlatot, Főnök? - hebegte bizonytalanul az asszisztens. De nem ez volt a jó válasz. Ághasi fiatalabb korában ilyenkor elővette volna a teniszütőt, és a világjárások képeit, minőségbiztosítási certifikációkat és horgászereklyéket ügyesen meg- szélezve, de le nem verve falazott volna egy labdával, amíg lenyugszik. Most azonban féltette a gyöngyszemeket, különösen a bojliverseny aranyos díját. Pipa volt. A magyar magasépítő-iparban vitézkedni egy halom vigéc között nem egy leányálom. Hónapról hónapra élni, kitéve lenni körbetartozásnak, urambátyám- kodásnak, mutyipolitikának és korrupt hivatalnoknak. Ne, Icuka, a lerágott szivarvégit, kérem ne! Most mondom, semmit nem kértem. Ugye nem dőlt be! Dehogy dőltem, Főnök, felelt nyugalmat erőltetve magára Icuka, és a bedőlés mint olyan most tényleg nem járt a fejében. Amúgy semmit sem értett, de ez nem először fordult vele elő. Ághasi kiviharzott, visszaült a gépéhez. „Kedves Ághasi Úr, köszönöm ajánlatkérését...” Hogy a villám állna beléd, sziszegte a fogai között, és tovább olvasta az e-mailt. „Jelenleg 6830 cég szerepel adatbázisunkban, aki megfelel az Ön által igényeiteknek. Mivel ők is Bázis-tagok, a megkereséseknél ez két előnyt jelent: legálisan felhasználható adatbázis, és olyan, akár egy nagy klub, így ha partnereinket megkeresik, akkor a tapasztalat szerint e miatt nem hideg lesz a megkeresés.” Nem hideg lesz, mi? Ághasi habot rágott, mire ismét az árhoz ért. „Ennek díja 9760 x 6.9 = 67 344 Ft + áfa. Ez így érdekes Önöknek?” Homlokát törölgette Ághasi. Egyszer ő is ravasz volt, és a felesége hangját utánozva tagadta le magát a díjbeszedőnek. De a ravaszságnak is van határa. A cég, mely a korrektség jegyében baráti hálózatot épít, és úgy akar bővülni, hogy első levelét viszontválasznak álcázza, mintha bárki megkereste volna árajánlatkéréssel, túl van ezen. Ághasinak felötlött négy évtizedes magasépítészeti pályafutása. Nem volt ugyan ideje az élete filmjét lepörgetni, de egy gyors szkeccset azért csak levetített. Bevillant neki a legutóbbi trükk, amikor egy cég Hivatal Kft.-ként jelentkezett be, és ellenőrzési tapasztalatokat árult. Egy hivatal hogyan lehet gazdasági társaság? Ághasi egy messzi-messzi galaxisban érezte magát, és ha nem utálja nagyon az előző negyven évet, akkor oroszul sírja vissza kánonban a balkáni vircsaft helyett, ami manapság behálózza. Icukaaa! A kiáltás erős volt még Ághasitól is, aki pedig már gyerekkorában kőművesek mellett culágerkedett, rutint szerezve a karakteres kétháztömbös szólon- gatásban is. Az asszisztens orvos után sóvárgott, mégis ma kellett volna elmennie a szakrendelésre. Közben az elmúlt évtizedek leggyengébb idejét csoszogta az asszisztensi poszt és a főnöki szőnyegszél között. Vegye a cókmókját, Icuka! - mondta meghökkentő nyugalommal a Főnök, a hangsúlyt fönnhagyva, Icuka fölött jóval, nagyon fönn. Ághasi körbenézett az irodán, makettek, tervek, díjak, fotók a teniszlabdanyomok között, és kikapcsolta a laptopját. Sztracsatellázni megyünk, Icuka. HIRDETÉS ( v Sok szeretettel köszöntjük NAGYIMRÉT 80. születésnapja alkalmából Nagybajomban. Szerető családja AZ ÖN MESTERE Gipszkartonburkolat a falon átalakítás A burkolattal szebbé varázsolhatjuk szobánk falát Rengeteg helyet tudunk megtakarítani azzal, ha a gipszkartonlapokat közvetlenül a falfelületre ragasztjuk. A módszer alkalmazása előtt azonban ajánlatos egy próbát tenni. A biztos tapadáshoz minden tapétadarabot, festékmaradványt el kell távolíta- nunk a falról. Ezután következhet az alapozás. A háromszáz centiméter hosszúságú, tizenkét és fél milliméter vastag lapokat a belső magasság szerinti méretre vágjuk. A ragasztást gipszkarton-spatulyázómasz- szával végezzük, amelyet fogazott glettvassal vigyünk fel a felületre. Nagyon fontos, hogy a lapok teljes felületét rányomjuk a falra. Egyenes simítóléccel, alumínium vakolóléccel vagy hosszú vízmértékkel - függőlegesen, vízszintesen és átlósan is - ellenőrizzük, hogy egyenletesre sikerült-e a falfelület. Ha kidu- dorodásokat találunk, nyomással egyszerűen el tudjuk tüntetni. Ezt persze addig kell megtennünk, amíg a ragasztás nem köt meg. Az éleket egymáshoz illesztve ragasztjuk fel a lapokat, és miután a ragasztó megkötött, az illesztéseket a szokásos módon elsimítjuk és lecsiszoljuk. Az így készült faburkolat ragasztóréteggel együtt is csak mintegy tizennégy milliméteres. ■ Cs. V. HIRDETÉS M Tanuld ki 1© Ma§ad a ^lüíg^álságból! Garantált juttatások: 0Kreditpontok 0Családi pótlék 0Europass 0Diákigazolvány 0Laptophasználat 0Kollégium 0Jogosultság egészségbiztosításra Szakképzések érettségizetteknek: Banki / Pénzügyi szakügyintéző, Idegenforgalmi / Reklámszervező szakmenedzser. Utazásügyintéző, Marketing- és reklámügyintéző Regisztrálj online most és iratkozz be 8 nopon belül, eddig tudjuk csuk garantálni a helyedet! Magyar Üzletemberképző Szki Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. www.mua.hu | Tel: 82/320-160 rwaif iiwia' Cserépkályhák § és kandallók tervezése, kivitelezése Speciális kiegészítő kellékeid Kaposvár, Vasvári Pál u. 1. ^ Telelőn: 06-20/4672323 'NR www.vilmos-kalyha.hu Bőség Bútor Kaposvár, Irányi 0. u. 2. (Somogy Áruház) Pille kanapé fekvöfelület 140X190 cm 59 900 Ft Pille kanapé 2 fotellel 109 900 Ft