Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-13 / 137. szám
Somogyi bíró Nyitrán. Somogy egyetlen nemzetközi minősítésű ökölvívóbírója, a kaposvári Budai János is érdekelt volt a Nyitrán rendezett Szlovák Grand Prix-n. A hat nemzet ökölvívóit felvonultató viadalon a magyar csapat hét éremmel zárt: az arany mellett még két ezüst és négy bronz jutott Visszalépnek a nemzetközi térre röplabda nb i„ férfiak Külön engedéllyel vehet részt a Fino a Közép-európai Ligában Javában zajlanak az egyeztetések a Fino Kaposvár bajnok és Magyar Kupa-győztes férfi röplabdacsapatának játékoskeretéről. Az együttes ismét szerepelhet a Középeurópai Ligában. SH-összeállítás Eddig két játékos sorsa volt biztos a kaposvári alakulatnál, ahol a szezon végeztével mindössze egyetlen röplabdázónak volt élő szerződése. Geiger András csapatkapitány biztos pont tehát, annál is inkább, hiszen a 33 éves szélső ütő tavaly három évet írt alá, így továbbra is láthatjuk őt a pályán. Bizonyos volt továbbá, hogy Szabó Alpár nem a kaposváriaknál folytatja pályafutását. Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk, a magyar válogatott centere a belga élvonalban szereplő WBC Wa- remme gárdájához igazolt. A hét elején kezdődtek az egyeztetések a Fino Kaposvárnál. A vezetésnek volt dolga bőven, de végül több játékossal is közel kerültek a megállapodáshoz. Voltak, akik még időt kértek, mert megfelelő külföldi ajánlatra várnak. Ami biztos: a liberó Dömötör Lajos, valamint a fiatalabb - még tanulmányaikat folytató - röplabdázók, Geiger András (a labdával) biztos pont volt a következő szezon csapatának kialakításakor Deák Márk, Vajda Tamás és Lesznyik Károly a következő szezonban is Fino-mezben szerepelnek majd. Bozóki Bence és Posztós Bendegúz várhatóan ugyancsak a keret tagja marad. Nagy József, Gergye Roland, Magyar Bálint és ifjabb Lasz- czik Iván még gondolkodási időt kért. Nacsa Gábor ezen a héten strandröplabdatornán játszik Florvátországban, így vele a jövő héten tárgyalnak az illetékesek. A Fino vezetése felvette a kapcsolatot a csapat egyik régi játékosával, Kovács Zoltánnal. A válogatott center nem zárkózott el az egyeztetésektől, de külföldi lehetőségeitől teszi függővé, hogy hol folytatja a nyártól. A somogyiakkal kapcsolatban további jó hír, hogy úgy tűnik, minden akadály elhárult az elől, hogy a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata visszatérjen a sportág nemzetközi porondjára. A magyar bajnok és kupagyőztes együttes egy év szünet után újra rajthoz állhat a Közép-európai Ligában. A somogyiak tavaly nyáron jelentették be, hogy anyagi okok miatt csak a magyar bajnokságban indulnak, de várható volt, hogy amint lehet, visszatérnek a nemzetközi mezőnybe. A Közép-európai Röplabda Szövetség elfogadta a klub nevezését, de még kell egy hivatalos megerősítés az európai szövetségtől, mert a szabályok értelmében csak olyan együttesek szerepelhetnek a Közép-európai Ligában, amelyek Európa-kupa-indulók. A kaposváriakat viszont a tavalyi visszalépés miatt eltiltották, de egy külön engedéllyel most mégis megkapják a lehetőséget. A Közép-európai Liga hivatalos honlapján láthatjuk a Finót az indulók között. Az összeállítás szerint nyolc csapat alkotja majd a mezőnyt: a magyar bajnok mellett egy horvát (Mladost