Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-05 / 55. szám
Csak a Siófok kezdett pontosan labdarúgó nb i Nem sikerült a bravúr a Rákóczinak, Simon gólt lőtt volt csapatának A Fradi otthonában is megőrizte veretlenségét a Debrecen Mindkét NB I.-es somogyi csapat megkezdte a tavaszi szezont az OTP Bank Ligában. A Siófok pontot rabolt a Megyeri útról, míg a Rákóczi vereséget szenvedett a bajnok otthonában. Klein R, Keszthelyi Z. Nehéz mérkőzés várt a Rákóczira, a rengeteg sérülés miatt a keddi edzésen csak 12 játékos vett részt. Szerencsére szombaton többen vállalni tudták a játékot, így a Videoton ellen „csak" négyen hagyták ki a találkozót. A télen Székesfehérvárra szerződő Peric eltiltását tölti, emiatt nem játszhatott volt csapata ellen. Az első félidőben mezőnyjátékban egyenrangú volt a két csapat. A kapu előtt a Rákóczinak adódtak nagyobb lehetőségei, de egyiket sem sikerült gólra váltani. A fordulás után azonnal előnyt szerezhetett volna a vendégcsapat, de Safaric lövése Bozovicot találta el. Oliveira beadása után már tehetetlen volt a vendégek kapusa. A középre adott labda az üresen maradt Nikolicsot találta meg, aki Hajdúch lábai között a kapuba fejelt (1-0). Ezek után kissé eldurvult a játék, többször is villant a sárga Berger játékvezető kezében, sőt a kaposvári Jánvárit ki is állította. A mérkőzés végén Gyurcsó beadása Sedlak lábáról pattant a kapuba, ezzel beállítva 2-0-s végeredményt.- Az első félidőben mi domináltunk, sokkalt több helyzetünk volt, de nem tudtunk gólt szerezni. Jánvári második sárga lapját nem érzem jogosnak. A kiállítás után már mezőnyfó- lényben tudott játszani a Videoton - mondta a találkozóról az a Rákóczi U 21-es válogatott labdarúgója, Balázs Benjámin. paulo sousa: - Nehéz mérkőzésre számítottam, ez be is jött. A félidőben sikerült taktikát változtatni, ami meghozta a várt eredményt. Rajczi Péter (8-as mezben) előnyhöz juttatta az Újpestet, de kiállítása után egyenlített az FGS2 Siófok sisa TIBOR: - Egy bajnokcsapat otthonában ennél nem biztos, hogy tudunk jobban játszani. Voltak pozitív mozzanatok védekezésben és támadásban, de becsúszott egy-egy hiba, amiből büntetett a Videoton. A helyzetek alapján a pontszerzés sem lett volna irreális. Nem túlzás kijelenteni: a mezőnyben ellenfelüknél jobban játszó siófokiak győzelmi esélyt szalasztottak el Újpesten. Egy védelmi hibát kihasználva, első kaput eltaláló lövésével mégis az Újpest vezetett Rajczi góljával. Sőt, két perc múlva lerendezhette volna a meccset, ám Remili kísérletét védte Milinte, a kipattanót pedig Barczi az üres kapu mellé gurította... A második félidő elején jött Rajczi kiállítása, lekönyökölte Lengyelt, amiért jogosan villant a piros. Az emberelőnyt remekül használtak ki a vendégek, Simonnak sikerült egyenlítenie. Nyári kiállítása azonban újra az Újpestet hozta lélektani előnybe. Újabb gól viszont már nem született a mérkőzésen.- Nem azt csináltuk, amit kellett volna - mondta a végjátékról Horváth Károly, akinek tanítványai az utolsó percekben a védekezéssel voltak elfoglalva. - Feleslegesen elrugdaltuk a labdát ahelyett, hogy megját- szottuk volna. Nyári kiállítása döntő volt, nemcsak az emberelőny lett oda, hanem a csapat egyik legjobbja, Haraszti is áldozatul esett ennek, helyette érkezett Fehér a védelembe.- Túl sokat ment a bal oldalon a játék, és mivel már korábban megbeszéltük, hogy esetenként válthatunk oldalt Hefflerrel, ezt meg is tettük - mondta Haraszti Zsolt, aki a második félidőben már visszatért a jobb oldalra. - Küzdelmes meccs volt, a kapott gól előtt és után is jól játszottunk, kétségkívül több volt ebben a meccsben a döntetlennél... Haraszti mellett a Barczit semlegesítő és olykor a támadásokat is segítő Mogyorósit is dicséret illeti. Amíg bírta erővel, Egerszegi is remekelt a klubja ellen. A végére elfáradó Mel- czert gólpassza, a volt újpesti Simont gólja minősíti. zoran spisuak: - Gratulálok a Siófoknak, nagyon nehéz meccs volt. Az első félidőben a taktikai dolgokat megoldottuk. A másodikban az emberhátrány megfogott minket. A kiállításunkat még vissza kell néznem, ahogy a siófoki gólt is, hogy les volt, vagy sem. mihalecz István: - Tetszett, hogy bátran fociztunk, felvállaltuk a játékot. Agresszívebbnek kellett volna lennünk. Örülünk az egy pontnak, de nem vagyunk elégedettek. A gólokon és a kiállításokon is megosztoztak ÚJPEST FCFGSZ SIÓFOK 1-1 (1-0) Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5237 néző. Vezette: Bölcskei. újpest fc: Balajcza - Litauszki, Dvorschák, Mihajlovic, Pollák - Proes- mans (Balogh B. 80. p.), Vasiljevic - Remili (Nagy P. 67. p.), Kabát, Barczi (Lázár 60. p.)- Rajczi. vezetőedző: Zorán Spisljak. fgsz siófok: Milinte - Mogyorósi, Lengyel, Nyári, Kiss Zs. - Haraszti (Fehér 76.p), Kecskés, Egerszegi, Hejfler (Sowunmi 57. p.) - Melczer - Simon A. (Pál Sz. 81. p.j. VEZETŐEDZŐ: Mihalecz István. gólszerő: Kabát 34., Simon 72. perc. kiállítva: Rajczi 57, Nyári 73. perc. Egy óráig jól tartotta magát Sisa Tibor csapata VIDEOTON FC- KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2-0 (0-0) Székesfehérvár, Sóstói stadion 3423 néző, V. Berger (Albert L, Medovarszki J. ) VIDEOTON: BOZOVÍC - H. Sanchez (Gyurcsó a szünetben), Vinicius, Vaskó, Szolnoki - F. Oliveira (JeffSilva 82. p.), Sándor Gy., Nikolic (Mitrovic 72. p.), Tóth B., Walter Lee - Torghelle. VEZETŐEDZŐ: Paulo Sousa. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Hajdúch - Okuka, Zsák, Graszl, Jánvári - Horváth T. (Sedlak. 70. p.), Hegedűs - Gujic, Safaric (Kovács 0. 70. p.), Balázs B. - Grumic (Haruna 78. p.). vezetőedző: Sisa Tibor. gólszerző: Nikolic (69. p.), Sedlak (90. p. öngól). Szomorú véget érhet a létéért küzdő barcsi foci labdarúgás Szinte kilátástalan a 102 éves somogyi klub jövője. Március 19-én döntenek Eddig a vereségek miatt fájhatott a barcsiak feje, most a létük a tét Szinte kilátástalan helyzetbe került a barcsi labdarúgás. Az egykor szebb napokat látott 102 esztendős egyesület, úgy tűnik, végnapjait éli. A labdarúgó NB III.-ba visszaeső klub már a tavaszi idényt sem tudja folytatni. Az átigazolási szezonban anyagi lehetőségei miatt nem tudott labdarúgót igazolni a határvárosi csapat. Megfelelő létszámú saját játékos híján pedig nem tudják folytatni a pontvadászatot. Információink szerint Kuczkó Gábor ügyvezető erről értesítette a labdarúgó-szövetséget. A közelmúltban alakult ideiglenes elnökség a bajnoki rajt előtt ösz- szehívta a játékosokat, ám az edzésen mindössze nyolcán jelentek meg. Ennek pedig szomorú következményei lettek; a Barcsi SC megszűnése mellett voksolt az elnökség minden tagja - számolt be a fejleményekről a barcsmédia.hu internetes lap. Kuczkó Gábor ügyvezető elnök már lemondta a bajnokság folytatását, és március 19-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze az elnökség vezetése nevében. Miután az egyesület vezető testületé, az elnökség lemondott, és nincsenek jelöltek a tisztségek és feladatok ellátására, az elmúlt évben tagsági díjat fizetett személyeknek már csak egy feladatuk lehet, kimondani a működés végét. Ők dönthetnek a feloszlatásról, majd a cégbíróság a százkét éves Barcsi Sport Club megszűnéséről - írja a honlap. Az együttest 1910-ben alapították, gyakorlatilag folyamatosan ingázott a különböző osztályok, a megyei első osztály és az NB III. között. Olyan neves labdarúgók kerültek ki soraik közül, mint az NB I.-et is megjárt Vinkler, Gulyás vagy Tóth József. Czeczeli Károly pedig a válogatottban is bemutatkozhatott. A klub egyik legnagyobb sikere a kifejezetten kis csapatok számára kiírt országos Szabad Föld Kupa elnyerése volt a nyolcvanas évek elején. A 2000-es években az NB Il.-ben szerepelt a csapat. A legsikeresebb idény a 2006/2007-es szezon volt, amikor idősebb Dárdai Pál vezetőedző irányításával a Nyugati csoport negyedik helyén végzett a somogyi alakulat. A hiányzó anyagi források azonban nem tették lehetővé a hasonló folytatást. Az adósságok nyomán egyre nehezebb helyzetbe került az egyesület. Volt, hogy a különféle szolgáltatók a mérőórákat is leszerelték a sporttelepen, így ott nem tudtak edzeni a labdarúgók. A hírek szerint pedig már játékos és szándék se nagyon akad a folytatásra... ■ Kun Z. AZ OTP BANK LIGA, LABDARÚGÓ NB 118. FORDULÓJÁNAK TOVÁBBI EREDMÉNYEI: VASAS-HÍDBUDAPEST HONVÉD 1-2 (0-2) Illovszky Stadion, 2000 néző. Vezette: Takács. Gólszerző: Szabó B. (85.), illetve Ivancsics (28., 37., mindkettőt 11-esből). ZTE FC-PÉCSI MFC 0-0 Zalaegerszeg, 3400 néző. Vezette: Németh Á. kiállítva: Bajzát (86.). FERENCVÁROS- DVSC-TEVA 1-2 (0-1) Albert Stadion, 6000 néző. Vezette: Bognár. Gólszerzők: Klein (54.), illetve Coulibaly (42.), Szakály P. (79.). LOMBARD PÁPA TERMÁL FC- MVM PAKS 1-0 (1-0) Pápa, 1500 néző, Vezette: Becséri. gólszerző: Seye (37.). KECSKEMÉTI TE- DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (1-0) Kecskemét, 3500 néző. Vezette: Kassai, gólszerzők: Tököli (1., 11-esből). A Haladás Sopron Bank-Győri ETO FC mérkőzés lapzártakor ért véget. A 19. forduló programja: Március 9, péntek, 18 óra: Győri ETO FC-FGSZ Siófok. Március 10., szombat, 15 óra: Budapest Honvéd-ZTE FC. 16 óra: MVM Paks-Újpest FC. 16 óra: Kaposvári Rákóczi FC-1 Lombard Pápa. 16 óra: Haladás Sopron Bank- Vasas Híd. 17.30 óra: DVSC-TEVA-Kecskeméti TE. Március 11. vasárnap, 16 óra: PMFC-MATIAS-FTC. 18 óra: DVTK-Videoton FC. ■ K. Z. A bajnokság állása: 1. DVSC-TEVA 18 13 5 0 37-12 44 2. Győri ETO FC 17 12 1 4 30-18 37 3. Videoton FC 18 11 2 5 34-13 35 4. BP Honvéd 18 9 5 4 34-22 32 5. Pécsi MFC 18 7 8 3 27-26 29 6. Kecskemét 18 8 4 6 29-24 28 r. DVTK 18 8 4 6 28-24 28 8. MVM Paks 18 6 6 6 31-33 24 9. Ferencváros 18 5 4 9 17-19 19 10. Pápa 18 5 3 10 18-26 18 11. Újpest FC 18 5 3 10 23-32 18 12. Haladás 17 4 5 8 17-24 17 13. Vasas-Híd 18 3 8 7 17-26 17 14. FGSZ Siófok 18 3 8 7 16-25 17 15. K. Rákóczi 18 2 11 5 20-27 17 16. ZTE FC 18 0 7 11 16-43 7 legutóbbi, Pécsen elszenvedett vereség után drasztikus lépésre szánta el magát a Zalegerszegi TE vezetősége. A klub játékosainak és edzőjének, Kis Attilának J (képünkön) nem kell felvenni hétfőn a munkát A vezetés az eddigi szereplést a klub V- g; ; ; T;;. ■ V . ' *- ifg hírnevéhez méltatíannak tartja, és kedden újabb lépéseket jelent be a jövővel kapcsolatban. arUltl ^ 1. Leverkusen-Bayern München 2-0 1 2. Kaiserslautern-Wolfsburg 0-0 x 3. Hannover-Augsburg _____________2-2 x 4. Hertha BSC-Bremen_____________1-0 1 5. Freitmrg-Schalke________ 2-11 6. Hamburg-VfB Stuttgart________0-4 2 7. Dortmund-Mainz' 2-11 8. Nűrnberg-M.gladbach___________1-0 1 9. Palermo-Milan 0-4 2 10. Juventus-Chievo _______ 1-1 x 11 . Parma-NapoH_________ 1-2 2 12 . Roma-Lazio____________________1-2 2 13 . Tottenham-Manchester Utd. 1-32 Pluszmérkőzés:________________________ 14 . Internazionale-Catania lapzártakor HIRDETÉS CPELiOR. ® I •____... ■ MoneyGmm pé nzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Telefon: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig www.cornergroup.hu Nemzetközi, azonnali készpénzátutalás a világ bármely pontjára Euroban! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany értékesítés!