Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 7. szám
2012. FEBRUÁR 19., VASÁRNAP 3 PANORÁMA Elbúcsúztatták Houstont temetés Még mindig nem tudható, mitől halt meg a popdíva A szertartásra rajongók nem mehettek be. Ők a templom előtt gyászoltak ESESS* r Oriásszív Václav Havel emlékére ÓRIÁSI VIASZSZÍVET FORMÁLT két művész abból a sok gyertyából, amelyet a decemberben elhunyt Václav Havel emlékére gyújtottak meg az egykori cseh államfőt és drámaírót gyászolók országszerte. A két méter magas viaszszobrot a prágai Nemzeti Színház előtt avatták fel. Újabb elmeorvosi vizsgálat Breiviknek egy bírósági végzés eredményeként egy teljes hónapig a nap 24 órájában vizsgálhatják a pszichiáterek Anders Behring Breiviket, miután nem akart együttműködni velük. Az ámokfu- tó tavaly 77 embert ölt meg Norvégiában, múlt heti meghallgatásán öldöklését az ország „kulturális tönkretétele” elleni harc szükséges tettének nevezve. Indul a választáson Róbert Kennedy unokája HIVATALOSAN IS BEJELENTETTE, hogy harcba száll az amerikai képviselőházi mandátumért Joseph Kennedy III, az 1968-ban meggyilkolt demokratapárti elnökjelölt és volt igazságügyi miniszter, Róbert Fitzgerald Kennedy 31 éves unokája. A Fehér Házban koncertezik Mick Jagger A FEHÉR HÁZBAN LÉP FEL Mick Jagger: a Rolling Stones énekese a jövő héten legendás zenészek társaságában koncertezik Barack Obama előtt. Jagger mellett fellé}) még például Jeff Beck, Buddy Guy és B. B. King is - közölte a Fehér Ház. A legenda Obamának énekel Kevin Costner, Aretha Franldin és Stevie Wonder is ott volt a tragikus körülmények között elhunyt Whitney Houston szombati búcsúztatásán. A 48 éves énekesnőt február 11-én találták holtan a Beverly Hűtőn hotel egyik szobájában. Apja, John Huston mellé temették New Jersey ben. VR-összeállítás Kevin Costner is beszédet mondott Whitney Houston temetésén Newarkban. Az 57 éves színész az 1992-es Több mint testőrben dolgozott együtt a hirtelen elhunyt énekesnővel. Whitney keresztanyja, Aretha Franklin és a zenei legenda, Stevie Wonder pedig énekelt a temetésen, ahova a rajongókat nem engedték be, de élőben közvetítették a televízióban és az interneten. Oprah Winfrey, Amerika egyik leghíresebb műsorvezetője is kapott meghívót, Whitney exférjét, Bobby Brownt viszont arra kérték, ne jelenjen meg, de mégis ott volt. A sztár anyja őt hibáztatja lánya életének kisiklásáért. Houstonra egy Beverley Hills-i szálloda fürdőszobájában, a kádban találtak rá február 11-én; a világhírű énekesnő receptköteles gyógyszerek és alkohol kombinációjától halt meg, nem sikerült őt újraéleszteni. Whitney Houston 1963. augusztus 9-én született a New Jersey-beli Newarkban. Édesanyja híres soulénekesnő, keresztanyja pedig Aretha Franklin, így nem csoda, hogy 11 évesen már énekelt a helyi gospelkórusban, s nemsokára egy New York-i klubban lépett fel édesanyjával. HousRengeteget ivott az ÉNEKESNŐ már reggel 10 óra előtt italt rendelt a Hilton halijában és az úszómedencénél is. A szemtanúk szerint Houston összeveszett a szállodai bár személyzetével, azzal vádolta meg őket, hogy vizezik az alkoholt, túl sok jeget tesznek bele. A szállodavendégek szerint a sztárnak zilált volt a megjelenése és folyamatosan ittas volt. tón fénykora 1985-ös debütáló albumának megjelenésétől a 90-es évek közepéig tartott. Leghíresebb dalai közé tartozik az ő főszereplésével 1992-ben forgatott Több mint testőr című film betétdala, az I Will Always Lőve You Is. A film zenéje 1994-ben az év albuma lett a Grammy-átadón, a betétdal kislemeze pedig minden idők legtöbb példányban elkelt női dala. A 90-es évek vége óta viszont mindinkább az alkohol- és drogfüggőségéről, valamint a viharos magánéletéről szóló hírekkel került be a médiába. Megérezte a halálát WHITNEY HOUSTON barátai érezték, hogy valami nincs rendben. A sztár gondolkozása spirituálissá vált, vallásos dalokat énekelt, Jézussal akart találkozni. Többször mondta, érzi, közeleg a vég. Csütörtökön, utolsó fellépésén is azért adta elő a Yes Jesus Lövés Me című dalt, hogy az Urat éltesse. Mindez felveti a kérdést: valóban véletlen túladagolásról van szó? Eltitkolt gyermek csak most, halála után derült fény arra, hogy nemcsak lánya, de eltitkolt fia, Nicho- las is gyászolja Whitney Houstont. A családtagok ugyan tudtak róla, de a nyilvánosság előtt sikerült titokban tartani. A Georgiában élő fiú, akit a szombaton elhunyt énekesnő még kiskorában fogadott örökbe, szomorú szavakkal búcsúzott anyjától az egyik közösségi portálon. A halálának körülményeit vizsgáló nyomozók beidézik az énekesnőnek gyógyszereket felíró orvosokat, valamint a gyógyszertárak alkalmazottait, ahol azokat kiváltották. A rendőrök ugyanis többdoboznyi gyógyszert foglaltak le a Beverly Hilton Hotelben, ahol Houstont holtan találták, igaz, azok mennyisége nem volt szokatlanul nagy, így továbbra sem világos, volt-e