Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-29 / 229. szám

2012. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT MOZAIK 11 TV-JEGYZET Esküvős elborulások a kertek alatt azért szépen, lassan visszatért az ősz. Ez abból is látszik, hogy részint egy sor régi műsor visszatért a tévé képernyőjére (Fáb- ry, Jóban rosszban, Barátok közt, Maradj talpon!), részint pedig egy sor elindult. Vá­logathatunk tehát a rajtolók közül, s ha van bennünk kellő nyitottság, hamar talá­lunk is kedvencet. az egyik nagy befutó a Via- sat3 Fátylat rá! című műsora lehet. Adásról adásra két esküdni vágyó, de egymástól totál eltérő igényekkel ren­delkező párt ismerünk meg, akiknek meg kell egyezniük egy közös esküvőben: négy rábólintással kell fixálni a szertartás és a lakodalom helyszínét, a ruhát, a menüt, a zenét. S bizony aki már életében legalább egyszer vett részt esküvői előké­születekben, az pontosan tudja: ez bizony nagyon nem egyszerű. Elképzeléseikhez ragaszkodó mennyasszo­nyok és összeszorított szájú vőlegények csapnak ösz- sze egymással - vér nem folyik, hála istennek, de ettől eltekintve minden elő­fordul, amitől elkerekedhet a szemünk. Páne akkor, ha megvan az egyezség, és el­kezdődik a lagzi. A múlt heti részben például az egyik vőlegény annyira durván szétcsapta magát az este kö­zepére, hogy ha elrabolták volna a mennyasszonyát, valószínűleg észre sem veszi másnap délig. És talán ép­pen ez a műsor legfontosabb erénye: hogy a finálé ponto­san olyan, mint egy átlagos esküvő - megvan az idióta nagybácsi, a nyűgös kis­gyerek, a jópofizó régi barát, a sírdogáló nagymama, a tiszta ideg anyuka. Szóval minden a helyén. ■ F. Z. (FÁTYLAT RÁ!, VIASAT3, VASÁRNAP ESTE) Minden belefér egy esküvőért A lassabb formáké a jövő DESIGN Az alkotói műhelyek is várják a Design Hét résztvevőit Az életünk terelt díszítő tárgyakon túl újabban az élet minőségéről is egyre inkább szól a design Finnország húszéves hagyományaiból merítve A hétköznapi emberhez igye­keznek a formatervezés vilá­gát közelebb hozni a Design Hét szervezői. A design ugyanis jóval többet jelent mint szokatlanul megformált luxuscikkeket. Nógrádi László Az október 7-ig tartó Design Hét eseményei Budapesten csoportosulnak, ahogy a ter­vezői szakma központja is a fő­város, így aki többet szeretne tudni a környezetét alkotó tár­gyakról, ezen a rendezvényso­rozaton itt talál újdonságokat. A kínálat nem csupán a terve­zéssel vagy lakberendezéssel foglalkozók fantáziáját köt­heti le, legalább akkora részt képvisel a hazai eredmények tudatosítása is. Ugyanis a magyar alkotók már számos sikert elértek - ezen a héten egyebek közt díjnyertes terve­zők műhelyeit is meglátogat­hatják az érdeklődők. Bár idehaza a design még mindig jobbára a luxuskategó­riás tárgyak körét jelenti, ezt a jóval szélesebb jelenségkört alkalmazott művészetnek és életstílusnak sem túlzás ne­vezni. Az ipari formatervezés­től mára elszakadt az emberi léptékű tárgyak vagy terek megalkotásának igénye, ide is begyűrűzött a slow-mozgalom, azaz a fogyasztói társadalom felpörgetett ritmusát elutasító filozófia. A gyorséttermekkel szembeszálló „slow food” és a bölcsebb életmódot hirde­tő „slow life” nyomán már a formatervezés is kacsintgat a „slow design” kínálta jövő fe­lé. A lényeg a sebesség helyett a biztonság, a gyors elhaszná­lódás helyett a tartósság, a pa­zarlás helyett az újrahasznosí­tás. így lett