Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-25 / 225. szám
2012. SZEPTEMBER 25., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Tízmilliós hátralékot szedtek be adósságkezelők Pár ezer forinttól százezerig terjed jellemzően az ügyfelek kintlévősége Három hónap alatt összesen több, mint tízmillió forintnyi hátralékot szedtek be a Kapós Holding Zrt. adósság- kezelői három cégnek. Márkus Kata- A két adósságkezelő munkatárs az elmúlt három hónapban 1650-nél több ügyfelet keresett meg, s 300 ügyféltől ösz- szesen tízmillió-százötven- ezer forint hátralékot szedett be három cégnek, a KVG-nek, a KAVÍZ-nek, valamint az Ön- kormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt-nek - tudtuk meg Széki Évától, a holding sajtóreferensétől. - A megkeresett tartozó ügyfeleknek legalább a felénél azonban kiderült korábban nem ismert információ is, például az, hogy már nem a szerződött fogyasztó lakik az ingatlanban, vagy a tulajdonos elhunyt, csak nem írták át a szerződést, esetleg megszűnt a cég, csak elfelejtették felmondani a szolgáltatást. Ezen kívül a szerződéssel összefüggő alapadatok pontosításában is nagy szerepet £ játszottak a személyes adós- 1 ságkezelők, például cégmeg- i szűnés, bérlőváltozás esetén. í Ezeket egyébként a vállalko- I zásoknak kellene bejelenteniük, illetve a szerződésbontást is nekik kellene intézniük, ám nagyon sok esetben önként, a változás megtörténtekor ez nem realizálódik - leginkább a hulladékszállítás területén. A kintlévőségek magánszemélyeknél jellemzően öt és huszonötezer, a vállalkozói körben tíz és százezer forint között vannak. Széki Éva szerint további ho- zadéka az adósságkezelők tevékenységének, hogy a határidőre nem fizetők személyes A legnagyobb tartozásállományt a KVG Zrt. halmozta föl, május végén még 330 millióval tartoztak ügyfeleik Kaposvár több településsel közösen hulladékgazdálkodási rendszert dolgoz ki a 118 önkormányzatot magába foglaló Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Társulás tagjai arra szövetkeztek, hogy eltüntessék az évtizedek során kialakult tájromboló szeméthegyeket és megakadályozzák azt, hogy ezek tovább szennyezzék talaj- és a rétegvizeinket - mondta Szita Károly, a társulás elnöke Mosdóson, azon a helyszíni sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették: visszaadták a természetnek az egykori szeméttelep területét a településen. A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás programja keretében ehhez hasonlóan még 27 helyszínen szüntetik mega felhagyott szilárdhulladék-lerakókat. Felszínüket szigetelőréteggel fedik be, hogy az esővíz ne mossa be a talajvízbe a szennyező anyagokat. Összesen 60 ezer köbméter hulladékot mozgatnak meg, és 267 ezer négyzetméternyi területet rekultiválnak. a kaposmenti Hulladékgazdálkodási Társulás másik nagy programja egy olyan hulladékgazdálkodási rendszer kidolgozása, amelynek célja, hogy a lehető legkevesebb hulladékot kelljen lerakni, s minél többet lehessen kiválogatnia és újrahasznosítani. felkeresés után általában jobban odafigyelnek a befizetésre, és pontos fizetővé válnak.- Sajnos azonban cégeinknél a határidőre történő fizetés az utóbbi időben jelentősen lecsökkent - tette hozzá a sajtóreferens. - A lakosság, a vállalkozók, vállalatok, intézmények egyre inkább egy „kitolt” időpontban fizetik be az aktuális számláikat, és gyakran több hónapos hátralékot halmoznak fel. A gazdasági szférában pedig egyre több a megszűnő, felszámolás, vég- elszámolás alatt lévő vállalkozás, amely hátralékot hagy maga után. Mivel ezek többsége fedezettel nem rendelkezik, a hátralékok behajtása esélytelen. Ennek ellenére felszólításokkal felhívjuk az ügyfelek figyelmét a tartozásra, illetve annak következményeire. A holding két adósságkezelő munkatársa minden esetben igazolvánnyal, valamint megbízólevéllel igazolja magát. Az ügyfelek egyébként a 310- 000-ás telefonszámon a név alapján is azonosíthatják a cég munkatársait. Tevékenységük egy köztes lépés a felszólító levél és a további jogi lépések között. Amennyiben lehet, jogi eljárás mellőzésével próbálják kezelni a kialakult helyzetet a holdingnál, hiszen a fizetési meghagyás, a végrehajtás tetemesen megnöveli a hátralékot. A behajtók munkába lépésükkor feladatul kapták, hogy célzottan a nagy hátralékosokat, az ötven-százezer felett tartozókat igyekezzenek személyesen megkeresni, hiszen ösz- szességében a fogyasztók több mint 20 százaléka nagyhátralékos. Ezen kívül kiemelten figyelik a frissen belépő adósokat is, mert velük még az átlagosnál nagyobb eséllyel rendezhető a tartozás. Fatolvajokat fogtak el az erdészek PROMÓCIÓ ^ j Tegyen erte, hogy keringése jo legyen érszűkület-terápia Országosan alkalmazzák már az eljárást A betegeket kellemes körülmény és szakképzett dolgozók várják falopás A fűtési szezon