Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-12 / 61. szám
6 GAZDASAG 2012. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ RÖVIDEN Hiába törlesztiink, nőtt az államadósság február végén 20 583 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, közölte az Államadósság-kezelő Központ. Ez 57 milli- árddal több, mint a január végi adat. Nőtt az adósság, pedig 217 milliárd forintnyit törlesztett az IMF-nek és az EU-nak az állam, és a forint is erősödött. Az ok: nagy állampapír-kibocsátás volt, 410 milliárd forinttal nőtt a forintban jegyzett állomány. ■ VG Nem utazott el a magyarok kétharmada Magyarországon az emberek 66 százaléka anyagi megfontolások miatt nem utazott el a szabadsága alatt tavaly - derül ki az Euroba- rometer legfrissebb közvélemény-kutatásából. A tavalyi válaszok alapján az ország a harmadik helyen áll a vizsgált 34 közül: csak Bulgária és Görögország előzi meg Magyarországot, ahol a lakosok 71, illetve 70 százaléka nem utazott. Az EU polgárainak 72 százaléka utazott el 2011-ben rövidebb-hosszabb időre, és 80 százaléka mondta azt, hogy utazást tervez 2012-re. ■ Foglalkoztatási szövetkezetek alakulnak A SZOCIÁLIS szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat - elfogadása esetén - április elsején lépne hatályba. ■ Új vízügyi államtitkár a VM-ben kovács Pétert nevezte ki a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkárává Orbán Viktor miniszterelnök a miniszter javaslatára. A szakember eddig a vízvédelmi főosztályt vezette. Kovács Péter március elsejei hatállyal váltotta a poszton Kiing Istvánt. ■ Az e-mailek döntő többsége spam az informatikai biztonsággal foglalkozó Symantec riportja szerint Magyarországon a kéretlen levelek aránya februárban 71,1 százalék volt. Világszinten az összesített levélforgalom 68 százaléka bizonyult kéretlennek. Sza- úd-Arábia maradt továbbra is világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt. ■ @ IDŐJÁRÁS Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wap- portálján http://wap.t-zones.hu Saját ajánlása alól bújik ki az állam munka Ötszázaléknyi rokkant munkavállaló helyett szűk fél százalék a tárcáknál Bort iszik és vizet prédikál a kormány, amikor a rokkantsági rendszer átalakítása apropóján a fogyatékosok foglalkoztatásának fontosságát hangsúlyozza. A Miniszterelnökségen és a minisztériumokban ugyanis jelenleg mindössze tizenegy megváltozott munkaképességű ember dolgozik - tudta meg a Világgazdaság. Haiman Éva A Miniszterelnökségen és a minisztériumokban dolgozók össz- létszámának egy százalékát sem éri el ma Magyarországon a megváltozott munkaképességűek aránya. A több mint 5800 alkalmazott közül a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint ösz- szesen 11 él fogyatékkal. Ez az arány még akkor is megdöbbentő, ha a Miniszterelnökségen siettek hozzátenni: „A kormány minden lehetséges eszközzel támogatja, hogy növekedjen a minisztériumokban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma. Az a cél, hogy a minisztériumi állomány természetes fluktuációja során egyre nagyobb számban kerüljenek be a minisztériumokba, minden tárcánál elérjék a minimum ötszázalékos arányt, és a tárcáknak a jövőben ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást Fizetni.” Az öt százalék az 5800 dolgozóra vetítve 290 fogyatékkal élő alkalmazását jelentené a jelenlegi 11- hez képest. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és civilszervezetek által meghirdetett fogyatékosságbarát munkahely cím idei nyertesei is több megváltozott munka- képességű embert foglalkoztatnak, mint maga a kormány. A Provident Pénzügyi Zrt.-nél csaknem kétszáz, de még a nem éppen az irodai állásairól ismert McDonald’s-nál is 16 fogyatékkal élő dolgozik. A kilenc érintett cég ráadásul csak úgy nyerhetett a pályázaton, hogy elkötelezte magát a fogyatékossággal élő munkavállalók számának folyamatos bővítése mellett. Az, hogy a kormányzati szervek példát mutatnak-e a fogyatékkal élők foglalkoztatásában, azért nem mellékes, mert a kormány kifejezett célja, hogy körülbelül 200-220 ezer rokkant embert visszatereljen a munkaerőpiacra. Ennek érdekében változtatta meg ez év elejétől a rokkantság' futtatások rendszerét, és ezért Kezdődött meg a közelmúltban mintegy 110 ezer leszázalékolt ember komplex egészségügyi felülvizsgálata is. A fogyatékkal élők újrafoglalkoztatása azonban korántsem egyszerű. Nem csupán azért, mert a nyugdíjfolyósító statisztikái szerint a leszázalékoltak 68 százaléka 8 általánost vagy régi szakmunkásiskolát végzett, és 60 százalékuk elmúlt 50 éves. De azért is, mert számtalan olyan munkakör van, amelyre a legjobb szándékkal sem vehetnek fel a munkáltatók megváltozott munkaképességű embert - mondja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára. Szerinte meg kellene határozni, mely ágazatoktól, illetve munkakörökben várható el a fogyatékosfoglalkoztatás. A kormányzati szerveknél egyébként a tizenegy ember helyettes államtitkári, főosztály- vezetői, ügyintézői, referensi, asszisztensi állásokat tölt be. Tavaly már 66 milliárd büntetést fizettek tizenöt Év alatt több mint százszorosára emelkedett az az összeg, amelyet rehabilitációs hozzájárulásként fizettek be a cégek a költségvetésbe. A NAV-tól kapott tájékoztatás szerint, míg 1996-ban még csak 473 millió forint volt, 2011-ben már a 66 milliárdot is meghaladta a rehabilitációs hozzájárulásból befolyó pénz. Ezt minden olyan cégnek meg kell fizetnie, amely legalább 25 főt foglalkoztat, ha fogyatékos munkavállalói aránya nem éri el a teljes létszám öt százalékát. A rehabilitációs hozzájárulás 964 500 Ft/fő/év, s ezt annyiszor kell megfizetni, ahány fogyatékos hiányzik a foglalkoztatotti létszámból. Tavaly 13 ezer munkáltatófizetett hozzájárulást. A munkaadók szerint kifejezetten a fogyatékosok foglalkoztatása ellen hat, hogy a cégeket eddig nemhogy ösztönözték volna erre, de büntették őket, ha nem vettek fel kellő számú leszázalékoltat. Ez évtől azonban motivál is a kormány: azok a rokkantak, akiket a kötelező felülvizsgálaton munkaképesnek minősítenek, rehabilitációs kártyát kapnak. A munkáltatók.pedig, mint azt a Nemzetgazdasági Minisztériumnál lapunknak elmondták, legfeljebb a minimálbér kétszerese alapján számított adó mértékéig mentesülnek a rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló után fizetendő szociális hozzájárulási adó alól. Tízmilliárdos tétel lesz az élelmiszer-felügyeleti díj költségek A teljes agrobiznisz érintett az új adóban, termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc szereplőinek a tavalyi árbevételüket, amelynek alapján számítják majd az élelmiszer-felügyeleti díjat. Az Országgyűlés által még 2011 végén elfogadott módosítás szerint az élelmiszerlánc szereplői felügyeleti díj fizetésére lesznek kötelesek, amely adó az előző évi nettó árbevétel 0,1 százaléka. A törvény szerint az új teher bevezetésének célja az, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv feladatai ellátására fedezetet biztosítson. Az éves felügyeleti díjat két részletben egyenlő összegben kell megfizetni július 31-ig, illetve január 31-ig. „A szóban forgó adó a teljes agrobizniszt érinti, kezdve a termelőktől a takarmány előállítóin át a feldolgozókig és a kereskedőkig. Az egyik probléma ezzel azonban az, hogy egy hal- moztatott adóztatásról van szó - nyilatkozta a Világgazdaságnak Éder Tamás. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke hozzátette: a termékpálya egyes tagjainak így az inputként beszerzett - és már adóztatott - alapanyag után még egyszer kellene fizetniük az általuk előállított termék értékesítésekor. Mindez a termékpálya egészét tekintve már jelentős összeg, a mi számításaink szerint évente 10 milliárd forint körüli elvonást jelent. Ráadásul az új díjfizetés egy továbAlku a húsiparral? lapunk információi szerint az élelmiszer-felügyeleti díj bevezetésének ötletével egy időben informális csatornákon ígéretet kaptak a húsipari szereplők arra, hogy cserébe csökkenek az egyéb díjak. A mérsékelni kívánt tételek között az egyik legfontosabb a hatósági állatorvosi ellenőrzés díja. A vágáskor fizetendő összeg Magyarországon lényegesen magasabb, mint az Európai Unió többi tagállamában. bi adminisztrációs feladatot jelent a piaci szereplőknek” - tette hozzá Éder. A díjjal kapcsolatban már a kezdetektől felmerült az a kérdés, nem minősül-e újabb forgalmi típusú adónak, és ezzel nem ütközik-e uniós direktívákba. „Az iparűzési adóról sem született olyan döntés, hogy az az áfához hasonlítana, pedig azt is a nettó árbevétel alapján számolják” - nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Világgazdaságnak Vadász Iván adószakértő. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke hozzátette: „Hozzáadott érték típusú adóból valóban csak egy lehet az Európai Unióban, annak sajátossága azonban az, hogy kivetéséhez levonási jog is társul. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj nem ilyen, ezt kivetik, de nem vonható le. Bármennyire is fájlaljuk, nem valószínű, hogy ezt az Európai Közösségek Bírósága egyfajta második áfaként értelmezné.” Vadász Iván ugyanakkor kijelentette: „Nem dicső dolog ilyen díjat kivetni, hiszen ez adónövelés, és az ígéretek ellenére nem csökkenti az adminisztrációs terhelést sem. A jogalkotónak ezen a téren szabadsága van, akár a teljes termékpályára kivethet ilyet, de nem biztos, hogy ez ésszerű döntés.” Az adószakértő emlékeztetett: „2010-hez képest már így is több adófajta van, és bár a GDP-arányos adóterhelésről pontos kimutatás még nem áll rendelkezésre, valószínűleg az is nőtt 2011-re.” ■ B. L. Sajtkészítők munkában. Nem úszhatják meg a fizetést.