Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-06 / 31. szám
7 2012. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ GAZDASÁG Önmagát rövidíti meg az állam interjú Kevesebb pénzből kevesebb beteg jut gyógyszerhez - Kiemelkedően magas extra adók Nemhogy több bevételhez jutna, összességében még rosszabbul is jár az állam a gyógyszergyárak kemény megsarcolásával. Erről és a restrikció további negatív hatásairól is beszél lapunknak adott interjújában Leit- ner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) új elnöke. Haiman Éva- A Széli Kálmán-terwel jó mélyen belenyúl a gyógyszer- gyárak zsebébe az állam. Kiszámolták már, mennyivel könnyítették meg tavaly az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületéhez tartozó cégek kasszáját?- A 2011-12-ben bevezetett megszorítások körülbelül 110 milliárd forinttal csökkentik a gyógyszertámogatásra fordított közkiadásokat, ennek hozzávetőlegesen 60 százalékát állják tagvállalataink. Az iparág megsarcolása azonban nem a Széli Kál- mán-terwel kezdődött: 2003-ban vetettek ki ránk először extra terheket a finanszírozási szerződésekben, majd 2007-ben 12 százalékos különadót és orvoslátogatói díjat is bevezettek. Tavaly, amikor a különadó mértékét a tb- támogatás- 20 százalékára, az orvoslátogatói díjat pedig tízmillió forintra emelték, vált egyértelművé ezek krízisadó jellege.- Mik a tapasztalataik: más államok is ilyen drasztikusan lépnek fel most a gyógyszerpiaci szereplőkkel szemben, vagy ez csak magyar gyakorlat?- Valamilyen szintű restrikció, árpresszió, különadó a legtöbb országban van, de azok mértéke eltörpül a hazai extra adók és befizetések mellett. Ezek világszinten is kiemelkedően magasak.- A megszorítások a cégeket is spórolásra kényszerítik, ami leépítést éppúgy jelent, mint a kutatás-fejlesztési tevékenység visszafogását vagy az orvosok továbbképzésére fordított összegek lefaragását. Vajon, ha ezeket a hatásokat is figyelembe vesszük, összességében valóban jól jár a magyar gazdaság azzal, hogy Leltner György szerint az idén várhatóan csak a GDP 0,77 százalékát fordítja az ország gyógyszertámogatásra ilyen mértékben sújtja a gyógyszeripart?- Számításaink szerint rosz- szabbul jár. Tavaly év végén végeztettünk egy kutatást a Századvéggel, amely azt mutatta, hogy 2010-hez képest az idén az innovatív gyógyszergyártók nemzetgazdasági bruttó hozzáadott értéke 12 százalékkal, 2012-re már közel negyedével eshet vissza. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy a megtermelt hozzáadott érték 2010 és 2012 között mintegy 56 milliárd foSzócska: 2,7 milliárddal ösztönzik a generikus készítmények kiadását tovább lehetne szigorítani a gyógyszermarketing szabályain - mondta Szócska Miklós a Magyar Gyógyszerészi Kamara köztestületi rendezvényén tartott előadásán. Az egészségügyi államtitkár emellett kiemelte: az első három negyedévben 2,7 milliárd forintos forrást juttatnak a patikáknak, hogy generikus készítmények kiadását ösztönözzék. Hasonló ösztönzőket szeretnének bevezetni az április elsején induló, hatóanyag-alapú felíráshoz kapcsolódóan is - mondta, de hozzátette: konkrét ígéretet nem tud adni. rinttal zuhanhat, miközben az elvonások növekednek.- Míg a krízisadók emelkednek, a gyógyszerek támogatására fordítható kassza folyamatosan zsugorodik.- 2009-ben még a GDP 1,4 százalékát fordította gyógyszertámogatásra az ország, 2012-ben a gyártói befizetések levonása után ez az arány várhatóan a GDP mindössze 0,77 százaléka lesz. Ezzel jelentősen elmaradunk a cseh, szlovén vagy szlovák támogatási mértéktől. A gyógyszerközkiadások szintjét azonban még pontosabban mutatja az egy főre jutó tb-támogatás, amely nálunk még a 150 dollárt sem éri el, és amelynél az OECD-országok közül csak Észtország és Lengyel- ország költ kevesebbet.- Ráadásul a magyar egészség- biztosító ma már az európai re- ferenciaámál is alacsonyabb áron fogad csak be termékeket.- Itt nagyon vékony jégen járunk. Minden gyógyszergyár számára fontos, hogy a finanszírozó támogassa a termékeit. De van egy pont, amikor már el kell gondolkoznia azon, megéri-e. Az új gyógyszerek befogadásakor nemegyszer előfordul, hogy az európai legalacsonyabb árhoz képest is 40 százalékot engednünk kell azért, hogy a beteg OEP-támogatással juthasson a gyógyszerhez. Ez azonban nemcsak az árfolyamkockázat miatt veszélyes, hanem azért is, mert az európai finanszírozók figyelik egymás gyakorlatát, és egy ilyen árengedmény más országokban is letörheti az árakat. Az így okozott veszteség pedig európai szinten már akkora lehet, ami jelentősen csökkenheti az új gyógyszerek kifejlesztésére fordítható forrásokat.- Nemcsak az árakat nyomják le, új termékeket sem nagyon vonnak be a támogatásba. Van számadatuk arról, mennyi innovatív készítmény vár OEP- befogadásra?- Jelenleg több mint 15 termékünk áll sorban, ám tudunk több olyan gyógyszerről is, amelyek tb-támogatás-kérelmét az extrém magas terhek miatt már be sem nyújtja a gyártó Magyarországon. Az elmúlt években fokozatosan csökkent a támogatott új gyógyszerek száma, s tartunk tőle, hogy ez a folyamat végképp leáll. Magyarországon általában amúgy hosszabb idő alatt jutnak hozzá a betegek az innovatív gyógyszerekhez, és miután korlátozzák azt is, hány beteg részesülhet az adott terápiában, nem is mindenkihez jut el a készítmény.- Az államosítás nyomán hamarosan a legtöbb kórház számára központilag szerzik be a gyógyszereket. Lehet, hogy ez sem feltétlenül jár majd megtakarítással?- Az egészségügyi államtitkárság még dolgozik a központi köz- beszerzés részletein - a munkálatokba minket Is bevontak ezért nem tudok egyelőre pontos választ adni. Az egészségügyi kormányzat szempontjából racionális lépés a beszerzések koncentrálása, ami másutt sem ismeretlen. Nagy kérdés azonban, hogy az így keletkező megtakarítás hogyan viszonyul ahhoz a több mint 14 milliárd forinthoz, amelyet az innovatív cégek rábaiként, ingyenáruként adnak éves szinten a kórházaknak. Mert az egyenlet eredménye csak akkor lesz kedvező, ha ezt a változót sem felejtjük ki belőle. A központosított közbeszerzéssel még nyerhetnek is a cégek, ha a szisztéma átláthatóbb lesz, és igazi versenyhelyzet alakul ki. Névjegy LETTNER GYÖRGY (49) 1987-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd az Egyesült Államokban szerzett MBA- fokozatot. 1992-ben került a gyógyszeriparba, 1995 óta a GlaxoSmithKline első számú vezetője. A magyar vállalat ügyvezetői teendői mellett Leitner György felel a GSK középeurópai üzletfejlesztési tevékenységéért, aktívan részt vesz a vállalat európai termék- és portfólióstratégiai bizottsága, valamint a késői fázisú termékekkel foglalkozó központ munkájában. 2012 januárjától elnöke az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének. Kuratóriumi tagja a Budapesti Fesztivál- zenekarnak. Aknamezőn lépkedő települési önkormányzatok krízis Másfél éven belül súlyosbodhatnak a nagyobb városok törlesztési kötelezettségei Hódmezővásárhely csak a jéghegy csúcsa: hamarosan tömegesen kerülhetnek bajba a nagyobb városok önkormányzatai. A veszély most még nem érezhető közvetlenül, ugyanis a néhány éve felvett hitelek és kibocsátott kötvények után még él a törlesztési moratórium - akut akkor lesz a baj, amikor másfél éven belül a korábbi ügyletek 90 százaléka után el kell kezdeni törleszteni. A problémák nem előre jelez- hetetlenek, mégis, a legtöbb helyen nem tettek komoly lépéseket, hogy biztos legyen a visszafizetés. Nem véletlen, hogy épp Hódmezővásárhelyen próbálkozott először a polgármester azzal a kéréssel, hogy a bank vállalja át az árfolyamkockázat egy részét: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) összesítése szerint a csongrádi városnak a legnagyobb a pénzintézetek felé fennálló egy lakosra jutó tartozása a megyei jogú városok közül. Abszolút értékben a legnagyobb tartozással Pécs rendelkezik; mellettük Kaposvárt is arra figyelmeztette az ÁSZ, hogy a nagy eladósodottság szerkezete is veszélyes, túl magas a devizahitelek aránya. A tartozás mind a 23 megyei jogú városban nőtt Pénzintézetek felé fennálló tartozás * Tartozás** Egv főre jutó***) Tartozás** Egy főre Jutó***) Pécs 37,9 240 298 Szolnok 20,2 270981 Miskolc 32.0 190476 Kaposvár 18,8 276 556 Debrecen 27,5 132 110 Nyíregyháza 18,3 155 279 Szeged , 24,1 141 527 Sopron 16,8 276 520 Hódmezővásárhely 20,7 • 2010. DEC. 31. • • MILUÁRD FORINT. • 440 248 •• FORINT. Dunaújváros 16,3 338 849 FORRÁS: ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 2007 óta. Abban egyetértenek önkormányzati forrásaink, hogy a helyzet sürgős kezelésre vár, ám abban is, hogy a bankok törvényi rendszabályozása beláthatatlan hatásokkal járna. Korábban Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének fideszes elnöke fogalmazott kérdésünkre úgy: „Nem szerencsés az oroszlán bajszát rángatni.” A devizatartozások a kisebb településeket is bajba sodorják, különösen azokat, ahol a vezetők nem törődtek eléggé a gazdasági lépések hosszú távú Lázár: Osztoztunk a hasznon az Erste Bankkal lázár János hódmezővásárhelyi polgármester a közgyűlés jóváhagyásával járt el, amikor az árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel - ezt maga a fideszes városvezető közölte arra reagálva, hogy Szilágyi Péter LMP-s képviselő azt mondta, Lázár János „közpénzből tőzsdézett” a város rábízott vagyonával, amellyel eljátszotta hitelét Az Erste Bank javaslataira, tanácsaira és szolgáltatásaim támaszkodott a város, a hatásaival. Forrásaink neveket nem említettek, ám egybehangzóan állítják: többen éltek abból jól az előző évtizedben, hogy pénzügyi tanácsadás címén azt ajánlották falvak tucatjainak, vegyenek fel devizahitelt és fektessék be részvényekbe. ■ Sz. I. hasznon pedig osztoztak a pénzintézettel - közölte a polgármester. Kifejtette: az ÁSZ törvényesnek találta mind a kötvény kibocsátásának menetét, mind pedig a pénzügyi műveleteket, amelyek mintegy 1,8 milliárd forint hasznot hoztak.