Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-24 / 96. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. ÁPRILIS 24., KEDD Nem bulvár, de kacsa Három héten belül meg­születhet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), miután a kormány lezárta az unióval fennálló vitáját. A Magyar Nemzetben már­cius 31-én megjelent „hírt” idéztünk. A három hét le­telt (fi) Tűzoltógyakorlat a kadarkúti kollégiumban ELLENŐRZŐ GYAKORLATOT tartott a kadarkúti Jálics Ernő Általános Iskolában a somogyi katasztrófavédel­mi igazgatóság. A feltétele­zés szerint dohányzás mi­att tűz keletkezett a kollé­giumban, a tűz továbbter­jedt a második emeled szobákra és a tetőre. Nyolc tűzoltóautóval 28 tűzoltó vonult a helyszínre, (hm) Huszonnégy donor Csokonyavisontán belegen és Csokonya- visontán egyaránt 24 do­nortól vettek vért. A vér­adónapokon 2-2 önkéntes először adott vért. (ga) Németből vetélkedtek a somogyi diákok a pedagógiai intézet ren­dezte meg az országos né­met nyelvi verseny megyei fordulóját A hetedik osztá­lyosoknál Arany Eszter, a siófoki Beszédes József is­kola diákja nyert, a nyolca­dikosok közül Kovács Esz­ter (kaposvári Zrínyi isko­la) érte el a legmagasabb pontszámot, (hm) Ipar és biztonság: képzésen a felügyelők a megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság oktatást szervezett a kirendeltsé­gein dolgozó iparbiztonsá­gi felügyelőknek a törvé­nyi változásokról. A kép­zés célja, hogy a helyszíni szemléket minél pontosab­ban és szakszerűen tud­ják végrehajtani a felügye­lők. (hm) Figyelnek a környezetükre föld napja Ötödször szerveztek vetélkedőt a szakképzőben Öntudatos környezetvédőkké válhatnak. A kaposvári Eötvösben ismerik az alternatív energiákat a diákok Április 22-e jeles nap a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépisko­la, Szakiskola és Kollégi­um életében is. Láng Róbert Ötödik alkalommal rendezték meg hétfőn a 7-8. osztályosok számára a megyei környezetvé­delmi vetélkedőt. Minden eddigi vetélkedőt a környezetvédelem más-más területéhez kapcsoltak a szervező pedagógusok. Ezút­tal a fő téma az alternatív ener­gia és a fenntartható fejlődés volt. Az iskolában ugyanis fon­tosnak tartják a szemléletfejlesz­tést, hogy a gyerekek tanuljanak meg bánni a meglévő energia- készlettel, ismerjék meg az al­ternatív energiákban rejlő lehe­tőségeket, mivel ez lehet a jövő útja addigra, mire felnőnek. A vetélkedőn a megye általá­nos iskoláiból érkezett tíz csa­pat mérte össze tudását és kre­ativitását.- Reméljük, hogy a verseny­nek köszönhetően másképp J használják majd ezután a villa- 1 mosenergiát, és a környezetükre odafigyelve választják meg autó­jukat, lakásuk fűtési technológiá­ját, vagy építészeti lehetőségeit Bízunk abban, hogy a gyerekek másokat is arra buzdítanak, hogy pazarlás nélkül, odafigye­léssel bánjanak a verseny címe szerinti „legnagyobb kincsünk­kel, az energiával” - mondta Bögölyné Róber Judit tanárnő, a verseny főszervezője. Takarítottak Öreglakon SZEMÉTGYŰJTÉST SZERVEZETT ŰZ öreglaki önkormányzat a Trófea vadásztársasággal. Maczucza Miklós polgármester elmondta: csaknem 200-ari szedték a sze­metet, mintegy három teherau­tónyit A szervezők babgulyás­sal látták vendégül őket v. e. Ötven zsák hulladék A surján-zselic mikrotérséghez tartozó tíz település is bekapcso­lódott a környezetvédelmi akció­ba. A 67-es út mentén csaknem ötvenen szedték a hulladékot Néhány óra alatt közel 50 zsák­nyi szemetet gyűjtöttek össze, amit a Magyar Közút szállít el Gyűjtöttek Marcaliban is MARCALIBAN IS HULLADÉKGYŰJ­TÉSI akciót tartott a közútke­zelő társaság. Csatlakozott a városi Gamesz: több mint 50 dolgozó szedte a hulladékot az utak mentén, és a városrészek­ben. Negyven zsák telt meg az összeszedett szeméttel. v. e. Csokonyavisonta: újabb kiváló minősítést kapott Három madár verseng a netes szavazatokért Illegális lerakók ellen dolgozik a barcsi projekt is Balatonfüreden is letették név­jegyüket a csokonyavisontai Bo­rostyán Nyugdíjas Klub hagyo­mányőrzői. Húshagyó keddi far­sangoló című népi játékukkal a zsűri, és a nézők eüsmerését is kiérdemelték. Az „Életet az évek­nek” nyugdíjas művészeti cso­portok országos fesztiválján ki­váló minősítést szereztek, fellép­hetnek a Millenáris ünnepségen április 28-án. Ráadásként közön­ségdíjasok lettek. ■ G. A. Erdei fülesbagoly, fürj, vagy gyurgyalag? Május 15-ig az in­terneten lehet szavazni a 2013- as év madarára - tudtuk meg a Magyar Madártani és Tér- | mészetvédelmi Egyesület- .jg tői. A szervezet 1979-ben indította az „Év madara” JR- programot: bemutatja áafcft azokat a fajokat, madár- csoportokat, amelyek IföKl védelmében a lakosság jrffiia egészének vagy egyes Ír Túl van a műszaki átadáson a barcsi Mecsek-Dráva Hulladék­gazdálkodási Projekt. A bejáráson kiderült, hogy a kivitelező már be is vetette fű­maggal a rekultivált területet, ezt követően a város önkor­mányzatának feladata lesz a rendben tartása. A közös cél az, hogy a megszüntetett, illetve le­zárt és kezelt hulladék mellett ne jelenjenek meg újabb illegá­lis lerakók. ■ Jeki G. Polgármesteri keretből fizetik Zamárdiban a pánikgombot (Folytatás az 1. oldalról) A zamárdi képviselő-testület azonban felkérte a siófoki Segí­tő Kezek Alapítványt, hogy szer­vezze meg és végezze e tevé­kenységet a városban.- Az alapítvány várhatóan ja­nuártól pályázati támogatásból fedezni tudja a költségeket, ad­dig azonban, áthidaló megoldás­ként a polgármesteri keretből biztosítunk rá pénzt - mondta Csákovics Gyula. A Segítő Kezek Alapítvány a házi segítségnyújtás szolgálta­táshoz támogatói nyilatkozatot kért a térség önkormányzataitól, mert ezen túl csak így juthat pá­lyázaton központi támogatáshoz (Siófok és Balatonboglár között tevékenykedik a 2011-ben alapí­tott szervezet, harminchárom gondozóval; ingyenesen látják el a feladatukat, eddig ugyanis ezt az állami támogatásból fedezni tudták). Amint megírtuk, a sió­foki képviselő-testület legutóbbi ülésén levette napirendjéről a kérelemről történő döntést Mik­lós Mária alapítványi elnök szó­beli tájékoztatója nyomán és ké­sőbbre halasztotta. A balaton- földvári képviselők azonban a napokban nemmel szavaztak az alapítvány kérelmére. Indoklá­suk szerint a földvári székhelyű kistérségi intézmény teljes kö­rűen biztosítja ezt a szolgálta­tást. Fölajánlották azonban, hogy e kistérségi ellátó átveszi az ala­pítvány helyi lakosú gondozóit. A Segítő Kezek jelenleg huszonkét idős, beteg embert ápol Balaton- földváron. ■ Fónai I. Befejeződik Kaposváron a fűtési szezon Csütörtökön befejeződik a táv­fűtés Kaposváron. A fogyasztói igényeket és az időjárás-előre­jelzéseket figyelembe véve dön­tött erről a kaposvári vagyon­kezelő társaság. A cég arról is tájékoztatott, hogy azok a lakók, aki előbb szeretnék lekapcsoltatni a fű­tést a lakásukban, azok ezt egyénileg is megtehetik, illetve a szolgáltatótól is kérhetnek se­gítséget. ■ M. K. KAPOSVÁRON az Együd Árpád Kul­turális Központban 17 órakor