Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám

2012. MÁRCIUS 11, VASÁRNAP Milliókat osztogat egy titokzatos jótevő adomány Mozgássérült fiú, múzeum, ingyenkonyha és kirabolt ember a megsegítettek között Egy titokzatos jótevő már több mint 50 millió forint értékű eurót ajándékozott segítségre szoruló embe­reknek Németországban. Ilyen esetek több ország­ban is előfordultak és Magyarországon is akad hasonló példa, még ha ki­sebb összegekkel is. Fábos Erika Braunschweig városában tavaly novemberben különös eset tör­tént. Egy titokzatos jótevő pénzt adott egy rászorulónak, s azóta izgalomban tartja Németorszá­got: már több mint 50 millió fo­rintnyi éurót ajándékozgatott el segítségként embereknek, de senki sem tudja, ki a titokzatos jó­tevő. Annyi biztos, hogy rendsze­resen olvassa a helyi lapot, a Braunschweiger Zeitungot, mivel zömmel olyanokon segít, akik­nek nehéz sorsáról írt az újság. Van közöttük súlyosan mozgássé­rült fiú, múzeum, ingyenkonyha, kirabolt ember, legutóbb pedig egy menhely kapoü az ismeret­lenségbe burkolózó illetőtől 20 darab 500 eurós bankjegyet, az­az csaknem 3 millió forintot. A boríték ezúttal a bejárati ajtó láb­törlője alatt lapult, de volt, amikor postaládában vagy templomi pád­ban hagyta a meglepetést. A városiak egy része szerint a jótevő bűntudattól szenvedő bű­nöző lehet, mások úgy vélik, hogy milliomos az illető és már nincs sok hátra az életéből, amo­lyan „bakancslistát” teljesít így. Harangozó Judit pszichiáter er­ről azt mondta lapunknak: a se­gítés sokszor az önsegítés egy módja, mindenki, aki másokon segít, önmagával is jót tesz. Akár azért csinálja, mert a lelkiisme­retét akarja valami miatt meg­nyugtatni, akár azért, hogy elte­relje valamilyen veszteségről a saját figyelmét, a segítségnyúj­tás hasznos „terápia”. Amíg má­sokkal törődik, addig sem süp­ped a saját gondjába, nem izolál­ja el magát és ennek köszönhe­tően reálisabban láthatja majd a saját élethelyzetét. A pszichiáter szerint az adakozás sokaknak nagyobb örömet okoz, mintha kapnak valamit. Csali Annamária, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs vezetője azt mondta: ismeretlen adományozóval, aki nagyobb összeget ajánlott volna fel szá­Borítékban küldi az eurót a német jótevő mukra, még nem volt dolguk. Egy idős néni azonban, éveken keresztül 300-500 ezer forint kö­rüli összeget fizetett be a Vörös- kereszt házipénztárába minden évben, hogy ezzel segítse a szer­vezet munkáját. Éves szinten egy-két nagyobb összegű felaján­lás érkezik hozzájuk, mindenfé­le kérés nélkül. A tapasztalatok szerint azonban inkább akkor nagyobb az adakozási kedv, ha konkrét felhívás van. A világ más pontján is vannak adakozó kedvű polgárok. Japán­ban például sokat cikkeztek ar­Aki segít másokon, az magán is segít: egészségesebb és boldogabb lesz vízi e. szilveszter, orvos-aka­démikus írta le, hogy az agy­ban van egy örömközpont, amely, ha másoknak segítségé­re vagyunk, ha valami jót te­szünk velük, ha megküzdünk a nehézségekkel, akkor stimu- lálódik és boldogságérzést okoz, s ez az immunrendsze­rünket is aktiválja. Az úgyneve­zett jó stresszek az agyban a nukleusz acumbens nevű örömközpontot hozzák izga­lomba. Ettől azonnal beindul az örömh ormon, azendorfin­termelés, amely fájdalmat csök­kent, kedélyt javít, és egy olyan visszacsatolási rendszer kezd el működni, amely serkenti az idegrendszert, hogy az öröm pszichikai megélését segítse. AMI MÉG ÉRDEKESEBB, hogy et­től konkrét immunológiai fo­lyamatok is beindulnak. A fo­lyamat az immunrendszer azon sejtjeit aktivizálja, ame­lyek azért felelősek, hogy el­pusztítsák a hibás sejteket, és a szervezet betolakodóit. Tehát az ilyen fajta örömök éppen az immunrendszer harcképessé­gét növelik. bagdy emőke klinikai szak­pszichológus, pszichotera- peuta szerint az egészségpszi­chológiának ez a felismerése is bizonyítja, hogy a segítő kapcsolatok mennyire fonto­sak és hogy az ember veleszü­letetten társas lény. „Mert mit üzen ez nekünk? Azt, hogy add bele magad a másikra fi­gyelő és segítő aktivitásba, mert így boldogabb és egészsé­gesebb lehetsz. ” ról, hogy egy népszerű képre­génysorozat főszereplőjének, Date Naotónak a nevében újabb és újabb értékes adományok ér­keznek gyermeksegítő intézmé­nyekhez. A szigetország közszol­gálati televíziója szerint volt olyan nap, amikor 21 névtelen adomány érkezett az ország kü­lönböző részeibe. A különleges kezdeményezés jóvoltából tavaly karácsony óta 155 iskolatáska és 1,76 millió jen (4,5 millió forint) összegű pénzadomány érkezett a gyermeksegítő intézményekhez. Ausztráliában egy idős öz­vegyasszony küldözgetett milli­ós adományokat sokgyerekes családoknak és mindössze any- nyit árult el 3-5 millió forint ér­tékű csekkjei mellé, hogy el­hunyt férje kívánsága szerint cselekszik, mert ők maguk gyer­mek nélkül élték le életüket. Amerikában tavaly kará­csonykor bukkantak fel jótevők. Bejárta a hír a világsajtót, hogy ismeretlen jótevők jelentek meg egyes áruházakban, akik kifizet­ték a szembeszökően szegény emberek számláinak jó részét. Az első ilyen eset a Kmart üzlet­lánc egy nebraskai üzletében történt, amikor egy ismeretlen kifizette egy játékokat vásároló nagymama 250 dolláros szám­láját. A történetet ügyes PR-fo- gásként nyilvánosságra hozta az üzletlánc, amivel valóságos moz­galmat indított, s karácsony előtt ez lett a divat Amerikában, és több tucat üzletben történt ha­sonló eset. Németországban pedig a mos­tani esetek előtt két évvel egy is­meretlen adományozó hatalmas összeget ajánlott fel Görlitz váro­sának. A névtelen adakozó fél­millió eurót utalt át a városká­nak, s csupán annyit kért, hogy a pénzt Görlitz műemlékeinek felújítására fordítsák. Hasonló eset történt a napok­ban Magyarországon is. Egy kis­nyugdíjas 100 milliós értékű fest­ményeket hagyott a Somogy Me­gyei Múzeumra. A titokzatos fér­fi mindössze néhány sorban ösz- szegezte végakaratát, amiből kiderült, bármikor gazdagságra válthatta volna festményeit, ame­lyeket birtokolt, mégsem tette, szerény körülmények között halt meg. A nevét szigorúan titokban tartó idős úr három Rippl-Rónai József-, kettő Martyn Ferenc- és egy Kunffy Lajos-képet hagyott a múzeumra. A képek kiállítási ára egyenként elérheti a tízmillió forintot, eladási áruk azonban ennek a sokszorosa is lehet. Ennél is titokzatosabb az az eset, amely Debrecenben történt. Ott tavaly július óta 40 postaládá­ban landolt 15-20 ezer forint ró­zsaszín borítékokban, egytől- egyig olyan emberek számára, akiknek ez nagyon sokat jelent. A jótevővel még senki nem talál­kozott, de azt beszélik róla, hogy egy beteg, idős hölgy osztja szét ezzel a módszerrel a vagyonát. Egy televízióban bemutatott, szívhez szóló történet után szin­tén tavaly karácsonykor egy nagy doboz ennivalót, egy nagy doboz édességet és 100 ezer forint kész­pénzt kapott váratlanul három család, egyiküknek pedig albérle­tet bérelt a titokzatos jótevő. ORSZÁGOS APROHIRDETESEK __________JÁRMŰ___________ IF A W50 91. évj., 1. tulaj, kitűnő állapotban eladó. 06-30/998-6874. •29877* VW PASSAT 1.6TD kombi 88, évj. kiváló álla­potban friss műszakival. Telefon: 06- 30/520-6365.