Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-14 / 38. szám
4 KÖRKÉP 2012. FEBRUÁR 14., KEDD MNWMMMMMMMMMMNNMMNNNMNMNNI Falakat ledöntő szellem és akarat bőhm andrás A mozgássérült lábodi művész úgy érzi, csekélység, amit letett a közös asztalra Boldog mosollyal fogad, néhány centit még előre is gurul tolószékével, s kissé megemelkedik, amikor a kezét nyújtja. Vas András Csupa hétköznapi mozdulat, ám a születése óta mozgássérült lábodi költő és festő, Bőhm András számára minden egyes gesztus, karjelzés, pózváltás komoly fizikai megterhelést jelent. Kín-gyökérből fontak || korbácsnak engemet, , Szeretni akartam; | nem lehet, nem lehet. Csattognom kell durván a világ nyakába, j| s lenni amíg élek, szembe szökő szálka. (Végzet)- Fogóval segítettek a világra, agyvérzést kaptam, s a mozgató idegközpont helyrehozhatatlanul károsodott - emlékszik vissza 1943 októberére. Mondandóját négy évvel fiatalabb öccse önti szavakba, ugyanis Bőhm András beszéde az idegenek számára teljesen érthetetlen. - Egy életre megnyomorod- tam, vagy ahogy mondani szoktam, olyan jelmezbe kényszerültem, melyben gyakran még számomra is nehéz magamra ismernem. Beléptemkór eloltogatta a színes lampi- * onokat, leszedte a díszes terítéket, f| s belépőmmel együtt elvette a hangom, és jelmezbe bújtatott, hogy idegenek lássanak az ismerős kertben; (Valaki - részlet) Eleinte úgy tűnt, a tragikus kezdet kalodába zárja életét, egy év budapesti, Villányi úti intézeti kezelés után - amikor is megtanították írni, olvasni - a szakemberek azzal küldték haza, hogy testi fejlesztése reménytelen. Ennek ellenére a kaposvári Jókai utcai fiúkkal bejárta Töröcskét, Ropolyt, a fél Zselicet, s rengeteget kalandozott Répáspuszta felé is.- A szüleim csináltattak egy egyedi, háromkerekes tolókocsit, majd egy biciklit is - folytatja Bőhm András -, így csak a leghosszabb, úgy harminc kilométeres túrákat kellett kihagynom, amúgy mindenhová mentem az öcsé- mékkel. Dombon utcánk, kedves Jókai, hitted volna? Kiállít Tibi. Az angyalfürtü régi srác, lasztidöngető, madarász. Autodidakta módon kitanulta a számítógépet, s ma azzal készíti képeit Öccsével Istvánnal s a kaposvári Jókai utcai fiúkkal háromkerekű tolókocsijában bejárta Töröcskét, Ropolyt, s a fél Zselicet (Egy meghívóra K. T.-nek - részlet) A testvérek együtt is tanultak, s bár András nem járhatott Istvánnal iskolába, a gimnáziumi érettségiig minden tantárgyban vele tartott, melyek érdekelték.- A történelem és a magyar volt a kedvencem - magyarázza -, szerettem a biológiát is, a matek és a fizika viszont nem nagyon érdekelt. Illetve utóbbit Öveges professzor tévés műsoraiból tanultam meg, de hallgattam a Rádióiskolát is. Persze hiányoztak az órák, a diáktársak, a tanárok, a feleltetések, a dolgozatok, megannyi, más gyerek számára természetes, gyakran gyűlölt dolog-fogalom. Helyettük maradt az olvasás, megannyi regény és vers, Radnóti, Kosztolányi, s a nagy kedvenc, Áprily Lajos. A hatásukra kezdett el maga is verselni, a nehezen kimondott - néha kimondhatatlan - szavakat szöveggé, versekké rakosgatta. Ugyanígy fogott ecsetet is a kezébe, hogy a korlátlanul szárnyaló fantáziájában megjelenő színeket és formákat képekbe öntse. A leggyakrabban az erdőről, a virágokról, a madarakról.- Öcsém iskolás korától vadásznak készült - mondja. - Állandóan az erdőt járta, s mivel a legtöbbször vele tarthattam, az lett volna a csoda, ha nem leszek örök szerelmese a természetnek. Érzem, hogy engem valahol várnak, felém az erdők ág-kart kitárnak. Csobbanó forrás J( oltaná szomjam, (I lombsűrűk hívnak pihenni ottan. (Szarvassá nem vált fiú dala - részlet) Szinte irányíthatatlan kezével nehézkesen rajzolta egymás után a betűket, hát még a képeket. Az áüagos ecsetek nem engedelmeskedtek akaratának, fogkeféből fabrikáltak-hegyeztek neki hát egy alkalmatosságot, hogy aztán letámasztott, szinte rögzített kezével apró mozdulatokkal vigye fel a festéket a fára, papírra.- Egy finom nyestecsetekhez szokott művész bízvást falnak ment volna - mosolyodik el. - Sokszor én is úgy éreztem: ennyi erővel balettezni is megtanulhattam volna... Aztán egyszer hallottam egy eljárásról: sötétre pácolt falemezből kikaparással hozzák elő a motívumokat. Megtetszett, ám a kapargatás- sal nem boldogultam. Viszont rájöttem, a diópáccal festhetek is a fára, s a különböző hígításokkal kialakíthatom az elképzelt képet. Nem mellékesen annyit javítgathatom, amennyit csak akarom. Merthogy az akvarellel megküzdöttem, nemcsak a papíron folyt szét a festék, de kellett mellém valaki, aki összetakarítja a környezetem, hiszen mindent összecsepegtettem. Képeimet költő, verseimet festő barátaim méltatják. Két szék közt a pad alatt?- de hisz én csak ember igyekszem lenni, s tán nem is nagybetűvel, nehogy azzal is elüssek az átlagtól, mint tolószékemmel, amelyben, tegyük fel, csak azért ülök, hogy ne kelljen felnézniük rám, azoknak, akik lenéznek miatta, f tapintat is van a világon, igaz, határa is létezik. (Motivációk - részlet) A természet mellett a család jelenik meg legtöbbször verseiben és képein. A gyerekkori álmot beteljesítve fővadásszá avanzsált öccse, annak gyerekei, unokái. És persze a szülők, az 1985-ben meghalt édesanya, s a négy évvel később elvesztett édesapa, akiknek távozása egyben a kaposvári szülőház elhagyását is jelentette. Lábodra került Istvánékhoz, maga mögött kellett hagynia az ismerős zugokat, a barátokat, ismerősöket, a rendre bekopogtató látogatókat. Azt hitte, minden kapcsolata megszakad, bezárul a világ, ám kapott egy számítógépet, s vele újabb motivációt. S új társaságot.- Ha kimegyek a kertbe, körbevesznek a madarak, itt röpköd a réü sas felettem - jegyzi meg. - Csupa élmény, benyomás. S a gépnek köszönhetően meg is tudom örökíteni őket. Ugyanis már-már abbahagytam a festést, ám a komputer új távlatokat nyitott. Autodidakta módon megtanultam kezelni, már ezzel rajzolok, ide írom a verseket, s tartom a kapcsolatot a barátokkal. Egyetlen, bizonytalan ujjal gépelve keresi a betűket, írja e-mailek tömkelegét, rímeit, s rakja ezer, s milliószám a pontokat, melyekből végül összeáll a kép. Hol gyorsabban - néhány hét alatt -, hol lassabban, hónapok szó szerint aprólékos munkájával. Hogy örültél egy-egy őszi ágnak, mit sétáinkból hurcoltunk haza, idézgetik most is tarka lombok, mögéjük bújt a mosolyod, anya. Bíborlik, izzik a kecskerágó, ( a hegedt sebre újra pírt vetett. Erzsébet-napra, hogy is hittük volna, ezt computerrel bütyköltem neked. (Emlékező) Bandi-sítlus. Csak így emlegeti technikáját, mellyel kapukat nyitott maga körül, oldotta elszigeteltségét, s ezáltal sikerrel átlépett megannyi határt. Képletest és valódit egyaránt. Mint az egyik leg(el)is- mertebb hazai mozgássérült művész, kiállításokon mutatták be képeit, mintegy bizonyítékként, az akarat és a gondolat le tudja győzni a hiányosságokat. S az akarat és szellem adott Bőhm Andrásnak sokkal teljesebb életet, mint amit sokan jósoltak számára. És önállóbbat. Maga fürdik, borotválkozik villanyborotvával, teát vagy kávét főz, ha kívánja. A véső lekoppan, a pillanat megáll, végtelenül, a madár rebbenését várva. Rétegeibe kövesedik eszméink zűrzavaros tisztátalansága. ■ A földi megszokásból is de az idő áll. Várja, felrebbentét: mert tán szárnya alatt, ott az üzenet. (Időtlenül - B. M. márványához)- Azt hiszem, a pesti szakemberek, akik hazaküldtek az intézetből, hogy fejleszt- hetetlen vagyok, meglepődnének, ha tudnák, mennyi mindent sikerült megvalósítanom - jelenti ki. - írok, festek, utazom, még külföldre is eljutottam, jártam Törökországban, Ausztriában, Svájcban. Az öcsémmel horgászunk. Persze rengeteg minden kimaradt az életemből, igazából nem is tudom, mi hiányzott leginkább, hiszen ki sem tudtam próbálni, így igazából elképzelésem sincs róluk. Ilyen például a sport, a foci: régebben meg-megnéztem egy meccset a tévében, de nem kötött le túlságosan, mivel nem tudom még elképzelni sem, milyen a labda után szaladni, s aztán belerúgni... Bennem az indulás szokott kísértése és riadalma. A kétely, hogy lesz-e erőm bejárni, és marad-e mögöttem morzsája a jónak, mert anélkül értelmetlen lenne magányos bolyongásom, amire már csak elvétve, tévedésből vállalkozom. A végtelenség igen, az még megszédíthet, a hóvakság. (Sikereim, kudarcaim - részlet) A lakásban körben a falakon a képei, a polcon verses kötetei sorakoznak. Bár időben előbbiekkel bíbelődik többet, elsőrendűnek mindig az írást érezte, noha a különböző források elsősorban a festészetet említik meg vele kapcsolatban.- A betűrend miatt - neveti el magát.- A festő előbb szerepel a szótárban, mint a költő. Akkor is a festészettel kezdték pedig- réjét ismertetni, amikor nyolc éve megkapta a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét. Meglepődött, úgy érzi, csekélység, amit letett a nagy, közös asztalra.- Mindig az jut eszembe, tévedésből kaptam - pikírtkedik. - Aztán pedig, hogy ez a kitüntetés nemcsak az enyém, hanem minden mozgássérülté, akik megpróbálnak áttörni a falakon, melyet az élet köréjük emelt A magam módján én is ezt tettem, teszem. S egyre több minden jut eszembe, amit még jó lenne megvalósítani. Az idő azonban egyre sebesebben száguld, én pedig lassulok... Tánc a sír szélén az élet, pogányvígasság gond és kín között. I Megszentelni verejtékkel, vérrel a feldobott és ránkhulló rögöt. (Konklúzió)
