Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-11 / 188. szám
A végére kissé elfáradt a Rákóczi labdarúgó nb i. Négy perc alatt a maga javára fordította a mérkőzést a Győri ETO Augusztus utolsó hétfőjén nyitnak majd az öregfiúk Oláh Lóránt (elöl) hibá jutatta vezetéshez a Rákóczit egy pazar találattal a végén a győriek örülhetteka sikernek Az OTP Bank Liga 3. fordulójának nyitómérkőzését vívta meg egymással a Győri ETO és a Kaposvári Rákóczi FC. A Rákóczinak a DVSC után egy újabb, bajnoki címre hajtó együttes ellen kellett pályára lépnie, de ezúttal idegenben. Klein Péter A Rákóczi csapatkapitányának, Bank Istvánnak és az előző fordulóban győztes gólt szerző Zámbó Bencének nem idegen a győri környezet, mivel mindketten játszottak már az ETO-ban. A meccs első negyed órájában egyértelműen a Kaposvár akarata érvényesült, lényegesen taktikusabban játszottak. Azonban, hogy ez a fölény ne érjen góllá a szerencse is kellett; Oláh Lóránt remek átívelése találta meg a tizenhatoson belül egyedül érkező Kovács Olivért, aki a jobboldali kapufára belsőzte a labdát, így ki- | maradt a ziccer. Ezek után jó | tíz percet kellett várni az első J győri lehetőségre, ekkor Pát- I kai Máté - aki gólt is szerzett legutóbb, mikor a Rákóczi az ETO Parkban vendégeskedett - a büntetőpontról a kapu mellé fejelt. Arról, hogy ne vonuljanak az öltözőbe gól nélkül a csapatok a vendégek két támadója gondoskodott. Vrucina indította Oláht, aki egy lövőcsellel becsapta a válogatott Lip- ták Zoltánt és gyönyörű gólt lőtt a jobb felső sarokba. (0-1). Ezek után már csak arra maradt idő, hogy a hazai szurkolók Pintér Attila vezetőedzőt kérjék fel a távozásra. A második félidő eleje majdnem úgy kezdődött, ahogy az első zárult, azaz Rákóczi-találattal. Most azonban Svec az utolsó pillanatban becsúszva menteni tudott Oláh elől. Az utolsó félórába lépve felpörögtek az események, előbb Stevanovics öklözte ki Safaric szabadrúgását, majd Kronaveter pillanatai következtek. Először 7 méterről próbálkozott egy lövéssel, de ezt biztosan fogta Hajduch, majd Okuka kezezése után tette le a labdát a szlovén a tizenegyes pontra és a jobb alsó sarok mellé gurított. Nagy valószínűséggel, ha kaput talál, akkor Hajduch bravúrral kiüti a büntetőt. Ezután jött az újabb vendég helyzet, az előrehúzódó Okuka lőtt 20 méterről, de centikkel elkerülte a bal sarkot a lövése. Már csak pár perc volt hátra a találkozóból, amikor egy hatalmas bedobás és egy tizenhatoson belüli kavarodás után Varga Roland szerezte meg az egyenlítést becsúszva. (1-1). Négy perccel később pedig jött a hidegzuhany: a csereként beállt Dina egy szöglet után fejjel megszerezte a vezetést a Győrnek. (2-1). Az hosz- szításban még Hajduch is előrement fejelni egy szabadrúgásnál, sőt az ő fejéről került nem sokkal a kapu fölé a labda. A Rákóczi taktikusan és jól futballozott, de a végére elfáradtak a játékosai, a hazaiak viszont jól bírták a hajrát és négy perc alatt sikerült otthon tartaniuk mindhárom pontot. A mérkőzés összképe alapján a döntetlen megérdemeltebb lett volna. A másik somogyi együttes, az FGSZ Siófok és a Szombathelyi Haladás mérkőzése lapzártánk után ért véget. GYŐRI ETO FC - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2-1 (0-1) Győr, ETO Park, 1500 néző. Vezette: Pánczél (Albert, Kis Z.). győri eto FC: Stevanovics - Svec, Lipták, Dinjar - Kronaveter, Pátkai, Kamber, Trajkovics -- Koltai (Dina 52. p.), Ahjupera (Sterstík a szünetben), Andrics (Varga R. 39. p.). Vezetőedző: Pintér Attila. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Haj- duch - Okuka., Bank, Zámbó - Kovács 0., Pedro Safaric, Balázs B. (Haruna 80. p.), Pavlovié - Oláh, Vrucina (Waltner 56. p.). Vezetőedző: Prukner László. Gólszerzők: Oláh (44. p.), Varga R. (82. p.), Dina (86. p.). labdarúgás Augusztus 27-én, hétfőn este rajtol majd a megyei öregfiú labdarúgó-bajnokság. Az előző „félszezonos” pontvadászattal ellentétben most már őszi-tavaszi rend- 1 szerben játszanak majd, s megemelkedett a létszám. Az előző idényben szerepelt Siófoki Bányászhoz - amely százszázalékos teljesítménnyel bizonyult a legjobbnak -, a Balatonlellé- | hez, Karádhoz, Balatoni