Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-02 / 180. szám
2012. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 5 Hernádi-Udvaros, Kramer kontra Kramer, A helység kalapácsa a Csikytől, Quimby - és ez csak egy szűk hét kínálata Balatonföldváron, a Kultkikötőben. Fónai Imre Egy Légli-rozé a jegy mellé (üdítőre nem lehet beváltani? - hal- ük a kérdés. Tévedésben a kedves firtató, hiszen nem inni kötelező, balatoni bort lehet kóstolni grátisz), csíkos pólós rendezők, lampionok, ha nem is békebeli, de békés büféárak, helyi termelői méz, sátor alatt az avignoni színházi fesztivál plakátjai - hangulata van a néhány éve Kultkikötő névre keresztelt balatonföldvári szabadtéri színháznak. Megadíszlet ugyan nem fér a helyhez illő színpadra, de nem is hiányolja senki, főleg, ha a fellépők sztárok, mint esetünkben a Hernádi-Udvaros páros. Majdnem minden széken ülnek: telt ház, a jó szórakozást a színészkettősön kívül a darab is garantálja. A két méltán népszerű színésznő, Hernádi Judit és Udvaros Dorottya az előadás előtt még eldiskurálnak egy picit. Csak egy vizsla volt a fültanú... Ezt itt a Csúcsú bár, igen, a Csattanogából, Angéla (Hernádi Judit) és Szofi (Udvaros Dorottya) voltaképpen trió, csak Ica, a harmadik nyolcvanban disszidált, s most várják, de nagyon a Csúcsú bárban a Ban- dy-lányok, akik azóta is arról álmodnak, hogy jön majd valaki, aki szerződést ajánl nekik. Előkerül a több évtizede nem forgatott kottafüzet, de a Bandy-lányok ma is minden dalt fújnak, pedig Szofi azóta csak énektanárként fakad dalra, a Szent Cecília kórusban dalol még, „ahol viszonylag ritka a bugi-vugi”, s ahogyan Angéla mondja neki, maximum „a kis- papok áléinak el tőletek”. Szakasits művház, fehér térdzokni, blúz, sötét alj, igen, a Ki Mit Tud? - félszavakból, félsorokból is értjük egymást. Hetvenhét november hét, egy újabb dal a múltból, aminek Bandika (róla kapták a lányok a nevüket) kétféleképpen írta meg a szövegét, föl is jelentették, amikor a „szovjet hatalmat” helyébe inkább azt énekelték a lányok, hogy „nem leszünk többé gyarmat”, Lenin elvtársat meg Che Guevarára cserélték. Tényleg, ki jelentett? Ica, aki mindjárt jön? Ica persze nem jön, de ezt már a darab eleje óta sejtjük, vörös fényben a színpad, „jer, csináljunk forradalmat, hogy ne legyünk többé gyarmat, lőjél, Auróra!” Femina női foci, lenti katonaság, mondom, félszavakból is értjük egymást, de persze már a Bandy-lányok sem a múltban élnek: flottaszámla, híváslista, fittneszrépa, a szövegíró Parti Nagy Lajos. Gyuszi, légy az enyém, dübörög föl a vágy, a trióduó a végén már csak azért is megérdemli a dörgő tapsot, mert legalább nyolcszor öltöznek át a darab közben a színpadon, mi több, bravúrosan még szoknyát is cserélnek mindannyiszor. Percekig nem is ereszti őket a hálás publikum, a nyári színház bejárata előtt sétálgató nyaralók figyelnek fel a vastapsra, nézik a plakátot: - Aha, a Ben- dy-lányok. Pedig nem: Bandy. Kramer kontra Kramer, A helység kalapácsa, Quimby - csak a szűk egy hét kínálata bizonyságul: érdemes megállni a Kultkikö- tőbe. Kultkikötő: Bandy-lányokhoz Légli-rozé lőjél, auróra! Nyolc bravúros szoknyacsere és Che Guevara a Csúcsú bárban Hernádival és Udvarossal Fényképet készíttetni ünnep volt, s Király volt a celebráns kiállítás Gyakran nyúlt a menyasszonyok hóna alá, aztán úgy esett, hogy két hét helyettesítésből 26 év munka lett Az öregúr és a fotóstáska elválaszthatatlanok voltak. Néha azt gondoltam, hogy éjszaka is együtt alszanak. Az öregurat Király J. Bélának hívták. A fotóstáskát csak egyszerűen táskának. Reggel a zakó után azt akasztotta a vállára, s mint hűséges kísérő, egész nap cipelte. Király J. Béla jelenség volt. A városban is, a szerkesztőségben is és a Balaton-parton is. A Somogyi Néplap ajtaját akkor nyitotta be, amikor nyugdíjba ment. Előtte a Fényképész Szövetkezet műteremvezetője volt. Mindig pontos és szép munkát adott ki a kazéből. A Fő utcai üzletben sokszor nyúlt a mennyasszonyok hóna alá, hogy legelőnyösebb arcukat mutathassák az utókor számára. A fotózásnak abban az időben varázsa volt. Fényképet készíttetni pedig ünnep. Király J. Béla ennek az ünnepnek volt a celebránsa. Iskolatársai csak Király Bélaként ismerték, pedig az anyakönyvben benne volt a János is. Aztán, amikor fordult a világ és hazajött Amerikából Király Béla tábornok, az 56-os Nemzetőrség Főparancsono- ka - aki Király Béla iskolatársa volt -, odabiggyesztette a vezeték- és a keresztneve közé a J betűt, hogy könnyű legyen a két Királyt megkülönböztetni. Akkurátus ember volt, jó humorral és szolgálatkészséggel megáldva. Amikor a Somogyi Néplap ajtaját benyitotta, helyettesítőként érkezett két hétre. 