Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-08 / 133. szám
% 2 HÍRSÁV Jobban élünk jobban élünk mint két éve, mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az ATV-ben. Szóvivő uramék tehát jobban élnek, de e felől eddig se voltak kétségeink... (fi) Hegyi-monológok a konyhából Siófokon ABRAKA BABRA, monológok a konyhámból című könyvéről beszélt Hegyi Barbara Jászai Mari-díjas színművész a siófoki kutatóintézet és könyvtár vendégeként. (fi) Heten először adták a vérüket Zákányban órtilosban 26, Zákányban huszonöt önkéntes jelent meg a véradáson. Valameny- nyien adhattak vért, Zákányban heten először, (ga) Kezzdődik a csatorna építés Kadarkúton kiírták a közbeszerzési eljárást a kadarkúti szennyvíztisztító és a város belterületének csatornázására. A projekt költségvetése összesen több, mint nettó 986 és fél millió forint, ehhez az unió 837 és fél millió forintos támogatást ad. A várakozások szerint az ősz folyamán indulhat az építkezés, (szá) A kaposvári NABI-nál jártak a vezetők a stratégiailag fontos cégek sorában a NABI autó- buszgyárban tett látogatást csütörtökön Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. Szita Károly nagyobb állami szerepvállalást kért, hogy a NABI és Kaposvár a hazai buszgyártás fellegvára lehessen. Az elnök szerint petjig Magyarország egyetlen lehetősége a munkahelyek bővítésének tekintetében a kis- és közepes vállalkozások támogatása mellett az ipar újbóli fellendítése, (mk) MEGYEI KÖRKÉP 2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK Földet a megélhetési tolvajoknak! gazdaötlet Nem kellene lopniuk és hasznot is hozhatna a munkájuk Adjanak munkát az állami földeken a nyomorgóknak, akik lopni kényszerülnek a megélhetésükért - ezt javasolják a balatonszabadi gazdák. Fónai Imre Az ötletadókat az elmúlt egy hét leforgása alatt több alkalommal is megkárosítottak. Amint megírtuk, több száz négyzetméteren kaszálták le „ismeretlenek” a rovarirtóval permetezett száraz vetőborsójukat, hogy azután azt étkezési borsóként információjuk szerint a veszprémi nagybani piacon értékesítsék. Szombaton délben enyingi házukig üldözték a borsótolvajokat. Az érintett gazdák szerint mivel éppen most zajlik az állami tulajdonú földek bérbeadása, a Nemzeti Földalap Kezelő kijelölhetne ötven-száz hektárokat ezekből a földekből s •2 arra a célra, hogy krumplit, o zöldséget termeszthessen az, J aki megélhetési célból most | lopni kényszerül. A termény § egy részét - így a gazdálkodók I - hazavihetnék, a másikból £ még haszon is keletkezhetne, Ki kellene jelölni 50-100 hektárakat, hogy aki akar, az dolgozhasson iskolai, óvodai konyhák használhatnák fel.- Mert ne legyenek kétségeink, ha vége a borsószezonnak, a kukoricatáblákba vetik be magukat - bocsátotta előre a megkárosított balatonszabadi gazdálkodó. - Négy-öt embert kitesznek, aztán rövid időn belül összeszednek kisbusszal, s nem sokkal ezután a takarmánykukorica csemege főttkukoricaként tűnik föl a Bala- ton-parti strandokon... A károsultak arról is beszéltek: sem idejük, sem energiájuk nincs rendőrségi feljelentéseket tenni, egyébként is úgy tudják, hogy mivel a balatonszabadi föld még Somogy megye, de a tolvajok Enying felé menekülnek, azaz Fejérbe, ez is csak nehezíti a szerintük reménytelen felderítést. Pedig kutyával is keresték már a borsótolvajok nyomát a rendőrök a napokban