Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-01 / 27. szám

Turisták is, helyiek is nagyon szeretik Düsseldorf Európában talán az egyik legélhetőbb, legelegánsabb és legvidámabb város Düsseldorf igazán ember- léptékű hely: az óváros­ban alig tíz perc alatt gyalog el lehet jutni bár­honnan bárhova. Európá­ban a legélhetőbb váro­sok listáján Düsseldorf a 3. helyet foglalja el. Piros Christa Düsseldorf korábban hercegsé- gi székhely, majd a Ruhr-vidék közigazgatási központja volt. Három kikötője is van a Rajnán. MINDEN EGY helyen Az óváros­ban sűrűsödnek össze a műem­lékek: a Burgplatz a vártorony- nyal, a piactér a városházával. A modern lakóházak nem lehet­nek magasabbak környezetük­nél - azaz 3-4 emeletesek -, és sötétvörös klinkertéglás borítást kaptak, így tökéletesen beleol­vadnak a történelmi környezet­be. A Mediahafenből, a médiaki- kötőből - nevét a sok, idetelepült médiacégnek köszönheti - in­dulnak a városnéző sétahajók. A Rajna-part nappal a gyerekes családok közkedvelt sétaterepe, este a felhőben mulatozásra vá­gyó turistáké. königsalle A város egyik leghí­resebb bevásárlóutcája a „kirá­lyi fasor”. A helyiek csak „Kö”- nek becézik. Az út közepén, 580 m hosszan egy mestersé­ges árokban a Düssel folyó vize folyik, partjára 85 platánt ültet­tek. A több mint 1 km hosszú utca a Rajna menti luxus világ szimbóluma. Egyik oldalán bankok és szállodák, a másikon elegáns üzletek, butikok és a legnagyobb márkák boltjai. Van, ahol fegyveres őr áll, van, ahová a nem megfelelően öltö­zött turistát be sem engedik. Hi­ába, az exkluzivitás a gazdagok kiváltsága... sör pohárban Az óvárosi Bolkerstrassén sokkal több fér­fit látni, mint nőt, és drámaian megugrik az 1 négyzetméterre jutó sörös poharak száma is. Ugyanis itt nem a korsó a mér­ték! Elég közel vagyunk Köln­höz, hogy már majdnem az ot­tani, 2 decis Kölscht csapolják. Az itteni sör mértékegysége a 2,5 deciliteres pohár. Legin­kább a barna Alibiért, azaz a „régi” sört kedvelik. A Die Tótén Hősen popzene­kar száma szerint a Bolker- strasse a világ leghosszabb pult­ja... Van itt egy magyar vendég­lő is, a 60 éves Zum Csikós. Információk AZ 580 EZER lakosú város Eszak- Rajna-Vesztfália tartomány szék­helye. MEGKÖZELÍTÉS: autóval, vonat­tal, busszal, repülővel egy jegy ára tömegközlekedési eszközökön: 2,30 euró NAPIJEGY: 5,50 euró BÜFÉBEN KISEBB FOGÁS: 2-5 euró FŐÉTEL: 7-8 euró ÉTTEREMBEN FŐFOGÁS: 10-15 eiUÓ SÖR: 2-3 euró Egy vérpezsdítő argentin­tangó-show képzeletbeli utazásra invitál­juk az olvasót, a távoli Argentí­nába, a vérpezsdítő tangó ősha­zájába. Ám nem kell egy másik kontinensre elrepülni, csupán ellátogatni február 10-én a fővá­rosba, a MOM budai kulturális központjába. Egyedülálló táncshow-premi- erre készül Kulik Johanna (Juanita) és Josip Bartulovic (Joselito). Az argentin tangó magyar királynője és partnere két másik táncos párral együtt gondoskodik arról, hogy a néző egy vérpezsdítő éjszakát élvez­zen át. Hogy mindenkit magá­val ragadjon a forró érzékiség, a hamisítatlan latin-amerikai hangulat. Josip Bartulovic és Kuük Jo­hanna Magyarország legsikere­sebb argentintangó-táncospáro- sa. Legnagyobb sikerüket 2003- ban érték el, amikor Buenos Airesben az első argentintangó- világbajnokságon 180 pár közül három argentin pár mögött a ne­gyedikek lettek. Tízévnyi közös szereplés után a színpadon olyan magas szintű harmóniá­ról tesznek tanúbizonyságot, amely minden alkalommal mé­lyen megindítja a nézőket ele­gáns érzékiségével, elfojtott szenvedélyével vagy felhőtlen já­tékosságával. A show-n két másik pár is fel­lép: Alexis Fernandez és Lam- boni Anpa Yumane, illetve And­rea Silvestri és Váradi Martina. Előbbiek az erotikától túlfűtött salsa irányzat kiváló művelői, utóbbiak a latin versenytánc je­lenlegi magyar bajnokai. Mindhárom pár a legmaga­sabb szinten műveli saját műfa­ját, ez is garancia arra, hogy iga­zi élménnyel jutalmazzák meg a nézőket. ■ Forró, izgalmas éjszaka a másfél órás előadás - akár egy igazi utazás - egy különleges világba repíti el a nézőket, miközben a háttér­képek, az autentikus zenék és a szenvedélyes táncok ma­gukkal ragadják a jelenlé­vők érzékeit, mintha a latin­amerikai városok nyüzsgő, éjszakai forgatagába csep­pentek volna. HIRDETÉS EEEEB3I Életmód rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ család & nevelés KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA _____________UTAZÁS CSÜ TÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK MINDMEGETTE SZOMBAT INTERJÚ, RIPORT Újra megnyílt Ady Endre kávéháza nagyváradon megújult és új­ra vendéglőként, kávézó­ként üzemel Ady Endre egy­kori egyik kedvenc kávéhá­za, a Royal - adta tudtul a bukaresti Új Magyar Szó. A kávéház még az idősebb Rimanóczy Kálmán tervei alapján készült, és a buda­pesti New York Kávéház volt a minta. 1900-ban adták át. A felújítás nyomán újra régi pompájában várja a vendé­geket. Egyre több magyar utazik Horvátországba AZ ELMÚLT ÉVBEN 9 százalék­kal több magyar látogatott déli szomszédunkhoz. 2011- ben 335 ezer vendéget re­gisztráltak, ők 1,866 millió vendégéjszakát töltöttek ott. Tavaly 7,8 százalékkal több volt a turista, 7-tel a vendég- éjszakák száma az Adrián. k v > ELETMOlj^™S HIRDETÉS PÁRIZS GAZDAGON márc. 31 -ápr. 6. 112 800 Ft/fő BAJOR KASTÉLYOK máj. 26-29. 61 900 Ft/fő DOLOMITOK ÉS DÉL-TIROL VARÁZSA máj. 19-22. 68 900 Ft/fő BULGÁRIA KÖRUTAZÁS jún. 9-16. 98 000 Ft/fő BARANGOLÁS DÉL-ERDÉLYBEN júl. 10-15. 69 900 Ft/fő SKANDINÁV KÖRUTAZÁS - NORVÉG FJORDVIDÉK júl. 18-27. 269 700FWÓ' BALTIKUM-SZENTPÉTERVÁR júl. 21-31. 239 900 Ft/fő SVÁJC ÉS A FEKETE-ERDŐ VARÁZSA júl. 23-29. 129 900 Ft/fő KÜLÖNLEGES ÉLMÉNYEK ANGLIÁBAN aug. 15-22. 159 900 Ft/fő OÉL-FRANCIAORSZÁG - FRANCIA ALPOK szept. 17-23. ______________118 500 Ft/fő Za laegerszeg: 92/511 -045 Nagykanizsa: 93/536-716 Keszthely: 83/511-231 Hévíz:3/540-399 Lenti:2/551-061 www.zalavolan.hu/utazasi_iroda www.facebook.com/zalavolanutazas $ R-0022/1992/2000.

Next

/
Thumbnails
Contents