Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-03 / 79. szám

EGY PERCBEN Megy a beteg vándorútra Nem biztos, hogy az év második felé­ben is működik majd az a szakrende­lés vagy gyógyító osztály, ahová ma időpontot kap egy beteg. ►6. oldal A Volvónál nem a méret a lényeg A „V” betű ne tévesszen meg senkit, hiszen nem kombiról, hanem egy öt­ajtós Volvo modellről van szó, kitűnő biztonsági rendszerekkel, ►a. oldal PILLANATFELVÉTEL VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy szegényedik a nyúl! Talán ez látszik a kaposvári húsvéti vá­sáron is. A megszokott színvonalon ugyan, de jóval kevesebb árus pakolta ki portékáját. S akik kint vannak, csak panaszkodnak, hogy még a hideg vízre valót sem tudják megkeresni. Pedig igény a nívós termékekre lenne. Csak amikor azt kell eldönteni, hogy zsíros kenyér lesz-e a vacsora, vagy jut egy kis parizerre való is, hogy húsvétkor kerül-e az asztalra sonka és tojás vagy úgy te­szünk, mintha nem is lenne ünnep, ak­kor bizony kevesen vásárolnak kézmű­ves árut. Az egyik vállalkozó azt mond­ta, hogy százezer forintot ölt bele alap­anyagba, helypénzbe, miegymásba és dolgozott egy hónapot a húsvéti áruján. Remélheti, hogy utólag nem gondolja úgy: jobb lett volna bele se vágni (száj Lemondott a köztársasági elnök nyilatkozat Schmitt Pál államfő az országgyűlés előtt köszönt le posztjáról- Isten akarata és az önök bizalma nagy feladat elé állított. Az államfő ki­fejezi a nemzet egységét. Ez a rendel­kezés számomra azt jelenti, hogy je­len helyzetben kötelességemnek ér­zem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak - mondta Schmitt Pál köztársasági el­nök hétfőn délután negyed kettő után egy perccel az országgyűlés előtt el­mondott beszédének végén, s lemon­dott az államfői posztról. Schmitt Pál ezzel egy több mint két | hónapos folyamat végére tett pontot: | a hvg.hu januárban derítette ki, hogy J az államfő plagizált húsz évvel ezelőtt £ írt doktori disszertációja elkészítése­kor. A köztársasági elnök azóta is ta­gadja a vádat, noha a Semmelweis Egyetem múlt héten visszavonta dok­tori címét. Schmitt Pál lemondása ak­kor lesz érvényes, ha azt az ország- gyűlés nyilatkozattal tudomásul ve­szi, erre legkorábban hétfőn este, lap­zártánk után kerülhetett sor. Ebben az esetben harminc napon belül kell új államfőt választani, addig a házel­nök, azaz Kövér László látja el a poszt­tal járó feladatokat. ►a., 7. OLDAL Elköszönt. Döntésével egy több hónapos folyamat végére tett pontot az elnök Két és fél milliárdra perli az állam az SCD-t furcsa privatizáció Kázen-közön; a Balaton-patti kempingek Luxemburgba mentek Két és fél milliárd forintot, va­lamint kamatokat követel az ál­lam az SCD Balaton Holdingtól a Siotour adásvétele kapcsán abban a gazdasági perben, me­lyet a Fővárosi Törvényszékről a közelmúltban helyeztek át a Kaposvári Törvényszékre - tudta meg az átlátszó.hu. Hogy miért pont ennyit követel az ál­lam és milyen indokkal, az nem tudható, miként az sem: véletlen-e, hogy éppen Kapos­vár tárgyal­ja az ügyet, hiszen az SCD-féle privatizációnak bőven akad­nak somogyi szálai. Az SCD- csoport 2004 és 2005 között vásárolt meg három, balatoni kempingeket birtokló céget: a korábban az Állami Privatizá­ciós és Vagyonkezelő Zrt birto­kában lévő Siotour Rt.-t, a Veszprém megyei Balaton- tourist Rt.-t és Zala megyétől a Zalatour Kft.-t. 2007-ben is­mertették az SCD részletes balatoni fej­lesztési elképzeléseit, misze­rint százmilliárd forintos fej­lesztést valósítanak meg 2014- ig. Somogy megye korábbi ide­genforgalmi cégét például há- rommilliárd forintért vette meg az SCD; azt a Siotourt, mely több mint másfél millió négyzetméternyi(!) telekterü­lettel, zömmel tóparti ingatlan­nal rendelkezett. ►$. OLDAL Siófok megvette SIÓFOK ÖNKORMÁNYZATA 2008-ban megvásárolta a Siotour névhasználati jogát az SCD-tőL A siófoki önkor­mányzat új kft.-t hozott létre ezen a márkanéven, s a Galérius fürdő üzemeltetését bízta rá. A Siotour Kft. ma a Siófok Holding része. Magyar vircsaft PER IDE, VAGY ODA, CLZ a fájó, hogy annak idején szép ma­gyar vircsaftként úgy lehetett privatizálni a Siotourt, hogy nincsenek betartva a privati­zációs szerződésben foglaltak - reagált az SCD-per hírére Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke, ►» Fidesz-leleplezés: békétlenség szakmánybán Fegyverrel mentek bankba rablássorozat Lottózó után bankot látogattak meg Egy szervezetbe tömörülnének a horgászok Leleplezőnek szánt levélrészle­tet ismertetett, a pontosság ked­véért szó szerint Mihalecz And­rás, a kaposvári Fidesz-KDNP frakció vezetője hétfőn a város­háza előtt. Sajtótájékoztatón, aminek a tárgyát építményadó jeligével adta meg a politikus. A sajtó a pénteki események fé­nyében olyan bejelentésre szá­mított, ami alátámasztja a ba­ranyai „hírközlést”, ►a. OLDAL Kiraboltak egy takarék­szövetkezetet hétfőn délelőtt a kaposvári Bethlen téren. Bíró Gábor, a megyei rendőr­főkapitányság sajtóreferen­sének tájékoztatása szerint a két rabló fegyvernek látszó tárggyal kényszerítette az al­kalmazottakat egy kisebb összeg átadására. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tette­seket. Úgy tudjuk: a két fiatal tá­madó csupán napszemüveggel takarta el az arcát, s többen lát­ták is őket. Nagy István, a Drávamenti Takarékszövetkezet elnöke la­punknak elmondta: keddtől változatlanul működik tovább a fiók. p-3. OLDAL Bankot rabolt két fiatal Kapos­váron. A rendőrök nyomoznak Balatoni Horgász Szövetség né­ven új szervezet létrehozásába fognak a tó körüli horgászegye­sületek. Egységes balatoni szö­vetség létrehozására van szük­ség az elaprózott, megyénként tagolt szervezeti struktúra he­lyett - hangzott el Balatonalmá­diban, ahol huszonöt egyesület harmincnégy vezetője döntött mintegy kilencezer balatoni pecást képviselve, ►s. OLDAL —-~r~-------------------­sz ponzorálja. • ^sváb^ ÁRA: 140 FT, ELŐFIZETVE: 96 FT ^ __p WWW.SONLINE.HU ^ ^ ^1 Somogyi HirlafeJ 2012. ÁPRILIS 3., KEDD XXIII. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP KERESSEflSÖNUNE.hu0L0flL0N: ÉRKEZIK A FORDÍTOTT ÁFA: ^ HAJNAL D.INEZ AZÉ HETI SONIANY, TIC7TIII AlPAPAIÜADIAf* MAGAVAL VISZI £ SZAVAZZON A SZÉPSÉGEKRE! SONLINE.HU I Iwt I ULU IiMDvIiMi IMw ► 2. oldal A HAZAT ► 8. OLDAL : időjárás Rövid szoknya, : Nagyrészt VÍdálll tÓHUSOk : napos, szaraz idő : vár ma ránk, élénk Néhány arany- : délnyugati széllel. szabályt vegye­: Reggel 4, délután nek figyelembe ■ 19 fokig meleg- az alacsonyabb : szik fel a levegő. hölgyek: ne hord- ►13. OLDAL janak nagy, laza ruhát. ►ÍO. OLDAL : Nobel Nádas Péternek? SZERKESZTŐ: | Nádas Péter Pár- * eo/eaaa-444 : huzamos történe- terjesztés: : tek című terjedel- * gQMas-aaea : mes regénye hi- hirdetés: ■ heteden siker. * sa/sas-113 : Hozhat-e Nobel- e-mail: : díjat? ►!!. OLDAL SMdtowjBQiiline.htt

Next

/
Thumbnails
Contents