balatonszabadi határban. A kaszájukat meg is találták... Enyingen nem indult eljárás az ügyben - tájékoztatott Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a járőrök szombaton bejelentésre a helyszínre mentek, a sértett megmutatta, szerinte melyik enyingi házba menekültek autójukkal a tolvajok. A rendőrök ellenőrizték az ingatlant, igazoltatták a tulajdonost, portáján akkor nem volt olyan gépjármű, amit a sértett feltételezett és tudomása sem volt'róla, hogy valaha járt volna ott ilyen autó. A rendőrök több utcát is ellenőriztek, végül a sértett nem kívánt feljelentést tenni - zárta a tájékoztatást a szóvivő. A siófoki rendőrkapitányság azonban büntetőeljárást indított abban a lopási ügyében, amelynek során Balatonszabadi térségében borsót tulajdonítottak el ismeretlen tettesek - közölte érdeklődésünkre Karsay Kornél, a Somogy megyei főkapitányság szóvivője. „Az illetékesség megállapítása az elkövetés helye alapján történik, azonban ha az eljárás során indokolttá válik, a megyék érintett rendőrkapitányságai egymással együttműködve dolgozhatnak az ügy felderítésén. Amennyiben a tolvajokat tetten érik, vagy a lopásra hamar fény derül, forró nyomos üldözés során a kollégák átléphetik a megye határát” - így a közlemény. A kilakoltatások ellen demonstráltak Koppány csoport Az otthonvédő civilek nem tudnak kaposvári esetről Két szatyorban dobták el a hét kutyakölyköt Az egyik kaposvári végrehajtóiroda előtt demonstrált csütörtökön reggel a Koppány csoport. Az otthonvédő civilek országjárásba kezdtek, Kaposváron arra hívták föl a figyelmet, hogy akár a testükkel is megvédik a kilakoltatásra várókat, a bajba jutottakat.- Nincs tudomásunk arról, hogy Kaposváron lakoltattak volna ki családokat - mondta Balogh Béla, a Koppány csoport vezetője. - Ám az országban több millió embert érint a devizahitelek kamatainak emelkedése. Jelenleg 5500 kilakoltatás van folyamatban országosan, ami átlagos három fővel számolva 15 ezer ember. Nem a mi feladatunk volna a kilakoltatások megakadályozása, hanem kormányszinten kellene a probléKilakoltatás-ellenzők. Járják az országot a Koppány csoport önkéntesei mát megoldani. Ám a Koppány csoport elszánt civilek közreműködésével száll szembe a kilakoltatokkal. Számtalan esetet akadályoztunk már meg országszerte, mert valljuk: otthonainkkal a magyar földet is védjük. Ma Szigetszentmiklóson akadályozunk meg egy kilakoltatást, az ország több városában pedig a csoport tevékenységére hívjuk föl a figyelmet. Az ország tizenhat megyéjében van már Koppány csoport, így Kaposváron is. Balogh Béla elmondta: a csoport hosszútávú célja egy krízisközpont kialakítása, ahol átmeneti elhelyezést tudnának biztosítani a kilakoltatottaknak. Június 18-án országos tüntetést szerveznek a budapesti Kossuth téren Állítsuk meg a kilakoltatásokat! szlogennel. ■ Márkus Kata Fekete, néhány órás keverék kutyákat talált egy kaposvári járókelő a Pécsi utca végén, egy villanyoszlop tövében. Á hét kölyköt két nylon szatyorba csomagolta „a gazdájuk”, majd a Kapós folyó partján sorsára hagyta őket. A kiskutyákat a Kutyatár állatmenhelyre szállították. A Kaposvári Rendőrkapitányság állatkínzás vétség miatt folytat ismeretlen tettes ellen eljárást. Boncz Edit, a Kutyatár vezetője elmondta, a telepen nincs dajkakutya, így kecsketejjel etetik a kicsiket, amit adományba kaptak. - Két óránként kell cumisüvegből megetetni az apróságokat - mondta. - Utána masszírozzuk a pocakjukat. A kiskutyák Pelbát József állatorvos rendelőjében vannak, az asszisztensnő viseli gondjukat ■ F. Sz. Á. PROGRAMAJÁNLÓ POSTÁNKBÓL Évi ötszázszor át a kátyún csak az egyik irányba MENETRENDVÁLTOZÁS JÚNIUS 9- TŐL! 1 órás sétahajó indul június 9- től a déli parton a siófoki, a balaton- földvári, a balatonlellei, a fonyódi és a balatonmáriafürdői kikötőkből. Menetrendszerinti hajójáratok Indulnak a déli parton Siófokról, Balaton- földvárról, Balatonlelléről, Balaton- boglárról, Fonyódról, Balatonmária- fürdőről és Keszthelyről. A kompok Szántódrévből 6.40 és 21.20 óra között 40 percenként közlekednek. Tel./Fax: 84/310050, E-mail: forgalmi@balatonihajozas.hu , www.balatonihajozas.hu PÉNTEK BALATONLELLÉN 20 órakor Jász András Kultúrfunk és Pély Barna koncertje a Bábel kertben. FONYÓDON 18 órakor „Út önmagadhoz’’ címmel Szilárd László előadása a Feng Shui Galériában. KAPOSVÁRON a megyei könyvtárban 17 órakor Albert Zsuzsa „Irodalmi legendák, legendás irodalom 7.” című interjúkötetének bemutatója, közreműködik az Arcadelt Kamarakórus. SZOMBAT BALATONLELLÉN 20 órakor Egyből Gombol Trió popkoncertje a Bábel kertben. CSURGÓ Odin Fitness Club (Petőfi tér, Postával szemben) I. Odin Fitness Club fekvenyomó- és szan- derverseny. Regisztráció 10 órától. Belépés ingyenes. KÉTHELYEN 8 órától falunapi horgászverseny (nevezés 6.30 órától). VASÁRNAP BALATONLELLÉN 20 órakor JustKiddin zenekar koncertje a Bábel kertben. KÉTHELYEN 8 órától nyári szezonnyitó horgászverseny (nevezés 6.30 órától). LfPÓTFA-BÁNYÁN 8 órától Privát Hús SupraMix Kupa horgászverseny (nevezés 6.30 órától). Ajánljon programot ön is! *82/528-153 Hirdesse meg rendezvényét! *82/528-113 Kaposváron a Vikár Béla utcában lakom. Minden nap az 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. teher-portájának irányába járok dolgozni az autómmal A cukorgyár vasúti átjárójánál minden alkalommal szinte teljesen le kell fékeznem, hogy az áthaladás közben ne deformálódjon azonnal az autóm kereke. Mivel naponta legalább kétszer, heti öt nap áthajtok ezen a vasúti átjárón, nem nehéz kiszámolni, hogy ez évente több mint 500 alkalom csak az egyik irányba. Azt sem tartom elfogadható megoldásnak, hogy mindenki lépésben vánszorogjon, mivel már nem egyszer centiméterek múlt hogy belém hajtsanak hátulról olyanok, akik nem rendelkeznek helyismerettel. Napi szinten több száz autós kénytelen ugyanerre közlekedni Mi egyszerű kaposvári polgárok hiába jeleztük ezt a hibát töl> ben is az illetékeseknek, előrelő pés nem történt az ügyben. Abban kérném a segítségüket, hogy ez a bosszantó, az autó kerekét és futóművét feleslegesen rongáló és nem utolsó sorban veszélyes rövidke útszakasz minél előbb ki legyen javítva. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy igaz elég régen, de volt már ez a kátyú javítva. Persze mivel nem erősítették meg, ezért a teherautó forgalom miatt elég rövid idő alatt megrongálódott újra. wp Észrevett valami rendkívülit a környezetében? írja le, s ha fontos vagy érdekes, akkor mi közzétesszük Címünk: 7401 Pf.: 31. E-mail: sonline@sonline.hu Izgalmak felsőfokon, a Kaposvári ÉSZREVETTÜK Egyetemen több ezren vizsgáznak. Nagyon sokan keresnek állást, hogy legyen pénzük a kikapcsolódásra, s a következő szemeszterre. á. 4