Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-29 / 229. szám
2012. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT 3 Képlékeny a megye jövőképe fejlesztés Kívánságlista helyett számonkérhető vállalásokat tesznek le az asztalra MEGYEI KÖRKÉP Még hetekig, de valószínűbb, hogy hónapokig is eltarthat, amíg a megyei területfejlesztés szereplői, ötletgazdái, vagyis az önkormányzati és a vállalati szektor képviselői, valamint a civilszervezetek leteszik az asztalra a 2014- 2020-as elképzeléseiket. Álmaik bizonyára vannak most is, de hogy ezek miként illeszthetők be a nemzeti és a somogyi területfejlesztésbe, az egyelőre még csak körvonalazódik. Balassa Tamás Elkésve nincs semmi, hiszen a megyei területfejlesztési koncepciókat jövő év tavaszáig kell elkészíteni. Az ezeket is összegző magyar tervet, az úgynevezett Partnerségi Szerződést június 30-ig kell egyeztetésre benyújtani az EU Bizottságához. Mindenesetre szeptember 5-én formailag lezárult a projektötletek beadásának határideje Somogybán, legalábbis a megyei önkormányzat eredeti ütemezése szerint. A hivatal azonban továbbra is nyitott az elképzelések befogadása előtt. Folytatódik a megyejárás is, Gelencsér Attila megyei elnök, Jakó Gergely és Witzmann Mihály alelnök találkozik a kistérségek, települések érintettjeivel. Erről érintőlegesen a megyei közgyűlés is tárgyalt pénteki ülésén, ahol a megyei területfejlesztési koncepcióról és programról alkotott rendeletet fogadták el. Ezzel törvényi előírásnak tettek eleget, de hogy Somogy milyen erőforrásokkal és ötletekkel áll elő a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus várhatóan 6000 milliárd forintjáért, arról egyelőre ► Folytatás az 1. oldalról A megyéknél az új, döntően területfejlesztési szerepkörük mellett is maradtak a közbiztonsággal összefüggő feladatkörök, így az éves beszámolók mellett az első számú rendőri vezető kinevezését, a belügyminiszterelőterjesztését is véleményezniük kell. piros attila kihevezését több más megye főkapitánycseréjével együtt másfél hónapja jelentette be Pintér Sándor tárcavezető. Megyei közgyűlési meghallgatásán elhangzott, a pécsi születésem szól a dokumentum. Programot készíteni az eddigi időszak kívánságlistaszerű és sok esetben meg nem valósuló tervezésésű, 50 éves tábornok határrendészeti munkával kezdte a pályáját 1984-ben, majd a rendőrségnél szerzett tapasztalatot számos területen, részt vett a paksi Neutron kommandó megszervezésében, s öt éve az akkori rendészeti minisztérium szakállamtitkára volt. Somogyba érkezése előtt minden elődjét felkereste, Ferenczy Lászlóval, Dégi Endrével, Kustra Józseffel, Soczó Lászlóval és Mergancz Sándorral is egyeztetett. Közvetlen elődjének, akit a Terrorelhárítási Központba vezényeltek, megköszönte munkáját a közgyűlés. vei szemben csak akkor lehet, ha ismert a végrehajtás eszköztára, s persze elősorban a költségvetése, jelentették ki. piros attila arról tett tanúbizonyságot: határozott elképzelésekkel és szilárd értékekkel veszi át a stafétát, ismeri Somogy kistelepülési szerkezettel és a Balatoni turizmussal összefüggő sajátosságait A mobil őrszobák nóvumát, ami nem irodai, hanem szervezési jelenség lesz, és kilenc kerül a Balatonhoz, benne öt a siófoki kistérséghez, ebben látta. Elmondta, ha kell, utolsóként ő is járőrautóba ül, és segíti a biztonsághoz, biztonságérzethez kellő rendőri jelenlét folyamatos szinten tartását HÍDVÉGI JÓZSEF (Fidesz-KDNP) polgármester a leváltott városi Gelencsér Attila lapunknak pénteken úgy fogalmazott, a megyejárás egyik legfontosabb tapasztalatát a kaposvári vállalkozásoknál tett