26 évig maradt. Egy munkásélet kötődik még a nyugdíj utáni időhöz. Itt volt közöttünk, nem csak jelenségként, hanem a véleményével is. Soha nem titkolta el amit gondolt, de soha nem bántott meg senkit. Hű társa, a fotóstáska mindig vele volt, s ha valamelyik újságíró A kortalan Király Béla jó szemmel látta meg a fotózásra érdemest képet kért egy eseményről, a fiatalokat megszégyenítő frissességgel indult elvégezni a munkát. Aztán jött mosolyogva, mutatta mit sikerült készítenie. Voltak feladatok, amelyet valósággal „kisajátított”: Hívót és fixirt csak ő keverhetett a szerkesztőségben, de minden fotóriporternek asszisztálni kellett, „hogy tanuljon a gyerek!” Aztán ahogy múltak az évek, lett egyre lassúbb, el-el bóbiskolt a fotósok szobájában, de a tűz, a hivatás iránti szeretet nem lanyhult. Többször elbúcsúzott, hogy többet nem jön. Aztán másnap reggel újra ott volt és tette a dolgát. Amíg kijárt a Balatonra, szinte mindig hozott érdekes témát. Aztán amikor már nem ment ki, a piac színes világát, és a kaposvári Kossuth tér forgatagát figyelte, és ha lencsevégre valót talált, nyomban hozta is a szerkesztőnek. Valamennyiünknek Béla bácsi volt, és ez a megszólítás nemcsak a korának járt ki, hanem személyiségének is. Egyik reggel aztán nem jött. Hamarosan a hír érkezett, hogy végleg eltávozott. Azóta hiányzik a névnapokról és hiányzik a hétköznapokból is. Amit készített, az kordokumentum, sokáig becsomagolva hevert. Az, hogy most kibontottak belőle valamennyit, dicsérendő. Hiszen Király Béla a pillanat művészeként most is megidézi a múltat és tanít vele. Mint ahogy mindig tanított, nemcsak jövendőbeli fényképészeket, hanem fotóriportereket is. Jó szeme volt. Érdemes Király szemüvegén keresztül nézni a múltat. ■ Kercza Imre Király Béla emlék fotókiállítása pénteken 15 órakor nyílik a kaposvári Agóra harmadik emeletén Laptoppal az ágyon egy fiatal lelkületű, de idősödő asszonynak azt javasolták a családtagok, hogy mozduljon ki többet otthonról. Hiszen 71 éves kora ellenére kutyabaja, hajnalonként fáradhatatlanul mozog a kertben. De kirándulni már nem volt kedve, pedig korábban jaj de nagyon szerette járni a szebbnél szebb magyar tájakat! Megmászott minden hegyet, főleg ha vár volt a tetején, rendszeresen járt múzeumokba, s napra kész volt abból, hogy épp mit játszanak a színházakban. Az utóbbi évtizedekben azonban alig mozdult ki otthonából, azt csinosítgatta, sikerrel. nemrég az unokái kitalálták, hogy vegyen magának egy laptopot. Csak egy kicsit kellett unszolni, mert egy alkalommal a Tescóból hazafelé tartva a buszmegállóban fültanúja volt annak, hogy két hozzá hasonló korú nő a Facebookról beszélgetett. Ez azért nagyon kíváncsivá tette. amióta meglett a laptopja, mindennap többször is szörfözik az interneten. Természetesen azonnal elment Rómába, járt a Vatikánban, ismét rácsodálkozott a Sixtusi kápolnára, s amikor a Trevi kúthoz ért, amibe hajdanán háttal állva dobott egy fémpénzt - akkor még líra volt a fizetőeszköz Itáliában -, fölsóhajtott: no látod, visszajöttem. túlrepült Európán is, de aztán rászokott inkább arra, hogy megkeresse régi ismerőseit. Ahogyan rájött a számítógép kezelésének egyre több csínjára-bínjára, csetelni kezdett, majd rászokott skype-ra, s minden áldott nap beszélt az egyik barátnőjével. Előbb linkeket, majd amikor megtanult szkennelni, fényképeket is küldtek egymásnak. a minap azonban kiderült, hogy van még tanulnivalójuk. Amikor legutóbb meglátogattam, az ágyon feküdt; először azt hittem, alszik, aztán amikor megmozdult, azt, hogy a falat nézegeti. De nem, a laptop volt előtte most is. Nagyon csodálkoztam.- hát hogyan nézed azt a képernyőt? - kérdeztem tőle.- az Erzsi rosszul, elfekve tette be a fotót az unokáiról- magyarázta -, de ha én is elfekszem, akkor normálisan látom... Czene Attila Töredékek. Ez a címe annak a kiállításnak, ami Lukács Adina alkotásaiból nyílt a Kaposfüredi Galériában. Az önképző alkotó több technikát is alkalmaz. Rajzok, festmények, kerámiák és az új „szerelem” a fotó is szerepel a tárlaton. Lukács Adina két évtizede készít műalkotásokat. A tárlatot augusztus közepéig láthatják az érdeklődők.