közeledtével egyre aktuálisabb a tűzifa beszerzése, ám előfordul, hogy egyesek illegális úton próbálnak a téli tüzelőhöz jutni. Az erdőgazdaság munkatársai egy nyár végi hajnalon engedély nélkül rakodó kamionra lettek figyelmesek. Értesítették a rendőrséget, s közösen akadályozták meg, hogy a szállítmány elhagyja a Kaposvár környéki erdőt. A lefoglalt áru mennyisége elérte a huszonöt köbmétert, és további ötven köbméter ellopott tűzifának is sikerült a nyomára akadni. A szálak egy Pest megyei településre vezettek, ahol a Kaposvári Rendőrkapitányság igali rendőrőrsének nyomozói le is foglalták a fát. Az igali rendőrök nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. A nyomozók négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki, kettőt közülük őrizetbe vettek, akiket a Kaposvári Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezett. ■ A. V. Tudta, hogy keringésünk normális működéséhez mennyire fontos az egészséges hajszálérhálózat? Nagymértékben hozzájárul szívünk munkájához. Ha károsodik, elme- szesedik az ér, vérellátási zavar áll be, mely szervezetünk egészére kihathat. Magyarországon már alkalmazzák azt a kezelést, mely hatékonyan, fájdalom- és szövődménymentesen kezeli a problémát. A Nashwan-Parasound készülék több ezer betegen segített már. Az infra, ultra és hallható hang segítségével rugalmasabb lesz az ér fala, valamint a beszűkült, elzáródott ér mellett a szervezetet hajszálér képzésére serkenti. Az egész testre kiható kezelés számos beteg életét változtatta meg. • Alsó végtagi görcsök kínozzák? • Feszítő vagy tűszúrás szerű fájdalmat érez? • Csökkent a járási távolsága? • Zsibbadnak a lábai vagy kezei? • Hidegek, fáznak a végtagjai? • Memória problémája van? • Zúg a füle? • Szédül? Ha ezek közül valamelyik Önre illik, lehetséges, hogy érelmeszesedésben, érszűkületben szenved. • Cukorbetegsége van? • Magas a vérnyomása? • Magas a koleszterinszintje? • Dohányzik? • Túlsúlyos? • Családjában előfordult már érszűkület? • Mozgásszegény, stresszes élete van? Ha igen, ne várjon, vizsgáltassa meg magát szakorvossal. Hisz az érszűkület csak súlyosabb formában okoz panaszt. Jó hír, az akció folytatódik! Azon pácienseknek, akik elkezdik a kúrát az e havi kezelendő csoporttal a Kaposvár, Fő utcában található centrumban, 20 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kúra árából, ráadásul nekik a vizsgálat ingyenes. Egyébként akciósán 3000 forintot kell fizetni érte. A kedvezmények nem vonhatóak össze. A KEZELÉSEKKEL KAPCSOLATOS FELVILÁGOSÍTÁS ÉS BEJELENTKEZÉS: WWW.MEDHUNGARY.COM , 06-70/290-3216, 06-30/339-6963, 06-20/920-4447, 06-72/551-714 JEGYZET BALASSA TAMÁS Föl, tüntesd! A krónikus szegénység súlyosan halálos egészségügyi következményekhez vezethet. A koszorúér-tágítási várólista végén lenni semmi jót nem vetít előre az életben maradási esélyeket illetően. Az isten háta mögött lakni, s így tizenöt percnél messzebb lenni a legközelebbi kórházhoz, akut esetben nemcsak a siető mentőautó számára veszélyes. Néhány példa a dohányzás elleni kampány képes-képtelen cigarettásdobozos analógiájára. Igaz, akkora doboz a világon nincs, amire ráférne ennyi riadalom, de próbálkozhatnánk óriásplakáttal, abból van elég a döntéshozóknak. a közelgő szívnapon közelebb kerülhetünk az egészséges élethez. Egy lépéssel. Ennek apropóján az egészségromláshoz vezető utat és a gyógyulást is érdemes szélesebben értelmeznünk. A rákos tüdő mutogatásánál szerintem volna hatékonyabb módja is a presz- szionálásnak. Például az üzletkötés, hiszen a dohányos kárt okoz a társadalomnak, mert beteg lesz, drágán gyógyul vagy sehogy, kiesik egy csomó dzsídípí. ígértje meg, hogy leszokik, osztás-szorzás, és kap egy jó kis életjáradékot, mindenki jól jár. de hol vannak még rizikófaktorok? Az élelmiszerek adalékanyagai is lassú gyilkosok állítólag, írhassuk ki ezt is. Az elektronikai szmog miatt leckéztessük a high-tech ipart, az alkoholipar is megérdemelne egy kokit, mert a kis mértékben orvosságot hazánk rendesen túladagolja. az egészségre, s benne a nemzetgazdaságra közvetlenül is káros összetevők az elmúlt húsz évben a politikában vertek legmélyebb gyökeret. Ahol az egyéniséget feladó pártemberség súlyos impotenciát okozhat... Rendőrök keresték a családot eltévedtek - Egy siófoki család túrázott a kereki vár környékén vasárnap délután - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. - A vártól nyugatra, Kötcse felé indultak az erdős területen, de a sötétedés miatt eltévedtek. A két kisgyermekével, valamint a férjével kiránduló anyuka a rendőrségtől kért segítséget. A járőrök azonnal a helyszínre siettek, a Kőröshegy-Kere- ki Polgárőr Egyesület tagjai, a kötcsei polgárőrök és egy vadász segítségével a kötcsei erdőben megtalálták a családot, és a várnál leparkolt gépkocsijukhoz vitték őket. >