Marina Kas- tela), valamint két-két osztrák (Hypo Tirol Innsbruck és Po- sojilnica), szlovén (ACFI Volley Ljubljana és Calcit Kamnik) és szlovák (Chemes Fiúmén né és Unicef Bratislava) együttes. A nőknél egyébként tíz klub csatázik majd a helyezésekért, és ott lesz az indulók között a bajnok Vasas és az ezüstérmes Gödöllő is. A hetedik hely jutott a lányoknak es a fiúknak A múzeumokat is látogatják labdarúgő-eb A kultúra is érdekli a vendégszurkolókat teke vb Három kaposvári sportolóért is szoríthattunk a Németországban rendezett ifjúsági teke-világbajnokságon. A leányoknál a magyar együttes legfiatalabb tagja, Tóth Dorottya egyéniben és ösz- szetettben is a nyolcadik helyet szerezte meg, s a csapatversenyben is ő volt a magyarok legjobbja; a tavaly U18-as világbajnokságot nyert együttes a hetedik helyen zárt. A fiúknál a Szuper Ligában érdekelt Közutasok Kaposvári TK két reménységét szólították dobóállásba. Az egyéni versenyben sem Rapatyi Richárd, sem pedig Pákái Zsolt nem jutott tovább az első fordulóból, míg a csapat tagjaként hetedikek lettek. ■ Fenyő G. A francia válogatott hétfőn lapzártánkkal egy időben 1-1- es döntetlent játszott az angol csapattal Donyeckben, az ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság D csoportjának nyitómérkőzésén. Az ukrán labdarúgó-válogatott 2-1-es győzelmet aratott a svéd csapat felett ugyancsak a D csoport meccsén. A kijevi összecsapás hőse a kontinenstorna után visszavonuló Andrij Sevcsenko volt, aki Zlatan Ibrahimovic gólja után előbb egyenlített, majd a végeredményt is beállította saját maga és csapata második találatával. Érdekesség, hogy a meccsek közti szünetekben szurkolók ezrei látogatják a jelentős lengyel múzeumokat, hogy megismerjék Lengyelország történetét. Keddi lapzártánkkal egy időben vívták az A csoportban a Görögország-Csehország, valamint a Lengyelország-Oroszor- szág összecsapásokat. A mai program, 18 óra: Dá- nia-Portugália (Ukrajna: Lvov), 20.45 óra: Hollandia-Németor- szág (Ukrajna: Harkov). ■ Velencén is remekeltek a kaposvári kajakozok Sportágak közt válogattak ajánló Színes volt a paletta a csarnok mögötti játéktéren vízügy se Velencén rendezték a kajak-kenu országos diákolimpia döntőt, amely Szabó Ferenc emlékverseny is volt egyben. A Kaposvári Vízügy SC sportolói remekül szerepeltek a viadalon. Az eredményhirdetésnél külön díjazták az igazolt és a szabadidős sportolókat. A Kaposvári vízügy SC kajakosait a Faludy András, Horváth Attila, Rehling Nóra edzőrtió készítette fel a versenyre. A kaposváriak eredményei, igazolt versenyzők, K-2 ifjúsági fiú 2000 m: ...8. Nemes Márk, Vass Bence. K-2 leány serdülő 2000 m: ...7. Kalmár Janka, Csima Laura. K-l fiú kölyök 2000 m: ...4. Nádasi-Tóth Zsombor. Szabadidős versenyzők, Mk-1 fiú, I. korcsoport 500 m: ...2. Tapaszti Bence (Kodály Zoltán Központi Általános Iskola), ...5. Szabó Milán (Zrínyi Ilona Általános Iskola). Mk-1 fiú II. korcsoport 500 m: 4. Tóth Botond (Zrínyi). Mk-1 fiú III. korcsoport 500 m: 1. Szuh Levente, (Berzsenyi) 2. Tóth Bendegúz (Zrínyi). K-l fiú IV. korcsoport 500 m: 1. Nemes Dániel (Lórántffy), 5. Kalmár Gábor (Kisfaludy). K-l fiú V. korcsoport 500 m: 4. Kovács Dávid (Lórántffy). Mk-1 leány II. korcsoport 500 m: 4. Kalmár Zsófi (Kodály), 8. Bölcsföldi