Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-25 / 225. szám
10 ELETMOD - MŰSOR ■■■■■■ ^spiíiirííimwMffíffriiiiiiiii Kötött és kámzsás nyakú a vékonyabb alkatiaknak aki vékony termetű, keskeny a csípője, apró a keble, az is hordhat nyugodtan garbót és kivágott pulóvert. Mindkettőben csinos lehet, azonban talán a legmutatósabbá a kámzsás nyakú, kötött pulóver teszi a megjelenését. Választhat a modellekből világosabb árnyalatút is, hiszen ezek a tónusok teltebbnek láttatják a felsőtestet. így a pulóverrel hangsúlyozhatja, dú- sabbnak mutathatja a keblét, ráadásul remekül illik hozzá a most olyannyira népszerű és fiatalos, szövetanyagból készült bermuda. Az összeállítás nagyon szépen kiemeli a hosz- szú, karcsú lábat, valamint a vékony alakot. A pulóvernek az az előnye is megvan, hogy a hűvösebb napokon nem lesz szüksége sálra, elég csak teljesen felhúznia a cipzárat, és így nem fog fázni a nyaka sem. Az együttest még látványosabbá teheti hosszú, nagy láncszemekből álló nyakékkel, valamint a felsővel és a lábbelivel harmonizáló retiküllel. A nyújtott vonalakat pedig törje meg széles övvel, melynek színe nem üt el túlzottan a pulóverétől. A vagány, mégis nőies együtteshez viselhet csizmát, de akár magas sarkú cipőt is. A keskeny csípőn pedig igazán remekül mutat a széles bőröv. ■ Farmerben is divatosan nőies fazonok A vagány szabásúaktól a csábosabb modellekig Népszerűségéből mit sem veszít a farmer, hiszen a közkedvelt anyagból készített ruhadarabok állandóan új színekben, izgalmas szabásvonalakkal jelennek meg. AS-összeállítás A farmer a kényelmes ruhatár egyik legjobban kihasználható darabja. Nem csak sportos viselet. Jöhet bármelyik évszak, a nők mindig megtalálják a módját, hogy minél többször viselhessék. Ráadásul ezek a holmik hétköznapokra, de akár különleges alkalmakra is megfelelő viseletek. A vagány fazonoktól a nőies modellekig minden korosztály megtalálhatja a stílusához, alkatához legjobban illő darabokat. Attól függően, hogy milyen kellékekkel társítja, tetőtől talpig farmerben is lehet csábító. Ha például könnyű, finom blúzt visel a nadrághoz és dzsekihez, máris magára vonzza a tekinteteket. Különösen akkor, ha a felső is hasonló, farmer tónusú. Lényeges még a magas sarkú lábbeli. A farmeres együtteshez a legjobban a telitalpú modellek illenek. Akkor pedig még szexi- sebb lesz a külseje, ha nadrág helyett szoknyát visel. Bármilyen hosszúságú is a farmerszoknya, biztos, hogy izgalmas. Egyébként nadrágból is akad nőies modell, hiszen ma már találni virágmintákkal, flitte- rekkel ékítetteket is. S ha farmerben is szeretne elegánsabb megjelenést, akkor kabátból ne a dzsekifazont, hanem inkább a blézer szabásvonalút válasz- sza. Az ékszereit is hangolja a farmer stílusához, tónusához. A sötétkék farmeregyütteshez illenek a fa ékszerek. Ma is trendi a farmeröltözék, mégpedig a hetvenes évek hippi stílusában. Nagyon sok hímzés, bőr-, gyöngy- és strasszrátét, fűzések és rojtok díszítik. A nadrág trapéz, a dzseki karcsúsított, szoknyában a minitől a maxiig minden divat. A farmer lapos cipővel, rövid, alakot hangsúlyozó felsővel kifejezetten divatosnak mondható, amelyben