például a lassabb, de a környezettel harmóniára képes kerékpár a tervezés új fókusza, ostromolva a fogyasz­tói társadalom csúcsán álló au­tó státuszát. a közönség évről évre más, vi­lágszínvonalat képviselő kül­földi példákkal ismerkedhet meg a Design Hét rendezvénye­in. A tavalyi lengyel program- sorozat után idén Finnorszá­got, pontosabban a Helsinkitől mintegy száz kilométernyire található Fiskars designfalut kérték fel díszvendégnek. Az apró művészi közösségben az elmúlt két évtizedben egy, a lo­kális értékekre, a helyi nyers­anyagokra, a hagyományokra, a kézművestudásra és a kis kö­zösségek erejére alapozó új mi­nőség jött létre. a programokon keresztül a művészek által formált telepü­lés nemcsak iparművészeti és formatervezési értékeit mutatja be a magyar közönségnek, de a vidék gasztrokultúrájába is bele lehet majd kóstolni egy er­re az alkalomra nyíló rögtön­zött étteremben, amelyet finn formatervezők munkáival ren­deznek be. Jeloktatás és csendfülke is lesz a siketek napján Elegük van a svédeknek a norvégok tolakodásából Jelnyelvi színházzal, különle­ges könyvbemutatókkal, színes gyermek- és családi programok­kal várják a halló és hallássérült érdeklődőket szeptember 29-én Budapesten, a siketek világnap­ja alkalmából rendezett esemé­nyen a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban - írja az MTI. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége szervezésé­ben megvalósuló Kövesd a jelet! címet viselő programon számos érdekesség mellett egy interak­tív buszban ki lehet próbálni, ho­gyan észlehető hallókészülékkel a külvilág, a jelnyelvi gyorstal­palón a bátrabbak megtanulhat­nak néhány jelet, a Hallásvilága, hu Nonprofit Kft. csendfülkéjé­vel pedig a résztvevők megta­pasztalhatják a hangok hiányát. Komikus pantomim produk­cióval készül a PanKreátorok társulata, fellép a Deaflamenco nevű, nemzetközi sikereket is el­ért, siketekből álló táncegyüttes, valamint az Ergo Sum jelnyelvi színjátszócsoport is. ■ Rossz szemmel nézik a svédek a norvég bevásárlóturisták ud­variatlan viselkedését - derült ki egy több mint négyezer fős helyi közvélemény-kutatásból, amelyet az MTI idéz. A megkérdezett svéd állam­polgárok 59 százaléka szerint szomszédaik állandóan tola­kodnak, egyszerűen képtelenek sorba állni. További magatartási hibaként róják fel nekik, hogy autóval közlekedve elfoglalják a rokkantaknak fenntartott parkolóhelyeket, nem ismerik, vagy egyszerűen nem tartják be a körforgalmat. Hajdanán a svédek jártak át bevásárlóturis­táskodni Norvégiába, ám szom­szédjuk kőolajból és földgázból származó új keletű gazdagsága okán a helyzet megfordult: im­már a norvégok ruccannak át tö­megével svéd földre bevásárolni, mivel ott jóval alacsonyabbak az árak. A sokakat bosszantó nor­végok 2011-ben összesen 11,5 milliárd koronát (mintegy 400 milliárd forintot) költöttek el Svédországban. ■ POÉNPERCEK- Szóval azt állítja, hogy el­tűnt az anyósa?- Igen.- Mikor?- Úgy két évvel ezelőtt.- Ember! Akkor miért csak most jelenti be?- Valahogy eddig nem mer­tem elhinni. ■ Kovács urat 10 év gyógyke­zelés után gyógyultként bo­csátják el az őrültekházából. Kovács kilép a kapun, majd egy perc múlva lélekszakad­va rohan vissza:- Doktor úr! A kertben rám nézett egy rigó!- De Kovács úr! Maga na­gyon jól tudja, hogy maga nem giliszta.- Persze hogy tudom. De va­jon a rigó is tudja? ■ Káromkodási világversenyt hirdetnek. Bemegy az amerikai a zsűri elé, káromkodik 5 percet. Bemegy a német is, károm­kodik 10 percet. Bemegy egy magyar versenyző is, de megbotlik a küszöbben, ezért 30 percen át szórja a válogatott szitkokat. A zsű­ri már éppen üdvözölné a győztest, mire megszólal a magyar:- Akkor kezdhetem? A hámozott banán már túl sok volt a német üzlettől Országos felháborodást váltott ki egy német élelmiszerüzlet­lánc újítása, pedig csak a vá­sárlók kényelmét igyekeztek szolgálni - egy kicsit eltúl­zottam A boltokban ugyanis feltűnt a héjától megtisztított banán, amelyet műanyag tál­cákon, lefóliázva árultak, hogy a vevőknek a meghámozásá- val már ne kelljen bajlódniuk. Nem tudni, hogy vették-e a há­mozott banánt, de az interne­ten híre ment a dolognak, jog­gal szemére hányva a cégnek a pazarlást. A felesleges kör­nyezeti terhelést jelentő cso­magolás miatt éles bírálatokat is kapott az üzletlánc, amely kilenc európai országban több ezer áruházat üzemeltet. A cég végül elismerte, hogy az újítás elhibázott ötlet volt, és közölte: a hámozott banán többé nem szerepel a kínálatukban. ■ A babaként kapott anyatej segíthet a depresszió ellen Azoknál az embereknél, akiket csecsemőkorukban szoptattak, kisebb lehet a depresszió koc­kázata - állapították meg német kutatók. Az MTI által idézett kutatásba 52, klinikai depresszióban szen­vedő, kórházban kezelt felnőttet vontak be, akiknek átlagéletkora 44 év volt, valamint az össze­hasonlításhoz 106 egészséges embert, akinél még soha nem diagnosztizáltak depressziót. A résztvevők akkor kerültek a szoptatással tápláltak csoportjá­ba, ha ők vagy édesanyjuk azt állították, hogy újszülöttként leg­alább két hétig így táplálták őket. Az elemzés eredménye azt mutatta, hogy a depresszió nél­kül élők körében 73 százalék volt a szoptatás aránya, míg a depressziós embereknél csak 46 százalék. A kutatók hangsúlyozták, hogy bár a tanulmány adatai összefüggést sejtetnek a szop­tatás és a felnőttkori depresszió között, az nem feltétlenül jelent ok-okozati kapcsolatot. Az ösz- szefüggés hátterében az állhat, hogy a szoptatás hozzájárul a jó anya-gyerek kapcsolathoz, amelynek egyes vonatkozásai védő hatásúak lehetnek. Koráb­bi tanulmányok egyebek közt a magas vérnyomás és az elhízás későbbi kockázatainak csökke­nésével is összefüggésbe hozták már a szoptatást. ■ Lövészverseny életszerű helyzetekben. Első alkalommal rendeznek szituációs sörétespuska-világbajnoksá- got Debrecenben a napokban. A valódi élethelyzeteket szimuláló helyszíneken több mint 30 ország 524 ver­senyzője küzd. A 30 pályán a lövésztudás mellett az állóképesség is számít - a környezetet egyébként olyan magyar jellegzetességek is színesítik mint gémeskút, kilenclyukú híd, bűvös kocka és bográcsozóhely Birkák inváziója rombolt le egy sportboltot A síszezon közeledtével nem szokatlan a vásárlók rohama egy sportboltban, de egy oszt­rák üzletet valósággal letarolt az a nyolcvan látogató, amely egy birkanyáj képében érkezett - írja az MTI a Central Europe- an News híre alapján. Az eset St. Anionban, egy népszerű síüdülőhelyen történt, amikor a zöld mezők szélén álló üzlet kirakatában egy vezérkos va­lószínűleg a saját tükörképét látta meg. A többi birka csak követte az előre nyomuló kost, hatalmas felfordulást okozva. A több ezer eurós árukészlet és a berendezés javát összetiporták, a kárt a nyáj gazdájának kell megtérítenie. ■

Next

/
Thumbnails
Contents