Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-04 / 207. szám

2012. SZEPTEMBER 4., KEDD GAZDASAG 7 A bíróság kezében a filmvagyon sorsa átadás Mintegy 5,6 milliárd forint a tét a mai tárgyalási napon - Az állam partnere a Nemzeti Filmalap Lehet forgatni: a sok veszteség és elhúzódó hiteltartozás után rendeződni látszik a magyar film pénzügyi helyzete Ha a bíróság is rábólint, akkor a Magyar Mozgókép Közalapítvány vagyona, töb­bek közt két filmstúdió is át­kerülhet a Filmalaphoz. Vég Márton Elvileg a mai tárgyalási napon szentesítheti a bíróság a Ma­gyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) és a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) közötti júliusi megállapodást, amely szerint a közalapítvány mintegy 5,6 milliárd forint értékű vagyona az MNF-hez kerül a tartozások ellenértékeként. „A kormány- határozatban előírt határidőig, szeptember 30-ig befejeződhet az MMKA adósságállományá­nak rendezése” - közölte Ha­vas Ágnes, a MNF vezérigaz­gatója az MTI-vel. Emlékez- | tetett: a filmes szakmai szer- £ vezet több mint 10 milliárd forint adósságot halmozott fel, ennek mintegy fele, 5,9 milli­árd forint banki tartozás volt, 1,2 milliárd forint származott a megkötött, de ki nem fizetett támogatási szerződésekből, továbbá mintegy 1,3 milliárd forintnyi normatív támogatási igény gyűlt össze. A banki hitelügyletekben a támogatási szerződések szolgáltak biztosítékként. „Az MNF a bankok felé és a filmelőállítók zöme felé a tartozásokat rendezte. A köz- alapítvány kuratóriuma a tar­tozásokat a perben elismerte, valamint megerősítette, hogy az MNF követeléseit ki fog­ja egyenlíteni, erre pedig az MMKA vagyonának átadá­sával tud sort keríteni” - indo­kolta Havas Ágnes, hogy miért kerül át az MMKA vagyona, a Mafilm Filmgyártási és Kul­turális Szolgáltató Zrt., az öt­hektáros parkban lévő Magyar Filmlaboratórium Kft., illet­ve azok cégei és ingatlanai, többek közt a fóti és a Róna utcai filmstúdió a Filmalap­hoz. Szerinte a közalapítvány azon alapítói, akik tiltakoznak a vagyon átadása ellen, nem akadályozhatják meg a folya­matot, hiszen kisebbségben vannak a 25 alapító filmes szervezet között. A tiltakozók között van a Magyar Filmmű­vészek Szövetsége, a Magyar Rendezők Céhe vagy például a Filmművészek és Filmalkal­mazottak Szakszervezete is. A Filmalapot azt követően hozta létre a kormány, hogy eldöntötte, változtat a filmtá­mogatás rendszerén, és a jövő­ben megszünteti az MMKA-t. „A filmszakmában mindenki arról beszél, micsoda vagyoni értéket is képvisel a Mafilm és a Filmlaboratórium. Azt azonban nem teszik hozzá, Készülő filmek SZÁSZ JÁNOS: A nagy füzet - 150 millió NEMES GYULA: Zéró - 100 millió KENYERES BÁLINT: Tegnap -150 millió HAJDÚ SZABOLCS: Délibáb - 300 millió BODZSÁR MÁRK: Örök béke - 205 millió UJJ-MÉSZÁROS KÁROLY: Liza, a rókatündér - 205 millió CSÁSZI ÁDÁM: Viharsarok - 60 millió hogy mindkettő veszteséges, és mindkettő lehúzhatta vol­na a rolót, ha nem segíti ki őket a Filmalap, mert még a villanyszámlát sem tudták volna kifizetni” - mondta la­punknak adott korábbi inter­jújában Andy Vájná, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos. Arra még nem tudott sem igennel, sem nem­mel válaszolni, hogy megma­radhat-e a fóti és a fővárosi Ró­na utcai filmstúdió, de lehetsé­gesnek nevezte, hogy olcsóbb lenne nem fenntartani ezeket, hanem bérelni akkor, amikor szükség van rájuk. A Tarr Béla nevével is fém­jelzett Magyar Filmművészek Szövetsége többször, több fó­rumon is egyértelművé tette: nem fogadja el, hogy bezárják Foroghat a Viharsarok A filmalap döntőbizottsága há­rom film gyártási támogatásáról hozott döntést legutóbbi ülésén. CsásziÁdám Viharsarok című játékfilmje 60 millió forintot ka­pott, Ujj-Mészáros Károly Liza, a rókatündér című alkotása 55 millió forint többlettámogatás­ban részesült. Sós Ágnes több­szörösen díjazott dokumentum- filmes Szerelem patak munka­címmel készít„tabufilmet” - erre 19,5 millió forint gyártási támo­gatást ítéltek meg. az alapítványt egy peren kívüli eljárásban. így természetesen azt is ellenzik, hogy a filmva­gyon átkerüljön a Filmalaphoz. Egy alkotmánybírósági ha­tározatra hivatkozva az az ál­láspontjuk, hogy mint az ala­pítvány társalapítója, joguk van akár egyedül is megvé­tózni minden döntést. „Nem az alapítók, hanem az általuk választott kuratórium jogosult dönteni minden, a vagyont érintő kérdésben” - fogalma­zott Havas Ágnes. Az biztos, hogy az állam már egy fillért sem fog adni az MMKA jövő- *beli működésére. így ha a bíró­ság ma a szervezet fennmara­dása mellett döntene is, állami finanszírozottság nélkül alig­ha tudja megvalósítani közala­pítványi céljait. A MAGYAR NEMZETI FILMALAPTÁMOGATÁSAI Növelte forgalmát és beszállítói körét