biztos nem marad észrevétlen, és egyéniségét sem kell feladnia. Nőiesebbé varázsolhatja megjelenését mintás pulóverrel. Most is hódít a virágminta. A csíkos ing is szerencsés választás, amely ugyanúgy hordható kosztüm alatt, mint farmerhoz. Sportos, strapabíró és nagyon kényelmes, egyszerűen jó hordani Van, ami nem mindenkin mutat jól, ezért legyünk óvatosak! A magasított derekú farmer is nagyon divatos, emellett nőies viselet, de nem minden alakon mutat előnyösen. A vékony derekú, karcsú hölgyek bátran viselhetik, a kicsit molettebbek azonban már legyenek nagyon óvatosak ezzel a fazonnal, hiszen rövidebbnek mutatja a derekat, ráadásul hangsúlyozza a hason lévő fölösleges kilókat. Arra sem árt figyelni, hogy vagy rövid felsőkkel érdemes hordani, vagy olyan ruhadarabokkal, amelyeket a nadrágba gyűrhet. Teljesen más hangulatú lesz még a farmer is, ha strasszokkal kirakott, csillogó övvel, vagy pedig széles, rusztikus bőr derékravalóval ölti magára. Egyszerű, de hatásos az estélyi ruha feketében válasszon a szőke hajhoz és a világos bőrhöz megfelelő tónusú estélyit. Gyönyörű árnyalatok közül választhat ma már, ennek ellenére mi a feketét ajánljuk, hiszen egyszerű, mégis klasszikus eleganciájú és mutatós. Testhez simuló, oldalt fels- liccelt szabásvonala kiemeli az alakot, szexissé teszi a külsőt. Akárcsak a hozzá illő hosszú szárú kesztyű. Ez a szín karcsúsít a leginkább, és előnyösen kiemeli a világos bőrszínt. Szinte bármilyen tónusú kiegészítőt viselhet hozzá. Pirossal izgalmassá és csábítóvá teszi megjelenését, ezüsttel és arannyal ünnepivé és feltűnővé, a most oly népszerű lila árnyalattal pedig különlegessé. S tényleg bármilyen eseményen magára öltheti, ha a kellékek színét variálja, mindig változatos lesz a megjelenése. ■ 2012. SZEPTEMBER 25., KEDD Elegáns és köny- nyed anyagú, kényelmes ruha TELEVIZIO-MUSOR A tvr-hét AIANLASAVAL 2012. SZEPTEMBER 25., KEDD iá < t, űTLKLUB ,'MH TvTnHHHHHH mTVHHHHHH i m RBBM mnmii WBBBI spektrum“™TBBI H 6.05 Jó reggelt, skacok! ® 6.25 Tények reggel 5.55 Ma reggel 5.55 Ma reggel 6.30 A nagy házalakítás ® 6.35 Roma magazin 6.00 Top 10 magyar építész ® 5© 7.35 Reflektor reggel © 7.00 Mokka® 8.15 India-Álmok útján® 8.15 Magazinműsorok 8.10 Tuti gimi ® 7.00 Domovina 7.10 A mediterráneum 7.45 Reggeli - Csak csajok ® 9.40 Stahl konyhája ® (brazil-indiai sorozat-17.) 10.40 Mindentudás 9.00 CSI Szlovák nemzetiségi magazin gyöngyszemei® w 8.25 Mindörökké szerelem © 9.50 Babapercek ® 9.05 Hacktion újratöltve ® Egyeteme 2.0 - A helyszínelők ® 7.30 Híradó 8.20 A világ 10.30 Top Shop 10.00 Teleshop 10.00 Kerékpártúra 11.30 Most a Buday! 9.55 Kólcsönklnyír visszajár @ 7.35 Sobri, a betyár @ legszigorúbb szülői © 12.10 Asztroshow 11.05 Ezo Tv 10.30 Családbarát magazin 12.00 Híradó délben (amerikai vígjáték. 1996) (magyar sorozat-6/5.) 9.30 Beépített főnök ® p 13.15 Az éden titkai® 12.10 Vadak ura 3.