Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-17 / 218. szám

PILLANATFELVÉTEL VEGYE ESZRE! j Vegye észre, hogy ma a legfontosabb : téma a szüret. A gazdák sorra üteme­• zik az elkövetkezendő hetekre a szüre- : tét. Volt, aki azt mondta: a szüret arra : lesz időzítve, mikor a segítő-társasá­: got össze tudja hozni. Más azzal jött, : kellene még egy kis eső, amire a töb- : biek úgy kontráztak: már úgy is hiá- ; ba, nem oszt, nem szoroz. Az egyikük : pedig arról számolt be, hogy ő bizony : már leszüretelt, az időjárás előrehozta : a szőlő érését. Különben sem szeret- : né, ha a seregélyek megdézsmálnák. • A társaság másik tagja azzal érvelt, : hogy az égi madaraknak is csak kell : valamit enniük. A felháborodott vá- : lasz azonnal érkezett: „a seregély, ■ ahol kapált, ott éljen meg!” (ve) Szarvasboges pianoban vadászszezon A szakemberek szerint közepes idény várható Panaszkodnak a vadászok: nem indult jól az idei szezon a somogyi erdőkben. Bár a va­dászidény hagyományos kez­detét jelentő szarvasbőgés már megkezdődött a megye erde­iben, az eddigi tapasztalatok alapján egyelőre elmarad a ta­valyitól.- Az időjárás-változás nem tett jót a bőgésnek - ismerte el Kemenszky Péter, a Somogy me­gyei Vadászok Szövetségének fővadásza de legalább most már van vize a vadaknak. A fővadász szerint, bár eny- nyire a szezon elején még nem lehet tudni, mit hoz a következő fél év, az idei vadászidény vár­hatóan jó közepes lesz. A me­gye erdeinek nagyvadlétszáma kifejezetten jónak mondható, a tavalyi 30-33 ezres kilőtt da- rabszámot vélhetően az idén is teljesíteni tudják majd.- A vendégvadászok már a szarvasbőgésre megérkeztek - folytatta Kemenszky Péter -, a bikákra ugyanis állandó a kereslet. Az őzbaktrófea-állo- mány Somogybán átlagos mi­nőségűnek mondható, csak ne­héz értékesíteni. A vaddisznó­hajtásaink kurrens piaci ter­méknek számítanak, így ezen a területen nem lehet gond. Az is kijelenthető, bár sokan erre hi­vatkoznak, az időjárás nem be­folyásolja a szezont. Nem úgy a vadkárok nagy­ságát. Ám ez sem a szárazság miatt nőhet az idén, sokkal in­kább a gazdákat érinthetik ér­zékenyebben az aszály miatt a vadállomány okozta vesztesé­gek, akik kompenzációs lehető­séget láthatnak a vadkárenyhí­tésben. ► 4. OLDAL Hiába kezdődött meg hivatalosan a szezon, egyelőre kevés hasonló látványban lehet része a vadászoknak Turisztikai marketing: ablakból, pultból az internethez! IDEGENFORGALOM A turisz­tikai marketingben nincs át­törés, az utazók jó része to­vábbra is a hagyományok­ra, vagy ismerőseik tapasz­talataira építve választ célt - ismertetett egy felmérést a gyenesdiási Balaton-kon- ferencián Kovács Ernő szo­ciológus a Pannon Egyetem­ről. Az utazók 7,7 százaléka fordult Tourinform-irodához, 4,4 százaléka utazási irodá­hoz, egy százaléka választott úti célt turisztikai kiállítás kínálata alapján. - A világ át­alakult, ezért aztán a Tourin- formoknak is át kéne alakul­niuk - jegyezte meg Kovács Ernő. - Az ablakba, a pulthoz alig kell ma már ember, há­túira, a számítógépekhez an­nál több, és folyamatos aján­latokkal bombázni a leendő turistát. Az adatokból is jól látszik: az utazni vágyók ja­varésze a hagyományos mar­ketingeszközökkel ma már nem érhető el. Minden korábbinál több vendég érkezett azonban in­terneten fellelt, kedvezmény­re jogosító kuponnal a régió­ba, ahogyan arról már szom­bati számunkban írtunk. Egymillióval, egyötödével csökkent a balatoni vendég- éjszakák száma az elmúlt ti­zenegy esztendőben - kez­dett elriasztó adatok sorolá­sába Semsei Sándor, a Bala- ton-Riviéra TDM-egyesület elnöke Gyenesdiáson. Az­zal folytatta: 2008 és 2011 között kétmilliárd forinttal lett kevesebb a kereskedel­mi szálláshelyek bevétele. ► 2. OLDAL Gyerekholmi töredékáron GAZDASÁGI HELYZETKÉP Tömeg a kaposvári babaexpón Jó negyedórányi körözés után lehetett csak helyet találni va­sárnap délelőtt a kaposvári sportcsarnoknál: a hagyomá­nyos babaexpó iránti giganti­kus érdeklődés jól tükrözte a jelen gazdasági helyzetet...