Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-05 / 105. szám

2 2012. MÁJUS 5., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Hadat lehet vezetni ..akár 80 éves emberek is fedeznek fel valamit, Jed­lik Ányos 78 évesen ment nyugdíjba, Kapisztrán Szent János 70 évesen ve­zette diadalra a magyar se­regeket Nándorfehérvár­nál” - mondta Soltész Miklós államtitkár Csur­gón. Csak a bírák képtelenek el­látni feladatukat 62 éves koruk után... (fi) Móriczos sikerek AZ ORSZÁGOS VERSENYEN Szolnokon, a Szakmai Érettségi Tantárgyak Verse­nyén öt kaposvári diák kö­zül a móriczos Marx And­rás a második, Strasszer Péter a harmadik helyen végzett. Felkészítő tanáraik Ácsné Varga Erika, Böddi László, Zsinkó Endre, (mk) Belső felújítás a plébánián NÉGYMILLIÓ FORINT VÍSSZa nem térítendő minisztériu­mi támogatással elkezdő­dött a római katolikus plé­bánia épületének belső fel­újítása Niklán. A támoga­tás tavaly érkezett, ám elő­finanszírozási problémák miatt csak idén kezdődhe­tett a beruházás, (ve) Pap Mihályné száz éve született SOMOGYGESZTIBEN köszön­tötte a százéves Pap Mihálynét az önkormány­zat nevében Csór Zoltán polgármester és Horváth József alpolgármester. Pap Mihálynét köszöntötték századik születésnapján Megdolgoztatott rendetlenkedők közösségellenes magatartás Fizetni kell érte, vagy közmunkában ledolgozni (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzati rendelet meg­alkotásakor Szép Tamás (Fidesz) ügy fogalmazott: meg kell talál­ni a módját, hogy természetben, munkával feleljenek egyesek tet­teikért, hogy érezzék, van követ­kezménye helytelen magatartá­suknak. Az önkormányzati rendelet megalkotására azért volt szük­ség, mert módosul a szabálysér­tési törvény, az önkormányza-tok nem állapíthatnak meg szabály­sértési tényállást. Ám az ország- gyűlés lehetővé tette, hogy tiltott, közösségellenes magatartást meghatározzanak, s akár köz- igazgatási bírságot kiszabjanak. Kaposváron tavaly 621, tavaly­előtt 602 eljárás indult ilyen ügy­ben, így Kéki Zoltán címzetes fő­jegyző szerint várhatóan az idén is hatszáz körüli esetben indul eljárás tiltott közösségellenes magatartás miatt. - Kezelésük­höz megvan a megfelelő szakmai apparátusunk - mondta Kéki Zoltán. - A célunk az, hogy a kö­vetkezmények alól senki ne búj­hasson ki. Aki nem tud fizetni, az közmunkában le fogja dolgoz­ni a büntetését. Annál is inkább, mert ha felsorolnánk a tiltott kö­zösségellenes magatartásokat, biztosan egybe esne a képviselő- testület akartával: rend, tisztaság legyen a városban. Kis Tamás (Jobbik) kérdésére - miszerint: akkor a rendelet hatására mostantól a Nádasdi utca is tiszta lesz, hiszen tiltott a lakóingatlanok körül szeme­tet felhalmozni - Kéki Zoltán úgy reagált: reméljük tisztaság lesz, s reméljük nem csak a közterületek, de az árokszaka­szok, porták is rendben lesz­= § Hóhányók büntiben Szóval akkor a jövő télen már abban a néhány napban is le­het majd zavartalanul közle­kedni, parkolni a városban, amikor éppen leszakad az ég, s 20-30 centi hó hull egy nap alatt. Mert ugye a rendelet pontosan megmondja, hova nem lehet hókupacot építeni. A főjegyző pedig azt is kijelen­tette: az önkormányzati cégek se menekülhetnek, ha tiltott, közösségellenes magatartást tanúsítanak, (mk) A koldulás is közösségellenes magatartás, tehát büntetendő Kaposváron nek. Lamperth Mónika (MSZP) nem értett egyet a rendelet tar­talmával, mondván irreális kö­vetkezményektől várja, hogy nagyobb rend legyen a város­ban. Pintér Attila (MSZP) túl karakteresnek ítélte a rendelet megnevezését. - Fontos volna, hogy a lakosságot próbáljuk meg a rendelet tartalmáról pon­tosan tájékoztatni - mondta Pintér Attila. - Új helyzet van. Szükség van arra, hogy egyér- telműsítsük, mi az, amit lehet, és mi az, amit nem. Például egy parkban, melyik zöldterületen lehet leheveredni, és hol nem. Kéki Zoltán egyetértett a la­kosság korrekt tájékoztatásá­nak szükségességével, majd Csató László (Fidesz) kérdésére hangsúlyozta: a cégek esetében mindig a cégvezető felel az eset­leges közösségellenes magatar­tásért, őt vonják felelősségre. Természetesen a város saját cé­gei sem kerülhetik el a felelőssé- grevonást. ■ Márkus K. Tilos, ami nem szabad tiltott, közösségellenes ma­gatartást követ el többek közt az, aki házán a házszámtábla elhelyezését, karbantartását, pótlását elmulasztja. Aki ebet a Berzsenyi park, a Színház park, a Rippl-Rónai park, a Jókai li­get, a Gábor Andor téri park, az Európa park, a Nagy Imre park és a Városliget területére bevisz. Aki a rendelet mellékletében meghatározott területen koldul, kéregét Aki közterületen gépjár­művet mos. Aki az ingatlana előtt az ónos esőtől, jégtől vagy hótól síkossá vált burkolat fo­lyamatos síkosság-mentesítésé­ről nem gondoskodik, s aki a hóeltakarítást úgy végzi, hogy a folyamatos gépjármű és gyalo­gosforgalmat akadályozza, illet­ve aki hórakást buszmegálló­ban, kapu és kocsibejáróban, gyalogátkelőhelyen, útkereszte­ződésben helyez el. Aki belterü­leten zöldhulladékot és egyéb anyagot éget. Aki a Deseda-tó és környezetében, mint helyi véde­lem alatt álló természetvédelmi területen elhelyezkedő zártker­tekben zöldhulladékot éget Aki a szemétgyűjtő-edényzetet a köz­területre a gyűjtést megelőző na­pon hat óra előtt kihelyez, vagy azt a gyűjtés napján a közterü­letről nem viszi be. Aki gépjár­művel a közhasználatú zöldte­rületre ráhajt, ott parkol, s aki közhasználatú zöldterületre le­telepszik, kivéve az erre kijelölt és felirattal jelzett területeket A képviselő-testület e maga­tartás elkövetőjével szemben öt­venezer forintig terjedő helyszíni bírság, illetve százötvenezer fo­rintig terjedő közigazgatási bír­ság kiszabását rendelheti eL Katonák ápolják a sírokat és a hagyományt temetőgondozók A Honvédelem- és a Hősök napja tiszteletére teszik rendbe a sírkertet Tizenöt katona szorgoskodik a ka­posvári Hősök temetőjében szer­da óta: a Boconádi logisztikai ez­red immár ötödik esztendeje műi­den évben vállalja, hogy rendbe hozza a katonai temetőt. Eddig évente egyszer, halottak napja előtt dolgoztak az ezred tagjai a sírkertben, az idén viszont május elején is kivonultak, hogy a közel­gő Honvédelem napja - május 21. - és Hősök napja - a hónap utol­só vasárnapja - tiszteletére a me­gyei temetkezési kft. munkatár­saival közösen eltakarítsák a tél utolsó nyomait is. - Feltöltjük a sí­rokat, lekaszáljuk a füvet, össze­gyűjtjük a leveleket, a száraz, le­tört faágakat - mondta Kátai Ró bért százados, a logisztikai ezred kommunikációs tisztje. - A kato­nák önként vállalták a munkát, ugyanúgy, mint amikor a böhönyei német-magyar temető­ben dolgoznak. Puskás Béla, a te­Eltüntetlk a tél nyomait a katonák metkezési kft ügyvezetője hoz­zátette, a honvédség két és fél év­tizede nyújt segítséget: 1988-ban a Hunyadi-laktanya Mozgó Raké­tatechnikai Bázis emberei vonul­tak először a sírkertbe, s ezt a ha­gyományt folytatták a boconá- disok, akik a hét végére teljesen kitakarítják a temetőt. ■ V. A. GAZDIT KERESÜNK OLVASÓI ÜZENETEK ÉSZREVETTÜK PROGRAMAJÁNLÓ Számkivetett; talált vagy állatmen­helyen élő kutyáknak keresünk új, szerető gazdát a Somogyi Hírlap­ban. Ha úgy érzi, hogy felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, jelentkezzen! A képen látható kutyust - valószínű a főúton dobták ki -, aki bejött sze­rencsét próbálni Kaposhomokra. Kicsit félénk, nem sikerült megfog­ni. Mi etetjük és egyre szelídebb már, nem tudjuk hogy kisfiú vagy kislány. Kérem akinek megtetszik és szeretne a gazdija lenni hívjon az alábbi számon: 06-30/432-51-09. ÜZEMANYAGÁR. Köszönöm Szerki a válaszát. Az a furcsa az egész do­logban, hogy a tankolás után telefo­náltam Budapestre a központjukba és olcsóbb lett 4 forinttal a benzin. Tőlem meg bocsánatot kértek és vissza akarták utalni a különböze- tet, de én nem kértem. Legfeljebb nem megyek oda többet tankolni. SZAKÁCS. Pénteken egy kaposvá­ri belvárosi étteremben ebédel­tünk, barátságos hely. De elkövet­tünk egy hibát. A konyhánál foglal­tunk helyet és sajnos fültanúi vol­tunk annak, hogy a szakács nem vendégbarát. Az étkezés alatt vé­gig az ő megjegyzéseit hallgattuk. Lehet, hogy neki is pihenésre van szüksége?! Várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-es nor- máldöas számra. Ha véleményük van, hozzá­szólnának cikkünkhöz vagy feldolgozásra ér­demes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! Itt 3 palántaszezon. A primőrök mellett a paradicsom- és paprikapalánták voltak a legkelendőbbek a piacon SZOMBAT KAPOSVÁRON az Együd Árpád Kul­turális Központban 9.30-kor a súly­problémákkal küzdők tréningje. VASÁRNAP KAPOSVÁRON a szentja- kabi Bencés Apátság Romkertben 10- től 13 óráig „Szeretlek nap" - édes­anyák köszöntése: édesanyák virágos­kertjének beültetésével, kézműves foglalkozásokkal, faültetéssel, „Nem feledlek" szalagok festésével az eltávo­zott anyukák, mamák emlékére. Az Együd Árpád Kulturális Központban 14 órától zenés anyák napi műsor. Észrevett valami rendkívülit a környezetében? Fotózza le, s ha érdekes, akkor közzétesszük. Vegye észre! Címünk: 7401 Pf.: 31. E-mail: sonline@sonline.hu Ajánljon programot ön is! *82/528-153 Hirdesse meg rendezvényét! *82/528-113 MWIMÜ ■ Ön szerint mi a közösség elleni magatartás? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: iKf SONLINE.hu / A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents