Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-07 / 158. szám

4 MEGYEI KORKÉP 2012. JÚLIUS 7., SZOMBAT Hazavágyódásból indult be a turizmus ez a 39. szezonja Gazdasági „harakiri” volt a határnyitás, mert véget értek a némettalálkozók Miért éppen a Balatonnál ta­lálkoztak anno a keleti és a nyugati németek? Mert haza­vágytak - mondja Császárné Lits Mária, s látva rajtam az értetlenkedést, hozzáteszi: a német újságírók is pont ilyen arcot vágtak... Fónai Imre A határnyitás huszadik évfor­dulóján tartott prezentációt né­met újságíróknak a nagy bala­toni kelet-nyugat randevúkról Császárné Lits Mária, ekkor ke­rekedett el a külföldi kollégák szeme is attól, amit a siófoki szállodaigazgató mondott, aki idén a harminckilencedik ba­latoni szezonját kezdte, hiszen már középiskolás korában nyá­ri portásgyakornok volt a Hun­gária hotelben. Ma, ahogyan már több évtizede, a Napfény szálló vezetője.- A siófoki gimnáziumban már akkor is volt nyelvi ta­gozat, három nyelven beszél­tem, ezért kerülhettem a szál­lodasor egyik legendás egysé­gébe - emlékeztet Lits Mária. - Ami pedig a Napfényt ille­ti: ez volt Siófok első téli-nyá­ri kereskedelmi szálláshelye, tehát se nem vállalati, se nem SZOT-üdülő; BM-üdülőnek épült 1961-ben, de végül sosem lett az belőle. Magánérdekből indult be a külhoni turizmus a Balaton­nál, a kezdetben leginkább né­met érdeklődés nyomán kez­dődtek a szállodaépítések, mert felismerték az illetéke­sek, hogy mennyire fontos a deviza, az, hogy legyen az or­szágnak devizakészlete - kezd a siófoki hoteligazgató a turiz­mustörténeti elemzésbe, majd így folytatja, voltaképpen meg­ismételve, amit a német újság­íróknak is mondott: - Az 1941- es magyarországi népszám­láláskor nyilatkozni kellett az anyanyelvről és a nemzeti­ségről. Ezeket az adatokat az­tán politikai célokra használ­ták föl. A magyarországi né­met kisebbség kétszáz éve itt élt, magyarnak vallotta ma­gát, a nagy többségének köze nem volt sem az SS-hez, sem a Volksbundhoz, mégis kitelepí­tették őket, mint „háborús bű­nöst”. Kétszázhúszezer ember Élenydús levegő, avagy Siófok is lehet „történelmi”, ha akarjuk Kialakulóban a balatoni fürdőkultúra. Ezt a korabeli fotót a BRTK helytörténeti gyűjteményében őrzik SIÓFOK-GYÓGYFÜRDŐ, SZŰZ é\e még így tartották nyilván, s Császárné Lits Mária turizmu­sért aggódó szakemberként fontosnak tartja felhívni rá a figyelmet: nem mindegy, ho­gyan propagáljuk, hogyan „ad­juk el” magunkat. A tulajdoná­ban lévő évszázados útikönyv így mutatta be a Balatont: „Ke­vés vidék van a világon, mely- lyel a fölzaklatott kedély oly gyorsan összhangba tudna ol­vadni, mint a Balaton; csodás hatású gyógyerejét nem pótol­ja patika, sem semmiféle mes­terséges orvosság. Megacéloz­za az idegeket, felvidámítja a lelket, reménységet, bizalmat .önt a szívbe, s megtört erőt helyreállítja hullámverése és vegyészeinek isteni ereje által. E pompás víz partján fekszik Siófok. Túlzás nélkül állítható, hogy úgy látogatottság, mint komfort tekintetében Ostendé- vel, Scheweningennel vagy Ab­báziával versenyez. Partja ve­tekedik a velencei Lidóéval, s finom bársonypuha fövenyével ugyanolyan hatást gyakorol a fürdőzőre. E homokpart (plage) kiválóan alkalmas ar­ra, hogy a halovány, vérsze­génygyermekek a szükséges élenydús levegőt élvezhessék. Gyengébb szervezetű, izgé- kony, lesoványodott gyermek­nél, aki a tengeri fürdőt nem állná ki, a Balaton veszély nél­kül használható.” s hogy milyen bajokra javallat­ták még anno a siófoki Bala- ton-fürdőt? „A görvély- és an­golkór, a vérszegénység, a táp­lálkozásizavarok, álmatlanság és meghűlésre való hajlamos­ság ellen a siófoki fürdőben való tartózkodásnak feltűnő jó hatása van.” s egy biztatás a könyvből: „1913-ra az egész község és für­dőtelep csatornázással és kitű­nő ivóvízzel lesz ellátva.”- jubileumok közelednek: 2013 júniusában lesz százhúsz éves a siófoki Balatonfürdő, 2014 májusában pedig száz­éves a fürdőszövetség, a jelen­legi siófoki fürdőegylet elődje- hívja fel a figyelmet Lits Má­ria. - A történelmi múltat nem csak Balatonfürednek könnyű előásni, Siófok is lehet „törté­nelmi levegőjű” hely, ha úgy akarjuk... Császárné Lits Mária: A hazalátogatókkal kezdődött a Balaton „aranykora” kitelepítését rendelték el, s a hatvan éven felülieknek ugyan nem kellett menni, de sokan közülük is a családjukkal tar­tottak, tehát összességében en­nél is nagyobb lehetett a száma azoknak, akiknek új hazát kel­lett keresni. Ők mind Magyar- országon születtek, s amikor menniük kellett, mindenüket elvették (házat, földet, ingósá­got), pár kilónyi csomagot vi­hettek magukkal, s új életet