Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-26 / 123. szám

MEGYEI KORKÉP 2012. MÁJUS 26., SZOMBAT A következő fejezet mindig izgalmasabb a véső mestere A tökéletes mikroszkóp alatt, századmilliméteres szerszámokkal sem érhető el Gschwindt András JÖJJÖN KI AZ ÁLLAMOKBA, milli­omos lesz! - mondta neki a Taszáron állomásozó ameri­kai hadsereg egyik lelkésze, amikor alig öt perc alatt egy fémlapba véste a szignóját Csak legyintett: kiválóan érzi magát Európában is. Ponto­sabban Magyarországon, leg­inkább persze legszűkebb pátriájában, Kaposváron. Ahol bármerre is jár, minde­nütt visszaköszön egy-egy tábla, mely keze munkáját dicséri, s ahol tavaly meg­kapta a város szolgálatáért járó kitüntetést. PEDIG SOKÁIG ÚGY TŰNT, OZ 1966-ban megszerzett szer­számkészítő bizonyítvánnyal boldogul élete végéig, ám 17 év után váltott, hogy aztán újabb évtized múltán letegye a voksát a vésnökség mellett. Pedig a család a földhöz kö­tődik: édesapját ügyes kezű, dolgos sváb emberként ismer­ték Kaposfőn, s ezen tulaj­donságait, no és a precizitást a fiú is örökölte. Látásmódját pedig Bors István szobrásztól, akit élete utolsó tíz évében sű­rűn látogatott, de Takács Sán­dor szentendrei mesterre is szívesen gondol, mint aho­gyan az ötvös barát Rónai At­tilára is. A munkái egyéniség­ről tanúskodnak, aki szak­szemmel nézi őket, egyből megállapítja, kinek a műhe­lyében készült a rengeteg em­léktábla, dísztárgy, díszítés. Vagy éppen a negyven napig vésett, 1106 betűből álló, a megye potentátjainak emléket állító múzeumi tábla. a szép épületek amúgy is a gyengéi, amikor csak teheti, felkerekedik, hogy újabb és újabb templomokat, régi háza­kat, kastélyokat látogasson meg. S az igazi élmény, ami­kor egy ilyen épületen meglát egy régi táblát Melyet már azért is csodál, hogy a korabe­li szerszámokkal hog}'an is tudtak ilyet alkotni a régi mes­terek Akik hozzá hasonlóan sohasem reklámozták magu­kat, mégis kaptak megrendelé­seket: a jó szakembernek ugyanis kortól függően elég a szájhagyomány... A kalapácson és a vésőn nem lepődöm meg, a mikroszkóp viszont meg­hökkent. Egy vésnökmű­helyben? Vas András- Mi készül? Monogram Gschwindt András. felelte- Mikroszkóppal?!- Aprólékos munka. Kővé­séshez persze nem használom, de plakettekhez, falucímerek­hez ideális. Az öntödébe jó mi­nőséget kell adni, ott már csak rontani tudnak rajta... Persze először elég volt a nagyító, az­tán egy idő után jött a távcső­szemüveg, végül a mik­roszkóp.- Ennyit romlott a szeme?- Ekkorát nőtt az igényszin­tem... Amikor azt hiszi az em­ber, ennél már nem lehet töké­letesebbet készíteni, egyszerű­en felnagyítja.- Viszont legalább gyorsab­ban halad.- Hiszi a laikus... Éppen, hogy lassabban, hiszen még ap­rólékosabb a kidolgozás.- Az iskolában, gondolom, nem így tanították.- Nekem konkrétan seho­gyan sem: autodidakta vagyok. Szerszámkészítő a szakmám, s csak pályát módosítottam. Ám | korábban is mindig mondtam a 5 főnökömnek, olyan munkát ad- J jón, amihez nagyító kell, nem 1 nagykalapács.- S hol tolerálták az ilyen ké­réseket?- A Kaposgépnél. Ott kezdtem vésni is. A nagyfőnöknek külföl­di utakra repiajándékokat. Rá­unt a pálinka, piros paprika, csi­kóbőrös kulacs vonalra, hát csi­náltam neki cégemblémás aján­déktárgyakat.- Csak úgy ráállt a keze?- Gyakoroltam. Akkor is, amikor tizennyolcadszor szúr­tam a kezembe.- Ez a vízválasztó?- Sohasem a kalapács a hi­bás, ha az ember a kezére csap. Gschwindt András: Nem a kalapács a hibás, ha az ember a kezére csap- Komoly tapasztalat, de ez­zel nem lehet túlságosan mesz- sze jutni.- Nagy elánnal nekiálltam szakkönyveket bújni. Már amennyire a szocializmusban hozzájuk lehetett jutni. S jövő­re lesz húsz éve, hogy végleg ráálltam.- Emlékszik az első nagy meg­rendelésre?- Kaposvár díszkulcsa.- Vélhetően dagadt a büszke­ségtől.- Naná, hiszen én kaptam a megbízást.- Ezzél a mentalitással ne­héz lehet végigsétálnia a váro­son, hiszen rengeteg utcában, házfalon láthatja viszont a ke­ze munkáját.- Kőemléktáblából úgy hu­szonöt-harminc lehet.- Egy fémvésnöknek...- Igazából véletlenül kezdtem új anyaggal: Fábián Éva, az ak­kori főépítész megkeresett, meg tudom-e csinálni Martyn Ferenc emléktábláját? Visszakérdez­tem, mennyi időm lenne? Há­rom hónap, mondta. Akkor meg... Felmentem Pestre, vettem szerszámokat, s nekiálltam.- Nem túl gyakori párosítás. Melyiket szereti jobban?- Mások. A fémen, ha szüksé­ges, tudok változtatni: hozzáte­szek, elveszek belőle. A kőnél nem lehet hibázni... A fémeket viszont századmilliméterre le­het megmunkálni. Öt éve, ami­kor ötven esztendős lett az egyik rejtvényújság, rendeltek tizenkét aranyozott lúdtollat. A Hortobágyról hozattam mintát, mert Somogybán csak kacsatol- lat tudtam szerezni.- Nem unta a tizenkettediket?- Már a hetediket is! Az első három nehéz, igazi kihívás. A második három rutin. Utána...- Hogyan találtak Kaposvár­ra? Autodidaktaként nem le­hetett egyszerű elfogadtatnia magát a szakmával.- Nem is sikerült. Aki az isko­lában tanulta a mesterségét, so­hasem szereti, ha valaki magá­tól rájön a fortélyokra. Pedig igazából csak annyi a fejlődés titka, hogy az ember mindig ne­hezebbet találjon ki, mint az előző munkája.- Az sem árt, ha tegezővi­szonyban van a szerszámok­kal.- Ezzel nem volt gond: gye­rekként imádtam faragni.- Mégsem fával kezdett ké­sőbb.- A szerszámkészítés átcsá­bított a fémhez. Viszont sablo­nokat ma is fából gyártok. Amúgy nem kell alapból jól fúr- ni-faragni, hogy jó vésnök vál­jon valakiből: aki ügyesen raj­zol, feleannyi idő alatt beleta­nul, mint egy átlagember. Per­sze előny, ha akad némi fémipa­ri ismerete.- A réz olvadáspontja?- Erre éppen nincs szüksé­gem, mert nem olvasztok. Ha mégis kellene, meg lehet nézni a könyvekben. A szerszámké­szítés viszont előny volt, óriási pontosságot adott, hiszen szá­zadmilliméterekkel dolgoz­tunk. Most is van 0,4 milliméte­res fúróm... Persze ehhez nem­csak kéz, szem is kell.- Mi van, ha romlik?- Távolra ellátok Moszkváig, ha nincs köd...- És a kéz?- Még nem remeg, így elége­dett lehetek.- S az arany, az ezüst nem hi­ányzik?- Attól, hogy nem nemesfém valami, még lehet szép. Persze azért akadnak munkák, amik előtt meglengetem a kalapom. Mint a barátom, Rónai ötvös­mester koronamásolata.- Valóban remekmű.- S tudja, mi benne az igaz pláne? Hogy tényleg pont olyan, mint az eredeti. Mert az ember sokszor tudna szebbet, csak az nem érdekel senkit.- Ehhez azért megszállottság is kell. Abba lehet hagyni egy munkát.- Nehezen. Olyan, mint egy jó könyv: óriási a késztetés, hogy bár késő van, de az ember beleolvasson a következő feje­zetbe. Én is mindig úgy érzem, magammal szemben vagyok el: maradva, így szombaton és va­sárnap is dolgozom.- A család tolerálja?- Este kilencre otthon va­gyok.- Legalább meg-meglepi őket valami egyedi remekkel?- A lányomnak afrikai nemes­anyagokból csináltam övcsatot.- Honnan lehet beszerezni ilyesmit?- Külföldről.- Aztán jön valaki, és azt mondja: szeretnék egy marko­latberakást, teszem azt, víziló- agyarból?- Ááá, csak akik extrém igé­nyekkel jönnek. Mondjuk vala­ki fosszilis mamutfogból akar övcsatot.- Csak hogy felvághasson?- Aki ért hozzá, felismeri, ám a laikus azt hiszi, műanyag...- így meglehetősen kevesen értékelhetnek egy ritkaságot...- Nem is ez motivál. Ez egy olyan szakma, amikor az ember még háromszáz évesen is a homlokára csapna: húúú, ezt még nem csináltam! De kipró­bálná, s megőrülne, ha kudar­cot vallana... Néhány lap a nyomtatott szó mestereinek históriájából emelt fejjel Kaposvár legnagyobb nyomdája 1911-ben költözött a Gutenberg képmásával díszített Kontrássy utcai épületbe A reformkorban már egyértelmű­en a polgárosodás útján járt a kül­ső képét tekintve félig-meddig még falusias Kaposvár. A megye- székhelyhez illő kulturális tevé­kenység - és természetesen a megnövekedett közigazgatási fel­adatok ellátása - lehetetlen volt nyomda nélkül. Az első ilyen mű­helyt az 1830-as évek elején állí­tották fel a településen. Perger után egy pécsi fiatal­ember, Knezevich Lajos folytatta a nyomdászmesterséget Kapos­váron az 1850-es évek végéig. (Nem szívderítő, de Knezevich, a második kaposvári nyomdász 1890 őszén a pécsi szegényház­ban fejezte be az életét) Az 1930-as évek közepén ki­Előző heti feladványunk: a szecessziós díszítésű belvárosi nyomdaépület lene nyomda működött a város­ban. A legnagyobb a Somogy- vármegye Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaság volt - közis­mert nevén a Részvénynyomda, 1919-től Új-Somogy Nyomda és Lapkiadó Rt. A Részvénynyom­da 1905-ben jött létre a Kontrássy utcai Goitein-féle ház­ban, akkor még szerény keretek között, egy gyorssajtóval. A Somogyvármegye című na­pilap szerkesztősége és kiadóhi­vatala, valamint a nyomda 1911 májusában költözött át az utca túloldalára, de már egészen más körülmények közé. A Kontrássy utca 6. szám alatti tágas, gőzfű­téssel felszerelt székház a saját tulajdonuk volt, amely az addig üresen álló telken Edelényi (Himler) Dezső építész tervei szerint, az Építőipari Rt. Kivite­lezésében épült fel. Ma is működő Kontrássy utcai bejárata felett Gutenberg arcké­pe díszeleg. A nyomdászat atyjá­nak reliefképét két angyal tartja, kétoldalt a szakma címere látha­tó a festéktörőt és szedővasat markoló griffmadárral, egy-egy falpillér ékeként. Az útkereszte­ződés felől ezt az épületet is 45 fokban „sarkították”, bár egyko­ri sarokbejáratát megszüntették. Szépen érvényesül az emeleti sarokerkély míves lakatosmun­kája, a virágtartóval kombinált mellvédkorlát. ► Bővebben: SONLINE.hu Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A vagy emeltfejjel@sonline.hu 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents