Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 22. szám

Biros viszi a magyar zászlót a megnyitón olimpia Mindössze másodszor kapta vízilabdázó ezt a megtiszteltetést, Szívós doktor nyomába lép Gyárfás Tamás, az úszók főnöke Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével beszélget Új helyszínen, a Boscolo szálló Róma termében ren­dezett MOB-közgyűlésen meglepően békés hangulat­ban, villámgyors tempóban döntöttek a londoni olimpiai és paralimpiai csapat össze­tételéről. Elhatározták, hogy Biros Péter viszi majd a ma­gyar zászlót a megnyitó ün­nepségen. Vad Dezső Némi izgalom azért akadt, hi­szen az alaposan felduzzasztott tagságból csak 122 szavazásra jogosult - köztük Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke - volt jelen, a közgyűlés alig volt sza­vazóképes. Molnár Zoltán főtitkár, csa- J pavezető terjesztette elő a gon- I dósán előkészített, az érdekelt szakszövetségekkel többször egyeztetett elnökségi javasla­tot, amelyet végül alig,másfél óra alatt, egyhangú határo­zattal, csupán négy tartózko­dással fogadtak el. A kiutazó csapat létszáma még nem végleges. A héten két műugró is lehetőséget kapott, így a ko­rábbi Eb-érmes Barta Nóra is csatlakozott ahhoz a fél tucat kiválósághoz, akik már ötö­dik alkalommal vehetnek részt az olimpián. Hosszútávúszás­ban Gercsák Csaba és Risztov Éva, 200 m-es gyorson Rákos Patrik is teljesítette a szintet, kajak-kenuban is zöld utat biz­tosított magának a védő Ko- vács-Douchev-Ianics-páros és Vajda Attila. A csapat versenyzői létszáma a 160 fölött lehet, hiszen atléti­kában és úszásban, valamint teniszben még nem zárult le a kvalifikáció. Molnár Zoltán ha­tározottan kijelentette, hogy a nemzetközi szövetség kedvez­ményének köszönhetően Szá­vay Ágnes nevezhető volna, de erre csak akkor kerülhet sor, ha egészséges és megfelelő for­mában van. A létszám azonban aligha éri el a négy évvel ez­előttit, Pekingben 17Í magyar sportoló indult. A jelenleg javasolt 104 fős kísérői létszámot (csapatiro­da 10, edzők, szakvezetők 64, egészségügyiek 30) még a 150 versenyző esetére számították ki, és így Molnár Zoltán ígére­tet tett arra, hogy elsősorban az úszók és a kajak-kenu-ver- senyzők gárdáját a jelenleg tervezett 6, valamint 4 edzőnél többen kísérhetik el, s a kézi­labda-válogatott eredményes­ségét segítő videoelemző ügyét is kedvezően bírálják el. A csa­pat végleges kijelölésére Borkai Zsolt elnök és Molnár Zoltán fő­titkár, csapatvezető kapott fel­hatalmazást. A közgyűlés arról is határo­zott, hogy a július 27-i ünnepé­lyes megnyitón Biros Péter, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó viszi majd a ma­gyar zászlót. A kiváló játékos legutóbb Peking előtt az esküt mondta Igaly Diana társaságá­ban. Érdekes különben, hogy az eddigiek során csak egyet­len vízilabdázó, Szívós Ist­ván volt zászlóvivő 1980-ban Moszkvában, s az eddigi zász­lóvivők közül csupán egyedül Németh Imre kalapácsvető lett olimpiai bajnok 1948-ban, a második londoni olimpián. „Nagyon nagy megtiszteltetés ez a feladat, hiszen gyakorla­tilag az egész világ látja, hogy ki viszi a magyar zászlót nyi­latkozta Biros Péter. - Szép dolog, örülök is neki, de máris szeretnék mindenkit biztosíta­ni arról: mi az aranyéremért megyünk, és ez a feladat nem tereli el a figyelmemet arról, hogy miért is utazunk London­ba.” Nagyszerű lenne, ha Biros Péter követné Németh Imre példáját, és második zászló­vivőként újra olimpiai bajnok lenne. A fogadalmat mondók sze­mélyéről viszont nem határoz­tak. A jelenlegi tervek szerint a londoni olimpián szereplő valamennyi sportág egy-egy képviselője a takaros felvonuló ruhában sorakozik majd fel jö­vő pénteken délutáni eskütétel alkalmával a Művészetek Palo­tája színpadán. A legidősebb élő olimpiai bajnokot is meghívták PROMÓCIÓ A szurkolás közös kaland élmény A sportriporternek nem illik elárulnia, ha szurkol állami vezetők, így Áder lános államfő, Orbán Viktor minisz­terelnök, Balog Zoltán minisz­ter, Czene Attila államtitkár és társaik tervezett kiutazásáról is döntött a MOB közgyűlése szombati üléséen. A küldöttsé­get, amint a tagság jóváhagyta, Borkai Zsolt elnök és Molnár Zoltán főtitkár vezeti, tagjai a MOB alelnökei. A meghívottak névsorát is elfogadta a közgyű­lés. A 2009-től három éven át hivatalban volt és a jelenlegi elnökség tagjai, hat szakszö­vetségi elnök, társszervezetek vezetői és Tarics Sándor, a vi­lág legidősebb élő olimpiai baj­a londoni olimpiára a hazai írott és elektronikus sajtó több mint száz akkreditált munka­társa kapott akkreditációt. A közvetítések jogtulajdonosa, az MTV 49, a Magyar Rádió 15 munkatárs kiküldésére kapott lehetőséget, az írott sajtót és az internetes portálokat, vala­mint és fotóriportereket több mint negyven tudósító képvi­seli. Nemzetközi testületekben is szerepet kapnak honfitár­saink. Héder Barna közel fél­száz közreműködővel irányít­ja az olimpiai vívóversenyek közvetítését, Csurka Gergely a vízilabdatorna sajtófőnökeként dolgozik majd Londonban, Ch. noka, valamint a támogatási szerződések alapján szponzo­rok is jelen lehetnek. A sport­egyesületek a közgyűlésen is hozzászólásban említett sérel­mének orvoslására nem kerül sor. A korábbi olimpiákon a csapatba legtöbb versenyzőt adó sportegyesületek elnökei is meghívást kaptak. A gyakor­lat nem folytatódik. Örvendetes viszont, hogy a nemzetközi sportszövetségek meghívására 18 sportág 41 vezetője külön­féle feladatokat lát el a londoni olimpián. Nem is beszélve a 18 magyar doppingellenőr közre­Gáll András pedig a Nemzet­közi Ökölvívórszövetség sajtó munkáját segíti. Július 27. és augusztus 12. között (pesties szólásmondással élve) a csap­ból is az olimpiai folyik majd. Az MTV programjában például csak. a híradó műsorai jelente­nek fix pontot a közvetítések mellett. Különben az Ml-es és M2-es adón egész nap London jelentkezik. Valamennyi ma­gyar vonatkozású esemény a képernyőre kerül. Szeretnénk remélni, hogy Pekinghez ké­pest jobb eredményekkel tud­ják megörvendeztetni a hazai sportkedvelőket. De ez már a versenyzőkön múlik... ■ „Hogy kinek szurkolok, arról nekem mint sportriporternek nem illik nyilatkoznom, elron­tanám ugyanis a nézők szóra­kozását, mert elveszíteném a pártatlanságomat” - mondja Gundel Takács Gábor műsorve­zető, aki várhatóan a foci-Euró- pa-bajnokság döntőjét is közve­títeni fogja. A kommentátorral Vitray Tamás is egyetért: „A ri­porter elvileg nem árulhatja el, hogy ő szurkoló is. Kicsit persze kivétel, ha nemzeti érdekeltsége van az adott sporteseményben. Végső soron benne is