a Lidi A FEBRUÁR 29-én zárult üzleti évben 186,5 milliárd forintra növelte árbevételét a megelőző év 175,8 milliárdjáról a Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. A diszkontlánc arra is büsz­ke lehet, hogy veszteségét egy év alatt 9,55 milliárd forintról 3,66 milliárdra sikerült mér­sékelni, miközben az üzemi eredmény 3 milliárddal 3,21 milliárd forintra csökkent. A 153 üzlettel rendelkező cég az elmúlt öt évben 34-ről 52 százalékra emelte a magyar termékek részarányát, és fo­lyamatosan emelkedik a ma­gyar termékek száma a kül­földi áruházakban is - derül ki a társaság tegnapi közlemé­nyéből. Jelenleg 167 magyar beszállító 810 terméke kapha­tó a magyar és 36 beszállítótól származó 106 cikkelem a kül­földi hálózatban. A magyar szállítók főként friss és mélyfagyasztott zöld­ségeket, felvágott- és szalámi­féléket, borokat, fagyasztott tésztaféleségeket és panírozott húsokat, olajos magvakat, illet­ve üdítőitalokat szállítanak ki 9 országba közel 6 milliárd forint értékben. ■ D. K. 2010* 2011* Árbevétel 175 796 186500 Üzemi eredmény 6398 3211 Adózott eredmény-9556-3659 Saját tőke 46998 43 339 Hosszú lej. köt. 39 362 50629 Mérlegfőösszeg 145853 155103 *A FEBRUÁR 29-ÉN ZÁRULT ÜZLETI ÉVBEN FORRÁS: KIM, OPTEN Csökkent a cafeteriát nyújtó cégek száma az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kí­vüli juttatásokat nyújtó kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) aránya. A következő egy évben a kkv-k mindössze 45 százalé­ka tervezi a természetbeni hoz­zájárulást dolgozóinak - kö­zölte Németh László, a K&H főosztályvezetője. A mutató az előző negyedévhez képest 8 százalékponttal esett vissza. Ez az eddigi legalacsonyabb érték. Továbbra is az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb, itt 11 százalékpontos a csökkenés. A cégek negyede tervezi alkal­mazni. Második helyen a közle­kedési hozzájárulás áll, a kkv-k ötödé kívánja így támogatni dolgozóit. A SZÉP kártya tartja harmadik helyét. Az agrárvállalkozások áll­nak az élen a cafeteriajuttatá- sokban: több mint felük tervez ilyet. Az étkezési utalvány, a közlekedési költségek, a ruha­pénz alkotja a sorrendet. ■ VG HIRDETÉS.m Megyei napilap előfizetőként válogasson a tévéműsorok között műsormagazinunkból: Most 990 Ft-ért f fcethet elő két hónapra a it'iCiTTi-re! Telefonáljon munkanapokon 8-16 óráig, és így 175 Ft/magazin ár helyett megjelenésenként 115 Ft-ért olvashatja kedvenc magazinját! Ajánlatunk 2012. szeptember 30-ig érvényes. ElőfVetésI ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel ren­delkező elófVetók által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a 0640-510-510 telefonszámon. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik Igénybe, akiknek az előf Vetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előf Vetői személyes adatokkal és/vagy elóf Vetési elmen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előf Vetése. A díjf Vetést kővető hónapban megjelenő első lapszámtól kézbesítjük Önnek magazinunkat. Az előf Vetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az ElőfVetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókőd: 2019 Rendelje meg! 06-40-510-510 Megköszönjük, hogy előfizetőnk! Velünk tudni fogja, hogy mit nézzen! Sok kisbefektető külföldre is kacsingat A hazai lakossági ügyfelek be­fektetési szokásairól készült legújabb felmérés szerint az ügyfelek 80 százaléka leg­inkább a magyar piac iránt ér­deklődik, ám egyre kedvelteb­bek a külföldi részvények is. Minden második megkérdezett jelezte azt is, hogy belátható időn belül tervezi a befektetést a külföldi eszközökbe - emelte ki Takács Szabolcs, a KBC Equi- tas üzletfejlesztési igazgatója. Az érdeklődést magyarázza az is, hogy amíg például a Bu­dapesti Értéktőzsde, a BÉT na­pi forgalma 3-8 milliárd forint között ingadozik, addig például csupán egyetlen cég, az orosz Gazprom Londonban forgó pa­pírjaival nem kevesebb, mint 80 milliárd forintos forgalmat bo­nyolítanak le egyetlen nap alatt. A megkérdezettek jóval ke­vésbé érdeklődnek az online devizakereskedés iránt, mint két évvel ezelőtt. Ebben közre­játszhat az is, hogy a túlzó tőke­áttétel miatt nagyon sok kisbe­fektető villámgyorsan elveszíti a befektetésre szánt tőkéjét. Ráadásul ez a piac túlzottan telítetté vált: szinte minden­nap alakul egy-egy korábban sohasem hallott devizakeres­kedő (forexes) cég. „A forexes piac lassan fenntarthatatlan állapotba kezd kerülni, s ezt át­látják ügyfeleink is” - mondta Takács Szabolcs igazgató, aki szerint ahhoz, hogy a hazai la­kossági kisbefektetők bizton­ságban érezhessék magukat a nemzetközi tőzsdéken, okta­tásra és elemzői támogatásra van szükségük. ■ VG i Lidi Magyarország (millió forint)

Next

/
Thumbnails
Contents