Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám
2012. MÁRCIUS 18., VASÁRNAP SZTORI 5 Külső segítség nélkül, lényegében kizárólag klasz- szikus navigációs eszközökkel szelheti át hamarosan az Atlanti-óceánt egy magyar vitorlázó. Kovács Tamás Fa Nándor után a legnagyobb profi kalandra készül, a verseny 34 éves történetében először magyarként. Kun J. Viktória Egy iránytű, egy térkép és a hajós, szólóban. Ennyi az az eszköz, amivel meg kell majd szelídítenie az Atlanti-óceánt a magyar vitorlásnak. Kovács Tamásnak egy hónapja lesz arra, hogy minimális felszereltséggel, bármilyen külső segítség nélkül átszelje az óceánt. A profi verseny 34 éves történetében, először magyarként. De miért vágyik valaki kiskora óta arra, hogy egy mini hajóban, magányosan, lényegében egy mosó- gépnyi helyre szorítva több mint húsz napig küzdjön az elemekkel, ráadásul egy „normális” ember számára nem éppen természetes közegben? Kovács Tamás gyerekként elhatározta, valamikor Fa Nándor szólóvitorlázó nyomdokaiba lép. „A bátyám, aki egyébként akkor épp tengerésznek készült, ott dolgozott, ahol a Szent Jupátot építették. Amikor először bementem hozzá, éreztem, hogy magával ragad ez a világ. Ugyan még sok-sok év eltelt, míg újra a vitorlások közelébe kerültem, addig aktívan sportoltam és minden nyaramat a szörfözés töltötte ki, a hajózást végül csak 20 évesen kezdtem el. Ez persze komoly hátrány is lehetne, hiszen nem a hajóval a fenekem alatt születtem, de így sokkal tudatosabban tanulhattam mindent” - mondja a világhódításra készülő hajós, akiről a kikötőkben azt tartják: zsigerei- ben érzi a hajót és a vizet. Ösztönösen tudja a közeg minden rezdülését, a szél járását, s azt is, milyen időjárás közeleg. Ösztön, pedig nála minden nagyon is tudatos. Ez szerinte alapvető, főleg, ha valaki olyan versenyre készül, amire ő vállalkozott. Három éve határozta el, hogy nekivág. Egy nagyon súlyos betegséget már leküzdve, csodával haKovács Tamás: „Fontos a pszichés és a fizikai egység, a lágyság és a keménység kínos egyensúlya. Itt pontosan ismerni kell a korlátáidat, tisztelni a vizet.” tárosan felépülve úgy érzi: nincs legyőzhetetlen. „Ez egészen másfajta gondolkodásmódot követel. Lehet, hogy vannak nálam sokkal jobb vitorlázók, ehhez azonban több dolognak kell együtt lennie. Kardélen táncolunk, akkor leszel jó a solóban, ha képes vagy folyamatosan súrolni a határokat, tudatosan és tervezetten” - próbálja megértetni a megmérettetés lényegét a vitorlás. Ő állítólag amikor fellép a hajóra, egészen más ember. Számára akkor valóban csak a víz és a vitorlás létezik: onnantól nincs se barátság, se szerelem, nem engedheti, hogy a figyelmét bármi is elvonja. A hajón mindig egyetlen kapitány van, akié a felelősség, de csak egy döntés lehet. S hogy van-e félsz néha benne is? „Ha félsz, elvesztél. Itt azt nem lehet, főleg a solóban, ahol teljesen egyedül vagy. Egy dologra kell nagyon-nagyon figyelni, hogy nehogy a vízbe ess! Az, főleg az Atlanti óceán közepén maga a halál, többet ugyanis nem talál meg senki. A hatalmas hullámok között lényegében reménytelen. Vagyis én egyetlen esetről tudok, amikor sikerült” - mondja Tamás. És a több mint 20 napos „átkelés” egyáltalán nem veszélytelen, az indulók negyven százaléka ugyanis nem ér célba és volt már több haláleset is. „Itt, ha teljesíted, már nyertél. Annál nagyobb csalódás ugyanis, hogy évekig készülsz rá, és valamilyen külső tényező akadályoz abban, hogy megcsináld, nincs. Volt olyan versenyző, akinek az első szakasz után kiderült, ülőideg-gyulladása lett, nem engedték vissza a hajóba. Egyébként a pihenőben, az első szakasz után a Kanáriszigeteken vár a mezőny, ez idő alatt kell mindenkinek beérkeznie. A verseny kezdete előtt, illetve itt is van stresszvizsgá- lat, megnézik, testileg és lelkileg bírják-e még a versenyzők. A folyamatos készenlét, magány mellett komoly teher például, hogy az út alatt egyhuzamban körülbelül 20 percet aludhatnak, ekkora a látótávolság kiszámítható időjárási körülmények között. Itt, az óceán közepén másra nincs szükség: önmagunkon, a hajónkon és az autopiloton kívül, ami néha nagyon jó társaság tud lenni. Én egyedül vitorlázva tudok önmagam lenni. Nincs más, csak a tenger, a szél, a hajóm és a harmónia közöttük, amelyért én felelek” - meséli Tamás. A magyar vitorlázónak addig is több úgynevezett kvalifikációs versenyen kell részt vennie, ahol bizonyíthatja: képes egymaga átszelni az óceánt. De ő tudja, hogy képes. A betegségével többéves terápia mellett is úgy hajózott, tanított és versenyzett, mintha semmi sem történne. Mert hitte, hogy rosszul nem végződhet. Akárcsak most. Ha pedig felelősségteljes apaként hatéves kislányára gondol, Eszternek már csak azt kívánja: legyen büszke, ha az apjára gondol. Továbbra sincs hír Rakonczay Gáborról, a magyar tengeri kenusról kenus Rakonczay Viktória szerint férje, az Atlanti-óceánon kenuzó Rakonczay Gábor jól halad: biztos benne, hogy a napi rutint folyamatosan tartja, és a sportember rendben van. Mint az MTI-nek mondta, „kapott pozíciót" Szeremley Hubáéktól, akik Elizabeth nevű vitorlásukkal már nincsenek abban a térségben, ahol lehetséges lett volna a találkozás. „Kicsi volt az esélye, hogy észreveszik, olyan, mint szénakazalban tűt keresni. Nagyon csodálkoztam, de persze örültem volna, ha mégis rátalálnak Gáborra” - magyarázta. így azonban inkább azt tartja reálisnak, hogy férje április 10-e körül kiköt Antigua szigetén, és onnan telefonál. Szerinte az sem zárható ki teljességgel, hogy egy arra járó hajó észreveszi. Azt nem tudni, ő mikor jelez, mert korlátozott mennyiségű rakéta van nála” - közölte. Hátramaradt tárgyak, fontos emlékek RADOS VIRÁG fájdalmas teendőnek tettünk eleget a húgommal: édesapánk elhagyatott lakásában pakolásztunk. Pénteken egy hete volt a temetés. A másfél szobás kis panelban, ahogy az lenni szokott, egy élet tárgyai halmozódtak fel. A szekrényben ruhák, amiket apánk már nem fog használni, a nappaliban a faltól falig, padlótól plafonig érő polcok, roskadásig tele könyvekkel, az íróasztal fiókjaiban megszámlálhatatlan toll, ceruza, feljegyzés. Kitüntetések, amiket kapott, telefonregiszterek, különböző tagsági könyvek. Ilyen-olyan jelvények, szétszórva apró dobozokban. Fiatal tanár korának óravázlatai és a nyelvtanulást megkönnyítő ceruzajegyzetek. Még a kisiskolás kori füzeteit is megtaláltuk: lila papírba kötött irkákat, vignettáikon gyerekes betűk - név és osztály. mert apánk semmit sem dobott ki. A két keresztbe tett csirkecsontból összeeszká- bált, szemüveges-bajuszos babát, amely őt ábrázolta (egyik tanítványa lepte meg vele); a kopott, kapcsát veszített karkötőt, amit új korában valamelyik szerelme hordhatott; az orosz feliratú dobozban (idegenvezetőként sokat járt a Szovjetunióban) sorakozó tollhegyeket. És volt még rengeteg olyan dolog, amit csak azért nem dobott el, mert valamikor fontos volt annak, akit szeretett. A saját csetreszeimre gondoltam, amelyek csak gyűlnek és gyűlnek. Nem vagyok egy észszerűen szortírozó és helyteremtő „kidobóember”, aki az ilyesféle holmiban a limlomot látja. Nekem, ahogy apámnak is, ezek fontos emlékek. MEGTALÁLTUK a kistáskát, amelyben nagyanyánk, majd ápánk őrizgette a családi dokumentumokat. Háború előtti születési és halotti anyakönyvi kivonatokat, házasságleveleket. Még a nagyapám érettségi bizonyítványát is: Wesselényi Miklós fiú felső kereskedelmi iskola, 1929. A legrégebbi okirat dédapám cirádás betűs, porladozó születési anyakönyve 1878-ból; dédanyámén pedig még a bába neve is szerepel. És akkor hirtelen már nemcsak mi voltunk ott a húgommal, gyásztól sújtva, feketébe öltözve. A lakás megtelt a családdal, apánkkal, nagyanyánkkal, az összes rokonnal és előddel. Nyüzsögve vettek körül minket, beszéltek hozzánk, vigasztaltak. A könyvben, amit olvasok, a főhős megnézi a zsebóráját, amit az apjától kapott, és amibe bele van vésve: „benned éljen tovább a lelkem”. Valami, ilyesmit éreztünk ott, az emlékekkel teli lakásban, a húgommal mi ketten. Riói hangulat a ködös Albionban Nem Rióban készült a fotó és nem is az ottani hét szambaiskola valamelyike látogatott Európába, hogy színt vigyen a korai tavaszba. A fellépők gyér száma és a tétova közönség arra vall, hogy itt még nem szoktak ilyesmihez. A szambatáncosok ugyanis egy fesztiválra érkeztek az angliai Gloucestershire-be. I I Egy dologra figyelj: nehogy a vízbe ess! vitorlázás „Nincs más, csak a hajóm, a tenger, a szél és a harmónia közöttük”
