Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-03 / 103. szám
2012. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Róna a megtévesztett országról nyitott egyetem Nemzethalálba vezet a mutyizás, a politika elhallgatja a valóságot Uj tagokat avatott a Szent György lovagrend (Folytatás az 1. oldalról) A magyar nemzetgazdaság és a társadalom mély válságából kivezető út egyelőre nem látszik, s a problémák őszinte feltárása egyik nagy politikai erőnek sem érdeke. Ezzel az alapvetéssel kezdte a Nyitott világ/egyetem című egy hónapja elkezdett előadás-sorozat heti gondolatmenetét Róna Péter nemzetközi elismertségű közgazdász. A kisasszondi birtokán és az Egyesült Királyságban felváltva élő címzetes egyetemi tanár életútját házigazdaként Répa Imre rektorhelyettes méltatta. Elmondta, a magyar identitással rendelkező professzor, aki szívügyét, az egészségügy GDP-ter- melő képességét alátámasztó munkával segítette, se egyik, se másik politikai erőnek sem kedves annyira, hogy igénybe vennék kapcsolatrendszerét. Róna Péter a fentebb említett nyitógondolatát azzal folytatta: a megtévesztett, zavaros szellemi és lelki állapotú társadalomban nem bízik annyira a politikai elit, hogy feltárná előtte a tényleges helyzetet. A közgazdász a nemzetgazdaság bajainak gyökerét a rendszerváltozás korából eredezteti, amikor a fogyasztói kosárban 17 százalék volt az importtermékek aránya. Mára az arány 57 százalék lett.- A magyar vállalkozások termékeiben a hozzáadott értékek aránya drámaian kevés, 40 százalékkal marad az uniós 27-ek, és 70-nel a Nyugat arányaitól - mondta Róna Péter. - Ezzel az alacsony szellemi tartalommal leheteüen tisztességes körülményeket teremteni az ország szolgáltatásai, fejlesztései számára. Zsákutcába futottunk, amiből egyik kormánynak sem sikerült kijönni, de mintha nem is volna téma ez számukra. Az alacsony hatékonyságú gazdaságot példával illusztrálta a közgazdász: az Apple informatikai multicég 60,4 ezer alkalmazottja jóval több profitot termelt tavaly, mint a 2,7 millió magyar munkavállaló.- A szellemi tartalom a siker perdöntő záloga - fogalmazott a címzetes egyetemi tanár. Róna Péter a 9 százalékos magyar reálkamatszintet is bírálta, mert ezt szerinte nincs olyan gazdaság a világban, ami ki tudná termelni. Ráadásul a magas reálkamat az inflációt sem szorítja vissza, miután az MNB- döntésnek csak a forintadósságra van hatása. Az államháztartási, önkormányzati, vállalati és lakossági adósság kétharmada ugyanakkor devizában van. A magas kamat következménye: adósságcsapda. Róna Péter erre az évre 1,5 százalékos nemzetiössztermék (GDP)-visszaesést valószínűsít, s a pénzromlással is számolva a reálbérek 2,5-3 százalékos visz- szaesését tartja reálisnak. A bankok általa hat éve bírált hitelezési gyakorlatáról szólva azt mondta, bő negyedrészben hárítottak indokolatlanul és egyoldalúan költségeket a lakosságra. A törlesztőrészek fizetésére tett hangsúlyok a fizetőképes kereslet csökkenésével járnak. A bankrendszerből kivont négyezer milliárdnyi forrás hitelszűkét okozott. A késedelmes Róna szerint a tehetség nem csak az alacsony fizetés miatt vándorol el A puskázás piacától az államfői plagizálásig A közgazdász szerint a munkaerőpiac, az oktatás terén is van tennivaló. Kevés a jó szakember, és aki van, nem is csak a rossz fizetések miatt, hanem az érvényesülési lehetőség hiánya miatt elmegy az országból.