Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-21 / 44. szám
2012. FEBRUÁR 21, KEDD SPORT 15 HMHHNMHMi Vakbélgyulladás miatt műtötték meg az amerikai Nik Raiviót A szülők is megmutatták mézga~focifarsang Négy korosztályban csatáztak az elszánt egyletek Mint arról már korábban beszámoltunk a férfi-kosárlabda NB 1/A-csoportjában érdekelt Kaposvári KK bedobója, Nik Raivio betegség miatt kihagyta a Zalake- rámia ZTE KK elleni szombat esti hazai bajnoki mérkőzést Az alapos orvosi kivizsgálás során kezdődő vakbélgyulladást állapítottak meg Raiviónál. Az amerikai játékos vasárnap esett át egy kisebb műtéten, laporoszkópos eljárással eltávolították a gyulladt részt. A beavatkozást a megye- székhelyen a Kaposi Mór Oktató Kórház általános sebészeti osztályán dr. Somodi Krisztián végezte el. Amennyiben Raivio gyógyulása alatt nem lesz komplikáció, akkor kedden elhagyhatja a kórházat. A műtét után előre láthatólag egy hét pihenő szükséges a hasfal gyógyulásáig. Raivio ezt követően könnyített edzéseket végezhet és a tervek szerint két hét múlva léphet újra pályára. ■ Legalább két hetet vesz igénybe az amerikai Raivio felépülése. A Kaposvári KK legközelebb szerdán 18.30 órakor a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján szerepel. A somogyiak az Albacomp Fehérvár együttesét látják vendégül a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. Az NB I/A-csoportos férfi-ko- sárlabdabajnokság 19. fordulójában a vasárnap esti, lapzártánkkal egy időben rendezett mérkőzésen a listavezető Falco KC Szombathely csapata nagy csatában 85-83-ra nyert a Naturtex SZTE-Szedeák otthonában. A bajnoki pontvadászat szombaton folytatódik a kaposváriak az Atomerőmű SE otthonában, Pakson vendégszerepeinek szombaton 18 órai kezdettel. ■ Kun Zoltán A bajnokság állása 1. Szombathely 18 16 2 1600-1364 0.944 2. Szolnoki Olaj 18 15 3 1593-1370 0.917 3. Körmend 19 15 4 1627-1367 0.895 4. Albacomp 18 14 4 1492-1195 0.889 5. Kecskemét 19 12 7 1459-1317 0.816 6. Atomerőmű SE 19 12 7 1507-1445 0.816 7. Pécs 19 10 9 1478-1542 0.763 8. Kaposvári KK 19 8 11 1490-1590 0.711 9. Soproni KC 19 8 11 1442-1497 0.711 10. Nyíregyháza 19 6 13 1415-1633 0.658 11. Szedeák 19 5 14 1521-1633 0.632 12. Jászberény 19 5 14 1509-1676 0.632 13. Debrecen 18 4 14 1344-1604 0.611 14. ZTE KK 19 1 18 1368-1612 0526 Bíznak a folytatásban A hagyományos farsangi tornánkon az eredmény csupán másodlagos. A legfontosabb, hogy minden gyermek játszhasson és érezze jól magát. Nagy öröm, hogy sok szülő is kilátogatott a Városi Sportcsarnokba, s bkom abban, hogy jövőre is meg tudjuk majd rendezni ezt a népszerű seregszemlét - mondta Horváth „Mézga” János. Focisuli Club „A” csapata, 3. Nagybajom, 4. Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club „B” csapata. A legjobb mezőnyjátékosnak Balázs Bálintot (Nagybajom), a legjobb kapusnak pedig Mayer Dánielt (Mézga FC „B” csapata) választották meg, míg a gólkirály Kordé András (Mézga FC „A” csapata) lett. 19 évesek: 1. Mézga Pek- Snack Fociovi és Focisuli Club „B” csapata, 2. Siófoki Bányász, 3. Nagybajom, 4. Mézga Pek- Snack Fociovi és Focisuli Club „B” csapata. A legjobb mezőny- játékosnak Szabó Györgyöt (Mézga FC „B” csapata), míg a legjobb kapusnak Kis Tamást (Siófoki Bányász) választották meg, a gólkirályi címet pedig Németh Dávid (Mézga FC „B” csapata) hódította el. A különdíjakat Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi FC és az utánpótlás válogatott oszlopos tagja - aki a Mézga Pek- Snack Fociovi és Focisuli Clubban kezdte a pályafutását - adta át, míg a derék hálóőröknek Házi Fászló, a Rákóczi és az U válogatott kapusedzője gratulált. Immár 17. alkalommal rendezte meg a 17 éves Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club