Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-05 / 130. szám
2012. JUNIUS 5., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP Kocsival tolatott rá, s megrángatta a végrehajtót a német asszony Zala már „beszállt” a múzeumába gazdakereső A 265 lelkes kis település erejéből csak parkfenntartásra futja Az önkormányzat vette át a múzeum-környék gondozását Zalán. Európa-hírű gyűjtemény, az egyik leglátogatottabb somogyi múzeum, nem hagyhatják, hogy rossz hírüket vigyék az érdeklődők - indokolt Kadlicskó György zalai polgármester. Fónai Imre Réthelyi Miklós exxniniszter néhány hete, még kormánytagként vett részt Zalán a Zichy-déduno- ka, Csicsery-Rónay István emlékkiállításának megnyitóján és vett át értékes dokumentumokat az örökösöktől a köz javára. Nem véletlen hát, hogy minapi interjújában a zalai múzeummal példálózott. Réthelyi azt mondta a Nép- szabadságnak: „A legnagyobb gondot most a múzeumi intézményrendszer átalakításában látom. Ezt a hálózatot, most úgy tűnik, nincs miből fenntartani. Miközben fontos, hogy a tizenöt család által lakott Zala nevű községben országos jelentőségű kiállítás van Zichy Mihály képeiből, mégsem gondolhatjuk azt, hogy állami finanszírozás nélkül a múzeumot fenn lehet majd tartani." Ahogy arról korábban írtunk, a legújabb elképzelések szerint mégsem állami kézbe kerülnek a múzeumok. Kormányhatározat szerint a ma már Emberi Erőforrás Minisztériumához kerültek ideiglenesen, mely egyeztet az átadásukról. Ennek során derül majd ki, hogy ki tudja átvenni a múzeumát, s ki nem. A tervek szerint ugyanis a volt meZichy Mihály múzeuma Zalában. A község áldozatokat vállal azért, hogy európai hírű gyűjteményéről ne kelljen lemondania a nagyközönségnek gyei múzeumokat és könyvtárakat a megyeszékhelyek veszik át, a múzeumi hálózat kisebb egységeit pedig azok a települések, ahol az adott intézmény található. Ám a kormányzat szerint is bizonyos egységek fenntartását az államnak kell magára vállalnia. Somogybán a megyei múzeumok egykori 13-14 vidéki kiállítóhelyből álló hálózata mára nyolc tagra olvadt. Zalán kívül olyan kis települések vannak a sorban, mint Nikla, Szenna, Somogytúr, Újvárfalva.- 265 lelkes községünk költségvetése 25 millió forint, s forráshiányosak vagyunk - mondta lapunknak Kadlicskó György Vonzerő is kell: gasztronómia, turizmus ÁT KELL GONDOLNI a Vidéki kulturális intézményrendszer fenntartását Réthelyi Miklós utódja, Balog Zoltán szerint is. Nem életszerű - nyilatkozta az új miniszter a Heti Válasznak hogy régi kastélyokban havi tucatnyi látogató előtt és után oltogatja a villanyt a nyugdíjas teremőr. Balog úgy véli, a kérdés nem a fennmaradás, hanem hogy zalai polgármester. - Csak a múzeum éves költségvetése több lehet ennél. Tőlünk annyira telik, hogyan tesszük közkinccsé az értékeket, amikor a fiatal generációk már nem mennek múzeumokba. Csak - tette hozzá - ha turizmus, gasztronómia, egyéb vonzerő is van mellette, ami elsősorban a településeknek fontos, alaphelyzetben tehát nekik kell biztosítani a forrásokat és utána megvizsgálni, mihez kell központi pénz is. hogy amikor a megyei múzeumi hálózatnál létszámleépítés volt, átvállaltuk a múzeumpark és a múzeum előtti közterület rendben tartását. Nem is volt kérdés, hogy megtesszük-e, hiszen bár igen szűkösek a létszám- és anyagi kereteink, de nem hagyhattuk, hogy a falu közepén ez a jókora terület ne legyen gondozva, úgy fogadja az évi hat-nyolcezer látogatót. A múzeummal szembeni Zichy-birtok, az őspark sorsa a különleges vasfákkal ezzel együtt is rendezetlen. A zalai polgármester hozzátette: maga is kíváncsian várja, hogyan dől el a múzeumok fenntartásának a kérdése, az önkormányzati részvételt csak úgy tudná elképzelni, ha az ehhez szükséges forrást is biztosítanák... Versmondással emlékeztek Latinovitsra Negyven év önkéntes kertbarátság civil munka Elismerték a kertművelés érdekében nyújtott példamutató munkát Tizennyolcadszor tartották meg Balatonszemesen a Latinovits vers- és prózamondó találkozót, illetve versmondó versenyt középiskolás és felnőtt szavalóknak. A résztvevők megkoszorúzták Latinovits Zoltán sírját a szemesi temetőben. A felnőttek között Mach András, az ifjúsági kategóriában Horváth Csenge győzött. ■ F. I. Az 1972-es alapításra, és azóta eltelt gyümölcsöző munkára emlékezett a hétvégén a jubiláló Nagyatádi Kertbarát Kör. A negyven éves évfordulón egykori és mai tagok, támogatók, és más kertbarátok ünnepeltek. Az egyesület tevékenysége a kezdetektől a közös érdeklődésen alapul: ismeretszerzés, tapasztalatszerzés a gyümölcstermesztés, szőlészet, borászat és a korszerű növényvédelem témákban. Jelenleg het- venhárom tagja van, de folyamatosan lépnek be új önkéntesek is. Fillér Józsefné egyesületi tag elmondta: a korábbi elnökök által kitaposott úton jár a vezetőség, jó kapcsolatot ápol a gyön- ki, a letenyei, a zalaegerszerszegi, és a horvátországi virjei kertbarát körökkel. Hozzáfűzte, hogy több ízben eljutottak szakmai tapasztalatcserére Szek- szárdra, Hajósra, Dunaújvárosba, Somlóhelyre, szinte az egész országban megfordultak már. Minden évben olyan hagyományos összejöveteleket tartanak, mint a János napi boráldás, borversenyek, májusfaállítás és kitáncolás, kerepelő állítás, Márton nap, szilveszteri zsíros kenyér evés. Kiemelkedő munkájáért a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége oklevélét Ormai István, Csendesné Murányi Ibolya, Gulyás Tiborné, Horváth László I., Kovács Istvánná, Kovács János, Orbán András, Greller Károly kapta. ■ Jeki G. Egy év, két esztendőre felfüg- . gesztett börtönre és negyedmillió forint pénzbírságra ítélt hivatalos személy elleni erőszak miatt a Kaposvári Törvényszék tanácsa jogerősen egy német asszonyt. Az 52 éves egykori stuttgarti postásnő korábban Bonnyán vásárolt egy házat, ahol édesanyjával élt kisebb-na- gyobb megszakításokkal. Tavaly augusztusban felkereste őket egy bírósági végrehajtóhelyettes, hogy ingóságokat foglaljon le tőlük. A vádlott azonban közölte a nővel, mivel perújítást kezdeményez, így szeretné a végrehajtás leállítását-halasztá- sát, a végrehajtó-helyettes azonban folytatni akarta a munkát. A stuttgarti asszony előbb nem akarta beengedni a kertbe, majd kinyitotta a kaput, beült a kocsijába, és rátolatott a végrehajtóra. Aki azonnal felhívta a rendőröket, s közben ott maradt a kapuban a kocsi mögött, a német nő ugyanis el akart hajtani a helyszínről. Mivel a sértett nem állt félre, kis sebességgel többször is felé indult, végül elérte a végrehajtó csípőjét. Ekkor a vádlott kiugrott az autóból, és a karjánál fogva az úttestre rángatta a sértettet, majd visszaállt a kocsival a kertbe, ezután pedig a szomszéddal a siófoki bíróságra vitette magát. ■ A stuttgarti nő a karjánál fogva az útra rángatta a végrehajtót. Mivel a végrehajtó nyolc napon belül gyógyuló, bevérzéses sérülést szenvedett a karján - és könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett be a német nő ellen - a siófoki bíróság elítélte a stuttgarti asszonyt A verdikt ellen az ügyészség súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett, utóbbi úgy vélte, az elsőfokú bíróság hibázott, ugyanis enyhítő körülményként nem vette figyelembe a sértetti közrehatást. Á Kaposvári Törvényszék tanácsa azonban végzésében megállapította, a siófoki bíró megalapozott tényállás alapján megfelelően indokolt döntést hozott, s helybenhagyta a ítéletet azzal a módosítással, hogy a negyedmilliós pénzbüntetést a stuttgarti nő által korábban letett biztosítékból kell kifizetni. Az ítélet jogerős. ■ A. V. Diákok csatája a Vajdaságban emlékek A csokonyavisontaiak népdalokkal arattak sikert Vajdasági magyarok között énekeltek Négy napot tölthettek a bala- tonboglári hetedik osztályos diákok a Vajdaságban, a HATÁRTALANUL! programban elnyert támogatásból, a Bethlen Gábor Alapkezelő által 2011-ben meghirdetett pályázat révén. A gyerekek megismerkedtek Újvidék, Pétervárad és Székelykeve magyar emlékeivel. Felkeresték Nándorfehérvárt, Zimony- ban rendhagyó rajzórán Hunyadi címereket készítettek, Szendrő várában pedig korabeli fegyverekkel játszhattak csatajelenetet. Eljutottak Zentára, Csanta- vérre, Szabadkára is. Emlékművek, templomok, várak, történelmi emlékhelyek fotózása népdalkincsünk gyöngyszemei keltek életre a kórusok, a cite- ra-, és tamburazenekarok előadásában Palicson. A VII. Kárpát-medencei Népdalkörök Találkozóján szerepelt a Csokonyavisontai Asszonykórus. Emlékezetes marad a színvonalas program, különösen az, amikor a 200 résztvevő énekelte az „Elindultam szép hazámból” kezdetű dalt, mellett a kirándulásról blogot vezettek a bogiári diákok, akik egyik este reneszánsz színháés a magyarok világhimnuszát, mondta Selmeczi Imréné, művészeti vezető. Végigkísérte ottlétüket a helyiek vendégszeretete, jó volt látni a vajdasági magyarok összefogását, s azt, hogy ápolják és tovább örökítik népdalkincsünket, zenénket A dél-somogyiak hamarosan visszavárják vajdasági testvéreiket a visontai népzenei találkozóm. gamos a. zi előadással kedveskedtek Székelykeve lakosságának. ■ Márton László Elektrografikák a galériában Gábos József képzőművész kiállítása nyílt meg a marcali Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A tárlaton - melyet Baky Péter festőművész, grafikus ajánlott a marcali közönségnek - egy különleges műfajjal, az elektrografikákkal is bemutatkozott az alkotó Emberölés: őrizetben egy 45 éves fém A rendőrség őrizetbe vett egy 45 kaposvári férfit, aki megalapozottan gyanúsítható egy 72 éves kaposvári asszony megölésével - közölte hétfőn a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- osztálya. Másfél hete Kaposváron, Kanizsai utcai lakásában holtan találtak egy idős asszonyra, a nyomok egyértelműen gyilkosságra utaltak. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, emberölés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Néhány nap alatt elfogták azt a középkorú gyanúsítottat, akinek az előzetes letartóztatását elrendelte a Kaposvári Törvényszék. ■ Harsányi M.