- A KAPCSOLATRENDSZER, az összefonódások, a mutyizások működtetik az országot, az ismeretségszámít, nem a teljesítmény - mutatott rá Róna Péter -, pedig a világ ezzel tökéletesen szembe halad. Az iskolai puskázás piacától az államfői plagizálásig: ez az út nemzethalál.. hitelek a lakosságnál elérték a 15, a vállalati szektorban a 18 százalékot, ami nagyon magas arány. Az „esztelen privatizáció” miatt kedvezőtlen a bankrendszer tulajdoni összetétele, négyötöde külföldi, s nem is a legerősebb befektetői kezekben van.- Gazdasági növekedésre nincs esély, amíg nincs hitel - utalt Széchenyi érvényes gondolataira is Róna -, s amíg ha van is hitel, az megfizethetetlenül drága. A kilábalás első feltétele az, hogy működőképes bank- rendszert kellene összetákolnia a kormánynak. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. Ezt kellene követnie a magasabb hozzáadott értékű termékelőál- lításra képes gazdasági változásnak, amiről semennyire sem szól a közbeszéd.- A változáshoz a valósággal szembenézésre van szükség itt is - mondta az előadó. Új palástot kapott a beiktatott lelkipásztor kőröshegy Krisztussal közösségben lenni - ünnepi istentisztelet a református templomban Palástos lelkipásztorok bevonulásával kezdődött a kőröshegyi református templomban az ünnepi istentisztelet, melyen a gyülekezet új prédikátorát, Ficsor Gábor Andort iktatta be tisztébe 1 Nagy Csaba esperes. Steinbach 1 József dunántúli püspök prédiká- | dójában utalt a teremtő, a gond- | viselő, s Krisztusban bennünket £ megváltó Isten szeretetére. Ünnepi istentisztelet és lelkipásztor-beiktatás a köröshegyi templomban Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig! - idézte a zsoltá- rost. A lelkésztársak igei köszöntése után a beiktatott Ficsor Gábor Andor a gyülekezettől ajándékba kapott új palástban szolgált. Bizonyságtételében a közösségteremtés, -építés fontosságát, a Jézussal való élő kapcsolatot hangsúlyozta. - Adja Isten, hogy minél többen megtapasztalhassák a Krisztussal való közösség összekötő erejét - mondta. Köszöntések hangzottak el többek közt Gál Imre gondnoktól, Mar- czali Tamás polgármestertől. Az előző lelkész, Farkas Gergely azt kívánta: részesüljön sok áldásban és örömben az utód és a rábízott öt közösség. A kőröshegyi dalkör énekével örvendeztette meg a jelenlévőket ■ Gamos A. Somogyi tagokkal is bővült a Szent György lovagrend: ünnepélyes keretek között rendezték meg az ünnepséget Visegrádon. Papp Lajos szívsebészt és Farkas Bertalan egykori űrhajóst a lovagrend tiszteletbeli tagjává avatták - tájékoztatta lapunkat szerdán Knoll Gyula Somogy-Za- la megyei prior. Az ünnepség keretében Nagybocs-kai Tamás nagyatádi mérnököt, Hortobágyi Ferencet, a nagyatádi hagyományőrzők elnökét, a siófoki Fábián Sándor pedagógust, kántort és feleségét, Fábián Sándornét, továbbá Kolonics János szigetvári polgármestert, Zichy László nágocsi filozófust és Hafuzi Avnia albán konzult a Szent György lovagrend tagjává fogadták.