Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-17 / 193. szám
2012. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK KÖRKÉP 11 Mezartin-csoport: Sujánszky Jenő visszemlekezése titkos küldetéséről Égig érő gaz az udvarokban bosszúság Harmincezer forintba is kerülhet a rendezetlen porta Szelíd motorosok negyedszer talakoztak Somogyszilben Küzdelem a kommunizmus ellen címmel jelent meg Sujánszky Jenő visszaemlékezése a Mezartin-csoport tevékenységéről. A siófoki származású, ma Párizsban élő forradalmár arról mesél: hadapródiskolás társaival 1949-ben alapította meg a titkos, kommunistaellenes Mezartin-csoportot. Fegyveres felkelést akartak kirobbantani a J kommunista diktatúra ellen. A titkosrendőrség 1955 decemberében felszámolta a csoportot, amelynek vezetőségében több áruló is akadt. Kezdettől tisztában voltak azzal, ha lebuknak, a vezetők csak halálos ítéletet kaphatnak, a többiekre hosszú börtönévek várnak. Sujánszky Jenő, aki 1944-ben, 15 évesen önként jelentkezett a frontra, részt vett Budapest ostromában, az úgynevezett Katlan-csatában is, a forradalom és szabadság- harc bukása után, 1956. novem- | bér végén lépte át egyik társával a magyar-osztrák határt. 1957. október 23-án megemlékezett Párizsban a forradalomról a politikai menedékjogot kapott Magyar Szabadságharcos Szövetség, melynek alapítója, főtitkára, évtizedekig elnöke volt Sujánszky, aki 1948 után 43 év múltán, 1991-ben láthatta újra Siófokot. ■ Fónai Imre Sok a rendezetlen porta Dél-Somogyban a Somogyi Hírlap egyik olvasója szerint. Utánajártunk, és valóban: néhol égig ér a gaz. Jeki Gabriella Elhagyatott házak, rókák és kígyók járta, kietlen telkek rontják a rendezett települések képét Dél-Somogyban. A tulajdonosokat az önkormányzatok sem tudják elérni, néhányan meghaltak, mások pedig külföldiek. Bosz- szankodnak a helyiek Babócsán és Péterhidán is. Mindkét településen található jó néhány elhagyatott porta, ahová hiába küldi az önkormányzat a felszólításait. Babócsán 12, Péterhidán már 10 figyelmeztetésen vannak túl. A legtöbbnek nem volt foganatja: pár helyen elvégezték a kötelező kaszálásokat, a többin azonban az önkormányzatnak kell plusz munkát végeznie a saját költségére, ha azt szeretné, hogy rendezett legyen a település.- Néhol katasztrofális a helyzet, a hatalmas növényzetben már kígyók, rókák tanyáznak, és a szomszédok is aggódni kezdtek - közölte Jungné Kovács Piroska babócsai polgár- mester. - Ez komoly gond az önkormányzatnak, szeretnék most erre pályázatot benyújtani, hogy az ilyen elhagyatott területeken legalább öt ember hajtaná végre folyamatosan a szükséges munkálatokat. Olyan is akad, aki megígéri, hogy jön, és rendbe teszi a területét, aztán elfelejti. Kihalt lakosok esetében is ez maximum évente egyszer fordul elő, akkor is csak az első udvaron, a hátsó marad gázosán, parlagfüvesen. Méhes Sándor a háza melletti, elnéptelenedett portát mutatja Rinyaújnépen. Azt bezzeg ellepte a gaz...- Van, aki többszöri felszólításra sem végzi el a dolgát - hangoztatta Gyurkáné Bihari Brigitta, Péterhida első embere. - Úgy látjuk, a pénzbírságnak nincs értelme, mert a lakosság úgysem tudná kifizetni, és rendkívül hosszú folyamat az eljárás. A község közterületeit teszi rendbe az önkormányzat Cso- konyavisontán is, ami a hóel- dobálástól a fűnyíráson át a virágosításig, parkrendezésig terjed. Itt szerencsés a helyzet, mert a külföldiek is 99 százalékban teszik a dolgukat. Azoknál az időseknél, akik nem bírják már a fizikai munkát, az önkormányzat besegít. Csík László polgármester hangsúlyozta: kiépült a szociális ellátó rendszer, így naprakészek arról, hogy kikről kell gondoskodniuk. Hozzátette: a megelőzés a legfontosabb ezekben az esetekben. Az idén rekordot döntött a kaszálások gyakorisága Nagyatádon. A frekventált területeken már hatszor rendezte a területet a 47 hektár zöldterületet gondozó városgondnokság. Kutiné Csicskár Edit igazgató elmondta: évente öt és tizenkét alkalom között végzik a kaszálást, figyelnek a város egész területére, beleértve a családi házas övezeteket is. Ehhez két fűnyíró traktor, három önjáró fűkasza és nyolc motoros fűkasza áll rendelkezésükre, míg a kötelező parlagfűirtás külső vállalkozók bevonásával történik. A földtulajdonosok, föld- használók június 30-ig végezhették el a parlagfű-mentesítést bírság és egyéb szankció nélkül. Ezt követően, ha a hatóság parlagfüvet talál a földterületen, bírságolhat, közérdekű védekezést, kényszerkaszálást rendelhet el. Rinyaújnép: bántotta az ingatlantulajdonost a helyi önkormányzattól kapott felszólító levél méhes Sándor 25 éve lakik Rinyaújnépen, ahol a lakosság száma nem éri el az 50 lelket sem. Azt mondja, Budapesten élt, de zajos volt, így esett a választása a falura, ahol meglelte a nyugalmát, amíg felszólítást nem kapott portája rendbetételére.