® 12.00 Híradó délben 12.25 Magyar pop 11.35 A nagy házalakítás @ 8.30 Híradó 10.20 AT. rex igazi arca® (görög sorozat) (amerikai kalandfilm, 1996) 12.25 Nemzetiségi magazinok 13.20 Pirx kalandjai ® 12.30 Harmadik műszak © 8.35 Hazajáró (ismétlés) 11.20 Gyűjtögetők ® 14.20 Kölyökvilág® 14.00 Tények délután __ 13.30 Szálka, avagy Bagi és Na- 14.15 Régi idők sci-flje ® 13.25 Monk 9.00 Közvetítés 12.15 A Föld csodál ® 'S (amerikai-új-zélandi 15.00 Marina ® csa megakad a torkán ® 14.50 Hagyományok őrzői - Flúgos nyomozó ® a parlament üléséről 13.20 Állati rekordok ® S kalandfilm, 2001)89' 15.30 Rejtélyes vírusok 14.25 Caprl - Az álmok 15.00 A napsugár nyomában 15.15 CSI-A helyszínelők 16.00 Az állatok nyelve © Vezéregyéniségek C 16.20 Marichuy nyomában® szigete (76/76.)® 15.30 Beavatás ® (amerikai krimisorozat) ® 16.30 Térkép® 14.25 Billy, a profi ® Jj -A szerelem diadala® (amerikai krimisorozat) 15.25 A korona hercege ® 15.45 Klipperek ® 16.10 Esküdt ellenségek 17.00 Ouna-anzlx 14.55 AT. rex igazi arca® 16.50 Riválisok ® 16.30 Hal a tortán ® (dél-koreai sor- 77/46.) 16.10 MacGyver® - Bűnös szándék ® 17.20 Életképek® 15.55 A világ Jjj 17.20 Teresa® 17.25 Update-konyha® 16.35 MM 17.00 Futótűz® (amerikai krimisorozat) (magyar sorozat) legszigorúbb szülői ® H (mexikói sorozat) 17.30 Tiltott szerelem ® 17.40 Heartland( 13/7.)® 17.40 Enid Blyton... © 18.00 Nyered, ha mered 18.00 Híradó. Időjárás 17.10 Beépített főnők® ............................................................................................j................................................................................ ..............................................................................r................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................. 18 .30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.30 Maradj talpon! ® 18.10 A Nyereg Klub ® 18.35 Mike és Molly ® 18.25 Dunasport 18.05 Gyűjtögetők @ 19.10 A gyanú árnyékában ® 19.35 Aktív ® Műveltségi vetélkedő 18.35 Esti mese (am. vígjátéksor. -19-20.) 18.35 Közbeszéd Bob és Dick (magyar dokureality-sor.) Magazinműsor 19.30 Híradó este 19.00 Capri 19.30 Jó barátok ® 19.05 ízőrzők 19.05 Mi kell a nőmnek? ® u 20.10 Fókusz® 20.05 Jóban Rosszban @ 20.00 Sporthírek. Időjárás - Az álmok szigete ® (am. vígjátéksor. - 42-43.) 19.40 Talentum (ismeretterjesztő sorozat) 2 20.50 Barátok közt © (magyar sorozat) 20.15 Párizsi helyszínelők © (olasz sorozat-76/76.) 20.25 Két pasi 20.15 Öregberény ® 20.20 Állati rekordok ® Ej! (magyar sorozat) 21.20 Banki meló © (francia krimisor. - 62/30.) 20.00 Híradó este - meg egy kicsi ® (magyar sor.-21/15-16.) (ismeretterjesztő sorozat) M 21.25 Castie ® (angol krimi, 2008) 102' 21.10 Borvacsora ® 20.30 Sporthírek. Időjárás (amerikai vígjátéksorozat) 21.20 Hírek Gyógyítók W (amerikai krímisorozat) Fsz.: Jason Statham, Műsorvezető: Nagy Sándor 20.35 2-es retró - Humor 21.20 Egy nehéz nap ® 21.25 Dunasport 21.20 A Naprendszer Gyilkos típusú találkozások Saffron Burrows, James Vendégek: Miklósa Erika, Ta- Szilveszter anno (amerikai akciófilm, 1998) 21.35 Zabriskie Point © hétcsodája© Fsz.: Náthán Fillion, Fauikner, Stephen Campbell kács Lajos, ifj. Fígula Mihály -Lorán Lenke Fsz.:ThomasJane, Aaron (amerikai film, 1970) (ismeretterjesztő sorozat) Stana Katic, Jón Huertas Moore, Dániel Mays 22.05 Az este 22.15 Maradj talpon! Eckhart, James LeGros R.: Michelangelo Antonioni A Nap Birodalma 22.25 Döglött akták® 23.25 Aktív (ismétlés) ® 22.40 Borgiák ® 23.10 A korona hercege © 23.00 Dr. House © 23.25 Kultikon 22.25 Vanguard ^3 (amerikai krimisorozat) 23.55 Tények este (kanadai-ír sorozat-9/2.) (dél-koreai sor.