Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-02 / 153. szám
4 2012. JÚLIUS 2., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Fekvőbetegek beutalási rendje: kifelejtették Marcalit a listáról Hűsolni vágyott egész Somogy hőhullám Az előrejelzések szerint a jövő hét végéig még marad a nagy meleg hiba Az összes háziorvosnak megküldte az ÁNTSZ az új fek- vőbeteg-beutalási rendet. Antal Gabriella, a marcali kórház igazgatójának tájékoztatása szerint: egy hiba miatt Kaposvár neve mellől kifelejtették a Marcali telephelyet, így a marcali kórház hiányzik ebből a listából. - A gyermekosztályon kívül valamennyi szak- rendelés és valamennyi korábbi fekvőbeteg-ellátó osztály a megszokott rendben fogad beteget. Ugyan a belgyógyászaton az ágyak száma csökkent, de ezt részben ellensúlyozza a nappali, infúziós kezelés nagyobb lehetősége. A sebészeti, traumatológiai és nőgyógyászati szakmákban végzünk egyszerű egynapos ellátásokat, műtéteket is, mely nem igényli a kórházi felvételt. Továbbra is lehet szülni a marcali kórházban az úgynevezett „rooming in” módszerrel, ahol a kisbabákat édesanyjukkal helyezik el kétágyas kórtermekben. Akik eddig területen kívüli betegként keresték fel a kórházunkat, a régi szabályok alkalmazása mellett ugyanúgy megtehetik - közölte az igazgató. a legfontosabb változás, hogy a kórház csecsemő és gyermekosztálya július 1-je után nem vehet fel fekvőbeteget. Azonban továbbra is a nap 24 órájában, ugyanazon szakorvosok, ápolók várják az első szakorvosi ellátásra a gyerekeket illetve,, szüleiket: egy hét múlva új helyen, a sürgősségi ambulancia folyosóján felszerelt rendelőben nappal és ügyeleti időszakban. ■ Vigmond E. Folytatás az 1. oldalról A mentőszolgálat ügyeletén csaknem 50 százalékkal megnőtt a riasztások száma, jórészt rosszullétekhez hívták a hétvégén a mentősöket. Akik azt mondják, ez a nagy meleg a már meglévő, s az egyelőre rejtett betegségeket is előhozta a pácienseknél, az esetkocsik szinte megállás nélkül vonultak a hét- | végi hőségben. A katasztrófavédelem ügyeletese ugyanakkor arról számolt be, hogy nem érkezett hozzájuk több riasztás a nagy meleg miatt, sem rendkívüli esemény, sem tűzeset nem volt a környéken. Pedig megdőltek a budapesti és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok is vasárnapra virradóra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Jenki Szilvia elmondta: július elsejére virradóra mostanáig az országban 1987-ben Budapesten volt a legmelegebb, 23,6 Ceisius-fok. Ehhez képest most hajnalban a fővárosban 24,3 fokot mértek, ezzel a budapesti rekord megdőlt. Még ennél is melegebb volt viszont a hajnali órákban Tatán, így az új országos napi minimumrekord 25 fok lett. Az előrejelzések szerint a hőség a hétvégéig folytatódik, ekkor valószínű néhány fokos lehűlés, és a csapadékhajlam is növekedni fog. Az Országos Mentőszolgálat a tartósnak ígérkező kánikulában teljes kapacitással, a Balaton partjainál pedig megerősített egységekkel dolgozik. Vízközeiben. Szinte csak így lehetett kibírni a hétvégi trópusi meleget. Az utcák kiürültek, a somogyiak többsége vízparton keresett enyhülést Halálos balesetek a hétvégén, jó tanácsok, hogy nagyobb baj nélkül megússzuk a hőséget SZOMBATON HAJNALBAN Bala- tonlelle belterületén egy 22 éves helybeli nő barátaival szórakozott, majd egy veszekedést követően a vasúti sínekhez ment - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. - A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a nyílt vasúti pályán az ott közlekedő vonattal szembe ment, amely elütötte. A fiatal nő a helyszínen életét vesztette. Az eset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság vizsgálja. Az érintett szakaszon 2 órán át állt a vasúti forgalom a helyszínelés miatt. Ugyancsak szombaton hajnalban Kaposfő és Kiskorpád között egy autót találtak az árokban - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. - A helyszínre érkező kollégák az autó közelében egy elütött vaddisznót is találtak. Kiderült, hogy a Kaposvár irányába közlekedő 51 éves budapesti férfi elütötte a vadat, majd az árokba hajtott. A férfi a balesetben életét vesztette. napszúrás, uv-sugárzás, kiszáradás, bágyadtság - a nagy hőségben seregnyi veszély leselkedik az emberekre. a forróság elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket veszélyezteti, továbbá azokat, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. A nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra célszerű időzíteni, lehetőleg ne cukros üdítőitalt, hanem ásványvizet vagy teát érdemes kortyolgatni. fontos, hogy az emberfejét ne érje tartós, közvetlen napsütés. Ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet. a fürdőzőket is fokozott óvatosságra intik a mentők. A bányatavak, a természetes vizek a kiszámíthatatlan vízmélység, az esetleges örvények miatt rendkívüli veszélyt jelenthetnek. Felhe- vült testtel semmiképpen ne ugorjunk vízbe, fejesugrás előtt feltétlenül ellenőrizzük a vízmélységet. Lényeges tudnivaló: a hőség az elfogyasztott alkohol hatását felerősíti. Kisgyermeket rövid időre se hagyjunk őrizetlenül. Márkus - Harsányi Tíz éve történt a tragikus lengyel buszbaleset Az elszármazottak találkozóját tartották Hácson ünnepnap Hivatalos másolatot kapott a település a megtalált eredeti alapító okiratról tragédia Tíz éve, 2002. július 1-jén történt a balatonberé- nyi körforgalomban a húsz áldozatot követelő lengyel buszbaleset. Magyarul és lengyelül szólt a mise Balatonkereszt- úron, melyen a követség és a környékbeli önkormányzatok delegációja mellett a túlélők, medjugorjei zarándokok, és Mádl Dalma is részt vett. V. E. Községháza felirat, emléktábla Kubik Györgynek és eredeti alapító okirat. Ezek voltak idén a Hácsról elszármazottak találkozójának különlegességei. A felirat és a tábla ismét a Ze- begényben élő Visnyei Erzsébethez köthető, aki tavaly lakatfallal kiegészített emlékművet is adományozott a falunak. - Amikor az első találkozón részt vettem, akkor határoztam el, hogy valami kézzelfoghatót, valami maradandót szeretnék adni a falunak, ami emlékeztet ezekre az összejövetelekre - idézte fel Visnyei Erzsébet. Mol- nárné Kubik Zsuzsanna polgár- mester elmondta: az elszármazottak találkozóját még Kubik György indította el Hács történetének kutatása közben, hogy A délután már a vendéglátásé és az újraismerkedésé volt Hácson a falu volt és mai lakói megismerkedjenek, egymásra találjanak. Hács története most már helytörténeti könyvben is olvasható. Az ő emlékére leplezték le a táblát. Az idei találkozón kapta meg Hács annak az eredeti, 1828-ban aláírt alapító okiratnak a hivatalos másolatát, amit megtalált az evangélikus egyház. ■ Vigmond Erika Szűrték az újvárfalvaiakat napkerék Egészséges életmód - van igény a folytatásra Vérnyomásmérés Újvárfalván a nőgyógyászati vizsgálatokról és a tüdőszűrés fontosságáról. A legtöbb kérdés a cukorbetegséggel és a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatosan hangzottak el. Érdeklődéssel fogadták az újvárfalvaiak, hogyan célszerű megválasztani a táplálékokat az egészség megőrzése érdekében, illetve a folyadékpótlás mennyire fontos, nemcsak a nyári időszakban. Szinte mindenki kérte, hogy vérnyomását és vércukrát mérjék meg. Igény fogalmazódott meg arra is, hogy a polgármester segítségével legyen folytatása a hasonló összejöveteleknek és a szűrésekre való utazásban kapjanak segítséget az itt élők. Katolikus papokat szenteltek Kaposváron. A kaposvári egyházmegye védőszentje Szent László. Az ünnepi szentmisén, a többéves hagyománynak megfelelően, papszentelést is tartanak. A hétvégén Tomanek Ferenc siófoki és Horváth András nagykanizsai diakónusokat szentelte pappá Balás Béla püspök A Napkerék Egyesület már több éve tart Somogy megyében egészségügyi prevenciós szakelőadásokat. - A mostani állomás Újvárfalva volt, ahol nagy érdeklődéssel és nagy létszámban fogadtak bennünket - ösz- szegzett Bogdán Imre elnök. Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos fontos tudnivalókról Ber- dár Valériától, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Somogy megyei jogászától hallhattak a résztvevők. A Kaposi Mór Oktató Kórház részéről Szabó Gyu- láné minőségirányítási koordinátor, Tolnai Anikó védőnő és Berkes Lászlóné dietetikus beszélt a szűrővizsgálatok közül a mammográfiás vizsgálatokról,