asztrosuli - önismereti asztrológiai iskola, 18-tól asztroklub Balogh lldóval; az Arany Rózsakereszt Szel­lemi Iskolájának rendezvényén 18 órakor „Paracelsus szellemi örök­sége” címmel előadás és beszélge­tés. A Liszt Ferenc Zeneiskolában 18 órakor Godóné Mayer Emese hegedűs növendékeinek hangver­senye. A kaposszentjakabi művelő­dési házban 15 órától a helyi nyug­díjas egyesület foglalkozása. SIÓFOKON a könyvtárban 10 órakor Szalai Katalin könyvbemutatója; a Fő téren 12 órától vakvezetőkutyás és fehérbotos bemutató. MARCALIBAN Marcali Városi Hély- történeti Múzeum (Kulturális Kor­zó, Múzeum köz 5. T: 85/510-520) Ajánljon programot ön is! *82/528-153 Hirdesse meg rendezvényét! *82/528-U3 POSTÁNKBÓL Talán elveszett a papír? A kisebbség jogait meg kell vé­deni. Orbán úr erről biztosítot­ta is őket. Valóban meg kell védeni az emberek jogait, de akkor minden emberét. Orbán úr a választáskor biztosította országunkat és a népét egy jobb megélhetésre is, gazdasá­gunk megerősítésére is. Kér­dem, ezek az ígéretek hova let­tek, talán elveszett a papír is, melyre fel volt írva ? Ma ki vé­di meg azokat a keményen dolgozó magyar embereket, akik nagyon sok embert eltar­tanak és biztosítják országunk fenntartását? Segélyek milli- árdjait fizetik ki azoknak, akik egy szalmaszálat sem tesznek arrébb, még ami le van betonozva, ma már azt is elveszik büntetlenül, s sokan meg nem érdemelt juttatáso­kat kapnak. S megfigyelhető az állami vagyon tékozlása baráti cégek számára. Ezek süllyesztik egyre mélyebbre or­szágunk gazdaságát, és sértik emberi jogainkat. Nem kell csodálkozni a kialakult hely­zetért, hogy fogy a magyar. Azzal sem tudok megbirkózni, hogy mit is jelent a politika. Előre menet, biztonság vagy kizsákmányolás, gyűlölet, há­borúk sora? Ma nem beszélhe­tünk politikáról, csak hatalmi harcról, melynek az emberiség az örökös áldozata. BARCZA JÁNOS, SOMOGYSZIL Észrevett valami rendkívülit a környezeté­ben? írja le, s ha fontos vagy érdekes, ak­kor mi közzétesszük Címünk: 7401 Pf.: 31. E-mail: sonline@sonline.hu Veszélyes matricák. A KRESZ-táblákat vették célba a rongálok. Ember le­gyen a talpán, aki felismeri ezt a tiltó táblát. Csak baj ne legyen belőle OLVASÓINK KÉRDEZTÉK Zavaró a zaj kaposvári olvasónk panaszol­ta: társasházukban a felettük lévő lakásból minden apró neszt felerősödve hallanak. Többször szóltak, de hiába. Mit tehet a békesség érdekében? répás Orsolya, a kaposvári városháza sajtóreferense: ha bé­késen oldaná meg a dolgot, ke­resse fel a társasház közös kép­viselőjét, ő közbenjárhat az ügyé­ben. Csendháborítás miatt sza­bálysértési eljárást indíthat ille­tékmentesen a megyei kor­mányhivatalnál. Birtokvédelmi eljárást indíthat a jegyzőnél, ha a zavaró zaj egy éven belüli. Az eljárás illetékköteles. Ha egy éven túli, bírósághoz fordulhat. Észrevett valami rendkívülit a környezetében? Fotózza le, s ha érdekes, akkor köz­zétesszük. Vegye észre! Címünk: 7401 Pf.: 31. E-mail: sonline@sonline.hu Közérdekű kérdéseiket 12-14 óra között a 82/528-156-os telefonszámon feltehetik! csoportjainak (például gazdál­kodók, vadászok, pedagógusok) fontos szerepe van. Olyan konf­liktusokra hívja fel a figyel- yf met, amiket fel kell oldani. fj Az erdei fülesbagoly, a fürj és a gyurgyalag is megkü- My lönböztetett figyelemre f > szorul: természetes élőhe­ly** ^ lyeik csökkennek. Az or- ÍEj®1 szág egyes területeiről szinte kiszorultak. ■ Varga Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents