Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-19 / 117. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. MÁJUS 19., SZOMBAT HÍRSÁV Megbetegít a cipő A KÉNYELMETLEN cipő egészségügyi problémákhoz vezethet, sőt extrém esetben lelki bajok okozója is lehet. Olasz orvosok szerint a rossz lábbelik okozta problémák idős korban komoly gondokhoz vezethetnek: például mozgásszervi zavarokhoz, szélsőséges esetben pedig depresszióhoz is. Ha valakit fejbe vernek a tűsarokkal még egyéb mást is okoz. (szá) Angol nyelven Afrikáról a mezőcsokonyai kéttan- nyelvű iskolában harmadik éve tartják meg az angol nyelvterület országait bemutató projektet, idén Afrika volt a téma. Angol nyelvű színdarabok mellett a diákok 8 helyszínen ismerkedhetnek meg a fekete földrésszel, (szá) Iványi-Grünwaldra emlékeztek Somban Iványhsrünwald Béla festőművészre, a település híres szülöttére emlékeztek Somban. Szeptember elején idén is lesz nemzetközi Iványi-Grünwald alkotótábor a településen, (fi) Tíz számítógép három hivatalba informatikai eszközöket nyert pályázaton a ságvári körjegyzőség. Mindhárom község (Som, Nyim, Ságvár) hivatalába jut a tíz új számítógépből, (fi) Zene, zene, zene Czigánnyal, Kocsissal Czigány György, Simon Erika és Kocsis Zoltán volt a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár vendége Siófokon. Zene, zene, zene címmel jelent meg Simon Erika beszélgetése a zongoraművésszel, Czigány György pedig verseskötetét mutatta be. (fi) Csarnokavató fesztivállal ferro-flex nap Új munkahelyek és világszínvonalú technika A szabadságharc legfényesebb győzelmére emlékeztek (Folytatás az 1. oldalról) Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerláncfelügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a projekt méltatása után a munkahelyteremtés fontosságáról beszélt, illetve kijelentette: a magyar mezőgazdasági gépgyártás újraélesztése az ágazatból élők életét könnyíti meg, egyúttal vonzóvá teheti a mezőgazdaságot a fiatalok számára. - Olyan feltételeket próbál a kormány teremteni a gazdálkodóknak, hogy a magyar falvak és kisvárosok életminősége felvegye a versenyt a nyugati vidékével, s a gazdáknak több idejük legyen a családjukra és a szórakozásra - tette hozzá az államtitkár, s erre azért néhányan elmosolyodtak a hallgatóság soraiban...- Egy üyen volumenű beruházás mindenütt siker az országban - mondta Witzmann Mihály, a megyei közgyűlés alelnöke -, nemhogy Somogybán, annak is az egyik hátrányos helyzetű kistérségében. A gazdasági válságból csak beruházásokkal, fejlesztésekkel lehet kijutni, egy ekkora projekt, mint a Ferro-Flexé, nemcsak a cégnek, de Lengyeltótinak, sőt az egész térségnek előrelépés. A cég előtt ráadásul remek lehetőségek állnak, s így továbbra is a somogyi ipar egyik zászlóshajója lehet Nagy érdeklődés kísérte a legújabb fejlesztésű munkagépeket Való igaz, a művelődési háznál összegyűlt sok száz vendég közül sokan nosztalgiáztak: a hajdani gépállomást, majd a Mezőgépet emlegették, melyből kinőtte magát a cég. Mely az idén negyedszer látta vendégül partnereit, beszállítóit, vásárlóit, s leendő üzletfeleit, a gazdákat, hogy az ötletgazda Horváth Csaba ars poeticája alapján necsak az üzlet kösse össze őket, hanem egy gondtalan találkozó is. A hangulat - és szerencsére az időjárás is - valóban egy majálisra hajazott, csak a körhinta és a hullámvasút helyett trágyaszórók, homlokrakodók és mélylazí- tók kötötték le a vendégsereg figyelmét, s láthatóan legalább akkora érdeklődést váltottak ki a sokaságból, mint vurstlizó tinédzserből a céllövölde. A legnagyobb érdeklődés természetesen a nagyközönségnek most bemutatott új fejlesztést, az öttonnás csere-felépítményes pótkocsi-családot kísérte.- Janikám, tavaly óta nem láttalak - tapogatta meg egy az öltönyében láthatóan feszengő gazda egy már ingujjra vetkezett társa vállát Utóbb kiderült, egyikük az Alföldről, másikuk Zalából érkezett a rendezvényre, s utoljára egy éve ugyanitt, Lengyeltótiban futottak össze. Nagyjából ez volt négy éve az ötletgazda célja... ■ Vas A. Az a lényeg, hogy megműveljék a földet; a mezőgazdaság adta a hazai össztermék-növekedés felét Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter távollétében - parlamenti elfoglaltsága miatt hiányzott - Kardeván Endre élelmiszerláncfelügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár avatta fel a Ferro-Flex új gyártó- és szerelőcsarnokát- Az üyen fejlesztések jelenthetik a vidék Jövőjét- A jelen gazdasági körülmények között az egyik legfontosabb feladat a gépgyártás, ezen belül is a mezőgazdasági gépgyártás támogatása: munkahelyeket teremt, s a lakókörnyezetükben tartja az embereket Emellett a hazai termékek húsz-harminc százalékkal olcsóbbak, mint a nyugatiak Emlékszem, évtizedekkel ezelőtt csodáltuk a kapitalista ipar remekeit, s szovjet gépekkel kellett dolgozni Most viszont itt a nyugati színvonalú magyar termék- A mezőgazdasága vártnál jobban teljesített tavaly, a hazai össztermék-növekedés több mint jelét adta.- S szeretnénk, ha ez is is folytatódna. Most készül terv a sertéságazat fellendítésére, s kiemelt figyelmet fordítunk az élelmiszer-feldolgozó iparra is. Minden pénzt, ami valahol megmarad, a mezőgazdaságba kell átcsoportosítani itt látszik az eredménye, a Ferro-Flex is példa rá.- Csak éppen kevesen tudják vállalni, hogy 65 százalékos önrésszel fejlesszenek- Az Új Széchenyi Terv éppen a kis- és középvállalkozásoknak biztosít lehetőséget A mezőgazdaságban is a kis-és középgazdaságokat akarjuk helyzetbe hozni- A kedvezményes áUanú földbérleti szerződéseknél összefonódásokat, oligarchákat emlegetnek a gazdák Fejérben, Borsodban, Baranyában - nagyjából mindenütt, ahol kiderült, kik nyertek a pályázatokon...- Én nem így látom! Ahol egy gazda visszaadott egy nagybirtokot, ott most húszan-harmincan gazdálkodhatnak Azt is tudomásul kell venni, mindig lesz nagybirtok, szükség is van rá, csak meg kell határozni a feltételeket De állami támogatással a kis-és középbirtokokat kell fejleszteni Amúgy az oligarcházás- nak inkább politikai, mint gazdasági alapjai vannak- Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár mégis megírta a levelét, majd lemondott... A minisztériumban van rálátásuk, kik állnak a pályázatok mögött?- Természetesen. Ám aki összefonódásokat akar találni, bárkire rá tudja fogni, valaki valakinek a rokona, ismerőse. Ahelyett, hogy a fontosabb dolgokat látnák a lényeg ugyanis, hogy megművelik a földekéi.. Kardeván Endre: az egyik legfontosabb feladat a gépgyártás A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünnepük a magyar honvédelem napját. Pénteken, Kaposváron a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugáilományú- ak Klubja a Berzsenyi parkba hívta az emlékezőket - 1849 május 21-én az egy éves honvéd hadsereg visszafoglalta az ország ősi székhelyét Budavárát- mondta Giber Vilmos, a Mártírok és Hősök Köz- alapítvány elnöke ünnepi beszédében. - Ez a magyar szabadságharc legnagyobb katonai győzelmet jelentette, és azt is, hogy a hadsereg érvényt szerzett az országgyűlés által kimondott függetlenségnek. A szónok köszönetét mondott minden hazánkat védő katonának. Az em- lékezők a 44. számú gyalogezred emlékművénél elhelyezték a megemlékezés virágait, koszoFákat fogadtak örökbe a diákok Lengyeltótiban Környezetvédelmi projekt keretében 19 fával, bokorral és cserjével gazdagodott a lengyeltóti iskola tanösvénye pénteken. Az előző tanévben 200 méteres tanösvényt alakítottak ki, melyben minden osztály egy tízméteres szakaszt gondoz. Azzal, hogy örökbe fogadják a gyerekek az elültetett növényeket bíznak abban, hogy nagyobb odafigyeléssel gondozzák majd őket a jövőben. ■ M. L. OLVASÓI ÜZENETEK HORTHY-SZQBOR. „Felháborít, hogy Horthy Miklós szobrot kaphatott.” Szerintem az emberek többsége a képviselőasszony hozzászólásán jobban felháborodott, de hát nem is ő lenne, ha nem háborodott volna fel. Hosszú hallgatás után. p.k. * Horthy 1500 kilométerre a magyar határtól százötvenezer rosszul felszerelt katonát küldött a biztos halálba, hogy élő tömegként védjék a nácikat! Ennek a tömeggyilkosnak szobrot állító falu örökre beírta nevét Európa szégyenkönyvébe! A butaság szobrát is ott kellene felállítani. Laci bácsi * Kár- olyi-szobor^ettüntetve, Horthy-szobor felavatva. Szép új világ! Vései * Mielőtt bármit is mondunk Horthyról, el kellene olvasni a róla szóló irodalmat. Öcsi * Kereki: felháborító, szégyen! LAKÁSHITEL Olvasom a péntekiben, hogy négyezer lakást vesz az állam a gondozásból kikerült fiataloknak! Fölajánlom a sajátomat is! A négymilliós hitelből nem tudok háromszor 4 mil- lát visszafizetni! Laura POLITIKA. Jó reggelt Ejha és Juliska! Netán oszladozik a narancsköd? KN PIROSKA. Hol van Mátrai Márta és Heintz Tamás, amikor a Piroska vonatot meg kellett volna tartani? Hogy képviselik a szegény embereket? VÉLEMÉNY. Lassan, de biztosan előírja majd a kormányunk, hogy a traktoron csak rózsaszín ingben lehet dolgozni! Julika ADÓ. Az adó című hozzászóláshoz: lehet, hogy még az adó után is kell majd adót fizetni. Várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-es nor- máldijas számra. Ha véleményük van, hozzászólnának cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! PROMÓCIÓ megszépült a gyorsétterem. Nyitásának 15. évfordulójára kívül-belül megújult és megszépült a McDonald’s étterem Kaposváron. XXI. századi színvonallal és újdonságként beltéri játszószobával váiják a gyerekeket és felnőtteket PROGRAMAJÁNLÓ SZOMBAT "MEGYÜNK GYUGYRA BÚCSÚRA" Május 19-én szombaton 14.30 órakor a búcsúra érkező csoportok gyülekezője a Millenniumi Emlékparkban. 15 órakor kulturális program, 16 órakor körmenet indul a "NEMZETÜNK CSILLAGAINAK EMLÉKÖSVÉ- NYE” útvonalán a II. János Pál dombon álló Árpád-kori templomhoz. Ünnepi Szentmise és szórakoztató programok, búcsúi forgatag. promóció VASÁRNAP CSURGÓN a Jézus Szíve Templom kergében 10 órától családi hétvége egyházi-, kulturális-, gasztronómiai-és sportprogramok. FONYÓDON 9 órától Fonyódi IX. Országos Feng Shui és ezoterikus találkozó előadásokkal, mellette büfé, termékbemutató, szolgáltatások a gimnázium aulájában. Ajánljon programot ön is! *82/528-153 Hirdesse meg rendezvényét! *82/528-113 Y JrZ /' yórz /é f -! T A6Y fi/i