------------------------------------------------------------------------ *29887­ZÁRT k isteherautót keresek hitelátvállalás­sal. T.: 06-30/3082-696--------------------------------------------------------.---------------- *29901­GÉPEK ELADÓ: hidraulikus élhajlító 3000/100; 1,9 millió Ft, élhajlító 4000/80-as; 1,3 millió Ft; lemezolló 3000/16; lemezhengerítő 2500/25; lemezegyengető: 3000/30; su­gárfúrógépek; lemezlecsévélő; Soyer csap­hegesztő, átmérő 22 mm; gyökölők-élgyalu 12 fm-es; CNC szögvas-megmunkáló gép­sor; tárcsás darabolok 300-400-600; fém­tárcsás fémfűrész száladagolóval; csúcsnél­küli köszörű; automata menetfúrógép; M20-IG; öntödei kokillák; hajtóművek; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; szi­vattyúk; ventilátorok; indító ellenállások; faipari kontaktcsiszológép: Fladder, fa­ipari szalagfűrész; felni- és gumitároló állvá­nyok; raktári polcok; szállítócsigák. www.telkesgep.hu Hétvégén is! 20/972- 6425.--------.-----------:--------------------------------------------------- ’29895* EXCENTERP RÉSEK eladók: 2 db 400 tonnás; 1 db 63 tonnás. Hétvégén is! 20/972- 6425.----------------*-------------------—-------------------------------*29895* HÍD DARUK 10-5-3,2 tonnás; forgódaru 3,2 tonnás eladó. Hétvégén is! 20/972-6425.---------------------------------------------*-------------------------- •29895' ME GMUNKÁLÓ központ CHIR0N FZ12S el­adó. Hétvégén is! 20/972-6425.------------------------------------------------------------------------ *29895­MT Z-82, MTZ-8201, T-088 trágyaszóró, Claas-108, Claas-380 bálázó eladó 0620/247-8240------------------------------------------------------------------------*29839­MULTIKÁR 22 műszakis, RS traktor, 20 db anyabirka bárányostól eladó. T.: 20/352- 9057 T-H0RNY0S gépasztalok eladók: öntvény: 4000x1700x400 mm; forgó gépasztal át­mérő 3100 mm; teherbírás 60 tonna; forgó gépasztal, mérete 2200x1800 mm. Hétvé­gén is! 20/972-6425.-------------------------------------------------------------------------29895­230 Ft/kg áron 20 tonna teherbírású, 30 m fesztávú bakdaru eladó. Nettó ár! Hétvégén is! 20/972-6425.-------------------------------------- "29895­MEZŐGAZDASÁG BORFELVÁSÁRLÁS! Ugyanitt lllósbor-átvétel. T.: 06-20/2118-698.-------------------------------------------------------------------------29876­8 LUCERNA és vörösheremag eladó. 30/9672-072------------------------------------------------------------------------ *29876­MADÁRRIASZTÓ „műsas". Ára: 15 000 Ft. www.madarriaszto.hu Tel.: 06-30/9467- 970------------------------------------------------- -29889­NEME SNYÁRFA- és bálványfacsemete eladó, postai utánvéttel is! 06-20/5190-957.----------------------------------------------------------------------- *29897­TAKARMANYBUZA II. oszt. min. 25 tonnától eladó. Szállítás megoldható. 06-30/8914- 214----- — -29896­ZAB vetőmagnak is eladó. 06-20/3161- 526.------------------------------------------------------------------------ *29884* ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATGONDOZÓT keresek ottlakással. 06- 20/4425-367. ' - — -29881­CSOPORTSZERVEZŐKET keresek Bulgária- napos part (apartmanok) nyaralóprogra­mok értékesítésére! Tel.: 06-70/9447-663.-29893­LONDONI szállodaipari munkavégzésre vá­runk angol nyelvű fényképes önéletrajzokat Jelentkezni: londonmunka@postafiok.hu e-mail címen. .hsm­MAGAS keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 30/520-4512------------------------------------------------:---------------—- *29725­NEMZ ETKÖZI hátterű pénzügyi cég regioná­lis vezető és ügyfél-koordinátor pozícióba jelentkezőket keres. Elvárás: minimum kö­zépfokú végzettség és kiváló kommunikáci­ós készség. Tel.: 06-70/457-6259-------------------:---------.------------------------------------------*29894­__________UTAZÁS__________ H0R VÁT apartmanok kiadók. 06-30/600- 4293.------------------------------------------------------------------------ -29879­ZALAKAR0S0N apartman kiadó. 06- 20/9829-697------------------------------------------------------------------------ *29856­PÉNZPIAC AGRÁR Széchenyi Kártya ügyintézése mező- gazdasági kis- és középvállalkozásoknak, őstermelőknek 500 E-25 M Ft-ig. 06- 30/3082-696-----------------------------------------------------------------------*29901­ÁL LAT SPORT bulldog kiskutyák eladók. 06- 30/550-6235.----------------------------------------------------------------------- *29882­yiLLANYPÁS ZTOR 14 500 Ft-tól (utánvéttel is). Tel.: 06-30/307-14-37, 06-30/214-76- 77 www.villanypasztorok.hu ,-----------------------------—--------------------------------------- *29762­SZ OLGÁLTATÁS 8ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06- 20/374-7956 SZURKOS kémények gépi marása, javítá­sa, bélelés, szerelt kémény. 06-30/395­6362 -29865­VEGYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 06-20/448- 4588--------------------------------------------------------------------------*29682­ELADÓ gyári új csomagolásban 5,5 mm-es, alsókaros távcsöves légpuska 12 000 Ft-ért, valamint önkioldós, összecsukható orosz AK-47-es bajonett 3500 Ft-ért. 20/330- 1773-------------------------------------1--------------------------------- *29734­HEGESZTŐGÉPET, villanymotort, dinamót, targoncatöltőt, elfekvő gépet veszek. 20/3930-115--------------------------------------------------------- *29900­IPA RI forrasztóezüstöt, mindenféle régi pén­zeket, aranyórákat, órás hagyatékokat ve­szek, T.: 06-20/270-4684--------------------------------------■--------------------------------*29900­RÉ GI karos kávégépet veszek 06-20/270- 4684------------------------------------------:----------------------------- *29900­8 T EXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524------------------------------------------------------------------------ *29719* ÚJ MÁZAS cserép (3600 db) eladó. Tört ara­nyat beszámítok. T.: 06-30/9138-344. .................................... *29875­ÚJ ÉS használt kerékpárok, férfi-női- gyerek váltós és kontrás garanciával, ol­csón eladó. Turisták Boltja, Kőszeg Vár­kör 64.1:06-20/379-3163. .29898. HANGYARIASZT0-AKCI0! Eltűnnek a kártevők még a falból is! PEST-X riasztó 50%os kedvezmény! 2012. március 12-19. wmv.harps.hu Tel.: 56/410-916 ÜDÜLÉSI jogot vásárolna vagy bérelne má­sodkézből korrekt áron? 30/460-5855, 1/769-0114. Adásvételek közvetítése: www.udulesijoginfo.net EGÉSZSÉG 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadárán. 06- 70/537-6682 '------------------------------------------------------------------------ -29680­8 POTENCIANÖVELŐ gyógynövényekből, mellékhatás nélkül. Ár: 5000 Ft. Tel.: 06- 20/585-3524------------------------------------------------------------------------ *29720­VÁ LLALKOZÁS NAGY FORGALMÚ céget vásárolok. Adósság­gal is. 06-30/251-9295. RUHÁZAT aANGOL, német, holland használt ruha! Tel.: 06-70/342-2114------------------------------------------------:------------------------*29820* 8 HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! +36-30/413-0147 W42. a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjta­lan kiszállás! 06-30/877-1460 (munkaidő­ben: 06-1/787-9282).----------------------------------------------------------------------- -29764* SZ TORI & APRÓHIRDETÉS KÖNYV

Next

/
Thumbnails
Contents