megvan az empátia, így nem nehéz kö­rülbelül úgy viselkednie mint a nézőnek. Véleményem szerint nem a riporter szurkolása ra­gad át a nézőre, hanem a néző szurkolása ragad át a riporterre. Föltételezhetően az, amit a kom­mentátor tesz, keresztmetszete annak, amit a néző átél a kép­ernyő előtt.” A televíziónak egyébként is kiemelt szerepe van a szur­kolás alakulásában a riporter szerint: „A tévé újfajta szurko­lói magatartást alakított ki: a közvetítéseknek köszönhetően nemcsak a stadionban, hanem egy pubban, vagy például egy város főterén is együtt szurkol­nak az emberek. Ezekben a kö­zösségekben sok olyan ember is a szurkolás - és ezáltal a sport - részese lesz, aki amúgy otthon, egyedül nem nézné meg a mécs­esét, vagy annyira nem érdekli az esemény, hogy a kedvéért ki­menjen a stadionba. De egy-egy ilyen nyilvános közvetítésen a meccs közben társasági életet Gundel Takács Gábor is lehet élni, így komplexebbé válik az élmény, és a közösségi élmény hatására az is szurko­lóvá válik, akit amúgy hidegen hagyna a sport.” A tévé a szurkolás formáira is hatással van a sportriporter sze­rint: „Csak egy példa: 1986-ban Mexikóban rendezték a labda­rúgó-világbajnokságot. Az ot­tani szurkolók szokása volt a hullámzás, ami azóta mexikói hullám néven terjedt el az egész világon. Televízió nélkül ez nem történt volna meg.” A szurkolás közösségi élmé­nyét természetesen a T-Home is igyekszik erősíteni: az Euró- pa-bajnoksággal kapcsolatos fej­leményeket a márka által indított www.igazirajongok.hu oldalon keresztül is nyomon követhetik a sportrajongók. Megoszthatják egymással véleményüket, meg­beszélhetik egymással a mécs­esek legizgalmasabb pillanatait, rajongói jelvényeket gyűjthet­nek, sőt különböző díjakban is részesülhetnek. A T-Home IPTV szolgáltatá­sa pedig többek között exklu­zív tartalommal és az Archív TV funkciójának köszönhe­tően ingyenesen újranézhető mérkőzéseket nyújt a labdarú­gás szerelmeseinek, hogy sen­ki ne maradjon le a mérkőzé­sekről és a kontinensviadallal kapcsolatos fontosabb hírek­ről az Eb alatt. Gyenge szereplés az Európa-bajnokságon vívás Lemaradtak a ma­gyarok az éremcsatározá­sokról az olaszországi vívó Európa-bajnokságon. Női kardban Márton Anna 24., Garam Nóra 29., Benkó Ré­ka 31., míg Várhelyi 47. lett az 51 fős mezőnyben. Férfi tőrben Mázzá Lorenzo a 44., Szabados Kristóf a 49., Széki Bence az 50., Szabados Gá­bor pedig a 61. helyen vég­zett 71 tőröző közül. Roger Federer meg sem izzadt Halléban tenisz Roger Federer bejutott be a 750 ezer euró összdíja­zású, füvespályás hallei férfi torna fináléjába. A 16 Grand Slam-győzelmével rekorder svájci játékos - aki korábban ötször diadalmaskodott a németországi viadalon - az elődöntőben mindössze egy óra alatt 6:1, 6:4-re nyert az orosz Juzsnij ellen. Fede­rer egyesben karrierje 75. ATP-tornagyőzelmét szerez­heti meg. Ellenfele Tommy Haas lesz. Gór-Nagy Miklós megsérült az edzésen vízilabda Tizenhétre csök­kent a londoni olimpiára címvédőként készülő ma­gyar férfiválogatott keret­létszáma, miután Gór-Nagy Miklós súlyos vállsérülést szenvedett, műtét és várha­tóan három hónapos lábado­zás vár rá. működéséről. ■ Minden magyar esemény látható lesz a tévében t » 4 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents