Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-30 / 76. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK Balaton: három medencére osztva viharjelzés Fiatalításra szorul a vízirendőrök járműparkja a fürdőzők biztonsága érdekében (Folytatás az 1. oldalról) A meteorológia is felkészült a vi­harjelző szezonra, ha már csü­törtökön is működtették volna, akkor a heves szél miatt a Bala­tonra és a Velencei-tóra is „vész­jelzést” adhattak volna ki. Dunkel Zoltán, az Országos Me­teorológiai Szolgálat elnöke azt hangsúlyozta a gárdonyi sajtótá­jékoztatón: idén már háromme­dencés viharjelzést adhatnak ki Balatonra, hiszen ha Siófokot vi­har, szél közelíti meg, attól még Keszthely környékén lehet szél­csend és fürdőzésre alkalmas idő. Ezért aztán három részre osztották a tavat viharjelzés szempontjából: a Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Ba­dacsony és Tihany közötti közép­ső, valamint a keleti medencére. Technikai fejlesztés révén azt is el kívánják érni, hogy a felvil­lanó fényeket háromszázhatvan fokban látni lehessen, azaz ne csak a víz, hanem a települé­sek, strandok felől is. Dunkel Zoltán arra is felhívta a figyel­met: adataik szerint egyre gya­koribbak az erős szélviharok, ami minden bizonnyal a klíma- változás következménye. Külö­nösen veszedelmes a gyakori nyári forró szél, amit nem kísér eső; a sekély déli parti vízről gyorsan besodorja a matracokat és a vízibicikliket a hullámos mélyvízre. Egyre fontosabb te­hát, hogy szakembereik pontos előrejelzést adjanak. Munkáju­kat úgynevezett „szuper-számí­tógép” is segíti. Hatvan kézi rádiót osztanak ki a tóparton, ez is elhangzott a viharjelzés-indító tájékoztatón. Ezek önkormányzatok által üze­meltetett strandokra, vízimen­tőkhöz kerülnek, hogy egy eset­leges vészhelyzet esetén gyors és hatékony lehessen a kommu­nikáció. A balatoni vízirendészet tájé­koztatójából az derült ki, hogy a vízbefulladásos balesetek álta­lában nem kapcsolódtak sza­bálysértésekhez; a tragédiák hátterében betegségből fakadó rosszullét, figyelmetlenség, vagy túlzott kockázatvállalás állt. Felhívták a figyelmet, hogy a 1817-es, ingyenesen hívható balatoni vízi segélyhívó szám segítségével huszonnégy órán át elérhető a vízirendészet ügyelete. ■ Fónai Imre Biztonságos Balaton. Sokan dolgoznak ezért, hogy a magyar tengerre készülő turisták nyaralása zavartalan lehessen ebben a nyári idényben is Javuló Somogy, bűnös Balaton: a nyári tóparti szezon rontja a megye bűnözési statisztikáját (Folytatás az 1. oldalról) A LEGROSSZABB Hajdú-Bihar- ban a helyzet, ahol százezer lakosra 6594 bűncselekmény jutott tavaly, a sorban máso­dik Budapest 6205-tel, a har­madik Fejér 6121-gyel, ezután következik Somogy tíz híján hatezerrel. A legbékésebb me­gyének - nőmén est ómen... - Békés számít, ahol 2772 bűn- cselekmény történt tavaly, de 3500 alatti esetszámmal büszkélkedhet Bács-Kiskun, Vas, Tolna, és némi meglepe­tésre Borsod-Abaúj-Zemplén is. A dél-dunántúli régióban a bűncselekmények szempontjá­ból Baranya is kevésbé fertő­zött Somogynál: százezer la­kosra 1792-vel kevesebb eset s jutott 2011-ben. g AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSÉHEZ meg \ kell jegyezni - tette hozzá Bíró | Gábor -, hogy a nyári balato- Í ni idegenforgalmi szezon erő­Tavaly 3759 gyanúsított ellen indult eljárás Somogybán sen rontja a somogyi bűnügyi statisztikát. a megyében a leggyakoribbnak a vagyon elleni bűncselekmé­nyek számítanak, 2011-ben 10 233 ilyen került a statiszti­kákba, s ez a 2010-es 11 122-t figyelembe véve nyolc százalé­kos javulást jelent. Tavaly 914 személy elleni bűncselekményt követtek el Somogybán, ami 12 százalékos csökkenés a 2010-es 1037 után. némi meglepetésre az országo­san a növekvő számú bűncse­lekményt kevesebben követték el, mint egy esztendeje: 2010- ben 123 ezer, tavaly 113 ezer gyanúsított ellen indult eljárás. A MEGYÉBEN IS CSÖKKENT OZ el­követők száma - mondta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense 15, két éve 3973, tavaly pedig 3759 gya­núsított ellen indult eljárás, ami öt és fél százalékos javu­lást jelent. vas andrás SZÁZEZER LAKOSRA JUTÓ BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA 2011-BEN Hajdú-Blhar 6594 Budapest 6205 Fejér 6121 Somogy 5990 Csongrád 5254 Jász-Nagykun-Szonok 4581 Baranya 4198 Nógrád 4110 Heves 3973 Győr-Moson-Sopron 3939 Zala 3884 Komárom-Esztergom 3823 Veszprém 3715 Szabó Ics-Szatmár-Bereg 3686 Pest 3506 Tolna 3477 Borsodf-Abaúj-Zemplén 3470 Vas 3409 Bács-Klskun 3334 Békés 2772 SZÁZEZER LAKOSRA JUTÓ ISMERTTÉ VÁLT BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA EURÓPÁBAN 2007-BEN Finnország 15 369 Svédország 14 280 Norvégia 8510 Németország 7634 Ausztria 7175 Magyarország 4242 Lengyelország 3025 Írország 2748 Lettország 2440 Szlovákia 2216 Litvánia 2179 Horvátország 1772 Bulgária 1762 Vízbefúltak száma Balatoni halálesetek Vízből kimentettek Sikeres balatoni akciók Scheiring: véghajrában a hazug kormány ellen- Három-négy nap maradt arra, hogy az emberek kifejezzék elé­gedetlenségüket, világos jelzést küldjenek a kormánynak, elég volt a kiszolgáltatottságból, a ha­zugságból és az önkényből. - Ezt Scheiring Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési kép­viselője mondta csütörtökön Ka­posváron, az aláírás-gyűjtési kampány hajrájában. Az ökopoli­tikus szerint a négy népszavazá­si kérdés, mely jellemzően mun­kavállalói jogokat érint, túlmutat önmagán. Azt mondta, hazug re­zsim vezeti az országot, világossá vált, hogy az államfő plagizált, a kormány az oligarcháit hozza helyzetbe, és a munkavállalói jo­gok nyirbálásával a globális tőkét csábítja ide. A közgazdász, szoci­ológus, a Cambridge-i Egyetem doktori hallgatója szerint csak összefogással lehet megállítani az Orbán-kormányt. Kérdésünkre az LMP képvise­lője elmondta, jelenleg 130 ezer körüli aláírás gyűlt össze, de több tízezerre tehető az aktivis­táknál kint lévő ív, így ezeken fog múlni, hogy hétfőre sikerül-e elérni tízszázalékos ráhagyással a 220 ezret Ez a következő na­pok kemény véghajrájában dől el, mondta Scheiring a munka­ügyi központ előtt, hozzátéve, Kaposváron még pénteken is gyűjtenek, a. megye további helyszíneit és időpontjait a hon­lapjukon tették közzé. ■ B. T. Az ÜVGghégyén innen. Ezt a fantázianevet adta Tóth Barbara (képünkön balról), a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Is­kola tanulója ruhakollekciójának. A négyféle viseletét a Gombold Újra pá­lyázatra készítette, aminek a magyaros stílus és motívumok feleleveníté­se a célja. Bár a gálára nem került be, de a több mint ezer terv közül a legjobb húszban szerepelt, s ez is szép siker Indítvány a dolgozó szegények érdekében Az Országgyűlés elnökének be­nyújtott, MSZP-s politikusok által aláírt, a dolgozó szegények meg­élhetése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat­ról tájékoztatta a sajtót csütörtö­kön Lamperth Mónika.- Az MSZP szerint komplex megoldást kell kidolgozni a sze­génység elleni társadalmi ösz- szefogás és szolidaritás jegyé­ben - mondta. - Ma Magyaror­szágon négymillió ember él lét­minimum, 1,2 millió szegénysé­gi küszöb alatt, és 600 ezer mélyszegénységben. Az adó­rendszer változtatásával száz­ezer munkavállaló rosszul járt. Az adójóváírás kivezetése, a já­rulékemelés az alacsony kerese­tűeket sújtotta. A családi adó- kedvezmény és a felső adókulcs eltörlése a jól keresőknek kedve­zett. Miközben a kormány két­szer is növelte a minimálbér bruttó értékét, a dolgozók zsebé­be jutó összeg változatlan. Az MSZP-frakció azt javasol­ja: minden családban legyen legalább egy kereső, és a kiske­resetűek is hozzáférjenek a csa­ládi támogatásokhoz. A bér­emeléseket valóban megkapják a munkavállalók. Újra be kell vezetni a többkulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, a köz­foglalkoztatottaknak pedig va­lódi munkáért valódi bért kell adni. ■ F. Szarka Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents