Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
Megláthatjuk, mire képes a magyar virtus london 2012 „A köszönet akkor igazi, ha spontán, rögtönzéssel jön” - mondta Marosi Ádám öttusázó A fogadalomtételen minden olyan sportág egy-egy képviselője a színpadon állt, amelyet versenyző képvisel majd a 33 nap múlva kezdődő nagy versenyen, a sorban immár harmadik londoni nyári olimpiai játékokon Esküt tett az olimpiára készülő magyar csapat. A legnagyobb tapsot Marosi Ádám öttusázó aratta. Vad Dezső Az új, igazán méltó helyszínen, a Művészetek Palotájában rendezett fogadalomtétel a múlt sikereire való emlékezéssel, a jövőre, Londonra is erőt adó összeállítással kezdődött. A sportnak, az olimpiai mozgalomnak örvendetesen egyre nagyobb teret nyújtó MTVA filmje az eddig-nyert 160 magyar olimpiai bajnokág számtalan izgalmas, s egyben dicsőséges pillanatát idézte fel. A széksorokban helyet foglalók közül láttuk a célba érkező öttusázó Szondy Istvánt, a nagyszerű dobása után a győzelmi dobogón ünneplő gerelyhajító Németh Angélát, a diadalaik után örvendező párbajtőrvívókat: Fenyvesi Csabát, Schmitt Pált, a MOB tiszteletbeli elnökét és társait, minden idők legjobb vízilabdázóját, Gyarmati Dezsőt, aki nem hiányozhatott, hiszen a család újabb sarja, az unoka, a pillangózó Szilágyi Li- liana tizenöt és fél évével a csapat legfiatalabbjaként is olimpikon lett. A képsorok a pekingi győztesekkel zárultak, akik közül Kásás Tamással az élen a pólósok jelen voltak, a kajak-kenu versenyzők: a Kovács, Janics kettős és Vajda Attila azonban a zágrábi fellépés miatt igazoltan maradt távol. A lelkes hangulatú, bizalmat sugárzó fogadalomtételen továbbra is- az olimpikonok maradtak fő szerepben. A hatalmas színpad előnyeit kihasználva az indulás jogát megszerzett sportág egy-egy már sötét egyenruhát öltött képviselőjét is az emelvényre szólították. Az asztaliteniszező Tóth Krisztina nyitotta meg a sort, akiről elmondták, hogy immár az ötödik olimpián vesz részt, sportágát négyen képviselik. Az atléták képviselője, a hétpróbázó Farkas Györgyi következett, ők várhatóan több mint húszán lesznek, és 9 bajnoki címükkel az örökrangsor ötödik helyén állnak. A sort a cselgáncso- zó Ungvári Miklós többszörös Európa-bajnok folytatta, majd jöttek a többiek: az ökölvívó Káté Gyula, az öttusázó Marosi Ádám, a sportlövő Sidi Péter, a súlyemelő Nagy Péter, az ifjú szinkronúszók, Czékus Eszter és Kiss Szofi, a szörfös Detre Diana, a tornász Berki Krisztián, az úszó Cseh László és Jaka- bos Zsuzsa, a vívó Szász Emese, a vízilabdázó Kásás Tamás, valamint a paralimpikonok közül Dani Gyöngyi kerekes székes vívó, Pálos Péter para- asztaliteniszező és Pap Gábor látássérült cselgáncsozó. Az eskümondók közül Jaka- bos Zsuzsanna ugyan lámpalázzal készült, idegesebben, mint egy-egy döntőjére, de azután kiválóan olvasta a szöveget, fogadta meg a tapasztalt, immár ötödik olimpiájára készülő Kásás Tamással, hogy „becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudása szerint a fair play szellemében készül”, hogy „minden tettét a haza iránti szeretet és hűség hatja át”, hogy a világ legnagyobb seregszemléjén eredményesen képviselje hazáját, Magyarországot... Befejezésül a Magyar Rádió gyermekkórusának címeres mezbe öltözött fiataljaival együtt énekelték a Himnuszt annak reményében, hogy nemzeti dalunk majd Londonban is többször felcsendül. Borkai Zsolt, a MOB olimpiai bajnok-elnöke többek-között hangoztatta, hogy minden versenyző, aki kivívta a szereplés jogát, már bizonyította sportolói nagyságát. Az ország bizalmáról, szeretetéről biztosította az olimpikonokat kérve őket arra, hogy - mint a jövő nemzedékének példaképei - a fair play szellemében, becsülete- ■ sen küzdjenek, tudásuk legjavát nyújtsák gyarapítva ezzel olimpiai sikereinket. Kövér László, a parlament elnöke a sportról, az olimpia eszményéről mint csodáról beszélt. Csodaként említette, hogy a világ legjobbjai immár több mint egy évszázada békében, barátságban jönnek össze és mérik össze tudásukat a sport különféle ágaiban. Köszönetét mondott azoknak, akiknek segítségével kialakult az olimpiai csapat, sok sikert és szerencsét kívánt a Londonban szereplő olimpikonoknak. Isten áldását kérte a csapatra. A New York-i maraton teljesítésére készülő Miklósa Erika áriákkal, a látványszínház művészei érdekes produkcióval emelték a hangulatot, a szegedi rézfúvósok egy-egy száma nyitotta meg és zárta az ünnepi eseményt. Kásás Tamás még felkötötte a magyar zászlóra azt a szalagot, amelyet Orbán Viktor küldött a csapatnak, s a társak nevében szót kért Marosi Ádám öttusázó közvetlen mondatait pedig hosszan tartó vastaps fogadta. Azt mondta, nem készült előre, hiszen a köszönet akkor igazi, ha spontán, rögtönzéssel jön. Köszönetét mondott mindazoknak, nem utolsósorban szüleiknek, akik segítették őket. Igyekezett megnyugtatni mindenkit arról, hogy a már elhangzott esküt betartva tovább, még nagyobb igyekezettel készülnek és küzdenek valamennyien. Kérte társait, hogy vidáman, jókedvűen, bátran versenyezzenek. ígérte minden sport- kedvelőnek, hogy megmutatják a világnak, mire képes a magyar virtus.