a hagyományos farsangi kispályás teremlabdarúgó-tornáját Kaposváron a Városi Sportcsarnokban. Fenyő Gábor A négy korcsoportban (13,15,17 és 19 évesek) a házigazda kaposvári Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club növendékeinek nagykanizsai, siófoki, nagybajomi és kadarkúti korosztályos egyletek voltak az ellenfelei. Az egész nap tartó meccsmara- tonon - összesen 27 találkozót játszottak - bemutatkoztak a 9-10 évesek, nagy sikert arattak az előkészítő csoport lelkes tagjai, s pályára szólították a nem kevésbé elszánt mézgás szülőket is. A VÉGEREDMÉNY. 13 ÉVESEK: 1. Mézga Pek- Snack Fociovi és Focisuli Club „A” csapata, 2. Nagybajom, 3. Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club „B” csapata, 4. Kadarkút. A legjobb mezőnyjátékosnak Bogdán Andrást (Nagybajom), a legjobb kapusnak pedig Reitz Mátét (Mézga FC „A” csapata) választották meg, míg § a gólkirály Cséfalvay Dominik | (Mézga FC „A” csapata) lett. r 15 ÉVESEK: 1. Nagykanizsa, 2. § Nagybajom, 3. Mézga Pék- Reggeltől estig pattogott a labda a hagyományos Mézga-focifarsangon Snack Fociovi és Focisuli Club „A” csapata, 4. Mézga Pék- (Nagykanizsa), míg a legjobb pedig Pintér Bálint (Nagykani- Snack Fociovi és Focisuli Club kapusnak Cseh Krisztiánt zsa) hódította el. „B” csapata. A legjobb mezőny- (Mézga FC „A” csapata) válasz- 17 évesek: 1. Nagykanizsa, 2. játékosnak Horváth Dánielt tották meg, a gólkirályi címet Mézga Pek-Snack Fociovi és Először nyert idegenben a siófoki női együttes Szabó Márk ugrott legmesszebbre Pesten KÉZILABDA NB l/B, NŐK: SZENT ISTVÁN SE ÉPÍTŐK-SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 29-31 (18-19) Budapest, 100 néző. SKC: Faczkó - Varga N. 9(1), Schneider 10, Burghardt 2(2), Mikó 5(1), Biber 3, Takács 1. csere: Csapó (kapus), Somogyi 1, Erdős, Gróf, Pinczési, Schmidt, Varga R. EDZŐ: Zámbó Tibor. A tavaszi nyitó fordulóban első idegenbeli sikerüket aratták Zámbó Tibor tanítványai - a remeklő Schneider Éva és Varga Nikolett 19 találatával - végig irányították a találkozót. Annak köszönhető, hogy az utolsó hat percben már nem tudtak gólt szerezni a hazai pálya előnyeit is élvező építősök, junior: SZISE- SKC 26-28 ld.: Schneider 9 (1), Körösztös 5, Biber 5. ■ Z. K. A fedett pályás idény végéhez közeledve a fővárosban a MASZ rendezett atlétikai versenyt a Honvéd futófolyosóján. Itt a kaposvári Favorit MG Produkt AC legjobbjai mérhették fel tudásukat. A legjobban Szabó Márk szerepelt, aki jó formában, jó sorozattal nyerte meg a felnőtt távolugrást (716 cm). Az ifjúsági fiúk 60 méteres gátfutásában Deák Lajos nagyszerű egyéni csúccsal került a négyes döntőbe (8,85), ahol egy kevésbé jó rajt miatt hét századdal szorult a második helyre. A kaposváriak 16 éves sprinter reménysége Kovács Petra is egyéni csúcsot futott (8,09) 60 méteren. Bekerült a felnőtt döntőbe, ott azonban rossz rajt miatt kizárták. ■ Kun Z. Súlyos büntetések a kínai bundázóknak labdarúgás Közel két tucat magas rangú, a labdarúgásban dolgozó tisztség- viselőt ítéltek nagyon komoly börtönbüntetésre Kínában. A labdarúgó-szövetség korábbi alelnöke 10 és fél év, a játékvezetői bizottság volt igazgatója 12 év börtönt kapott. A két férfi több százezer dollárt kapott a vesztegetések során. További 19 tisztségviselő éveken át bundázott. Közülük az első osztályú Csingtao korábbi elnöke hét évet kapott, (kz) Két újabb játékost szerződtetett a Honvéd labdarúgás A magyar labdarúgó élvonalban szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján ismertette két új igazolását. Ennek értelmében odaigazolt a szerb Mar- ko Vidovics és a montenegrói Bóján Bozsovics, aki a Rákócziban és az FGSZ Siófokban is játszott, (kz) Harcban a feljutásért a csokonyavisontaiak ASZTALI LABDARÚGÁS Az első hat között zárta az NB Il-es bajnokság nyitó fordulóját a Csokonyavisonta együttese. A budapesti megméretésen a Jónás István, Németh László, ifjabb és idősebb Primon Csaba, Pri- mon László alkotta csapat kilenc mérkőzéséből ötöt megnyert, négyszer pedig kikapott. Megmaradt az esély, hogy az ősszel megszerezzék a feljutást érő második helyet, (ga) Ketten hibátlanul tippeltek a totón TOTÓNYEREMÉNYEK A 7. fogadási heti totó 2. fordulójában kettő 13 plusz egy talá- latos szelvényt találtak. Nyereményük egyenként 5 millió 044 ezer 360 forint. A 13-asokra 677 ezer 600, a 12-esekre 6645, a 11- esekre 505 forintot fizetnek. A 10-esek egyenként 140 forintot érnek. A Góltotón nem volt 6 találatos szelvény. Az 5 találatosokra 109 ezer 645, a 4-esekre 4990 forintot fizetnek, (kz) Újabb sikerével már dobogós helyen áll a nagyatádi csapat sakk nb ii, asztalos lajos-csoport Remekül folytatták tavaszi bajnoki szereplésüket a somogyi együttesek A kaposvári és nagyatádi sakkozók idegenben nyerték mérkőzésüket DECS II.SAKK EGYLETNAGYATÁD 4-8 Mindhárom somogyi sakkcsapat győzelemmel folytatta szereplését az NB II. Asztalos Lajos-csoportjában. A nagyatádiak és a kaposváriak idegenben, a marcaliak hazai környezetben aratott győzelmet. Régi riválishoz utaztak a nagyatádiak Decsre, ahol tavaly még a magasabb osztályban játszottak és NB-I-es nagycsapatuk van. - Nem volt békülékeny a hangulat a mérkőzésen, ugyanis mindjárt az elején elhangzott négy döntetlen ajánlat, de mindegyiket elutasították a vendégek - számolt be a meccsről Kiss Attila. - A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést és két győzelmükkel úgy tűnt simán hozzák a meccset. Összeszedték magukat az atádiak is és két jó játszmával Percze Jánosnak és Máthé Gáspárnak köszönhetően sikerült kiegyenlíteni. Két táblán mégiscsak megbékültek egymással a játékosok, a többiek továbbra is keményen küzdöttek, de ettől kezdve szinte végig a vendégek uralták a mérkőzést. Előbb Koppány Tamás szép matt támadással írta be a teljes pontot, majd Gyugyi Péter törte meg fiatal ellenfelét. Jól szerepeltek az ifik is, Varga Richárd szép végjátékban győzte le ellenfelét. Őt órai játékot követően két hosszú partiban Szíjártó Attila és Ferencz Miklós állította be a végeredményt, ami meglepően magabiztos sikert mutat. A nagyatádiak dobogós helyen állnak úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A NAGYATÁDI GYŐZTESEK: Máthé Gáspár (2. tábla), Percze János (3. t.), Szíjártó Attila (6. t.), Koppány Tamás (8. t.), Ferencz Miklós (9. t.), Gyugyi Péter (10. t.), Varga Richárd (11. t.). döntetlent ért EL: Kőnig Balázs (4. t.), Vincze András (12. t.). szentlőrincKAPOSVÁRI BÁSTYA SE 5-7 a kaposvári győztesek: Veress Róbert (1. tábla), Erdélyi Sándor (7. t.), Bálint János (8. t.), Ványa János (9. t.), Horváth Ferenc (11. t.) döntetlent ért el: Illés Attila (3. t.), Weisz Tamás (5. t.), Révész Dénes (10. t.), Magyary István Gellért (12. t.). MARCALI VSZSE- DUNAÚJVÁROSI FDSK 10,5-1,5 A NAGYATÁDI GYŐZTESEK: Haszon Dávid (1. t.), Mánfay Máté (2. t.), Babits András (3. t.), Horváth József (8. t.), Scháffer Károly (9. t.), Haszon Kamilla Sára (11. t.), Király Máté (12. t.). döntetlent ért EL: Ferenczy Máté (4. t.), Mike János (5. t.), Nádor Zoltán (7. t.). A FORDULÓ EREDMÉNYEI: Dom- bóvár-Baja 5-7. Mohács-Kár- min Pécs 5,5-6,5. ■ Kun Z. A bajnokság állása 1. Baja 44 pont 2. Dombóvár 40,5 pont 3. Nagyatád * 37,5 pont 4. Marcali * 35,5 pont 5. Decsll. * 34 pont 6. Komló * 33 pont 7. Kármin Pécs 32,5 pont 8. Kaposvár * 29,5 pont 9. Szentlőrinc 29 pont 10. Mohács 25,5 pont 11. Dunaújváros * 19 pont A *-gal jelölt csapatok egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.