kezdtek odakint a semmiből, a nulláról. A kitelepítettek egy része Né­metország amerikai zónájába, a későbbi NSZK-ba került, a má­sik részük az orosz fennhatósá­gú területre, a későbbi NDK-ba. - Magyarországon németek­nek számítottak, odakint meg magyaroknak - így Lits Má­ria. - Lassanként azonban be­illeszkedtek, családot alapítot­tak, vagyis a nagyjából 250 ezerről csak nőtt az érintettek létszáma. Azután egyre többek­ben merült fel a kérdés: mi le­het odahaza, megvan-e még öregapánk sírja, áll-e még a szülői ház? Valahogy haza kel­lett jönni, s mivel a Balaton­nál már beindult a turizmus, ez nyáron nem volt feltűnő. El­jöttek nyaralni, s közben meg­nézték az ősi birtokot is a köze­li Tolnában, Baranyában. Szál­lás kellett és kapcsolatok, azok meg ugye még maradtak, egy­kori osztálytársak, barátok, s itt szabadon mozoghattak - ké­sőbb persze a keletnémet tit­kosszolgálat, a Stasi is rájött er­re és megfigyelte őket, de azért mégis... Lits Mária anyai nagyma­májának, Laufer Jánosné Pfaff Borbálának az édestestvére is érintettje volt a kitelepítésnek, ő az NDK-ba került és mindig a nagymamával levelezték le, mi­kor jönnének és hányán érkez­nek. - Ez volt a Zimmer Frei, a fizetővendéglátás hajnala, ek­kor még nem üzleti, hanem ro­koni, baráti alapon adták ki a szobákat az emberek. Aki az NDK-ból jött, annak itt kinyílt a világ, a nagy találkozásokkor pedig el is felejtődött, hogy ki jött keletről, s ki nyugatról. Év­tizedekig ment ez, egészen a ha­tárnyitásig. Ami gazdasági „ha­rakiri” volt számunkra, a bala­toni idegenforgalomnak. A Ba­laton megszűnt kuriózum len­ni, máshová is elmehettek már az egyesült Németországból. Nagyon hiányzik azóta a német vendég a Balaton mellől, de per­sze közben azok fölött a generá­ciók fölött is eljárt az idő, akik még hazavágytak. Idősek let­tek, meghaltak. A mai generáci­ónak maximum már csak a bu­li miatt érdekes a Balaton-part. A hatvanas évekig külföldi tu­ristát csak hébe-hóba lehetett itt látni, velük kezdődött a Ba­laton „aranykora”, a hazalátoga­tó németekkel, nem kellett hoz­zá semmiféle nagyszabású rek­lámhadjárat, elég volt a hazavá­gyás. Magyarország uniós csatla­kozásakor egyébként a német közszolgálati ZDF és ARD tele­vízió sokáig keresett helyszínt az országban, hogy honnan je­lentkezhetne élő reggeli műsor­ral. Amikor a siófoki Napfény szállodában találkoztak Lits Máriával, nem keresgéltek to­vább... A vasgyár segített összekovácsolni a cseri városrészt emelt fejjel A 20. század elején alapított Kaposvári Vasöntöde és Gépgyár az első világháborúban hadiüzemként termelt 1905-ben két tevékeny és merész szellemű ember: Betnár Nándor vállalkozó és Tokajy Nagy Imre gépészmérnök megalapította az „Első Kaposvári Vasöntöde Gép- és Pénzszekrénygyár és Kútfúró Vállalat” nevű üzemet, amivel nem csupán a város ipartörténe­tében nyílt új fejezet, hanem a városépítés is további lendületet kapott. Az új gépgyár, amelynek telepe a Vár utca végén épült fel (valószínűleg Lencz Sándor épí­tész munkájával), lehetővé tet­te, hogy a cseri erdő irányában is elnyújtózkodhassék a megye- székhely. A gyár lendületesen fejlődött, nem kis részben hiány­pótló szerepe miatt; a mezőgaz­daság gépszükségletét igyekez­vén kielégíteni, számottevő for­galmat bonyolított le ugyanis, ráadásul jelentős állami segélyt sikerült kieszközölnie. A továb­bi fejlődés érdekében 1906 nya­rán - kétszázezer korona alap­tőkével - részvénytársasággá szervezték át. A kaposvári üzem vasönt­vényeket, gazdasági gépeket, transzmisszió-berendezéseket, malomalkatrészeket készített, gépjavítással foglalkozott. A Ka­pós folyó mellett, 4800 négyszö­göl területen települt gyárban az első világháború előtt már tizen­egy épület állt, a munkások szá­ma száz-százhúszra is felment. Szabó Tamás ipartörténész sze­rint a kohókból naponta több Előző heti feladványunk: eredeti formáját máig megőrző egykori vasgyár tonna öntöttvasat csapoltak le. A termékek egy részét eszterga- padokon munkálták meg. Az „U” alaprajzú, belső ud­varos, hangsúlyos bejárattal és szimmetrikus homlokzattal épült gyár a mai napig megtar­totta eredeti formáját, noha dí­szítése az évtizedek során meg­kopott, helyenként eltűnt. Fara­gott terméskövekből rakott főbe­járata három kaput fog össze: az íves záródású, nagy belmagas­ságú szárazkaput - melyen ke­resztül a teherforgalom zajlott - és a két keskeny személybejárót. Az első világégés idején hadi­üzemként dolgozott a gépgyár, ami kétségkívül jót tett az üz­letnek. Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A, vagy emeltfejjel@sonline.hu 's' t 4 1

Next

/
Thumbnails
Contents