- Mi tagadás, igazán büszke vagyok erre a fiúra, ha az olimpián is ilyen magabiztosan, bátran versenyez, nyomdokainkba léphet - mondta Benedek Gábor, a magyar öttusasport első olimpiai és világbajnoka, aki Melbourne előtt, 56 éve mondta a fogadalmat, majd hozzátette: „Kívánom, hogy sikerüljön, váljanak valóra olimpikonjaink álmai”. Mit kell tudnia egy olimpikonnak? jó tanács Molnár Zoltán főtitkár, a csapat vezetője a fogadalomtételen ismételten felhívta a figyelmet az olimpikonok kötelezettségeire, amit a részvételi és a doppingnyilatkozatban írásban is vállaltak. Az Adidas által biztosított sport-, valamint szabadidőruházat széles választékú, a hivatalos nemzeti melegítőtől kezdve a kerekes utazó táskán át a futómezig 51 darabból áll. Színvonalban minden igényt kielégít, viselése az olimpiai faluban is kötelező, így más szerelést ne vigyenek magukkal. A széles körű biztosítás az esetleges sérülés, baleset során elmaradt bevétel vagy remélt haszon pótlására nem terjed ki. Az internettel is vigyázni kell: a különféle blogok, beírások kereskedelmi célokat nem szolgálhatnak. Az előírás megsértése akár kizárással is járhat. A technikai kérdéseket illetően az olimpikonok tájékoztatást kaptak arról, hogy a sport- ruházat, valamint a felvonuló és egyenruha átadása sportáganként, az előzetes egyeztetés alapján június 25-én, hétfőn reggel kezdődik a Körcsarnokban. Az utazásról mindenki írásbeli értesítést kap. Az érvényes útlevelét mindenki köteles elhozni, míg az akkreditáci- ós kártyákat és repülőjegyeket Ferihegyen osztják ki. Egyénileg senki sem utazhat. Á British Airways társaság fedélzeti ellátása a többször ismételt kérés ellenére rendkívül szerény - így például üdítőről is ki-ki a tranzitváróban előzetesen gondoskodjon. Molnár Zoltán csapatvezető néhány munkatársával július 16-án indul útnak. Az első sportolói csoport tagjai - sportlövők, tornászok, triatlonversenyzők - július 21-én szállnak repülőre, akiket kisebb-nagyobb csoportokban követnek a többiek. A hazautazás sem teljesen a hagyományoknak megfelelően alakul. Az olimpia zárónapja után, augusztus 13-án ugyanis a nagy forgalom miatt csak három gépre kapnak helyet a magyarok. ■ ■ Vigyázni kell az internettel, blogolni nem akárhogy lehet. „Küzdjetek értünk, minden magyarért!” üzenet A fogadalomtételt megelőző csapatgyűlésen Csepregi Lajos, az aranyfokozatú főtámogató COOP elnöke biztató üzenetet nyújtott át Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének. Az ország 30000 COOP-üz- letében a korábbi játékokon részt vett olimpikonok közreműködésével összegyűjtött jó szereplést, győzelmeket kívánó üzeneteket megörökítő selyem- szalag hossza a pekingihez képes tovább, már 15 kilométerre nőtt. „Küzdjetek értünk, minden magyarért!” - summázta a biztatást Csepregi Lajos, és egyben azt is közölte, hogy a COOP a londoni eredményektől függetlenül továbbra is a magyar csapat aranyfokozatú támogatója marad. Hasonló örömteli bejelentést tett a másik aranyfokozatú főtámogató nevében Huszár Róbert a K&H csoport kommunikációs igazgatója. Megemlítette, hogy az ismert kártyaprogramnak köszönhetően az elmúlt években 34 sportoló felkészülését segítették egy-egy millió forinttal, és közülük huszonegyen a londoni csapat tagjai. ■ HIRDETÉS Lovasterapeuta képzés -stf) Ismét akkreditált lovasterapeuta képzést indít a Magyar Lovasterápia Szövetség. A korábbi évekhez hasonlóan idén is akkreditált lovasterapeuta képzést indítunk gyógytornászok, gyógypedagógusok és pszichológusok számára. web: www.lovasterapia.hu e-mail: mltsz@lovasterapia.hu Férfi kajakosok nyerték az egyetlen aranyat kajak-kenu A magyar küldöttség egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtött a zágrábi Eb szombati döntői során. A legfényesebb medál a már olimpiai csapattag Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakosduó nevéhez fűződött: a tavaly, Belgrádban bronzérmes egység ezúttal nagyszerű győzelmet aratott 1000 méteren. A nők hasonló számában a pénteken még gyomorpanaszokkal küzdő- infúziót is kapó - Vad Ni- netta Kárász Annával párban ezüstérmes lett K-2 1000 m-en. Az olimpiára készülő 500-as női kajaknégyes - Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina- harmadikként siklott célba a németek és a fehéroroszok mögött. Az egység a héten edzett először együtt, ráadásul Kovács Katalin is betegeskedik. A Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenusnégyes- a tavalyi Eb-diadalt követően- ezúttal harmadikként zárt a fehéroroszok és a románok hajója mögött 1000 méteren. ■ « * i * SPORf