Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-21 / 170. szám

14 SAJTÓ ES TANULÁS 2012. JÚLIUS 21. SZOMBAT Üzenet a jövő gimiseinek üres lapok Soha többé nem fog lesütött szemmel járni... Kitűnni, kilógni a sokaságból sokszor nagyon nehéz, de a legnehezebb önmagadra találni, de ez a legszebb esesse^ Természetesig^ dezodort! ^ ha izzadunk de- ^ zodort és parfümöket hasz­nálunk, ami nem a legjobb megoldás. A parfüm sokszor vonzza a rovarokat. Ezeknek mi lányok nem örülünk. A de­zodorral az a baj, hogy elzárja a pólusokat. A hintőporral is ez a baj. Izzadni nem fogsz, de mindennek ára van. A legjobb, ha természetes alapanyagú dezodort hasz­nálsz. Ezek nincsenek tele illatanyagokkal. Bár izzadsz, de a kellemetlen szagot nem engedi át. Ha teheted, naponta háromszor fürödj le. Lehetőleg azért ne hideg vízben, mert ha kimész utána a napra, megszé­dülhetsz a nagy hőmérséklet­változástól. Ha szomjas vagy kerüld az üdítőket, energiaitalokat, mert ilyen melegben még inkább ter­heli a szervezeted. Kényelmes, lenge ruhába indulj neki a na­podnak, hogy jobban szellőzz és az izzadás se legyen kelle­metlen. ■ Hunyadkürti Lilka Ne utánozd a celebeket.... Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu írjatok! „Olvass a napilappal és ismerd meg a körülötted élő világot!” program keretén belül jelenik meg az oldal, melyet a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogat Becsöngettek. Mindenki a nyitott teremajtó előtt állt és várta az első órát. Aztán be­tódultak a terembe. Bukovics Babett, 12. osztály, Fonyódi Mátyás Király Gimnázium Ha a diáknak ott kell lenni, lég alább ragadjon is rá valami. Ki nyíltak a könyvek és gyöngy sorok gurultak ki belőlük Minden gyöngy egy gondolat s a megindult elmék mind kört gyűltek. Egyesek álmos pillan tásai kitisztultak, kérdések so ra tükröződött bennük. A tanál szájából arany szavak folytai és felcsillanó szempárok vol tak a gyémántok. Azok szemei akik értik az intellektuális lírát vagy érteni akarják. Ő körmévé vájatokat vésett a padba. Az ősz tály túlélésre játszó tagjai vege táltak, de éltek és boldogultak Kérdések záporoztak, eszmefut tatások csikorogtak a fogakor és egyesek előtt halványlila köd ben már kezdett körvonalazódn az a bizonyos titkos kapcsolat e világ dolgai között. Míg az iroda lomkedvelők a jambusok rohant ütemén ringatóztak, a többié! csak elmerültek a sercegő tollal karcoló zajában, a szürkéskél fellegeket bámulták. Ő az első padban ült. „1789 ben a Bastille ostroma, aztán Le Fayette kinevezése.” - ismétel gette gépies maximalizmussal Ismételgette, hiszen mindjárt történelemóra jött, ott volt e nyakán a felelés. Szinte éreztf a tarkóján a zuhanó guillotir hideg pengéjét, a homloka ve rejtékezni kezdett. Pacát izzadi a füzetlapra és elkente az alkar jával a grafitot. Leírta a táblára a címet, furcsa, remegős betűi vei. Kinézett az ablakon, de csal villanásszerűen jegyezte meg milyen fekete az ég. A kifakadi sebet piszkálta a szájpadlásán Visszakapta tekintetét, majd maga fölé meredt, egyeneser a kontakthibás neoncsövekre amik zavaró villogással recseg tek. Semmit sem hallott a kül világból. A lába fázott, körmével a széket kapargatta és rágta e száját. Rápillantott az asztalor heverő versre. „Sorok” - gon dolta - „Sorok meg rímek. Méj azok sem.” A mellette ülő meg bökte és kérdezett tőle valamil a műről, de süketnek tettette magát. Csak ennyire volt képes: 1792-ben a girondiak után a ja­kobinusok és a Konvent, ami... ” - gondolatmenetét a csengő törte meg. Vége. Máris vége volt, alig egy percnek tűnt. Minden a feje tetejére állt, zaj, kavarodás támadt. A mellette ülő füzeté­re pillantott és végigmeredt a sorok tömör kékségén, ahogy a betűk oldalakon keresztül kí­gyóztak a decens margók kö­zött. Az Ő füzete üres volt. Csak a cím éktelenkedett azokkal a görbe betűkkel, aztán nagy üresség. Egy idegszála megpen- dült, mikor tudatosult benne: „Mindenről lemaradtam!” Ez a mondat szinte atyai intelemként visszhangzott benne egyre han­gosabban, tisztábban, s mikor eljutott volna a felfogás határá­ra, ahonnan mindent tényként lát az ember, a pakolok mono­ton zaját harsány nevetés törte meg. 0 az elszalasztás kétség- beesettségével pördült körbe, nem értette mi történik körü­lötte, majd zavart izgalommal a padtársához fordult. Pupillái ide-oda kapkodtak, hátha le tud olvasni valaki szájáról egy szó­foszlányt, egy apró részletet és végre nem fog kilógni a többiek közül. Nevetni akart, de nem volt kivel. Gyomorideg fogta el a sok felszabadult, nevető arc láttán, miközben ott ropogott a forradalom története hideg, verejtékes tenyerében. Ajkait összeszorította.