Kornélia (Gyakorló) 9. Szerafin Luca (Nagyboldogasszony). ■ K. Z. Második alkalommal rendeztek - Nagy Sportág választó néven - színes kínálatú programot Kaposváron. A Városi Sportcsarnok mögött, a füves részen kialakított tereken, a remek szervezőmunkának is köszönhetően több mint harminc sportág mutatkozott be. A sportágak képviselői nyílt edzésekkel, bemutatókkal „hozták közel” saját tevékenységi körüket. Az első napon a gyermekek, másnap a családok bevonása volt a fő cél. Igen széles volt a paletta, a röplabdától az ökölvíváson át a labdarúgásig több sportág rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek azok az érdeklőKüzdelemben sem volt hiány dők, akik kilátogattak az eseményre. A szervezőknek az időjárással is szerencséjük volt. A röplabdázók például két mobil pályát állítottak fel a szabad téren. A gyermekek olyan, a sportágban dolgozó kiváló szakembertől is tanácsot kaphattak mint Demeter György, a Fino Kaposvár vezetőedzője. A programon a vizes sportágak is képviseltették magukat. A Kaposvári Vízügy SC kajakosai mellett a szinkron- úszókkal és a vízilabdázókkal is megismerkedhettek a résztvevők, így aki akart, biztos tudott választani a rendelkezésre álló kínálatból. ■ K. Z. HÍRSÁV Középmezőnyben végeztek a darányiak oarts A Nemzeti Darts Liga országos döntőjében a darányi klub három játékosa, Kappant Béla, Nagy Viktor és Péter József volt érdekelt. A biatorbágyi versenyen valamennyien 33.-ként zártak a 128 főt számláló döntős mezőnyben. ■ G. A. Bajnoki címért lépnek homokba a diákok strandröplabda A velencei északi strandon rendezik július 5-én és 6-án a Strandröplabda Magyar Egyetemi, Főiskolai Országos Bajnokságot. Nevezési határidő: 2012. június 25., hétfő 10 óra. Jelentkezni a strandrop- labda.nevezes@gmail.com e-mailcímen, a 06/70-387- 9550-es mobilszámon, vagy személyesen: a helyszínen a versenyirodában (pótnevezés) lehet. ■ K. Z. Olimpiai érmesek látogattak Barcsra olimpia Az egész országot behálózó „Küldjünk közösen egy hajrát Londonba!” program keretében népszerű olimpikonok látogattak el Barcsra. A város sportkedvelői előbb a kétszeres olimpiai bajnok Martinék János öttusázóval, majd a kézilabdasport két egykori jeles képviselőjével, Farkas Ágnessel és Tóth-Harsányi Borbálával találkozhattak. ■ F. G. Négy medál került Segesdre tollaslabda Pécsen zárult az általános iskolások Nyugat-Dunántúli körversenye; a somogyi színeket képviselő segesdieknek négy érem jutott. AII. korcsoportosokoknál Németh Péter a második, a III. korcsoportosoknál Katona Patrik az első, Ladiszlai Evelin a harmadik, a IV. korcsoportosoknál pedig Katona Patrik a második helyet szerezte meg. ■ F. G. Budapest-bajnokságon rajtol Pataki Fanni úszás Szerdától szombatig zajlik az úszók Budapest-baj- noksága, melynek jelentőségét növeli, hogy az olimpiai részvételre jogosító indulási szint ezen teljesíthető utoljára. A viadalon rajthoz áll Pataki Fanni, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője is.. ■ K. Z. HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram. r/í ,, nmzrtközi pfrvtromzfer 1 U U« I 4L. x Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 293,50 299.99 USD 235,00 241.49 CHF 244,50 250,99 ÉRVÉNYBEN: június 12. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS i