Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-02 / 53. szám
4 Csiky-jótékonyság: egymásért játszanak a színészek Jótékonysági előadást tart a színház két súlyos betegségen átesett és felépülőben lévő színészének támogatására március 16-án a Karaván Művészeti Alapítvány és a Csiky Gergely Színház. A társulat mindkét művészének betegségét érzékeny személyes adatként kezeli, így e helyütt csak annyi mondható: több évtizedes kaposvári tagsággal mindkettőjüket szeretet és elismerés övezi a közönség körében. Szemerédi Fanni sajtófelelős elmondta: a jótékonysági kezdeményezés Nyári Oszkár és Tóth Géza ötlete. Színészi munkájuk mellett egy nemes vállalkozás, a roma és nem roma gyerekek tehetséggondozó Karaván Művészeti Alapítványának vezetői. Nyári Oszkár elnök, Tóth Géza művészeti vezető. Most egy másik, nem kevésbé nemes célért dolgoznak, s ebben támogatóra találtak a színház vezetésében és minden dolgozójában. így kerül az Anconai szerelmesek még egyszer újra a nagyszínpadra. A tavalyi évadban nagy sikerrel futó előadás az alapítvány produkciója, azonban minden benne szereplő színész a Csiky társulati tagja. A színház minden színésze és dolgozója egyöntetűen a kezdeményezés mellé állt, s az előadás teljes bevételét kollégáiknak ajánlják. Hiszen ez az, amit tenni tudnak értük: előadást csinálnak. ■ B. T. Polgármesterek mérkőzése Somogyjádon Horvát és magyar polgármesterek léptek a somogyjádi sportpályára. A mérkőzés nem újkeletű, ötödik alkalommal találkoztak. A futballmérkőzéseket egyszer idegenben, másik évben hazai pályán játsszák le. Idén azért Somogyjád volt a házigazda, mert szeretnének horvát testvértelepülési kapcsolatot kiépíteni. A mérkőzést a horvát polgár- mesterek nyerték, 3:l-re. A hazaiak gólját Klotz Péter szőlős- györöki polgármester rúgta ■ Vigmond E. Iparbiztonsági ellenőrzésen a katasztrófavédők Somogy egyetlen, úgynevezett alsó küszöbértékű veszélyes üzemében, az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Zrt. marcali fióktelepén tartott közös ellenőrzést a napokban a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal. Az iparbiztonsági - veszélyes anyag tárolása, gyártása és a gyártási technológia -, valamint a veszélyes anyag szállítási követelményeknek teljesítését vizsgálták. Csütörtökön megtudtuk: jelentős szabálytalanság nem merült fel. Kisebb tűzvédelmi hiányosság miatt a marcali tűzoltóparancsnokság folytat további hatósági eljárást. ■ Harsányi M. EÜÜ i IMMifölSI PPPPPimilMllM * ■> - 'MföfölBSföMÍ MEGYEI KÖRKÉP 2012. MÁRCIUS 2„ PÉNTEK Ma is figyel a környezetére kultúra lovagja Stix József tanított, kórust szervezett népművelőként Cserkészcsapat újjászervezése, a német kisebbségi dalok ápolása, a Ladi Kálváriáért Alapítvány létrehozása, és a ladi Kálváriák műemlékké nyilvánítása.- Tönkrement a temetői kápolna, ezt és a stációkat szerettük volna felújítani - fűzte hozzá. - Ekkor jött az alapítvány ötlete, ami a mai napig támogatja a templomot, a plébániát. Önzetlenül, hosszú évek alatt ingyenes, áldozatos munkával sokat tett a magyar kultúra fennmaradásáért, Lad kulturális örökségének megőrzéséért, a közösségek megtartásáért. Könnybe lábadt szemmel mesélt egykori bélavári barátjáról, akivel a nyarakat fiatalon együtt töltötték. A nyilasidőkben a Drávát átúszva belelőtték a folyóba.- Hiányzik a barátom, szinte még ma is emlékszem a régi kerékpáros kalandjainkra - sóhajt fel. - Hiányzik a feleségem is, aki pár éve hunyt el, nem is tudom az életemet nélküle elképzelni; 53 évet töltöttünk el együtt. Stix József ma kántori állást tölt be, egyik fia plébános. A beszélgetésünk után beköszönt a polgármesternek is, és azt kérte, hogy a közmunkások tisztítsák meg az utat a szelektív hulladékgyűjtőkig, mert nem tudott odáig eljutni. Aztán megjegyzi, hogy a buszmegállóban hiányzik a menetrend. Ma is figyel a környezetére... A Duráczky József módszertani intézmény és nevelési tanácsadó csapata nyerte Sopronban a hallássérült tanulók számára rendezett XXVI. Hányván Pál Országos Kommunikációs Emlék- versenyt. Egyéniben a kaposvári tanulók közül Cséri Viktória első, Bogdán Bettina harmadik helyezést ért el, felkészítő tanáruk Csekné Kudomrák Gyöngyi. Az integrált tanulók közül Puller Patrik második helyezett lett, felkészítő tanára Nagyné Tóth Ibolya. Szintén a második helyen végzett Kocsis Bálint, őt Bíró Zsuzsanna szurdopedagó- gus készítette fel a versenyre, ám a kitűnő eredmények a tanulókkal naponta foglalkozó általános iskolai tanítók munkáját is dicsérik. ■ Márkus K. A hallássérültek versenyén a Duráczky nyert csapatban Szinte értetlenül fogadta a 85 éves ladi Stix József, hogy a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta. Özvegy, négy gyermek édesapja, hét unokája és egy dédunokája van. Jeki Gabriella Stix József: mindig azt tettem, amit egy egyszerű, falusi népművelőnek kell Az önkormányzat fogadótermében találkoztunk. Tekintete a távolba révedt. Azt mondta, nagyon nehezére esik emlékezni, együtt idéztük fel az elmúlt évtizedeket. Stix József matematika-kémia szakos tanári képesítése után néptanítóként dolgozott közel ötven éven át Később, a '60-as években iskolaigazgató, majd a ’90-es évek elején polgármester, később alpolgármester lett.- Semmi különöset nem tettem, csak azt, amit egy egyszerű, falusi népművelőnek kell - mondta szerényen. - Sok helyen tanítottam, de mindenhol erőteljes hangsúlyt kapott a színjátszás, az énekkar, nemcsak a diákoknak, hanem a felnőtteknek is. Mindez természetes dolog volt a ladi díszpolgárnak, aki már az iskoláiban is olyan példákat látott maga előtt, amiket követni akart. Örök életében az ének állt a legközelebb a szívéhez. Kórust is szervezett, a ladi Tinódi Kórus ötven évig, töretlenül működött, 2011-ben szűnt meg. A korábbi létszám nyolcra csökkent, az utánpótlás elmaradt.- Elszomorít, hogy Bartók és Kodály hazájában az iskolai énekoktatás ma gyakorlatilag a nullán van - tette hozzá szomorúan. - Mi sok évig jártunk minősítő hangversenyekre a kórusunkkal, ahol bronztól az arany fokozatig mindent elértünk. A közösségi munkában is példát mutat: nevéhez fűződik a 6. számú Mindszenty Bíboros Országos versenyen első a Duráczky csapata Átadták a stafétabotot a férfiak a tűvel festésben gobelin Szerveztek, rábeszéltek, közönség elé tárták képeiket a csurgói és környékbeli alkotók Munkácsy rőzsehordója, patak, táncos, tél, vitorlás... képek fonalból. Göröngyös út vezetett idáig, hogy most valamennyit egy helyen láthatja a közönség a csurgói közösségi házban, de megérte. Ahogy egyik látogató fogalmazott: ha tudom, hogy ez ilyen szép, én is elhozom a magamét. MártonSzűcs Brigitta, a közösségi ház munkatársa a megmondhatója, mennyi rábeszélés kellett az embereknek, hogy közönség elé tárják munkájukat. Több hónapja kezdték szervezni a kiállítást - nem előzmény nélkül, hiszen 2005-ben volt már hasonló -, hogy megmutassák: ilyet is tudnak a csurgóiak, a szűkebb környék, hiszen városon kívülről is érkeztek alkotások; 13 kiállító 73 képe látható.- Kétféle gobelin létezik - mondta Sándor Zsuzsa, a városi televízió munkatársa. A hagyományos, amelynek mérete és fonala vastagabb, illetve a tű gobelin, amit a kézimunkák királynőjének is neveznek. Készülhet falikép és párna, terítő, ruhadísz, elegáns táska. Csak a fantáziánk szab határt a tűvel festés művészetének. A Gobelin-fivérek kelmefestőként munkálkodtak a XV. századi Franciaországban, megpróbáltak versenyre kelni az akkor uralkodó olasz festészettel, ma már tudjuk, nagy sikerrel. Gobelin-műhelyük Párizsban ma is áll. Érdekes, hogy régen főként férfiak készítették ezt a kézimunkát A legtöbb képet, huszonegyet, kiállító Gróf Józsefné azt mondta: várta ezt a lehetőséget. Tíz éve gobelinezik, előtte szívesen hímezett keresztszemes térítőkét. Ez nehezebb, de a gobelinnél meg a színeket nehéz megtalálni. Kedvencei az életképek, a csendélet, a női alakok. Számos munkáját már nem is tudja, hova akassza, pedig sokat elajándékozott. Ez a hobbi nem olcsó mulatság, mondta, de megéri. Egyfajta közösséget is teremt, hiszen kiderült: sokan vannak Csurgón, akik e szenvedélynek hódolnak. ■ Varga Andrea Sikeres felderítés, kiszűrik az adócsalókat Folytatás az 1. oldalról) Koltainé Magyar Zsuzsanna, a NAV megyei igazgatója elmondta: Somogybán tavaly közel 76,4 milliárd forint folyt be a kiemelt adónemekből. Szerteágazó munkát végzett a NAV: a vám- és pénzügyőrök megyénkben tavaly 2231 jövedéki ellenőrzést tartottak, kilencvenkilenc fémkereskedelmi céget is felkerestek, és ötvenöt szabálysértést tártak föl. Hajgató Zoltán ezredes-főigazgató rámutatott: minden lehetséges módon igyekeztek megakadályozni az illegális termékek behozatalát, forgalmazását. A pénzügyi nyomozók csaknem hat százalékkal több jogsértést derítettek föl tavaly, mint korábban. Álmos László igazgató kiemelte: igazgatóságuk a kárenyhítésben is rendkívül eredményes volt. Közel 2,6 milliárd forint értékű úgynevezett biztosítási intézkedésre került sor, s 1,3 milliárd forint értékű záralávétel történt. A nagykereskedelem, közúti áruszállítás, vendéglátás, építőipar és húsipar területén is vizsgálódnak a revizorok - hangzott el a tájékoztatón. A csomagküldő cégeken kívül az internetes kereskedelmi vállalkozások tevékenységére is kíváncsiak. ■ Harsányi Miklós HIRDETÉS • • F F ONAWftZfr Az adózók lápja I www.onadozo.hu I Alapítva: 1989 /szakmai segítség AZ ADÓZÁSBAN ÉS A KÖNYVVITELBEN! Önadózó: Adó - Tb - Számvitel - Munkaügy a gyakorlatban havonta 64 oldalon. Előfizetésével részesévé válik az önadózó biztonságot nyújtó szakmai programjának: Alkalmazza az ÖNADÓZÓ CÉG ADÓ TESZTET: rendszerbe foglaltuk, hogy mire kell figyelni, hogy előre kiszűrje akár a banális, akár az extrém adózási, könyvviteli hibákat. Használja 2012-es Számviteli Szabályzat mintáinkat, és Cafetéria Szabályzat mintánkat. www.onadozo.hu Kedvező ár - értékes tartalom - komplex szolgáltatás - ez az Önadózó 2012-ben. Önadózó előfizetés: a fenti szolgáltatásokkal együtt 2012. 1-12. hóra évi 18.960,-Ft (1.580,-Ft/hó) Előfizetés: info@onadozo.hu Tel: 06 1 267 5010. Ha ezen a héten előfizet - díjmentesen megküldjük az önadózó 2010 évi számait tartalmazó CD-t is. A 70-es évek játékai. Retrokíáiiítás nyílt a marcali Bóbita óvodában. A régi játékok felvonultatásával a gyerekeknek is megmutatják, a ‘70-es években szüleik mivel is játszottak. A gyűjtemény folyamatosan bővül, mindig érkezik egy-egy felajánlás. A kiállítás a harmincöt éves óvoda ünnepi programsorozatának része Régen férfiak készítették a gobelint, ma inkább gyönyörködnek benne