Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-07 / 83. szám

2012. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Törvényesség: vizsgálat indult a kínos pályázati fiaskó miatt (Folytatás az 1. oldalról) Az, hogy a hibát kilenc megyé­ben is elkövették, egyik forrá­sunk szerint azt Jelzi, a vizsgála­tokkal a „portást vették elő...” Magyarán, a kiírás elrontható volt, s ennek akár felsőbb körök­ben is lehetnek felelősei. A pá­lyáztatást ismerő forrásunk sze­rint az történhetett, hogy egy ko­rábbi mintát vettek elő, azt írták át, s elsiklott a figyelmük né­hány „apróság” fölött. Nyilván el kívánták kerülni, hogy később törvényességi szempontból tá­madhatók legyenek a kinevezé­sek, ezért nem hirdettek ered­ményt, s vállalták a kínos, kelle­metlen és költséges - de legin­kább államigazgatási prezs- tizsvesztést hozó - újrapályáz- tatást. Somogybán mind a hét in­tézményben - a kaposvári Duráczky, a somogyvári speciá­lis iskola és a tanulási képessé­get vizsgáló bizottság, a fonyódi és a siófoki gimnázium, a bala- tonboglári kollégium és a somo­gyi TISZK is érintett - ered­ménytelen volt a pályáztatás. Ez, hasonlóan az országos fogadta­táshoz, mindenütt nagy felhábo­rodást keltett. Megalázó, hogy egy államigazgatási baki miatt számos intézményben, az érett­ségi időszakában meg kell ismé­telni a teljes folyamatot. Úgy tudjuk: jellemzően egyet­len pályázó volt az igazgatói szé­kekbe. A siófoki Perczel gimná­ziumban kettő, a jelenlegi és az eggyel korábbi igazgató pályá­zott, információnk szerint mind- kettejük nevét felterjesztették döntésre a minisztériumba. A bogiári és a fonyódi intézmény is kétpályázós volt, de egy-egy as­piráns mindkét helyen gyenge, vagy tartalmilag alkalmatlan pá­lyázatot adott be. A SMIK háza táján már fegyelmi eljárásokról beszéltek a héten. Erről ugyan­akkor még nem igen lehet szó, a minisztérium csak a tisztánlá­tást kérte vélhetően mind a ki­lenc megyében, bár a következ­mény később aligha kerülhető el. A SMIK vezetője, Bátori Zsolt nem nyilatkozott a hibáról és a vizsgálatról sem. ■ B. T. Próbára bocsátva a tanárra támadó böhönyei diák Gyorsított eljárásban állította bí­róság elé a marcali ügyészség azt a böhönyei fiatalt, aki március nyolcadikán megtámadott egy ta­nárnőt a böhönyei iskolában. A vádlottak padjára ültetett fiú kő­vel dobálta az iskola falát és diá­kokat, ezt próbálta megakadá- lozni a pedagógus. A fiatal nekitámadt, a dulako­dásnak egy odasiető másik ta­nár és egy diák vetett véget, ám a vádlott ezek után sem higgadt le, hanem tovább fenyegette a ta­nárnőt. - Szétverem a fejedet, megvárlak az iskola után - üvöl­tötte a vádirat szerint -, szétsza­kítottad a pulóveremet, beléd fo­gok rúgni. A bíróság a vádlotti és tanúvallomások után két év pró­bára bocsátotta a diákot, s ezidőre pártfogói felügyelet alá helyezte. Az ítélet nem jogerős, ugyanis az ügyészség megfelleb­bezte a döntést: a renitens fiút javítóintézetbe küidenék.B A. V. MEGYEI KÖRKÉP Átfúrják a siófoki Fő utcát vasútfejlesztés Ott lesz új megálló, ahol gyakran vészfékeznek Aluljáró épül. Kétszintű lesz a kereszteződés, a sínek alatt vezetik el a jár­műforgalmat Siófoknak e forgalmas részén A siófoki Fő utca és a vas­úti sínek alatt vezetheti el a járműforgalmat az az aluljáró, mely a 65-ös fő­út és a Balaton felé vezető Vitorlás utca találkozásá­nál épülhet. Fónai Imre Ez derül ki abból a szakértői anyagból, melyről a siófoki kép­viselő-testület a legutóbbi ülésén tárgyalt. Elkészült az első ilyen összegzés a Balaton déli partján futó vasúti hálózat felújításának előkészületeként, korábban a siófoki képviselők több javaslatot is megfogalmaztak, a szakértők mostanra ezekre válaszoltak.