- Mi történt? Min nevetünk? - kérdezte a padtársát.- Te tényleg nem figyelsz? - válaszolt a másik, majd eltűnt a tömegben. Kinyílt az ajtó, az érettsé­gi vizsgabiztos nézett ki rajta, majd távozott a teremből Ő is, az utolsó szóbeliző. Ugyanúgy lesütött tekintettel lépett át a küszöbön, ahogy szokott, és csak motyogott valamit. Embe­rek, évfolyamtársak álltak kö­rülötte, de mindenki és minden idegennek tűnt. Az egyikük odalépett hozzá és tágra nyílt szemekkel, mosolyogva, őszin­te tekintettel megkérdezte:- Hogy sikerült? Mit húztál?- A francia forradalmat.- És hogy sikerült?- Úgyis vége van. Már mind­egy. - válaszolta, és végre te­kintetét a másikra emelte. A szemébe nézett, és elkezdte felfedezni az ismeretlen voná­sait, amik egyre ismerősebbé tűntek neki, ahogy a négy év alatt összehordott emlékfoszlá­nyok egyre jobban egymásba kapcsolódtak. Csak töredékek voltak ezek, elkapott hangfosz­lányok, elmosódott arcvonások. Az őszintén mosolygós arcot követte, ahogy elköszönt, gra­tulált. Már minden mindegy volt. Lesütötte a szemét, a pisz- kozati lapjára nézett, majd még egyszer visszatekintett a távo­lodó arcra. Szeme elé emelte újra a kezében levő papírlapot és egy pillanatra belebambult annak ordítóan fehér, üres lé­nyegébe. Egy halvány, egyre bátorodó mosoly gurult végig az arcán, megcsóválta a fejét, összegyűrte az üres lapot és el­hajította. Már az a tény sem za­varta, hogy hármasra érettségi­zett történelemből. Soha többé nem járt lesütött szemmel. IMSraiItBH A tabi Rudnay középisko­la diákjai izgalmas fel­adatokat kaptak a taná­ruktól. Somogyvári Lajos az irodalomórákon is pró­bára teszi diákjai kreati­vitását, akik így különle­ges tapasztalatokat sze­rezhetnek a remekművek születéséről, íme az egyik feladat: megadott költő, vagy vers modorában saját költe­ményt alkotni - ezt hívják parafrázisnak. Az eredeti szöveg felismerhető le­gyen. Es két kiváló megoldás: Születésnapomra Tizenöt éves lettem én, saj­nálatos ez a tény, egye fe­ne. Az új iskolába lépve, a ré­git nem feledve: ismerten ismeretlenbe. Nemsokára már ballagok, és az iskolámat elhagyom, más lesz, kár lesz, de a já­tékot el nem hagyom, mert játszani jó nagyon - maradok, ki vagyok. A gépet le nem teszem, mert ez az életem, online, offline. Csak előre haladva, le nem maradva, tanulok, ahogy tudok, Majd ha célom elérem, s az leszek, akit reméltem: eszes gyerek. Kijárva minden iskolát, sorsom visz majd tovább, remélem, elérem... SZOMOR MÁRK, A TABI RUD­NAY SZAKKÖZÉPISKOLA 9/E OSZTÁLYOS DIÁKJA Egy Üres szoba egymagában Egyformaság némaságban Egy lélek egy személyben Egyénben, az egyedüllét­ben KOVÁCS DOMINIKA A TABIRUDNAY GYULA KÖÉP ISKOLA, GIMNÁZIUM, 11/G) Romulus rokona alapította Siennát mondák Az anyafarkas mindig Róma felé fordítja fejét a köztéri szobrokon Siena három domb találkozásá­nál épült. A római korban a bar­bár törzsek elleni harcban több ízben is fontos szerepet játszott. Az építkezésnél tiszteletben tar­tották a természeti formákat, így a kisváros utcái elég mere­dekek. Ennek köszönheti a jel­legzetes és világhírű főterét, a Campot is. A Campo olyan, mint egy kövekkel kirakott domb, s a Palazzo Publico felé lejt. Ez a tér ad helyet az éttermeknek, a turisták kedvenc ajándékboltja­inak és a híres Palionak is, ame­lyet évente kétszer rendeznek a Madonna tiszteletére. A Palio részletesebb leírása előtt fontos megérteni a város életének működését, hiszen ennek hiányában a Palio is ér­telmetlennek tűnhet. Róma alapítását elmesélő mondák szerint Romulus és Remus ma­dárjóslat alapján döntötte el, melyikük lesz az új város aty­ja. Mondhatjuk, hogy az alma nem esett messze a fájától, ha Siena létrejöttének történetét vizsgáljuk. A várost a mesék szerint Senus, Romulus unoka­öccse alapította. Városszerte ma is több kisebb-nagyobb szobrot láthatunk, amely a Romulust és Remust tápláló anyafarkast áb­rázolja. Ha jól megfigyeljük, ki­derül, hogy mindegyiken Róma felé fordítja a fejét a farkas. Azt tartják, hogy Siena Róma gyer­meke. ■ Kelemen Zsófia Míg a világvége el nem választ. Egy 35 kilométer széles aszteroida száguld szélsebesen a Föld felé, és meghiúsult az utolsó esély is a becsa­pódás elkerülésére... FILMAJÁNLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents