Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-13 / 37. szám

14 SPORT 2012. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ Ismét Csurgóra látogatnak a szegedi kézilabdázók Nagyok voltak a barcsi deákosok sportvetélkedő Második helyen végzett az iskola csapata a televíziós erőpróbán Kiválóan szerepelt a Nagy Vagy televíziós játékos sportvetélkedő' sorozat budaörsi döntőjében a barcsi Deák Ferenc Álta­lános Iskola csapata. Tudósítónktól A Nagy Vagy televíziós játékos sportvetélkedő döntőjében ver­senyezhetett Budaörsön a barcsi Deák Ferenc Általános Iskola csapata. Az októberi selejtezők után (ahol első helyen jutott to­vább a barcsi együttes) decem­berben elődöntőt vívtak az isko­lák. A Dráva-partiak folytatták eredményes versenyzésüket, a hatos csoportból ismét első he­lyen jutottak a délutáni döntőbe. Sok pihenő nem jutott a csapat tagjainak, de az utolsó tartaléko­kat is mozgósítva kiválóan ver­senyeztek. A nagy létszámú szurkolótábor (pedagógusok, szülők, iskolatársak) plusz ener­giát adott a versenyzőknek. A barcsiak eredményes ver­senyzéssel - 54 iskola közül - az abszolút második helyen végez­tek a szekszárdi sportiskolások mögött. Valamennyi verseny­számban sportszerűen, szabá­lyokat betartva játszottak a bar­csiak, amit a legsportszerűbb csapat díjjal jutalmaztak. A má­sodik helyért kapott sportsze­rek nagymértékben javítják a testnevelés és sport feltételeit az iskolában. A versenyre való felkészülés és az erőpróbák re­mekül összekovácsolták a Deák iskola tanulóit, pedagógusait és a szülőket. A feladatok ismere­tében eszközöket szereztek be, Fordulóról fordulóra kitartóan és nagyon ügyesen versenyeztek a barcsi deákosok, akik a második helyen zártak illetve készíttettek. Ebben nagy segítségükre volt Bencsik Zol­tán szülő (egyben tartalék csa­pattag), aki saját kezűleg készí­tett el több nélkülözhetetlen kelléket. A csapatkialakításnál a sokoldalúság volt a döntő. Számított az úszni tudás, a lab­da ügyesség, az egyensúlyér­zék, a kitartás és az állóképes­ség is. A szülőket Kecskés Lász­ló, a már említett Bencsik Zol­tán, Bencsikné Loch Barbara, Bátori Ágnes képviselte. Csor­dás Adrienn és Gáspár Dénes testnevelők is csapattagként működtek közre. Kovács Dóri a medencében az Aquva Zorb feladatban jeleske­dett hihetetlen ügyességgel, Bencsik Lilla és Nagy Lili a „to­ronyépítésnél” egyensúlyozott kiválóan. Kecskés László bizto­sította őket. Utóbbit büszkeség­gel töltötte el, hogy csapattag­ként segíthette az iskolát, de an­nak is örült, hogy 10 kg fölösle­ges súlytól megszabadult a gya­korlások során. A gyermekeknek felejthetet­fl dicső csapat A BARCSI „NAGY VAGY" CSAPAT tagjai: Diákok: Ilosfai Dávid, Bencsik Lilla, Nagy Lili, Kis Máté Balázs, Kovács Dóra. Fel­nőttek: Fazekas Szilvia, Gáspár Dénes, Kecskés László, Bencsikné Lorch Barbara, Kozmann György. Tartalékok: Diákok: Jankovics Liza, Princz Alexandra, Gráf Alexandra, Szabó Dóra, Szabó Rebeka, Ró­zsavölgyi Bence, Soltész Bálint. Felnőttek: Csordás Adrienn, Bátori Ágnes, Bencsik Zoltán. len élményt jelentett ez a ver­senysorozat. Nagy Lili elmond­ta; olyan híres emberekkel ta­lálkozhattak, akikkel egyéb­ként nem lett volna lehetősé­gük. A barcsi együttest Koz­mann György olimpiai bajnok segítette, Falusi Mariann mű­vésznő is csapattagként szur­kolt a deákosoknak. Fazekas Szilvia tanító számá­ra is nagy élményt jelentett a csapat felkészítése és a verse­nyeztetése. Ő irányította a gya­korlásokat nappal, de éjjel a mó­dosításokon, javításokon törte a fejét. A szárazföldi-, légi- és vizes gyakorlatok koordinálása, hét közbeni és hétvégi gyakorlása minden energiáját felemésztet­te, de megérte. Sokaknak nagy boldogságot szereztek az elért második helyezéssel. A jutalom sem maradt el. További közös él­ménnyel gazdagodtak a Dráva- parti csapat tagjai Bakonyban, a második helyért járó döbröntei Wellness parkban eltöltött hosz- Szú hétvége alkalmával. Új feladatokat kapott az egyetemi sportszövetség sportirányítás A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai tagozatában elosztásra is javaslatot tehet Szűk két héten belül másodjára fogadja a Csurgói KK a Pick- Szeged csapatát. Míg az elsejei mérkőzés a Magyar Kupa négy közé jutásért zajlott a hétfő esti ta­lálkozó viszont a bajnoki ponto­kért megy. Ez a hét mérföldkő lehet a so­mogyi csapat életében mert ha a két előttük álló találkozón (ma a Szeged, szombaton a Tatabánya) legalább egy pontot szereznek Oláhék akkor gyakorlatilag ha csak valami abszolút rendkívüli nem történik bebiztosítják a he­lyüket a legjobb négy csapat kö­zött, ami egyúttal sporttörténel­mi siker lehet. A legjobb az lenne ha ezt már ma sikerülne megvalósítani, és akkor a hétvégén már felszaba­dulva lehetne kézilabdázni. Mi­kor, ha nem most lehetne meg­verni a BL-ben szereplő Tisza- partiakat. Két hete, a Magyar Kupában ez már sikerült, ami mindenképp önbizalmat adhat. ■ Nagy érdeklődéssel vár­ják a somogyi szurkolók a Pick-Szeged újabb csurgói vendégjátékát. Ráadásul Skaliczki László ve­zetőedző csapata azóta sem vi­tézkedett túlságosan (a bajnok­ságban hazai pályán nehezen, csak két góllal tudtak nyerni a Kecskemét ellen, múlt héten csütörtökön pedig 10 gólos vere­séget szenvedtek a Kiél csapatá­tól a BL-ben). Ezt mérlegre téve kijelenthető nem esélytelen vállalkozás újra elkapni Zubaiékat. Ezzel együtt a meccs biztos teljesen más lesz mint a kupacsata volt, ráadásul az ellenfelet fűti a visszavágási vágy, így biztosan nem lesz kön­nyű dolga Bakó Botond vezető­edző csapatának. Szintén a hazai csapat esélye­it növelheti, hogy gyakorlatilag két hete erre a sorsdöntő hétre készülnek - bár közben Veszp­rémben is pályára léptek - Katzirzék. Igaz az a mérkőzés maximum egy jó edzésnek volt tekinthetők, így volt idő bőven kitalálni és begyakorolni a győz­tes taktikát. Akik nem tudják a helyszínen megtekintem a találkozót, nem maradnak le semmiről. A Sport Klub televíziós csatorna élőben közvetíti a meccset akárcsak a szombati Tatabánya ellenit T. T. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) jövőbeni feladatai közé tartozik majd a fel­sőoktatási és diáksport szakmai szervezetei közötti együttműkö­dés koordinálása, az új sportolói életpálya-modell és ösztöndíj- rendszer kialakítása, valamint a felsőoktatási és diáksport nem­zetközi eseményein történő rész­vétel megszervezése - jelentette ki Czene Attila sportért felelős ál­lamtitkár. A sportvezető erről a MEFS szombati rendkívüli közgyűlé­sén beszélt, amelynek napi­rendjén az alapszabály módosí­tása és tisztújítás szerepelt, összhangban az új felsőoktatási törvénnyel, valamint az új sport­törvénnyel. Czene Attila kifejtette: a mos­tani átalakításra azért van szük­ség, mert a sporttörvény értel­mében a Magyar Olimpiai Bi­zottság lesz a magyar sportot irányító egyetlen köztestület, és minden sportszervezetnek be kell tagozódnia az új rendszer­be. A MEFS tagjává válik a MOB égisze alatt létrejövő szakmai ta­gozatoknak, javaslatot tehet az állami források felhasználására, valamint közreműködik az el­számolásokban is.- A MEFS-nek hatékonyan kell képviselnie a felsőoktatás sportját, a cél az, hogy ismét megjelenjen a normatív jellegű támogatás a programjellegű fi­nanszírozás megtartása mellett - közölte Czene, aki arra kérte a küldötteket, járuljanak hozzá a MEFS átalakításához, hogy a szervezet egy MOB-tagként mű­ködő, országos sportszövetség­gé válhasson, amely a felsőokta­tási törvényben meghatározott célok elérésében és a tervezett fejlesztések véghezvitelében ha­tékonyan működhet közre. A közgyűlés megszavazta a MEFS alapszabályának módosí­tását, majd az új tisztviselőket választott. T Nagy lépést tett a Győr a BL-ban az elődöntőért Kilencedik a Kaposvári KK kosárlabda nb i/A, férfiak Kupameccsel folytatják a héten Joó Abigél bronzérmes a Hungária Kupán Második mérkőzését is meg­nyerte a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, és ezzel nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé. Kari Erik Böhn vezetőedző együttese vasárnap a dán Midtjyllandot győzte hazai pá­lyán, a 35-27-es siker alkalmá­val Heidi Löké 11-szer volt ered­ményes. NŐI BL, KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 2. FORDULÓ: GYŐRI AUDI ETO KC- MIDTJYLLAND (DÁN) 35-27 (17-13) A GÓLSZERZŐK: LÖke 11, Görbicz 5, Radicevic 5, Vérten 4, Hornyák 4, Lekic 4, Amorim 2, illetve Trölsen 8, Thorsgaard 5, Brogger 4, Thorstensson 3, Jensen 3, Spellerberg 2, Jör- gensen 1, Sörensen 1. Már az első játékrészben négy góllal ellépett a dán együttestől a hazai csapat. A szünet után folytatódott a győri parádé, így újabb négy góllal nőtt a különbség. A találkozón elsősorban Heidi Löké volt ele­mében, aki nem kevesebb mint tizenegy gólt lőtt a dánok kapu­jába. A Győri Audi ETO KC együt­tese egy hét múlva Kari Erik Böhn és Heidi Löké volt csapa­tát, a Larvikot fogadja, és ha is­mét nyer, akkor „fél lábbal” már az elődöntőben érezheti magát. A18. forduló találkozóit rendez­ték a férfikosárlabda NB I/A cso­portjában. A Kaposvári KK már múlt hét pénteken lejátszotta mérkőzését. Szőkéék Pécset kaptak ki 83-78-ra. A forduló további eredményei: Kecske­mét- Albacomp 80-75; Nyíregy­házi KK-Szolnoki Olaj 71-104; Atomerőmű-Körmend 85-64; Sopron-Szedeák 85-67; Zala­egerszegi TE KK-Jászberény 88-96. A Falco-Szova KC Szom- bathely-Debrecen összecsapást február 29-én, szerdán rendezik. A csapatok egy része Magyar Kupa mérkőzéssel folytatja sze­replését a hét közepén. A ne­gyeddöntő párosítása: Sopron- Körmend (február 14., 18 óra); A kaposvári Kwadzo Ahelegbe sem örülhetett a pécsi mérkőzés után Albacomp-Kaposvári KK (febru­ár 14,19 óra), Jászberényi KSE- Szolnoki Olaj KK (február, 14., 19 óra); Atomerőmű SE-Falco (február 15., 18 óra). ■ Kun Z. A bajnokság állása 1. Szombathely 17 15 2 1515-1281 0.941 2. Körmend 18 15 31556-1272 0.917 3. Szolnoki Olaj 17 14 3 1511-1301 0.912 4. Albacomp 17 13 4 1397-1124 0.882 5. Kecskemét 18 11 7 1381-1241 0.806 6. Atomerőmű 18 11 7 1413-1367 0.806 7. Pécsi VSK 18 9 9 1386-1459 0.750 8. Soproni KC 18 8 10 1373-1415 0.722 9. Kaposvár 18 7 11 1396-1501 0.694 10. Nyíregyháza 18 6 12 1332-1541 0.667 11. Szedeák 18 5 13 1438-1548 0.639 12. Jászberény 18 5 13 1431-1582 0.639 13. Debrecen 17 4 13 1268-1526 0.618 14. ZTE KK 18 1 17 1279-1518 0.528 A 78 kg-os Joó Abigél bronzér­met nyert a budapesti Körcsar­nokban az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatba tartozó, 49. női cselgáncs Hungária Kupán. A zárónap első számú hazai éremesélyesének tartott Euró- pa-bajnok az ukrán Turksz és a kubai Castillo legyőzése, majd az elődöntőben az orosz Vera Moszkaljuktól elszenvedett ve­reség után a kanadai Catherine Roberge-zsel csatázott a bron­zért, akit eddigi egyetlen mécs­esükön legyőzött 2010-ben Var­sóban. A budapesti találkozó csak két és fél percig tartott, amikor a KSI dzsúdósa egy bel­ső combdobásra ippont kapott, ezzel véget vetve a csatának.

Next

/
Thumbnails
Contents