látogatásai során szerezte. A cégvezetők ugyanis szinte egytől egyig felvetették, az uniós pályázatok között kevés az eszközbeszerzési célra igénybe vehető forrás, és ha van, akkor a támogatások intenzitása miatt nehéz hozzáférni ezekhez a pénzekhez. Mindez a munkahely- teremtést közvetlenül is akadályozó szempont, amit a következő időszak tervezésekor meg kell fontolniuk. A megyei koncepció készítésének jelenlegi időszaka tavaszig tart, ami után a konkrét programozás kezdődik. Ezt annak szem előtt tartásával kell elvégezni, hogy a vállalások később számonkérhetők lesznek, írja a közgyűlési előterjesztés. kapitány utódlásához kért gyors segítséget, s elmondta, Fonyód és a kistérség elégedett volt a Lengyel Tibor vezette egység munkájával. Ander Balázs (jobbik) is elfogadta a jelölt programját, ami nem hétköznapi, hiszen a radikális képviselő egyetlen köz- biztonsági beszámolót sem fogadott el eddig. De az akarás meggyőzte, s benne egy gondolat: az arasson, üki a terményt elvetette. Ha a rendőrség ennek megfelelően működne, nem is volna kérdés, hogy az államé legyen az erőszakmonopólium, érzékeltette Ander. m B. T. Rendőrök a végeken: 28 mobil őrszoba létesítésébe kezdett Piros Attila somogyi főkapitány A zeneiskola épületébe költözik a járási hivatal marcali Soron kívüli testületi ülésen szavaztak meg tízmillió forintos keretet a városatyák A zeneiskola épületében helyezik el a Marcali Járási Hivatalt, az iskola a régi művelődési házba költözik. A soron kívüli testületi ülésen Sütő László polgár- mester elmondta: amikor a tárgyalások elkezdődtek, a polgár- mesteri hivatalban, illetve annak udvari épületében gondolkodtak. Ám amipt az apparátus létszáma ismertté vált - a tervek szerint alapban 38-an dolgoznának a járási hivatalban -, egyértelművé vált, hogy nem férnének el. A javaslatok között szerepelt az egykori tüdőgondozó, a járóbeteg-ellátó, a munkaügyi hivatal, még a szakképző iskola épülete is, később került képbe a zeneiskola. A választásnál több szempont is szerepet játszott amellett, hogy a létszámigénynek megfeleljen. Például, hogy esetleges felújításra nincs semmilyen pénzügyi forrás, s abban a képviselők is egyetértettek, hogy a Marcali Járási Hivatal 37 települést köt majd a városhoz, ezért elhelyezkedésében, méretében is megfelelőnek és méltónak kell lennie, hogy kiszolgálja az embereket. A Somogy Megyei Kormányhivatal végül a zeneiskola épületét jelölte meg a járási hivatal elhelyezésére. A testületi ülésen az is elhangzott, hogy az iskola vezetését, tantestületét arra kérték, minél hamarabb döntsenek a zeneiskola új helyéről, mivel november 15-től az átalakításokat el kell kezdeni az épületben. A lehetséges helyszínek közül a régi művelődési házat választották, amit a képviselők is támogattak. A művelődési házban elhelyezett civil szervezeteknek pedig a volt tiszti klubban adnak helyet, miután az épületet erre alkalmassá teszik. A zeneiskola költözésével járó költségekre tízmillió forintos keretösszeget határoztak meg. ■ Vigmond Erika Balatoni siker: hajósok építették a Szigligetet Petákért portéka az óvodában mihály-nap Vásárt rendeztek a Jutái úti intézményben ► Folytatás az 1. oldalról A 40,4 méteres, 90 tonnás monstrum tíz hónapja, 2011 decemberében érkezett meg Siófokra. A Bahart Sólyaterén fogtak a felépítéséhez, még egy személyzeti lakótér is helyet kapott a hajóban, ami pedig az előzetes tervekben nem is szerepelt. Augusztusban történt meg a keresztelő: Szig- liget önkormányzata nyerte a névadásra kiírt pályázatot. Lain Ferenctől, a Bahart műszaki igazgatójától tudjuk: a 300 fős Szigliget különlegessége, legalábbis a többi balatoni hajóhoz képest, hogy két hétlevelű hajócsavar hajtja. Minél több levelű a propeller, annál egyenletesebben oszlik el az egyes leveleken a hajó teljesítménye, annál hatékonyabban tudja leadni azt kisebb zaj mellett. Igaz, sérülékenyebb a háromlevelű hajócsavarnál. A Szigliget próbaútján a mostani alacsony vízállás mellett is 19,8 kilométeres átlagsebességet mértek a műszerek. A pénteki avatót követően ideiglenes hajóokmányok birtokában hajózhat majd a négyfős legénység, az utazóközönség tavasszal veheti birtokba, akkor áll forgalomba menetrend szerint. ■ Fónai Imre Mihály-napi vásárt tartottak pénteken a kaposvári Jutái úti tagóvodában, ez része az óvoda nevelési programjának keretében. Az eladásra kerülő termékek között kínáltak Mi- hály-cipót, fűszerolajat, paradicsomlét, mézeskalácsot és sok kézműves portékát, melyeket a gyerekek az óvó nénikkel együtt készítették. Az óvodások körében ez az egyik legkedveltebb ünnep, mert a több hetes előkészület és a fizetőeszközként szolgáló petákok gyűjtögetése új élményekkel gazdagítja őket. A gyerekek mondó- kákát, verseket és énekeket is tanultak kifejezetten a vásár napjára. ■ Cs. V. Vásár az oviban. A gyerekek saját készítésű portékákból válogattak Civilek nélkül rosszabb az emberek közötti teret, társadalmunk egyre táguló repedéseit civilszervezetek igyekeznek kitölteni. Régen hétfőnként nem volt tévéadás, ezért a mai napig hétfő este próbál a legtöbb amatőr kórus, táncegyüttes, színkör. Ez a legolcsóbb szórakozás, ráadásul a tagok a próbán és az előadáson túl is számíthatnak egymásra. amíg tölünk nyugatabbra, a még mindig jobb sorsú országokban a civil közösségek nagyobbrészt kellemes időtöltésre szerveződnek, nálunk segítésre. Amit az állam nem jól működtet, vagy rosszul működtet (mert nincs rá elkötelezettsége, szándéka, pénze, tudása) ott a terepet az 1990- es rendszerváltás óta elmúlt esztendőkben átvették a civilek. Polgárőrséget szervezni muszáj a rossz közbiztonság miatt. A szülőknek óvo- dai-iskolai bált szervezni célszerű, mert a felajánlásokból és a tombolabevételéből lehet krétát és vécépapírt venni. A karitatív szervezetek többek között véradásokat hoznak tető alá, a szegényeknek meleg ruhát és ennivalót gyűjtenek, menhelyet tartanak fönn a kidobott kutyáknak. A rászoruló mind több, míg a civilszervezetek támogatására egyre kevesebb pénz jut (s az sem mindig oda, ahol a leginkább indokolt lenne). még cudarabb világban kellene élnünk tehát, ha a „civilek” (akik hús-vér emberek, csak annyiban különböznek a többségtől, hogy a pénzükből, szeretetükből, szabad idejükből önzetlenül áldoznak mások érdekében) kifogynának a lelkesedésből. Még sanyarúbb sors várna a legnehezebb körülmények között tengődőkre, ha a civilek kifogynának a hitből, hogy szükség van rájuk, mert még csak meg sem köszönik a munkájukat azok, akik helyett dolgoznak. Köszönjük meg hát nekik mi, ahányszor csak módunk van erre! Szüreti fesztivál a marcali vásár nyomdokán program Alapvetően iparművészeti, kézműves és termelői kínálattal, valamint az Imre Sándor Szeretetszínház Óz, a nagy varázsló című mesejátékával kezdődött Marcaliban a több napig tartó fesztiváli hangulat a Marcali Turisztikai Egyesület szervezésében. Az I. Marcali Szüreti Fesztivál célja, hogy ne szakadjon meg az a hagyomány, ami a több évtizedig megrendezett nemzetközi kiállítás és vásárhoz kötődött. Pénteken Sütő László polgármester megnyitója mellett fellépett a Baglas Néptáncegyüttes, a Calympa Ének- együttes, volt Elvis-imitátor, Rockville-, és zárásként Hooli- gansá-koncert. ■ Vigmond E.