- Kétszintű kereszteződésből kettőt szerettünk volna, de csak egyre van lehetőség - ismertet­te a válaszokat Balázs Árpád polgármester. - A legnagyobb probléma, különösen a nyári szezonban az átközlekedés a vasúti síneken. A Kinizsi utcá­nál azonban nincs elegendő hely az aluljáróra, a Vitorlás ut­cai vasúti kereszteződésnél azonban arra is van lehetőség, hogy az aluljáró ne csak a síne­ket szelje át, hanem a Fő utcát is. Ezzel együtt az aranyparti Darnay téren új megálló épül, ez már csak azért is fontos, mert elővárosi, HÉV-szerű vas­úti közlekedést szeretnénk Balatonaliga és Zamárdi között. A vizsgálatok szerint egyéb­ként a vészféket is a Darnay tér környékén húzzák meg a leg­gyakrabban... Homolya László, a helyi üdü­lőtulajdonosok egyesületének (Süde) elnöke az ezüstparti terü­letre is „lobbizott” volna egy megállót, Gömbös Katalin képvi­selő (Jobbik) pedig felül-, vagy aluljárót az Aranypartra is. Fel­merült az is, hogy milyen zajvé­dő falat kérjen a város, s végül az a döntés született, hogy a klasz- szikus, két méter magas falat nem akarják, más megoldásokat kérnek megvizsgálni. Balázs Ár­pád polgármester azzal is biztat­ta a Süde-elnököt, hogy a felújí­tás része teljesen új sínpárok le- helyezése (két pálya lesz az Aranypart irányából a Sió-hídig, onnan a mostani elképzelések szerint csak egy), s ezek a mos­taninál kisebb zajjal járó vonat­közlekedést tesznek lehetővé. A vonat jelentős részben a siófoki üdülőterületen halad át, ezért aztán borítékolható, hogy az áp­rilis 14-i Süde-közgyűlésen is előkerül a téma... Pócz József bora a nemzeti tizenegyben kokas-hegy Nyolc kategóriában magyar borok győztek a világ boraival szemben (Folytatás az 1. oldalról) Közülük vakkóstolás keretében választották ki a bírálók a „nem­zeti tizenegyet”, melyeket aztán a világ legnevesebb termelőitől vá­logatott borokkal párosítottak. Harmadüc alkalommal rendezték meg a több ezer érdeklődőt von­zó nemzetközi boreseményt, me­lyen első alkalommal szállt ver­Pócz József és a győztes bora senybe a balatonlellei borász. Pócz József elmondta: komoly si­ker, hogy a tizenegy párosításból nyolcban a magyar borok győztek a világ boraival szemben egy olyan megmérettetésen, ahol nemzetközi szaktekintélyekből állt a bíráló bizottság. Az ered­ményt hozó borával kapcsolatban elmondta; a Kokas-hegyi Char- donnay már az erjedést követően kiváló paramétereket mutatott. Nyolc hónapos érlelést követően került acél tartályokba egészen 2011 januárjáig, a palackozásáig. A szakember megjegyezte, hogy kiváló évjárat volt a borvidé­ken a 2009-es éppúgy, mint a 2011-es. A különbség annyi, hogy 2009-ben a fehérborok, tavaly a vörösborok tudtak átlagon felüli eredményeket felmutatni. ■ M. L. Százmillió forintos csisztai fürdőnyitás Buzsák A fejlesztés a szezon meghosszabbítását szolgálná a fürdőn Százmillió forintos beruházással bővül a Buzsákhoz tartozó Csisztafürdő (Folytatás az 1. oldalról) Három oldalon lesz fedett, a ne­gyedik nyitott marad a medence. Jelenleg háromszázötven stran- dolót tud fogadni a fürdő, a fej­lesztéssel négyszázötvenre bő­vül ez a szám. Kara Lajos buzsáki polgár- mester elmondta: a fejlesztéssel a nyári szezon meghosszabbítá- | sa a cél, illetve a Balaton-parti 1 idegenforgalmat is kiegészítheti, J ha éppen rossz az idő. Buzsák- I nak ez egy jelentős beruházása abból a szempontból is, hogy a csisztai fürdő volt az egyik fő vonzerő annak idején, amikor külföldiek, zömmel németek kezdtek ingatlanokat vásárolni a faluban. Ma körülbelül kétszáz ingatlan van a településen kül­földi tulajdonban, a németeken kívül van osztrák, holland és olasz lakójuk, akiknek zöme a fürdő rendszeres vendége. Már egy újabb beruházás is tervezés alatt áll: a fürdőre épülve egy gyógyászati centrum kialakítá­sa, illetve egy új kút fúrása. A fürdőnyitásra Velikí Grdje- vacból horvát delegáció is érke­zett Buzsákra, testvéri kapcsolat előkészítésére. A horvát telepü­lés polgármestere Mariján Dau- tanac, és alpolgármestere Mari­ján Peták arról beszélt: tavaly, mikor a buzsákiak náluk jártak, akkor körvonalazódtak az együttműködési lehetőségek. Te­kintettel arra, hogy közös voná­saik vannak: mindkét település­nek adottak az értékei, mindket­tőnek vannak a turizmusban le­hetőségei, s a kezdeti kulturális, sport együttműködési lépések után a gazdasági is megvalósul­hat. ■ Vigmond Erika JEGYZET CZENE ATTILA Szegényít a benzinbiznisz LITERENKÉNT MÁR 450 forintba kerül a benzin. A Fidesz a szocialista kormá­nyok idején sürgős beavat­kozást követelt; az MTI, a Fidesz.hu és a jobboldali lapok több mint száz kü­lönböző helyén olvasható, hogy csökkenteni kell a jö­vedéki adót. A benzin ak­kor is drágának számított, de hol volt még a mostani­tól az ára? A - bizonyos ügyekben nagyon feledékeny - Fidesz kormányra kerül­ve a világgazdasági folya­matok elkerülhetetlen kö­vetkezményeként magya­rázza a helyzetet. (Pedig a forint árfolyamának kedve­ző alakulásáért sokat tehet minden kormány.) Persze szóba sem jöhet a jövedéki adó csökkentése, hiszen a bevételre - most is - nagy szüksége van az államkasz- szának. S mivel ez nem fix összeg, hanem százalékban van megszabva, minden ár­emelés plusz bevételt fial. PLUSZ KIADÁST OKOZ VÍSZOnt mindenki másnak. Könnyebb parkolni, mint korábban - ez is jelzi, hogy sokak szá­mára a mostani ár már el­viselhetetlen. (Miközben a közösségi közlekedés le­épülőben van és drágul. Az élelmiszert is szállítani kell, ezért mindenért töb­bet kell fizetni.) Egy felmé­rés szerint Magyarország 117 ország közül a 39. he­lyen áll a benzin drágasá­gát illetően - az USA-ban (ahol magasabbak a fizeté­sek) amiatt hőbörögnek, mert a benzin ára eléri a magyarországinak a felét... A LEGENDA szerint egy idő­ben kezdték feltalálni-meg- építeni az első benzin- illet­ve villanymotort, de a kő­olaj-üzletben érdekelt kö­rök „félretetették” az akku­mulátor fejlesztését. Nem­rég egy elgondolkodtató - bár tán túl fantáziadús - könyvet olvastam, amely szerint már a vízzel hajtott motor is gyártható lenne, csak az nem hozna elég nyereséget, mert vízből - még - sok van, s ahhoz szinte bárki hozzáférhet. nem tudom, milyen pénz­összeget nem léphet túl a benzin ára, aminél olyan sokan akasztanák szögre a slusszkulcsot, hogy befucs- csolna az olajüzlet. Amely kontrollt veszthet, ha Izrael lebombázza az iráni „atom­erőművet”, s ezért „cseré­be” Irán lezárja a Hormúzi- szorost, ahol a világ olajke­reskedelmének 40 százalé­ka folyik. Akkor az olaj rögtön szinte megfizethe­tetlenné válna. De nem kell ilyen messzire mennünk; a balatoni nyári szezonban a turisták pénztárcájára gondolva - mindig megug­rik a benzin ára. Ez az iga­zán jó biznisz: háborúban és békés idillben is számo- latlanul termeli a pénzt... 3

Next

/
Thumbnails
Contents