Vasas- | hoz, Balatonberényhez és Bala- tonboglárhoz csatlakozik a Balatonszárszó, a Balatonszabadi, a Fonyód, továbbá a Balaton- szemes, így tíz öregfiú alakulat csatázik majd. ■ Fenyő G. Veretlenül nyert az Újlak Csokonyavisontán KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Veretlenül nyerte a Rinyaújlak csapata a Csokonyavisontán rendezett ötfordulós kispályás labdarúgó-bajnokságot. A második hely a Csokonyavisontai KSE-nek, a harmadik pedig a Görgetegnek jutott. A gólkirályi címet Horváth Máté, a Majorka mesterlövésze hódította el, míg a legjobb kapusnak Hor- | nai Lászlót, a második helyezett Csokonyavisontai KSE hálóőrét választották meg. A leg- | sportszerűbb együttesnek az utolsó, ám annál hangzatosabb „Veszélyes Hulladék” nevű egylet bizonyult. ■ Gamos A. Büszkék az olimpiai bajnok Risztov Évára london 2012 A hagyományos Balaton-átúszás jelentette számára a motivációt A lelkes és elszánt amatőrök ezrei mellett rendre világhírű magyar sportolók is teljesítik a Balaton-átúszást Akik már áttempóztak Révfülöpről Boglárra Egy bizonyos Risztov Éva nevű hölgy nyerte Londonban a magyar olimpiai csapat nyolcadik aranyérmét csütörtökön délután, miután 10 km-en mondhatni rajt-cél győzelmet aratott. Risztov Éva - aki nem egészen három hét múlva ünnepli majd a 27. születésnapját - 2005-ben visszavonult, ám 2009-ben úgy döntött, hogy visszatér, méghozzá hosszútávúszóként.- Három éve indult a hagyományos Balaton-átúszá- son Risztov Éva, s l,05:54-es idejével ő volt a leggyorsabb J hölgy - mondta Szántó László, 1 a Pek-Snack Balaton-átúszás főrendezője. - A Révfülöp és Boglár közötti több mint öt kilométeres erőpróba olyan hatással volt rá - akkor egyébként egy híján 9300-an tempóztak lelkesen és kitartóan -, hogy elhatározta, hosszútávúszóként visszatér az élsport világába. A Balaton-átúszás jelentette számára a motivációt, adott neki új lendületet, erőt és kitartást. Mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá, s mind a próbázók, mind pedig a rendezők nevében gratulálunk olimpiai bajnoki címéhez. világhírű magyar sportolók - a teljesség igénye nélkül -, akik már átúszták a Balatont. OLIMPIAI BAJNOKOK: RisztOV Éva és Kovács Ágnes (úszás); Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás és Gergely István (vízilabda); Martinék János (öttusa); Foltán László (kajak-kenu); Repka Attila (birkózás); Szabó Bence (vívás). VILÁG- ÉS EURÓPA-BAJNOKOK: Gyenesei Leila, Simóka Bea és Maracskó Tibor (öttusa); Ürögi László és Tímár István (kajak-kenu); Erdei Zsolt és Bal- zsay Károly (ökölvívás); Cseh László (úszás); Abay Péter (vívás); Kovács Zsófia, Wirtz Melinda, Lábodi Laura és Vinkler Péter (uszonyos és búvárúszás). VB- ÉS EB-DOBOGÓSOK: Káté Gyula, Szellő Imre és Darmos József (ökölvívás); Kiss Gergő (úszás); Szívós Márton (vízilabda). lövőre július 6-án lesz a sorrendben 31. Pek-Snack Balaton-átúszás, ahová természetesen (akár úszóként, akár vendégként) nagyon várják majd a hétszeres ifjúsági Európa-baj- nok és négyszeres ifi Eb-ezüstérmes, hatszoros rövidpályás Eb-győztes, ugyancsak hatszoros Európa-bajnoki második helyezett, háromszoros világ- bajnoki ezüstérmes - s immár csütörtök óta olimpiai bajnok - Risztov Évát. ■ Fenyő Gábor HIRDETÉS HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram. rz . m nemzetközi pénztranszfer 1 \J U. I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 274,50 279,50 USD 223,00 227,70 CHF 228,30 233,80 ÉRVÉNYBEN: augusztus 9. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS SPORT _______________ . iBsbaaMHHi ^1® ______________'____________________ • ___________■ v • - , : ' ■■ / , k® « tuuitter _____ Ynuflfl jgjijjft SONLINE.hu Minden héten közöljük '*»t rj?*-"'*' azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a ^ Kaposi Mór Oktató Kórházban születtek. Augusztus 3. és augusztus 9. között születtek Dátum Név Súly Hős, Izabella 3230 g 53 cm 08.03 08.07. Kristól 3360 g 54 cm Kevin 3690 g 57 cm Dolina 2450 g 48 cm Richárd 2900 g 51 cm 08 05. Pál Milos 4170 g 54 cm Attila 3200 g 51 cm 08.09. Vajk 3210 g 56 cm Márton László 3690 g 57 cm 08.06. Bolond 3640 g 52 cm Kata 3320 g 56 cm