Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-10 / 84. szám
2012. ÁPRILIS 10., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP Súlyos veszélyben az utókor védelem Sok gyereknek nincs jövőképe, a tanulás, mint érték eltűnt életükből Nincs annál borzasztóbb egy közösség számára mint az, hogy a gyerekek egyedül érzik magukat. Sajnos egyre többüknek a család sem biztonságos Egyre több veszély fenyegeti a gyerekeket a Dráva mentén, egyre több gyereket vesznek védelembe. Jeki Gabriella Meglendült a fiatalkorúak bűnelkövetési hajlandósága Dél-So- mogyban. Szakemberek mindezt elsősorban az anyagi helyzet drasztikus romlásának számlájára írják. Tény, hogy ezzel párhuzamosan nőtt a fiatalok sérelmére elkövetett esetek száma is, és az igazolatlan, illetve túl sok igazolt órák száma is. Mint ismert, 250 órás hiányzás után a diák már nem osztályozható, pótvizsgára sem bocsátható, így automatikusan évet kell ismételnie. Manapság került előtérbe a fiatalkorúak gyermekvállalási hajlandóságának emelkedő tendenciája is. Az okok azonban széles skálán mozognak.- Amikor megjelent az iskoláztatási támogatás, nőtt a gyermekek védelembe vétele is - fogalmazta meg Opra Rita család- gondozó. - Ha a diák ötven órát igazolatlanul hiányzik, akkor automatikusan a rendszerbe kerül, és hasonló a helyzet a fiatal bűnelkövetőknél is. Ha ez a rendőrség tudomására jut, mi kötelezően jogvédelem alá vesz- szük, így folyamatosan nő a rendszerben a gyerekek száma. Az ifjoncok bűnelkövetése a garázdaságtól az erőszakos nemi közösülésig terjed, melyben a lopás, csalás, az egymás elleni erőszak és a súlyos testi sértés is megjelenik. Jellemző a családon belüli erőszak, a szülői magatarHuszonegy jégeső-elhárítási szezont tudhat maga mögött a Nefela Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés - tájékoztatott Bereczkó Károly meteorológus a csurgói kistérség társulási ülésén. Elmondta: míg 2010-ben ezer milliméter feletti csapadék hullott az általuk védett területen, addig tavaly több helyen még a 250 millimétert tásból adódó konfliktusok, a beilleszkedési zavarok, de a rossz baráti kör szintén gyakori. Az anyagi, környezeti, magatartási vagy egészségügyi okok általásem érte el, miközben sorra dőltek meg a meleg rekordok. A legtöbb jégeső veszélyes helyzet május-június-július hónapokban fordult elő, a nagy jégkárok júliusban következtek be. A déldunántúli régióban 141 helyen van telepítve berendezésük. A meteorológus azt is elmondta: aszályos időben az a vád érte őket Bács-Kiskunból bán együttesen, egymással ösz- szekapcsoltan jelennek meg, itt a jellemző életkor 14 és 18 év között alakul.- Jelenleg 117 család és 158 és az Ormánságból, hogy elűzték a felhőket, de ez nem igaz. Az egyesülést az önkormányzatok 97 százaléka támogatja, leginkább kistérségi társulásokon keresztül megszerve eve, ami idén még működhet így, a jövő kérdéses. Szeretnék hogy a fenntartásban nagyorb részt vállaljanak a mezőgazdasági termelők. A talajgenerátoros gyerek áll védelem és ellátás alatt, ami kíméletlen emelkedést mutat évről évre - mondta Boncz Kálmán családgondozó. - Úgy látjuk, hogy az emberek egyre rosszabbul és rosszabbul élnek, folyamatosan súlyosbodnak az anyagi nehézségek, a gyerekeknek nincs jövőképe, és a tanulás, mint érték eltűnt, ráadásul a nevelés hiánya üvölt róluk, de nincs konstruktív szabadidős lehetőségük sem, illetve ami van, az túl drága a családoknak. A gyerekek védelembe vételét a jegyző, mint első fokú gyámhatóság rendeli el. Alapvetően ez önkéntes együttműködést kell, hogy jelentsen, a magatarjégeső-elhárítás nélkül tavaly Somogybán és Tolnában együtt négymilliós jégkár lett volna, ebből 1,7 millió forintot megtakarított a rendszer. A társulási ülésen az is elhangzott: március 1-jével elindulhatott a fogyatékkal élők nappali ellátását biztosító Napsugár Szociális Intézmény. Egyelőre két fiatal jár, és további négy integrációja elkeztási szabályok betartásával, kirendelt családgondozó közreműködésével. Ez az utolsó szint, ahol a gyerek még a családban tartható, a következő már a nevelőotthon.- Társadalmi szintű változásokra van szükség, hogy a kötelező védelembe vételek száma ne emelkedjen tovább, bár erre kevés esélyt látok - tette hozzá Opra Rita. - A gyerekeket motiválni kellene, de sajnos a tendenciát figyelve romlik az élet- színvonal és az anyagi lehetőségek is beszűkültek. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a gyerek 18 éves koráig maradhat gondozás, így nevelés és gondozás alatt. dődött, emellett nyolc családdal napi kapcsolatban vannak. A társulási ülésen módosították a csurgói városi könyvtár mozgókönyvtári hálózata szolgáltatás szerződését is. A 2007- ben indított szolgáltatáshoz idén csatlakozott Somogyudvarhely is, így - egyetlen kivétellel - tagja a kistérség valamennyi települése. ■ Varga A. Adó és bevallás: idén is tízezrek töltögetnek Somogybán A személyi jövedelemadó bevallás során idén is több lehetőség közül választhatnak az adózók. Somogybán több mint 50 ezer embert érint az eljárás - kifizetődő figyelni a határidőkre. Az egyszerűsített bevallás határideje február 15-én lejárt. Amennyiben az adózó az egyszerűsített bevallást választotta és a nyilatkozatát február közepéig visszaküldte, az adóhatóság a 1153E egyszerűsített bevallását legkésőbb április 30-ig megküldi az adózónak postai vagy elektronikus úton, számolt be Fülöp Eszter, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) somogyi igazgatóságának szóvivője. Akik e- mail címet adtak meg a nyilatkozatban, kizárólag elektronikusan kapják meg az ajánlatot ■ A többszöri figyelmeztetés ellenére sok a hibás adóbevallás. Hozzátette: az egyszerűsített bevallást, a kézhezvételt követően az adózó vagy elfogadja, vagy az adatokat javítja, esetleg kiegészíti. Az aláírt bevallást május 21-ig kell postára adnia vagy elektronikus úton megküldenie az adóhatóságnak. Somogybán a bevallás egyszerűsített formáját 10 882-en választották. Az egyszerűsített bevallás választására vonatkozó nyilatkozatot nem szabad összetéveszteni az adónyilatkozattal. Az adónyilatkozat - söralátét - egy új jövedelem-elszámolási lehetőség, amelyet először 2011-re lehet alkalmazni.- A magánszemély adónyilatkozattal is teljesítheti bevallási kötelezettségét, amennyiben megfelel a törvényi feltételeknek, melynek benyújtási határideje május 21. - így Fülöp Eszter. Hozzátette: az adónyilatkozatot eddig 248 fő töltötte ki. Hagyományos úton 31 995-en tettek eleget a bevallási kötelezettségének. Ezek között nagyjából 15 ezer visszaigényelhető összeget tartalmaz. Bár korábban is sűrűn figyelmeztették az adózókat, a visszatérő hibák között szerepel az aláírás hiánya, az üres bevallás beadása éppúgy, mint a levont adóelőleg téves sorban történő szerepeltetése vagy épp az adójóváírás összegének téves meghatározása. ■ Harsányi Miklós Az elhárítás milliókat spórol meg a gazdáknak társulás Mozgókönyvtár látja el a csurgói kistérséget. Csupán egy település nem tagja PROMÓCIÓ Kaposváron a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház repülő grúzok Az elsöprő energiájú előadást az Egyiid Árpád Kulturális Központban május 7-én láthatják Tavaly Magyarország nagyvárosain végigsöpört a „Grúz Vihar”. A Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház 22 alkalommal lépett színpadra: mindenhol teltház és óriási ováció fogadta a vüágliírű együttest 2012 tavaszán újabb magyarországi városokba így a Kaposvárra, az Együd kulturális központba is eljut a grúz sztárcsapat. A Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház 2012 tavaszán a Benelux államokban, Ausztriában és Szlovákiában teszi tiszteletét, s a turné alkalmából a Repülő Grúzok Magyarországra is ellátogatnak. A kaukázusi együttes Georgián Storm című produkcióját a sajtó „tüzes temseAkrobatikus elemekkel táncolják el a történelmüket meghatározó eseményeket peramentumú”, „elsöprő energiájú”, „viharos erejű” előadásnak titulálta szerte a világon. Az 5 kontinensen, 2000 előadást megélt szuperprodukció már több mint 2 millió nézőt nyűgözött le. Az autentikus zene, a mágikus előadásmód, a produkció alapjául szolgáló viharos grúz nemzeti történelem, a színpompás ruhák a Kaukázus ősi kultúráját, hagyományait idézik, szemet gyönyörködtető látvánnyal gazdagítják a nézőt. A Georgián Storm táncelőadás a jó és a gonosz harcáról, a háborúkról, a győzelmekről, a szeretetről, a fondorlatról, az életről, a halálTüzes tompé ra- mentumú előadás. ról, de mindenekelőtt a grúz nép bátorságáról és életszeretetéről szól. A lenyűgöző technikai tudású művészek akrobatikus elemekkel gazdagítva táncolják el a történelmüket meghatározó eseményeket: csatát, párbajt, esküvőt, kardtáncot. Sokak szerint a „Repülő Grúzok” a világ legjobb táncosai. Az előadás időtartama 2x45 perc. RÉSZLET AZ ELŐADÁSBÓL: www.livepoint.hu/georgianstorm Együd Árpád Kulturális Központ IDŐPONT: MÁJUS 07.19 ÓRA JEGYEK: WWW.JEGY.HU