közük a sztár halálához. A toxikológiai vizsgálatok hivatalos eredményét még mindig nem közölték. Keresett a szobája már felkerült az internetre a végzetes kádat ábrázoló fotó. A képet Whitney halála után készíthették, ami a mentés közben a vízbe hullott tárgyakból állapít- • ható meg. A Beverly Hilton 434-es szobáját már megnyitották, s hónapokra előre le is foglalták, pedig drágábban kínálják, mint a sztár halála előtt. Példakép akkor szeretjük Geréb Ágnest vagy nem szeretjük? Nem szeretnék most a kormány hű katonája lenni, hiszen aki néhány hónapja még angyalcsináló sarlatán volt, az mára egy szegény asszony, aki bőven megérdemli az államfői kegyelmet. Ki tudja ezt már követni? És nem azokról beszélek, akik már legalább egy hete úgy gondolják, hogy meg lehet élni havi 47 ezer forintból, mert a pszichiátria ilyen magasságaiba nem merészkednék, vizsgálják csak a szakemberek, hogyan működik, amikor valaki a legnagyobb bornírtságot is képes a nyilvánosság előtt ismételgetni csak azért, mert azt hiszi, érdekei ezt diktálják. hanem azokról, akik még képesek gondolkodni, volt is véleményük Geréb Ágnesről, ami akár még meg is egyezett az ügyészség és a bíróság álláspontjával. Vagyis az államéval. Az állam, vagyis a kormánykoalíció viszont most egy csapásra másfelől fújja a passzátszelet. És schmitt pál államfő itt jön a képbe, ő az, aki majd kegyelmet adhat a szegény asszonynak. Ennyi lenne csupán a fordulat oka? más: a héten, nem bírván a nyomást, lemondott a német államfő. Kiderült róla, hogy tartományi kormányfőként ingyen nyaralt egy médiamágnás házában, hotelszobát fogadott el ingyen, egy tartományával üzletelő vállalkozótól privát lakáshitelt kapott. Emiatt az ügyészség kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Ő közben újabb és újabb hazugságokkal mentette magát, egyre kínosabb ügyek kerültek napvilágra. A német sajtó első reakciója: mennie kellett, mert megbukott, mint példakép. vajon a mi államfőnk példakép? Legkésőbb március 28- án nagy valószínűséggel ki fog róla derülni, hogy plagizált. Akkor majd szeretjük vagy nem szeretjük? És befolyásol- ja-e a véleményünket, hogy közben kegyelmet adott egy szegény asszonynak, aki mások szerint sarlatán? Az elhunyt énekes koporsóját aranyszínű limuzin szállította Newarkba Vilmos hercegnek tetszik a katonaélet karrier Amíg nem lép trónra, pilóta szeretne maradni a királyi utód Pánikgombot kapnak a szobalányok New Yorkban Tartós katonaéletre rendezkedik be Vilmos herceg, a brit uralkodó unokája - legalábbis a vasárnapi brit sajtónak nyilatkozó udvari bennfentesek szerint. Az idén 30 éves Vilmos - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után a második a brit trónutódlási sorban - a brit királyi légierő kutató-mentő tevékenységre kiképzett helikopterpilótája, és egy walesi légitámaszponton teljesít állandó szolgálatot, bár jelenleg éppen hathetes kiküldetését tölti a vitatott hovatartozású dél-atlanti Falk- land-szigeteken. A herceg katonai szolgálata az eredeti tervek szerint a jövő év közepéig tartana, ám úgy tudni, Vilmos úgy döntött, 2013 után is a légierő kötelekében marad. Az egyik magas beosztású udvari illetékes szerint, aki egy brit bulvárlapnak nyilatkozott, a brit trón várományosa „nagyon lelkesedik” a repülésért, és nagyon jó pilóta, ezért folytatni akarja katonai pályafutását. Vilmos herceg, aki tavaly áprilisban esküdött örök hűséget polgári származású kedvesének, Kate Middletonnak, a The Sunday Telegraph forrásai szerint azt szeretné, hogy ha a következő néhány évben gyermekük születne, minél tovább katonacsaládban nevelkedhessen. ■ ű- < © Vilmos herceg (j) nagyon jó pilóta, ezért folytatni akarja katonai pályafutását vészhelyzet Fizetésemelést, a munkáltatók által fizetett, mindenre kiterjedő egészségügyi biztosítást, magasabb nyugdíjjárulékot és személyes pánikgombot kapnak a New York-i szállodák személyzetének tagjai. A hordozható biztonsági berendezésekkel a személyzet tagjai jelzéseket adhatnak le, ha a vendégszobákban vészhelyzetben találják magukat. Pánikgombot kapnak a szobalányok, a szobapincérek és a minibárokat feltöltő alkalmazottak is. Sem a munkáltatók, sem a szakszervezetek képviselői nem mondták ki nyíltan, hogy a biztonsági jelzőeszközök beszerzéséhez a Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezérigazgató körül kirobbant botrány vezetett. Mint emlékezetes, az egykor a francia elnökségre is esélyes politikust és pénzembert tavaly májusban zaklatással vádolta meg egy szobalány, Nafissatou Diallo. Strauss-Kahn ellen vádat emeltek, amelyet aztán ejtettek, mert komoly kétségek merültek fel a panaszos szavahihetőségével kapcsolatban. Az intézkedést, melyet először éppen a Sofitel jelentett be és több szálloda is csatlakozott hozzá, összesen mintegy 30 ezer szállodai alkalmazottat érint. ■ ■ Strauss-Kahn nevét nem említik az ügyben. * A t A k