Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-08 / 133. szám

4 _______________ MEGYEI KÖRKÉP 20 12. JÚNIUS 8., PÉNTEK A biztonságos közlekedésért kampányotok a vasúti átjáróknál Siófoknak nem kell türelmi zóna prostitúció Nincs a balatoni városnak olyan területe, amelyet erre a célra feláldoznának csütörtökön a vasúti át­járás balesetek elkerüléséért kampánynapot szerveztek. Az országban 27 helyszínen, Somogybán Balatonfenyvesen hívták fel a veszélyre a jármű­vezetők figyelmét. Magyarországon a jármű­vezetők átlagosan 27 kilomé­terenként haladnak át vasúti átjárón, évente 40 súlyos bal­eset történik, s ezek közül 20 halállal végződik. Somogybán is több súlyos tragédia történt az utóbbi években. A vasút­társaságnál azt mondják: a bal­esetek csaknem mindegyikét a gépkocsivezetők figyelmet­lensége, agresszivitása okozza. Jaczó Győző, a közlekedéstudo­mányi egyesület megyei terü­leti szervezetének titkára sze­rint különösen most, a nyári idény előtt fontos a kampány. ■ Pénteken a Balaton déli partján folytatódik a vasúttársaság közlekedési kampánya a rendőrséggel közösen.- Életveszélyes manőverből nincs hiány - hangsúlyozta Böröczi Csaba, a Magyar Autósiskolák Szövetségének megyei elnöke. - Egyesek azt hiszik, velük soha semmilyen probléma nem történhet, csak mást érhet baj. Tény, hogy az úrvezetőkön kívül a hivatásos járművezetők között is akad­nak veszélyes alakok. Ők azok, akik teljes gázzal előzgetnek a belvárosban vagy veszélyesen közelítik meg a vasúti átjárót. A MÁV Zrt. a rendőrökkel együtt szervezte az ellenőrzést. Balatonfenyvesen nem tapasz­taltak kirívó szabálytalansá­got. A közlekedésbiztonsági akció folytatódik, a zrt. mun­katársai a népszerű turisztikai célpontok vasúti átjáróiban a gyalogosokon kívül a kerékpá­rosokat szólítják meg.- A Balaton déli partján lesz a vasútbiztonsági roadshow első helyszíne - tájékoztatott a kommunikációs osztály mun­katársa. Siófokon péntek dél­előtt, a kora délutáni órákban Balatonlellét és Balatonfeny- vest keresik fel a szakemberek. Cél, hogy mindenkiben tudato­sodjon: csak szabályosan sza­bad közlekedni. ■ Harsányi Miklós- Aligha örülnének a kör­nyéken, bárhol jelölnénk ki türelmi zónát; s nyilván ott a rend fenntartása is olyan erőket igényelne, amire sem az önkormányzatnak, sem a rendőrségnek nincsen ka­pacitása - mondta Balázs Árpád siófoki polgármester. Fónai Imre Azok után nyilatkozta ezt la­punknak, hogy Pintér Sándor belügyminiszter ismét felve­tette a türelmi zónák létesíté­sét. Nagy energiákat fordít a rendőrség a prostitúció és kie­melten a gyermekprostitúció hátterének felderítésére, de az önkormányzatoknak is lenne feladatuk az ügyben - nyilat­kozta a minap Pintér. A minisz­ter az országgyűlés emberi jogi bizottsága előtti meghallgatá­sán arra hívta fel a figyelmet, hogy egy 1998-as törvény értel­mében az önkormányzatoknak ki kellett volna jelölniük azokat a területeket, ahol prostitúciót lehet folytatni. Egy rövid ideig Újabban kénytelenek elkerülni Siófok környékét az útszéli pillangók Miskolcon kijelöltek egy ilyen területet, ám más települések nem tettek eleget a törvényben foglaltaknak. Évtizede még sokkal nagyobb problémát okozott a testüket áruba bocsátó hölgyek útszéli jelenléte Siófokon. Míg a sóstói autópálya-leágazónál sámlin ül­dögélő „Zimmer Frei”-táblások- ba botlott a városba tartó turis­ta, a hetes főút siófoki bevezető szakasza mentén egymást érték a pillangók. A szobakiadókat a kereslet rohamos csökkenése űzte vissza kiadó házaikba, a ledér hölgyeknek azonban nyil­ván ma is akadna bőven kun­csaftja, ha a rendőrség nem lép fel velük szemben. így aztán ha meg nem is szűnt ez a jelenség, ma jóval ritkábban látni útszéli pillangókat Siófok határában. Az előző városi rendőrkapitány néhány hónapja nyilatkozta la­punknak: amióta a törvény le­hetőséget ad rá, rendre őrizetbe veszik és bíróság elé állítják a bájaikat a város útjai mentén kínálgatókat. A bírósági gya­korlat is konzekvens az utóbbi időben, általában nem ússzák meg a „tetten ért” hölgyek fogda nélkül. A visszaesők egyenesen többhónapos elzárásra számít­hatnak. Ennek híre ment a pil­langók körében is, és bár akad egy-egy belőlük a forgalmas főutak mentén, nagy számban már a nyári szezonban sem le­het találkozni velük.