- A tagok bizonyságot tettek elhivatottságukról, önzetlen ten- niakarásukról - hangoztatta Knoll Gyula. - Kiemelten lényegesnek ítélik a szegények, a rászorulók támogatását. A Szent György lovagrend hosszú évek óta számos karitatív programot szervez a megyében, illetve a távolabb élők megsegítésére. Rendszeresen gyűjtést tartanak, hamarosan gyermektábort szerveznek és segíteni kívánják a szabadkai nyári egyetemet. A határokon átívelő civü projekt során erdélyieknek nyújtottak segítséget Knoll rámutatott: új tervet dolgoznak ki annak érdekében, hogy Somogybán minél több szegényebb részesüljön az adományokból. ■ Harsányi Miklós A somogyi fotózás nagy öregje, Rozslay Géza fotóiból nyílt kiállítás a Petőfi Emlékkönyvtárban. A kilencvenkét éves alkotó ifjúkora óta fotózik, megtanulta kezelni a digitális technikát is. Most egy erdélyi körutazáson készített képeit láthatják az érdeklődők Kertész-festmény a kórházi osztálynak adomány A kaposvári bőrgyógyászatot díszíti a Berzsenyi-vers ihlette alkotás Angolul az olimpiáról Oxford-projektekkel Kertész Sándor festőművész életművének jelentős része évtizedek óta gyarapítja a közvagyont. A pályája emlékezetes településeit a szívében hordozó alkotó ezúttal egy kaposvári intézményt, a Kaposi Mór Oktató Kórházat ajándékozta meg egy festményével. Az európai színvonalú, vadonatúj bőrgyógyászati osztályon méltó helyre került az alkotás. Kedvenc hírforrásából, a lapunkból idézett egy cikket a festmény átadásán Kertész Sándor, eszerint a románok körében s irigynek tartanak bennünket. Ez | a vélekedés csak megerősítette § az alkotót abban, hogy bebizo- | nyítsa az ellenkezőjét Battyáni I Zita osztályvezető főorvos szeBattyáni Zita főorvos, Kertész Sándor festőművész, és a niklai hangulat mélyét említette elismerően az adományozó magyarázatul, miért ezt az osztályt választotta. A bőrgyógyászat vezetője megköszönte a gesztust, és a nővérpult előtti szépen világított teret ajánlotta az olajfestmény végleges helyéül. Az alkotó buzdított: hatalmas üres felületek vannak még a tömbkórházban, kövessék példáját alkotótársai. A képet, a Niklai felett vörös a hold címűt egy Berzsenyi-vers ihlette. Kertész a körtemplomi keresztelést Kisgyalánnak, élete első éveit Kisbárapátinak, tizenkét éves tanítói időszakát Mezőcsokonyának, a gimnáziumi időket a Táncsicsnak köszönte meg alkotással. ■ B. T. Másfél évtizedes hagyomány a kaposvári Zrínyi Ilona két tanítási nyelvű iskolában, hogy minden tavasszal kihirdetik az Oxford University Press (OUP) projektpályázatának az eredményeit Ezúttal az olimpiai év adott témát az angolos diákoknak. Május 18-ig tekinthetők meg a művek, utána országos kiállításra utaznak. Az OUP és a pedagógiai intézet kiírására három kategóriában érkeztek projektek. A 3-4. osztályosok közül Yake Andrew Eric és Stadler Róbert (Zrínyi iskola, tanáruk Horváth Péter) vehette át az első díjat Az 5-6. osztályosok mezőnyében Csemák Zsombor (Zrínyi iskola, Horváthné Kálecz Beáta) alkotta meg az elsődíjas munkát Hárman dolgoztak a legjobbnak ítélt projekten a 7-8. évfolyamosok között: Konyári Cintia, Dobos Dóra és Barabás Anett (Kisfaludy, Kismarczi Dezsőné). A kü- löndíjat a kisfaludys Varga Márton kapta a 3-4. évfolyamosok között (tanára Szűcs Mónika), míg az 5-6. évfolyamos versenyben a taszári Lomnici Barnabás és Guzmics Bence (Schwind Gáborné), valamint a zrínyis Kada Orsolya, Stadler Jázmin és Varga Ágnes kapott elismerést (Horváthné Kálecz Beáta). A szerdai díjátadón a siófoki Széchenyi, a balatonszemesi Reich és a tabi Takács szerepelt még díjakat érdemlően. ■ B. T.