-77/46.) (amerikai sorozat) 23.45 Lamantln -Frontvonalban® pQ 23.35 XXI. század-A legendák 0.30 Ezo Tv 23.35 Barangolások 0.15 Átok® Emberi hiba dzsesszfesztivál © 23.30 Fejvadászok ^ velünk élnek ® Jósok, látók, médiumok öt kontinensen © (magyarsorozat- 15.) 23.55 Harmadik műszak ® 0.20 Koncertek az A38 Hajón bevetésen © 0.05 Reflektor ® 1.05 Szerelem utolsó vérig ® 0.05 Maradj talpon! (ism.)® 0.40 Bűvölet® (amerikai sorozat) 2.15 Hírek 0.25 Igaz legendák ® 'W 0.20 A hatalom hálójában ® (magyar film, 2002) 93' 1.00 MM - a megoldások (olasz sorozat- 197-198.) 0.50 Egy nehéz nap (ism.) © 2.20 Kultikon (ismétlés) 1.25 Gyűjtögetők @ (amerikai krimisorozat) 2.40 TotalCar® magazinja (ismétlés) 1.35 Heartland (13/7.) © 2.20 Doktor House (ism.) ® 2.35 Térkép (ismétlés) 2.20 Fejvadászok bevetésen iiiiii i vÁTy^lippipilBH halozat | film ii iiii i i WBBBBip filmbox discovery^HH PÖ 13.30 Paletta. 14.05 Versus. 14.30 Ikon. 1130 Laci bácsi konyhája. 1235 Fórum. 17.00VivaNatura-VivátNatúra!©. 1730 13.10 A Rózsaszín Párduc ®. 15.20 Az 9.00 Magyar labdarúgás. 12.00 Rali. Borok 15.55 Közeli messzeség (am. film) ®. 13.00 Autókereskedők. 14.00 Újjáépítők O 15.00 Híradó. 15.30 Globál. 16.05 Stopper. 1530 Start! 16.05 Start plusz. 1630Tempó. Bencze-show ®. 18.00Tájoló ®. 1900 A 50 láb magas nő támadása (am. sci-fi) Útja Rali, 2012; Coop-rali. 13.00 Sportver- 1730 Hölgyválasz - Én táncolnék veled 15.00 Ötödik sebesség. 16.00 Repülj ve til 1630Paletta. 17.00Híradó. 1730Zöldöve- 1655 Világhíradó. 17.05 Fórum. 17.55 Hír- HélózatTv archívumából @. 1930 Nyitott ®. 17.05 Háromszoros visszavágó (fran- da. 14.15 Amerikai futball. Seattle-Green (japán film)®. 19.15 Kedves Frankié (an- lünk Alaszkába! 17.00 Amcsi felverek ^{3 zet. 18.00 Híróra 19.00 Híradó. 1930 Ri- adó. 1830 Világhíradó. 18.45 Sporthíradó, egyetem, Pécs®. 20.00 Virágzó Magyaron ciavígj.)®. 18.50Azigazj(amerikaivígj.) Bay. 1745 Mai helyzet. 18.00 Spanyol láb- goi romanbuslilm)®. 21.00 A nap árnyé- 18.00 Hogyan készült? 19.00 Lícitvadá S asztás. 20.05 Rájátszás ®. 21.00 Híradó 1855 Híradó. 1935 Egyenes beszéd. 20.45 szag?®. 2035 Mittennél te? 20.45 Hírhá- ®. 21.00 Nyakunkon az élet (amerikai darúgás. 19.00 Fieszta. 20.00 Erős embe- kos oldalán (amerikai romantikus film)®. szók. 20.00 Autókereskedők. 2150 Állító " 21. 2135 Lapzárta. 22.00 Híradó. 2230 Civil a pályán. 21.55 Híradó. 2230 700-as ló. 2100 Kétely (am.-ausztrál film, 1988) víg.) ®. 2300 Haír (amerikai musical) rek. 21.00 Ökölvívás. Profi gála. 2300 Póker. 2235Másodiknekifutás(franciaknmi)®. tag... 22.00 Kötéltánc az égen. 23.0C i Retrográd ®. 23.05 Rájátszás klub ©.23.05 Hazai turizmus. 2355 Híradók ®. 23.00 Hírháló. 2330 Műveltség kvíz ®. 135 Másnap reggel (am, krimi)® EPT8. Berlin. 2400 Spanyol labdarúgás 055 Füst (német-japán vígjáték)® láncreakció! 24.00 Ho^an készült? A míl«nr Át a kerdéci idrínnnt mef*váltn?tatá«ának Incfát minden tévéadó fenntartja!