Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-05 / 105. szám
2012. MÁJUS 5., SZOMBAT GAZDASÁG Magánkasszák: 850 milliárdos hiány vizsgálata KEHI szerint bűncselekmények is történhettek a működés során Pénztárak működési költsége (milliárd forint) Három pénztár ellen tett büntetőfeljelentést a KEHI, mivel sikkasztást és hűtlen kezelést gyanítanak a kasz- száknál. A kormányzati vizsgálat szerint 850 milliárd forintnyi költség és elmaradt haszon a magánkasszák működésének eredménye. Hermán Bernadett Összesen 850 milliárd forintnyi hiányt talált a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának átvizsgálása során - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott tegnap. (Egyúttal elmondta: megbízatása ebben az ügyben április végén lejárt.) Az összegből 150 milliárd forintot a pénztárak működési költsége tett ki, a maradék 700 milliárd pedig úgy jött ki, hogy ennyivel több lett volna a vagyon, ha a pénztárak a kezdetektől csak állampapírokat vásároltak volna. A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: a magánnyugdíjpénztárba fizetett pénzek biztonságba kerültek, a nyugdíjrendszer hárompilléresből kétpilléressé vált, a megmaradt magánnyugdíjpénztárak hosz- szú távú működését viszont még szabályozni kell. A sajtó- tájékoztatón szó volt arról is, hogy a magánkasszák működésének kockázatát az adófizetők állták volna, mivel a Pénztárak Garancia Alapjában (PGA) csak a vagyon 0,3-0,4 százaléka volt, s ha az elfogy, az államnak kell fizetnie a kötelezettségeket. A PGA-nak a törvények szerint viszonylag ritkán kellett volna a zsebébe nyúlnia, hiszen az egyéni számlákon lévő értékpapírok a pénztárak csődje esetén nem tűnnek el. Az egyik ilyen eset az lett volna, amikor egy időskori nyugdíjkorhatárt elért pénztártag számláján halmozódott hozam alatta maradt az inflációnak. Ekkor a PGA-nak kellett volna kipótolnia a különbséget. A másik eset az lett volna, amely a pénztárak biztosítókká alakulása esetén történhetett volna csak meg. Ha egy ilyen biztosítóvá alakult kasszának olyan nagyon idős tagjai is vannak, akiknek a megtakarításaiból már nem fizethető elegendő járulék, a szavatoló tőke terhére kell nekik nyugdíjat folyósítani. Ha egy ilyen pénzügyi intézmény tönkremegy, akkor előfordulhat, hogy ezeknek a tagoknak a nyugdíját szintén a PGA-nak kell állnia. Selmeczi bírálta még azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé tették, hogy toborzó ügynökök léptessenek át pénztártagokat, akik ezzel sok ügyfélnek jelentős károkat okoztak. Ez korábban is többször felvetődött már. A 2009 őszén Oszkó Péter pénzügyminiszter által a parlament elé beterjesztett, majd az Alkotmánybíróság által visz- szadobott törvény az ügynöki A MAGÁNNYUGDÍJ-PÉNZTÁRI vagyonátadás nem egészen egy éve történt meg. A Nyugdíj- reform és Államadósságcsökkentő Alapban tavaly május végén 2945,7 milliárd forint volt. Ebből nagyjából 1410 milliárd forintot az államadósság csökkentésére költöttek el. Emellett az egykori pénztártagok reálhozamára is kifizethetett az alap több mint 200 milliárd forintot. tagszervezést a magánkasz- száknál megtiltotta volna, ám a hatályos magánpénztárakról szóló törvény továbbra is engedélyezi ezt a tevékenységet. Gaál Szabolcs Barna, a KEHI elnöke összefoglalta a hivatal magánnyugdíjpénztáraknál végzett vizsgálatának tapasztalatait. A KEHI összesen 18 pénztártól kért be adatokat, ezek közül ötöt talált különösen kockázatosnak: az Aegont, az Allianzot, az Axát, az Erstét és az ING-t. Közülük háromnál a hűtlen kezelés, illetve a sikkasztás gyanúja is felvetődött, így büntetőfeljelentést tettek. A gyanúba keveredett pénztárak egyébként az Aegon, az Axa és az Erste voltak. A pénztáraknál végzett vizsgálatok folyó kiadásokra is használtak fel az alap pénzéből, az Államadósság-kezelő Központ honlapján lévő tájékoztatások szerint tavaly mintegy 460 milliárd forintot csoportosítottak át az egykori magánnyugdíjpénzekből a tb-alapokba és a központiköltségvetésbe, így február végén már csak 720 milliárd forint volt a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapban során megállapították, hogy többször a törvényi kötelezettségeket megszegve kezelték a vagyont. Befektetési tevékenységük gyenge volt, a hozamok az elmúlt tíz évben elmaradtak az RMAX index teljesítményétől. A vagyonkezelési díjak is magasak voltak, különösen akkor dolgoztak drágán az alapkezelők, ha csoporton belüli vagyont kezeltek, miközben a külső mandátumokat olcsóbban elvállalták. Arra is akadt példa, hogy egy pénztárnál negatív működési eredmény és rossz hozamok mellett is fizetésemelést vagy magas bónuszokat fizettek ki, és fölösleges informatikai fejlesztések is terhelték a költségeket. Az is előfordult a KEHI hosszú távon bukásra van ítélve egy olyan ország, amelyik nem hajt végre reformokat - mondta a VG-nekAd Van Tiggelen. Az ING Investment Management stratégája szerint hazánk már kora őszre megállapodhat az IMF-fel. (Az IMF illetékes igazgatója épp tegnap jegyezte meg, hogy a vállalt törvénymódosítások előtt még nincs tervben az, mikor jönne az IMF delegációja.) szerint, hogy a közös pénztárszolgáltatón keresztül a magánnyugdíjpénztári tagok befizetéséből finanszírozták az önkéntes pénztárak működését. Az ingatlanbefektetéseknél is találtak visszásságokat. Úgy találták, többször is károkat okoztak a tagoknak, mert nem közvetlenül, hanem az alapokon keresztül fektették be a vagyonukat. Ez utóbbi a PSZÁF-nak szemet szúrt: négy pénztárnál is kifogásolta ezt a felügyelet. Közülük az Aegon visszaadta a tagoknak a vitatott vagyonkezelési többletköltséget, az Axa 100 millió forintos bírság után fizetett a tagoknak, az ING és az OTP pedig bíróságon támadta meg a felügyelet határozatait. a holland szakértő rendszer- szintű átalakításokat szorgalmaz. Idetartozna a nyugdíjkorhatár emelése is. Egy példát is mondott: Hollandiában 1956- ban nyolc kereső tartott el egy állami nyugdíjast. Ma 3,5 aktív kereső jut egy idősre, 2050- ben pedig már csak kettő jut majd. Hasonló átalakulás fog történni Magyarországon is, ezért a változáshoz alkalmazkodni kell. Már csak 720 milliárd van a vagyonból Az állami nyugdíjrendszer is átalakításra szorul HIRDETÉS Kiképzés A Terrorelhárítási Központhoz (TEK) érkezik egy Boeing 737-300-as repülőgép törzsét szállító szerelvény. Az egykori Sky Europe légitársaság .kibelezett” gépét éjszaka a Liszt Ferenc repülőtérről szállították Budapest útjain a TEK-hez, ahol kiképzési célokra fogják használni. A gépet az amerikai tulajdonostól térítésmentesen kapták motor nélkül. A kiképzéshez szükséges berendezéseket 3 millió forintért szerezték be. Információ: Horváth Tibor 20/519-2751 POSZTEMERGENS KUKORICA GYOMIRTÓ SZER SPEKTRUM-SZELEKTIVITÁS-GYORSASÁG-KÉNYELEM Bayer CropSdenee 7 JÓ TANÁCS Azt mondták, leárazták, de nem IDE AZ OLCSÓVAL! Olvasónk egy könyvesbolt kirakatában látta, a pszichológia tárgykörébe tartozó könyvek le vannak árazva. Ki is választott egy kötetet, ami szerinte a témába vág, mégsem kapta meg az engedményt. azt, hogy egy könyv milyen tárgykörbe tartozik, nem önkényesen döntjük el, hanem például az úgynevezett egyetemes tizedes osztályozás (ETO) alapján. Ez egy nemzetközi könyvtári osztályozórendszer, amely az ismeretterjesztő és szakdokumentumokat a tartalmuk szerint csoportosítja, és osztályokba rendezi. Ez 0-tól 9-ig terjed, a pszichológia az 1. osztályba tartozik. Igaz, ezt a könyvtárak alkalmazzák, hogy rendszerezzék anyagukat, de a szempontokat könyvesboltok is átvehetik. Mindez azonban nem feltétlenül elegendő, ezt a könyvesbolt gazdája is tudta. Ezért ahogy a hölgy írja, az említett üzletben külön polcon sorakoztak a leárazott könyvek. Azt a kötetet, amelyet kiválasztott, olvasónk egy másik részlegen találta. Valóban nem pszichológiai szakmunka, hanem regény, tehát a szépirodalom körébe tartozik. Igaz, egyik szereplője valóban elmebajjal küzd, ami rányomja a főhős sorsára a bélyegét, de ettől a mű még nem fog a pszichológia tárgykörébe tartozni. amit a könyvesbolt megtehet: a bejáratnál pontosítja a kiírást: kedvezményt ad a pszichológiai tárgyú művekre, amelyek itt és itt, ezen és ezen a polcon találhatók, így elkerülhető a félreértés. ■Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu HIRDETÉS Kérjük támogassa adományával vagy a dója fj-ával a Pro Paedagogia Christiana Alapítványt! : 1-479-3013