Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-29 / 151. szám
14 HIRDETÉS 2012. JÚNIUS 29., PÉNTEK POSTÁNKBÓL Gondolataimban rossz politikus nem létezik Soraimat főleg azok figyelmébe ajánlanám, akiknek a világválságot köszönhetjük Miért gazdag vagy szegény az ember vagy akár egy ország? Nem az emberi jogokat és az országok jogait sértő tevékenység áldozata a szegénység? A jogokat megsértő emberek képesek maguk körül mindent tönkretenni, lerombolni, amit őseink évszázadokon keresztül felépítettek, és szent volt számunkra. Sajnos oda jutottunk, hogy ezek az emberek Istent, a saját szülőanyjukat, testvéreiket, barátaikat és az embertársaikat sem kímélve képesek mindenen átgázolni, nem törődni a maguk után hagyott élettel vagy a bolygónk pusztulásával, mind azért, hogy a zsebükben akár egy lyukas kétfillérrel is több lehessen, mint vetélytársaik- nak. Az emberiség nem válhat ezen emberek hazugságainak, helytelen tevékenységének, gondolkodásának áldozatává. Miért ez a mérhetetlen hatalmi és gazdasági vágy, mely már betegség? Országunk és népünk élete, jövője ne vetélkedésüknek, hazárdjátékuknak, idegen betolakodóknak váljon áldozatává, mivel ez rengeteg gyűlöletet von maga után. A hatalmi harc, mely a gazdagodással jár, valóban gyűlöletté válva háborúk sorát hozta és hozza a jövőben is. A háború mindig rengeteg ártatlan emberi áldozattal járt. Több népcsoport teljes kipusztulásához is vezetett már. Ma, a 21. század kapuját jócskán átlépve, ki kellene a múltból lépni. A gondolataimban rossz politikus nem létezik, csak a valós politikába keveredett, erőszakkal kapzsi, áruló emberek, akik csak a saját érdeküket képviselik. Mindenki tudja, hogy ha már az árulókra nincs szükség, azokat azonnal eltiporják, bármilyen kegyben is éltek. A politikusok országukért, népükért, és ami a legfontosabb, a békéért dolgoznak. Sajnos ezek az emberek képesek a médián keresztül egymás szavába vágni vagy egyik szavukat a másikkal agyonütni, bűncselekményekről, akár gazdasági helyzetünkről negatívumot állítani. Egy ország élete nem fölösleges szócséplésre, a sógor-koma büntetésekre épüljön, hanem az azonnali cselekvésekre, melyek valóban jó irányban indulnak el. Ha már napvilágra kerül bármi is, annak vannak előzményei is. A hazudozó emberek nemcsak másokat csapnak be, hanem saját magukat is. De meddig? Hisz senki sem tudja, legyen az szegény vagy gazdag, hogy a holnap mit hoz számára. Az a baj, hogy rengeteg az ígérgetés, de azt hiszem, már minden padlás tele van vele. Bárcsak az igaz és a jó cselekedetekkel lenne tele. Már nem először mondom el, hogy van a világválság kezelésére megoldás, örökre elfelejtésének egyszerű módja, mely az emberiség és bolygónk számára is meghozhatja az egészséges életet, a nyugalmat és a békét. Ha nem erre törekedünk, akkor az értelmetlen háború a mérhetetlen gazdagsággal, hatalommal rendelkező embereket sem fogja megkímélni. Ezek az emberek ma is félnek, ha nem is merik önmaguknak sem bevallani, mivel már ma is körbeveszik magukat többszörös biztonsági rendszerrel, ami mégsem ad teljes biztonságot. Ezeket a sorokat elküldtem a kormánynak is. Választ kaptam, eléggé pozitívan értékeltek és vissza is jeleztek. Barna lános, Somogyszil ■ A francia érdekeltségű PASHA KFT. felvételt hirdet IGAZGATÓI ASSZISZTENS munkakör betöltésére DOMBÓVÁRI MUNKAVÉGZÉSSEL HATÁROZOTT IDEJŰ HELYETTESÍTÉSRE (VÁRHATÓAN 2014 DECEMBERÉIG) KÖVETELMÉNY • Kiváló francia nyelvtudás (írásban és szóban egyaránt) • Erős számítógép-felhasználói ismeretek • Önálló ügyintézési készség • A munkakörhöz elvárt diszkréció • Kimagasló kommunikációs készség • Rugalmasság, terhelhetőség, jó rendszerszemlélet • Megoldás-orientáltság ELŐNYT JELENT • Hasonló munkakörben vagy nemzetközi cégnél szerzett releváns szakmai tapasztalat • Angol nyelvismeret Jelentkezését fényképes szakmai önéletrajzzal várjuk magyar és francia nyelven e-mailben ( silles@chantelle.fr ) 2012. július 5-ig. Groupe Chant^LLp. II N Cit K ! 2 & WELL-UCIV <3 Szamócás csemege Végh Györgyné Bonnya, Kossuth u. 74. 2 dl tejet elkeverünk 4 evőkanál szamócaszörppel, egyenként megmártunk benne egy kis doboznyi babapiskótát. Majd egy hosszúkás tálra rakjuk sorba, úgy, hogy minden sorra - a piskótaközöket kitöltve - szamócaszemeket teszünk. 2 dl tejszínből kemény habot verünk, a maradék ször- pös tejben feloldunk 1 evőkanál zselatint, a tejszínhabra szűrjük, és óvatosan elkeverjük. A habot egyenletesen elkeverjük a szamócás piskótára, és néhány szép szamócaszemmel díszítjük. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. COATS CRAFTS HUNGARY KFT. az alábbi tevékenységek kivitelezésére várja vállalkozók és (égek jelentkezését: • Tetőfedés, tetőszigetelés • Épületgépészeti javítások, karbantartások és kivitelezések • Festések, javítások • Bádogos munkák • Épületgépészeti anyagok beszerzése • Útjavítási munkák • Csatornatisztítás • Föld-és csatornamunkálatok • Kőműves és burkoló munkák • Hűtés- és klímaszerelés, -javítás, -karbantartás • Villamos anyagok beszerzése • Faipari munkák • Rozsdamentes szerelvények, csövek hegesztési munkálatainak elvégzése • Elektrohidraulika, elektropneumatika • KPE és PVC csövek szerelése, hegesztése A Társaság olyan vállalkozók és cégek jelentkezését várja, akik rendelkeznek minőségi tanúsítvánnyal, referenciákkal, felelősség biztosítással, garanciavállalással, valamint vállalják a Megrendelő által támasztott magas szintű követelményeket. A Társaság előnyben részesíti azokat a vállalkozókat és cégeket, akik vállalják a hosszú távú együttműködést és tevékenységüket gyorsan, rugalmason és mindenkor az elvárt minőségben teljesítik. Információ: bernadett.pecseth@coats.com HIRDETMÉNY Kálmáncsa Község Önkormányzata az alábbi ingatlanait értékesíteni kívánja: Régi Kultúrház (egykori intézőlakás, majd általános iskola) Kálmáncsa, Rákóczi utca 2., 64/1 hrsz: A telek 6706 m2, az épület 330,5 m2, építés éve: 1910 körül, részben alápincézve, vezetékes víz, szennyvízcsatorna, egyedi fűtés. Régi Imaház Kálmáncsa, Rákóczi utca 10, 59/5, 59/6 hrsz: Két telken áll, a telkek nagysága 840, illetve 1896 m2( az épület 73,08+81,23 m2, építés éve: 1912,1930 körül bővítve, részben alápincézve, vezetékes víz, szennyvízcsatorna, egyedi fűtés. Az elbírálásra vonatkozó szempontok: legmagasabb ár, ugyanakkor a helyi rendelet szerint képviselő-testület egyéb feltételek fennállása esetén is érvénytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha a benyújtott pályázat alapján megvalósuló cél a település működését, a település lakóinak nyugalmát, a település környezetét, a települést körbevevő természetet jelentős mértékben zavarja. A pályázatok elbírálásánál előnyt élvez, aki a két ingatlant együtt kívánja megvásárolni. A részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú pályázatok zárt borítékban „Régi Kultúrház” illetve „Régi Imaház” megjelöléssel 2012. július 20-án 10 óráig nyújthatók be Kálmáncsa község polgármesteréhez (7538 Kálmáncsa, Kossuth utca 36.). Postára adásnál ez időpontig a pályázatnak be kell érkeznie. A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:- a pályázó nevét, székhelyét, adószámát,- a versenytárgyaláson részt vevő személy azonosító adatait, képviseleti jogosultságát (cégkivonat, aláírási címpéldány, meghatalmazás, stb.)- a megajánlott vételárat,- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a vételár rendelkezésre áll,- a pályázó részletes nyilatkozatát arról, milyen célra kívánja hasznosítani az ingatlant,- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázati hirdetményben valamint a vonatkozó 1/2006.(1.24.) Ör. sz. önkormányzati rendeletben foglaltakat magára nézve kötelezően elfogadja. További információ a 82/719-829-es telefonszámon kérhető, illetve a részletes hirdetmény megtekinthető a www.somogy.hu/kalmancsa oldalon. A könyvben szereplő receptek beküldői a Somogyi Hírlap szakácskönyvéből egy-egy tiszteletpéldányt kapnak. Azon beküldők között, akiknek a receptje nem kerül a könyvbe, húsz szakácskönyvet sorsolunk ki. Válogatás olvasóink receptjeib Idén is megjelenik a Somogyi Hírlap szakácskönyve olvasóink receptjeiből. A fejezetek a következők: nagyanyáink titkai; a család kedvenc ételei; gyerekcsalogató finomságok; fitnessételek; nemzetiségek specialitásai; a leggyorsabban elkészíthető ételek; olcsón, finomat. Bármely fejezetbe várunk recepteket - előételeket, leveseket, főételeket és desszerteket - hozzávalókkal, elkészítési módokkal. A beküldött receptek közül válogatunk a Somogyi Hírlapba. A receptek elküldhetők postán a Somogyi Hírlap, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a címre. A borítékra írják rá: Receptverseny. A szakácskönyvben való megjelenés feltétele, hogy a recept mellé 4x4 cm-es portréképet I is mellékeljenek. A fényképet elküldhetik e-mailben is a izvadaszat@somogyihirlap.hu címre, hasonlóan a recepthez. A beküldők a recept és portrékép elküldésével önkéntesen hozzájárulnak ahhoz, hogy receptjük, fényképük a későbbiekben bármikor ellenszolgáltatás nélkül megjelenhet a magyarországi Axel Springer-cégcsoport érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) online és print termékeiben. Amennyiben a további közléshez nem járul hozzá, úgy azt kérjük jelezze részünkre postai úton vagy a izvadaszat@somogyihirlap.hu e-mail címen. { A A > í Olvasóink receptjei TOVÁBBI AJÁNLAT ÉS ÉTTEREMKERESŐ: SONLINEhu