- mindig figyeltem arra, hogy az életterem rendben legyen, ez a levél mélységesen felháborított - mondta. - Az állt benne, az ön- kormányzat tudomására jutott, hogy az ingatlanom gyomos, elgazosodott, nem gondoskodom a rendszeres kaszálásról. Ez nem felelt mega valóságnak. A férfi a jogszabályoknak megfelelően nyolc napot kapott a porta rendbetételére. Az önkormányzat a helyi környezetvédelméről, a közterületek, ingatlanok rendjéről szóló rendelete szerint ugyanis az, aki ezt nem teszi meg, szabálysértést követ el, és harmincezer forintig terjedő bírsággal is sújtható.- nagyon bántott, mert a területem nem volt rendezetlen, más portákkal ellentétben - mondta. - Az önkormányzat nem győződött meg a valós helyzetről. A polgármester állítja, gondosan figyel arra, hogy a parlagfű felmagozása előtt felszólítsa az ingatlanok tulajdonosait, ha azok elmulasztják a kaszálást. Az utcát és az önkormányzati területeket rendbeteteti.- sajnos csak egy-két embert tudunk felszólítani a kaszálásra, mert nagyon sok a német porta, másutt kihaltak a lakók- mondta Szüsz József. - Sok esetben az önkormányzat tehetetlen, mert a hozzátartozók nevének kikérése a földhivatalból egyenként hatezer forintba kerül, erre nincs anyagi forrásunk. Tavaly egyébként két esetben volt szükség felszólításra, idén még egyszer sem. a borús időjárás ellenére is, több száz motoros érkezett az ország minden tájáról a negyedik somogyszili motorostalálkozóra.- Négy éve magunknak akartunk csinálni egy motorosbulit, ami nagyobbra sikerült a tervezettnél, mára rendezvénnyé nőtte ki magát- mondta Szakály László, a találkozó egyik szervezője.- A szervezésből a somogyszili fiatalok is kivették a részüket, hogy a több száz szelíd motoros és a családosok is jól érezzék magukat - folytatta Darázs Gyula, a másik ötletgazda. A hangulat tehát adott volt. A gyerekeknek ugrálóvárat állítottak fel, a vattacukor az idősebb korosztály körében is nagy népszerűségnek örvendett. A motorosfelvonulást követően vetélkedőkkel színesítették a programot a szervezők. A sör- pong bizonyult a legnépszerűbbnek, de a famotoros akadályversenyre is akadt bőven jelentkező, a golyódobást pedig nemekre osztották, hogy a nők se maradjanak ki a „jóból”. A tavalyi év sikerén felbuzdulva működött tetováló szalon, a bátrabbak maradandó emlékkel térhettek haza. A nap fénypontját Gergely Sanyi motoros kaszkadőr adta, érkezésére a Nap is kisütött. „Érződött, hogy nem nagyon látott még az itteni közönség ilyesmit, tehát tudtam nekik újat mutatni” nyi- | latkozta a show után. Este már az amatőr zeneka- | rok voltak felelősek a hangu- ] latért, a mulatság hajnalig tartott. ■ Csepregi Veronika Gergely Sanyi tudott újat mutatni A fonói „Lúzerek” győztek focitorna Ébresztgetik a somogyi aprófalvakat PROMÓCIÓ Dés-Bereményi: Férfi és Nő kultkikötő Minden, ami megtörténhet Férfi és Nő között A gyaláni Horgas-büfé az aprófalvak felébresztésére kispályás fo- citomát kezdeményezett, melynek legutóbb Fonó adott otthont. Kisgyalán, Fonó, Gölle mellett Dalmandról és Kaposvárról is érkeztek csapatok. A körmérkőzések után ismét a fonói „Lúzer" SC csapat végzett az első helyen, második a gyaláni „Horgas büfé”, harmadik a dalmandi „Blue Magié” lett. A gólkirályi címet Varga Roland („Lúzer” SC), a legjobb mezőnyjátékos címet Pápai Dezső („Horgas büfé”) szerezte meg, a torna legjobb kapusa Varga László („Lúzer” SC). A torna következő állomásai: augusztus 25. Kisgyalán, szeptember B. Fonó, szeptember 22. Gölle. Hetest rúg a gólkirály. Varga Roland volt a torna legsikeresebb játékosa Színészek, egy zenész és egy dalszövegíró, akiknek a vezetéknevük a védjegyük is. Van néhány új szerzemény is, de a legtöbb elhangzó dalt mégis akkor hallottuk először, amikor még minden egyes sora rólunk is szólt, aztán évekig hallgattuk, amíg neveltük a gyerekeinket, akik most már nélkülünk fedezik fel újra és újra bennük mindazt, amit nem lehet előre megtanulni. Csak benne lenni lehet, végigcsinálni, megszenvedni és néha boldognak lenni. Párkapcsolatokról szólnak a dalok, a fájó szenvedélytől a még fájóbb közönyig tartó érzelmi skálán. Minden ismerős: a dalok, az előadók, az érzés. Az is, ahogy együtt dúdolunk, ha ránk nem szól a mellettünk ülő, aki szintén magában dúdol. DÉS-BEREMÉNYI: FÉRFI ÉS NŐ koncert-színház Az Orlai Produkciós Iroda előadása augusztus 19. (vasárnap) 20.30 (esőnap: augusztus 21., 20.30) KULTKIKÖTŐ Balatonföldvári Szabadtéri Színház legyinformáció és rendelés: +36306655989 www.kultkikoto.hu . info@kultkikoto.hu HIRDETÉS_________ KÜLÖNLEGES ÉTELEK ÉS PROGRAMOK EGY KÜLÖNLEGES HELYEN Vizibivalyból készült finomság és ,, állatija’ séta a szarvasokkal, agancsmustra. logafos és trahfurus turul; az aug. 20-i hosszú hétvégén.