- Odanézz! - bökte oldalba élete párját Gulyás Ferencné. - Fele annyi, mint a bababolt­ban! Vagy még annyi sem. Rengeteg amatőr pakolta ki ugyanis babája, gyereke ki­nőtt holmiját, s kínálta a bolti ár feléért-tizedéért, s vélhető­en ennek hatására a profi bol­tosok, árusok is lejjebb vitték áraikat, így aztán nem csoda, ha szinte mozdulni sem lehe­tett a csarnokban. ► 4. oldal Rengetegen használták ki a kedvező árakat a sportcsarnokban Tapsony lovasa ötödik, Zamárdié nagyot bukott vágta A nyolcból három somo­gyi lovas jutott a Nemzeti Vág­ta középfutamába, közülük pedig egy, Tapsony képviselő­je a vasárnap esti döntőbe is: Bán Dóra Kalevala nyergében végül az ötödik helyen vég­zett a Hősök terén kialakított pályán. Bán Dóra az elő- és a középfutamát is megnyerte. A szombati előfutamokból rajta kívül a karádi Fodor Szabolcs­nak sikerült a továbbjutás Bob herceg, valamint a Szilvász- szentmárton színeiben induló Rostási Klaudiának Zsombor nyergében. A legbalszerencsé- sebben a zamárdi ló és lova­sa járt: Fodor Ákos hatalmasat bukott az előfutam során.- Tíz méterrel a cél előtt to­vábbjutó pozícióban, a máso­dik helyen haladva esett el - mondta lapunknak Csákovics Gyula zamárdi polgármester. - Már a rajt tülekedésében ki­esett az egyik lába a kengyel­ből, menet közben a másikat is kivette, így kengyel nélkül tel­jesítette a táv javarészét. Azt mondta, a cél előtt hátulról egy kicsit meglökték, mire Táltos hatalmasat bukott. A lovason előbb a ló esett át, majd az őt követő lovasnak a lova is „átfu­tott” rajta, így óriási szerencse, hogy nem esett nagyobb baja. A mentők a helyszínen ellát­ták, súlyosabb sérülést nem szenvedett. ■ F. I. (irányi u. u. 21.) \»K1»OSmK** szponzorálja. Ára: 140 Ft. Előfizetve: 98 Ft KÖSZÖnjÜk! WWW.SONLIOfE.HU Somogyi Hírlapi 2012. szeptember 17., hétfő • XXIII. évfolyam, 218. szám KÖZÉLETI NAPILAP rém S0HUNE.HU (tMo* ISTENI HATALOM, EMBERI JÉGER KINGÁT MENTŐMELLÉNY NÉLKÜL ESETT rrirmccc/v) FELÁLLVA TAPSOLTA 'mm A BALATONBA ► WWW.SONLINE.hu rtLtLUOOtU. ► 3. OLDAL A KÖZÖNSÉG Új feltételek az agrárhiteleknél Jelentősen javultak az MFB agrárium számára nyújtott forgóeszközhitelei, amely a leginkább hitelképes vállal­kozásoknak segíthet. ► 6. oldal IDŐJÁRÁS Párkapcsolati Kellemes kora- BFŐSZ3k őszi időnk lesz, és esőre, szélre A T. Ház támogat- sem kell számíta- hatja a családon nunk. A hőmér- belüli erőszak séklet viszont büntetőjogi tény­megeeria állássá minősíté­Celsius-fokot. ► 13. OLDAL set szorgalmazó­kat. ► 8. OLDAL Stabil a diákhitel-rendszer Az előzetesen kalkulálttal összhangban áll a Diákhitel 2 konstrukciót igénylő hallgatók száma - nyilatkozta lapunk­nak Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. ► 7. oldal Ha megszólal a VeSZCS6rigÖ olvasószolgálat A fájdalom elvise­-------* 20/9689-444 lé sében is külön- terjesztés böznek a nők és a ---------• fé rfiak. (Ez a so- hirdetés rozatunk első ré- ---------» 82/528-113 sze) ► 9. OLDAL e-mail: ■ online@sonllne.hu :9 770865 912015 12218

Next

/
Thumbnails
Contents