- A türelmi zóna kijelölése nem kötelező, csak lehetőség, mellyel nem kívántunk és nem is kívánunk élni - szögezte le Balázs Árpád. - Bárhol is ten­nénk ezt meg, azonnal lakossá­gi tiltakozás követné, és joggal. Nincs a városnak olyan területe, amit ilyen célra lehetne „felál­dozni”, nem tudom ezt elkép­zelni sehol. Egy önkormányzat ilyesmit nem vállalhat fel, nem véletlen, hogy sehol sincs kije­lölt türelmi zóna az országban. Egy ilyen zónában hogyan le­hetne a közrendet fenntartani? Hiszen a prostitúciót más egyéb járulékos bűncselekmények is követik. Az amszterdami vigal­mi negyed az más, zárt világ, meg aztán a jelek szerint tőlünk nyugatabbra jobban tudják ke­zelni ezt a jelenséget. Az információnál sokkal többet ér a biztos tudás elismerés A tanulmányi versenyek dobogós helyezettjeit jutalmazták csütörtökön a Megyeházán A 2011/12-es tanévben a Ka­posvári Egyetem Pedagógiai Továbbképző és Szolgáltató In­tézete által szervezett tanulmá­nyi és tehetséggondozó verse­nyek megyei fordulóin dobogós helyezést elért százhat tanulót és a felkészítő tanárokat kö­szöntötték és jutalmazták csü­törtökön Kaposváron, a Megye­házán.- A versenyek iskolai fordu­lóin mintegy tizenhétezer, a megyei fordulókon ezerötszáz versenyző mérte össze tudását, és hetven diák jutott tovább az országos döntőkre - ismertette a számokat Gőbölös Izolda, az intézet igazgatója. - Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően az idén nem a versenyek után díjaz­tuk a legjobbakat, hanem most, ünnepélyes keretek között.- Az ajtót a tanítók nyitják ki, de azon belépni a diákok­nak kell - mondta Witzmann Witzmann Mihály, a megyei közgyűlés alelnöke adta át az elismeréseket a megye legjobb tanulóinak Mihály, Somogy megye Köz­gyűlésének társadalmi alel­nöke. - Hiszen ők azok, akik példaértékű szorgalommal, sokszor a szabadidejüket fel­áldozva tanulnak egy-egy ta­nulmányi versenyre. A mai ro­hanó, konfliktusokkal terhelt világban sokan vallják, hogy az információ hatalom. Az in­formáció a pillanat hatalma, a tudás azonban végigkíséri az életet. Egy tanulmányi verse­nyen pedig főként nem a pil­lanatnyi információ számít, hanem a biztos tudás. A díjátadó ünnepség műsorá­ban a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei, a toponári Feste­tics Karolina Központi Óvoda Gyöngyöskoszorú tehetséggon­dozó műhelyének apróságai is felléptek. A Kinizsi Lakótelepi és a Zrínyi Tagiskolát, valamint a Munkácsy Gimnáziumot szó­listák képviselték. ■ F. Sz. Á. Hetven éve végeztek a polgáriban osztálytalálkozó Egészségtant és szépírást tanultak, az egyes volt az „ötös” Lamperth Mónika kevesli a fideszes képviselőket Hat lány és négy fiú jött el a tizenhat meghívottból. Öregdi­ákok: hetven éve, 1942 júniusá­ban végeztek a „Magyar királyi siófoki négyosztályos állami polgári fiú- és lányiskolában”, s csütörtökön tartották osztály- találkozójukat.- Nagyon erős iskola volt, az életre nevelt, kár, hogy a hábo­rú után megszűntek az efféle iskolák - mondta Katus Lajos (ma a balatonlellei fürdőegye­sület elnöke), aki annak idején Zamárdiból biciklivel járt be nap mint nap a siófoki iskolába, ahol 1942-ben 28 lány és 37 fiú végzett a negyedik osztályban. Kézről kézre járt a Kálmán Imre étteremben a polgári isko­la 1941-42-es évkönyve, mely­ből az is kiderül: a tizenhatodik évfolyam végzett hetven éve. A jótevők között sorolja fel az év­könyv a Balatoni Halászati Rt.-t vagy a Fürdőbérlő Rt.-t, melyek harminc, illetve húsz pengővel járultak hozzá a kiváló tanítvá­nyok jutalmazásához. A június 25-i évzáró ünnepélyen Rüble Mária és Kovács József mondott búcsúbeszédet. A diákok osz­tályzatai is kiolvashatók az év­könyvből, akkoriban az egyes volt az „ötös”; tanultak mező­gazdaságtant, élet- és egészség­tant, szépírást is. S valamennyi diák neve mellett ott a meg­jegyzés: r. kát., ref. vagy éppen ev. ■ F. I. Hetven év után találkoztak az egykori diákok szeretett városukban FELESLEGES KONZULTÁCIÓ A kö­zel egymilliárd forintba kerülő nemzeti konzultációnak neve­zett reklámfogás helyett a kor­mánypárt képviselői inkább vegyenek részt a parlament napi munkájában - követelte Lamperth Mónika országgyű­lési képviselő (MSZP) csütörtö­ki sajtótájékoztatóján. Mint el­mondta, a szerdai ülésnapon az országgyűlés délelőtt a munka- és a büntető törvénykönyv mó­dosító indítványait tárgyalta. Az ülésen mindössze három, a vitában egyetlen kormány- párti képviselő sem vett részt. A somogyi képviselők is távol maradtak. A fizetésüket azért kapják a képviselők, hogy részt vegyenek a parlament munká­jában. Milyen demokrácia az, ha a képviselők nincsenek je­len?- A nemzeti konzultáció üres PR-akció, a kérdések egy részére nem lehet valódi és ér­telmes választ adni - mondta a képviselő asszony, - de az em­bereknek a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a minisz­terelnökkel levelezzenek. En­nél súlyosan aggályosabbnak tartjuk, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kontrollálja a kérdőívek feldolgozását. Emi­att ellenőrizhetetlenül manipu­lálhatják az amúgy felesleges, pénzpazarló és megkérdőjelez­hető leveleket. ■ F. Sz. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents