Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-15 / 113. szám

6 GAZDASAG 2012. MÁJUS 15., KEDD Számháború az iskolákkal átadás Ha nem adják át az oktatást az egyházaknak, az állam viheti Az oktatási intézmények finanszírozása nehéz, így a városvezetők inkább kockáztatják az egyházi fenntartás miatti bírálatokat, mint a bezárást Tarlós: félmilliárd a hármas metróra idén 500 millió forintot biz­tosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítá­sára, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicseré­lik a legrosszabb állapotú vágányokat - jelentette be Tarlós István főpolgármes­ter. Vitézy Dávid, a Buda­pesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy több in­tézkedést meg kell hozni az üzembiztonság fenntar­tására, így sebességkorláto­zást és járműkivonást is. Hamis aláírások a fejlesztési tárcánál A nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium ipari üzemek szén-dioxid-kvótáit elosztó klímapolitikai főosztályán készülhettek azok az iratok, amelyeket a gyanú szerint hamis aláírással láttak el. Az MTI Hírcentrum úgy tudja, a tárcát 2011 decem­beréig vezető Fellegi Tamás is megerősítette: az aláírá­sok nem tőle származnak. Az ügyben a minisztérium feljelentést tett, a Nemze­ti Nyomozó Iroda közok­irat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indított. Megvan Áder János utóda az EP-ben BÁNKI ERIK váltja az Eu­rópai Parlament fideszes képviselőcsoportjában az államfővé választása miatt távozó Áder Jánost - közölte a Fidesz-KDNP frakcióülésén Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök. Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának el­nökének jelöléséről a Fidesz választmánya csütörtökön dönthet. Bánki Erik költözhet Brüsszelbe Egyre több önkormányzat menekítené az iskoláit az egyházakhoz a közelgő ál­lamosítás elől. Úgy látják ugyanis, hogy az egyházak képesek lennének bizto­sítani az anyagi működő- képességet, azt pedig nem tudni, hogy más esetben az állam mennyit adna. Sztojcsev Iván Két iskolát is átvehet a Hit Gyü­lekezete Ajkán. A hír az elmúlt napokban alaposan felkavarta a város életét, ahogy Hajdúsám- sonban is meglepetést keltett, hogy a kisegyház vezetőivel tár­gyal az önkormányzat az iskola átadásáról. A Hit Gyülekezeté­nek esete mégsem egyedülálló: országszerte számos városve­zetés kéri valamelyik egyhá­zat, akár a történelmiket, akár a nemrég alakítottakat, hogy vegyék át az iskolákat tőlük. Nem a gyerekek vallásos ne­velése iránti igény lett persze ilyen nagy - sőt ahogy Ajkán nyugtatnak, úgy több város­ban az evangélikusok vagy épp a reformátusok is ígéretet tettek arra, hogy nem változik érdemben az oktatás -, az ügy tisztán gazdasági kérdés. A kulcs a köznevelési törvény: e szerint 2013-tól minden álta­lános és középiskolát államosí­tanak, azt azonban mindeddig sehol nem írta meg a kormány, hogy a finanszírozás milyen módon történne. Valószínűnek tartják azonban, hogy a fenn­tartó az állam lesz, az üzemel­tetés viszont az önkormányzat dolga. Ha ez az ígéret valósul­na meg, az annyit jelentene, hogy az állam küldi a pénzt, a városnak pedig be kell oszta­nia valahogy. Azt viszont nem tisztázták még, hogy mennyit adna az állam. Ezzel szemben van iskola, amelyre több egyház pályázott: Vácon a baptisták vettek volna át egy gimnáziumot, ám visz- szaléptek a tervüktől, és je­len állás szerint a reformátu­sok kaphatják meg az intéz­ményt. Volt, ahol nem kértek az egyházi fenntartásból, Algyőn a szülők szavaztak úgy, hogy nem engedik át az iskolát a katolikusoknak. Az Alföldön, különösképp Csongrád megyében sok te­lepülés volt érintett a tavalyi az egyházi iskolák működési biztonsága már most garantált, sőt szélsőséges esetben közel kétszer annyi is járhat nekik, mint egy önkormányzati isko­lának. „Nem arról van szó, hogy jobban bíznánk az egyházak­ban, mint az államban, sokkal inkább arról, hogy azt hisszük el, ami törvényben már le van írva” - mondták kérdésünkre az egyik érintett önkormány­zatnál. Több tucatnyi olyan te­lepülés van, ahol komolyra for­dultak a tárgyalások valamely egyházzal, de ez csak a jéghegy csúcsa. Értesülésünk szerint átadási hullámban, és a ten­dencia folytatódhat. a katolikusoknak van a legtöbb oktatási intézmé­nyük, jelenleg 224, de ez a szám most napról napra nőhet. Rajtuk kívül csak a reformátusok iskoláinak száma három számjegyű (129). Az evangélikusoknak mintegy feleennyi iskolájuk van, a kisegyházak közül pedig a baptisták és a Hit Gyülekezete tartja fent a leg­több oktatási intézményt. minden nagy történelmi egy­háznál születtek elutasító dön­tések, mert ugyan egy szintig megéri nekik átvenni az isko­lákat, annyi kérelem futott be, hogy azt képtelenek lennének finanszírozni. Ráadásul a ne­héz anyagi helyzet miatt már az előző tanévben is sok iskola és óvoda került az egyházak­hoz, a katolikusok például 22 százalékkal, az evangélikusok és a reformátusok 10-10 száza­lékkal bővítették az oktatási in­tézményeik számát, ennek pe­dig komolyak a finanszírozási követelményei, még ha kapnak is állami segítséget. A nagy egyházaknál információink szerint központi szabályozás nincs, hány iskolát vehetnek át, csupán ajánlások, hogy pró­bálják növelni az intézmények számát, de legyenek tekintettel az anyagi határokra. Ezt kénytelenek elfogadni a városvezetők is, hiszen így legalább lesz miből fenntarta­ni az oktatást. Ahogy az egyik helyen mondták: „számolunk azzal, hogy büntetni fognak minket ezért a választók, fő­leg az egyházakkal szemben szkeptikusak, de ez semmi ahhoz képest, ahogy akkor büntetnének, ha be kellene zár­nunk az iskolát”. A költségvetés láthatja kárát a Közgép elleni vizsgalatnak olaf A magyar költségvetés veszíthet azon, ha az Európai Unió csalásellenes hivatala, az OLAF visszaélést talál hazai ügyekben - hívta fel lapunk fi­gyelmét egy bolgár ügy tapasz­talataira rávilágítva a Trans- parency International Magyar- ország. Ha ugyanis az EU-s szervezet - mely egyébként csak ajánlásokat tehet - fedez fel kétes ügyeket, az uniós büdzsébe kéri vissza a kapcso­lódó támogatásokat. Ha hazai szervezet derít fel visszaélést, akkor az emiatt visszavett uniós pénzeket az állam még újraoszthatja más projektek­hez - vélekedik a TI. Mindez annak kapcsán le­het aktuális, hogy a hvg.hu információi szerint az OLAF múlt héten helyszíni vizsgála­tot tartott a Közgép Zrt.-nél és a Provital Zrt.-nél. A vizsgálat tényét megerősítette az OLAF, de egyebet nem közölt. A Köz­gép eddig nem cáfolt sajtóhírek szerint Simicska Lajos tulaj­donában áll, és a választások óta több százmilliárd forintnyi állami megrendelést nyert el egyedül vagy társvállalkozó­ként. Ennek nagy része uniós támogatású projekt, eseten­ként akár 85 százalékos EU-fi- nanszirozással. ■ Ha az OLAF tár fel visszaélést, elveszíthet­jük a kifizetett uniós támogatásokat is. Az OLAF-nak Magyarorszá­gon is van koordinációs irodá­ja, ennek működtetője, a Nem­zeti Adó- és Vámhivatal meg­keresésünkre közölte: nincs válaszadási joga az ügyben. Az ellenzéki Demokrati­kus Koalíció április végén kért vizsgálatot a Közgép állami megrendelései miatt az OLAF-tól. Egyelőre sen­ki nem erősítette meg, hogy a bejelentés miatt volt az ellen őrzés. A DK sajtómunkatársa lapunkkal közölte: „okuk van feltételezni”, hogy a kezdemé­nyezésükre indult a vizsgálat. Hozzátették: nincs információ­juk a további lépésekről. Néhány napja egy magát megnevezni nem kívánó isme­retlen a hosszú távú földbérleti pályázatok ügyében is bejelen­tést tett az OLAF-nál. ■ R.A. Az Alföldön terjeszkednek leginkább Magukat is szabályozzák a gyógyszeripari cégek Kaotikus és meddő a kormányalakítás ATHÉN A baloldali radikálisok hiúsíthatják meg a nagykoalíciót - Új választás jön? etikai kódex Harminc ügy ke­rül évente átlagosan a gyógy­szergyártó szövetségek által működtetett etikai bizottság elé, jelenleg három eljárás van folyamatban - tudta meg a Vi­lággazdaság. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója, II- ku Lívia lapunknak elmondta: döntően versenytársak jelentik fel egymást általában a másik ajándékozási és felírásösztön­zési gyakorlatát vagy promóci- ós anyagait kifogásolva. Az igazgató, aki egyúttal a most megújított gyógyszer- ipari etikai kódex koordinátori feladatait is ellátta, hozzátette: a bizottság az eddig vizsgált ügyek többségében elmarasz­taló határozatot hozott, ami az írásbeli figyelmeztetéstől a kifogásolt gyakorlat megszün­tetésén át egészen odáig terjed­het, hogy felszólítják az adott óéget képviselő gyártói egye­sületet, zárja ki soraiból a tag­vállalatot. A döntésről készült kivonatot meg kell jelentetni az orvos- és a gyógyszerészka­mara lapjaiban, és ha külföldi gyártó leányvállalatáról van szó, az anyacéget is tájékoztat­ni kell. Ezek a szankciók eddig elégségesnek bizonyultak, és csupán néhány renitens cég van, amelyek piaci gyakorlatát többször kellett vizsgálnia már az etikai bizottságnak. ■ H. É. Hétfő reggelre a görög parla­ment két baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalá­sokból, így elúszni látszik a kormányalakítás esélye. A De­mokratikus Baloldal vezetője, Fotisz Kuvelisz szerint lehetet­len nemzeti egységkormány alakítása. A baloldali radikális Sziriza ugyanis nem vesz részt a széles koalícióban. Márpedig Kuvelisz szerint nélküle a kor­mány „nem rendelkezne a tár­sadalom és a parlament részé­ről szükséges támogatással”. Karolosz Papuliasz állam­főnek csütörtökig van ideje ar­ra, hogy megbízást adjon egy életképes koalícióra, ellenkező esetben új választásokat kell Újságosstand Athénban. Az újságok címlapján is érződik a dráma. kiírnia június 17-ére. Hétfő es­te újabb tárgyalási fordulóra hívta a pártvezetőket, de a Szi­riza vezetője, Ciprasz úgy nyi­latkozott, hogy „a találkozón valószínűleg nem lesz jelen”. Papuliasz olyan négypárti koalíciót kovácsolna egybe, amely nagy parlamenti több­ségre számíthat. A konzerva­tívok, szocialisták, baloldali radikálisok és a Demokratikus Baloldal elvileg osztják a néze­tet, hogy országuk maradjon az eurózóna tagja. A Sziriza azonban a megszorító intézke­dések befagyasztását követeli. Görögországnak csak június közepéig van anyagi fedezete, kölcsöneinek törlesztésére. ■

Next

/
Thumbnails
Contents