Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám
A HÉT TEMAJA 2012. JANUAR 8., VASÁRNAP áremelések Az áfakulcs miatt minden többe kerül az idén. Emelkednek a rezsiköltségek, többet kell fizetni a közlekedési és a postai szolgáltatásokért - ez pedig minden mást is drágít majd. KÉTEZER-UZENKETTŐ, TE DRÁGA! Egy átlagos - négyfős - háztartásra havi 8-12 ezer forint pluszterhet rónak az új évi áremelések. Ez a megszokottnál is nagyobb mértékű drágulás. Ennek hátterében az áfakulcs emelkedése áll. Minden elköltött 100 forint után az eddigi 25 helyett 27 az államkasszába kerül vissza adó formájában. Árvay N. Tivadar, Fábos Erika Növekszik a rezsiköltség Minden januárban aktuális az év eleji áremelés, az idei esztendőben azonban ez gyakorlatilag teljeskörűnek mondható. Ennek az az oka, hogy az áfakulcs rekordokat dönt: a korábbi 25 százalékról 27 százalékra emelkedett. Ezzel pedig az egész Európai Unióban nálunk lett a legmagasabb általános forgalmi adó. Ez a közműdíjakat ugyanúgy megemeli, mint minden más termék vagy szolgáltatás díját. A földgáz nettó 2,6 százalékkal drágul, ami az áfaemeléssel számolva 4,2 százalék, és az elemzők szerint nem ez lesz az egyetlen áremelés ebben az évben - hamarosan újabb várható. Az ugyancsak hatósági áras villamosenergia-díjak átlagosan több mint két és fél százalékkal emelkedtek az áfával együtt. Igaz, ez azt jelenti, hogy az öt nagy áramszolgáltatótól és az általuk alkalmazott paraméterektől függően lehetnek olyan fogyasztók, akiknek még csökkenhet is egy százalékkal a nettó áramár. A fizetendő díj az áfa miatt azonban mindenképpen nagyobb lesz, mint eddig, az emelkedés mértéke ugyanolyan fogyasztási paraméterek mellett 0,6-4,2 százalék közötti. Egy átlagosnak tekinthető havi nyolcezer forintos számlán az áremelkedés ötven és háromszázötven forint közötti drágulást hozhat. A vízdíjak áremelését még tavaly év végén bejelentették: legalábbis az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vízműveknél az ivóvíz- és csatornaÁtárazás az élelmiszerboltban. A áfaemelés hatása mindenhol érződik, de az üzemanyagok drágulása is minden terméket megdrágít. használati díjak is emelkedtek, de a havi alapdíjak is szinte mindenhol drágultak. Közlekedni már eddig sem volt olcsó Az áfaemelés miatt új történelmi csúcsra kerültek az üzemanyag- árak. Az emeléssel a benzin átlagára 412-414 forintra, a gázolajé pedig 433 forintra nőtt. Tavaly január elejéit a benzin átlagára 360-361 forint, a gázolajé pedig 351 forint volt. Az áfaemelés miatt emelkedtek a közösségi közlekedés árai. Mind a buszokon, mind a vonaton ez átlagosan 1,6 százalékos árnövekedést jelent, vagyis éppen csak az áfát érvényesítették egyelőre a társaságok. A volántársaságok többsége egyébként inkább a hosszabb útszakaszokra terhelte a drágítást, így a rö- videbb távokon, illetve a bérletek árában nem mindenhol van változás. Emelkedtek az autópályák úthasználati díjai is. Megszűnt a személyautókra érvényes - legkedveltebb - négynapos e-matri- ca. A személyautókra érvényes havi úthasználati díj 4780, az éves tarifa 42 980 forint. A hetijegyet tíz napig lehet használni, 2975 forintért. A posta is többe kerül majd A levelezőlap és a képes levelezőlap kivételével drágábban levelezhetünk az újévben: az elsőbbségi küldemény díja 115 forintról 130 forintra nő, az egyéb levelek díja 120-ról 140 forintra, elsőségeként feladva pedig 160 forintról 180 forintra emelkedik. A kézhez kézbesített iratok alaptarifája 370 forint helyett 390 forint. A hús máris drágább Ráadásul az energia- és a szállítási költségek emelkedése gyorsan érezteti hatását, így már februárban drágíthatja az alapvető fogyasztási cikkek és minden élelmiszer árát. A húsok és a húskészítmények folyamatos drágulása várható a következő hónapokban. Az élő vágósertés ára a múlt év januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, míg december 19-én már 390 forint, ami több mint 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szakemberek a forintgyengüléssel magyarázzák az áremelkedést. Úgy vélik: a kilónkénti ár rövid időn belül átlépi a 400 forintot. Ez pedig azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest az eladási árak esetében is lehet akár harmincszázalékos emelkedés is. Ezek a háztartási terhek az elemzők szerint azt eredményezhetik, hogy az átlagos fogyasztók árérzékenysége tovább erősödik, amitől a fogyasztás tovább csökken. Dráguló ügyintézés és újfajta adók Nemcsak országos szinten, de helyben is drágább lehet az élet az önkormányzatok kedvétől függően. A legtöbb helyen többe kerül majd a szemétszállítás és a parkolás, de nemcsak ezek a szolgáltatások, hanem az adók is emelkedhetnek. A települések többsége ugyanis olyan nehéz helyzetben van, hogy kénytelen így növelni bevételeit. A kormány ráadásul tavaly megteremtette annak lehetőségét is, hogy a települések helyi adókat vethessenek ki bevételeik növelésére, így várhatóan nemcsak emelkedni fognak a már meglévő adók, de újabbak is lehetnek. Bővíthetik az önkormányzatok az építmények utáni bevételeiket és bevezethetik például az ebadót: mértéke legfeljebb hatezer forint, veszélyesnek minősített kutyák esetében húszezer forint lehet. De vannak olyan termékek, amelyek nem az áfaváltozás miatt drágulnak, hanem más adóemelések sújtják. Az üdítőitalokra, szörpökre, sós ropogtatnivalókra, cukrozott készítményekre tovább emelték az ősszel kivetett népegészségügyi termékadó, vagyis közkeletű nevén a chipsadó mértékét, ráadásul a lekvárok, az ízesített sörök és alkoholos frissítők után is kell januártól sarcot fizetni. A környezetvédelmi termékdíj is emelkedetthez pedig a műszaki cikkek, gumiabroncsok, akkumulátorok csomagolóanyagok, műanyagok árait húzhatja még magasabbra. Az autósok egy új adónemmel ismerkedhetnek 2012-ben, a baleseti adóval, amely 30 százalékkal drágítja meg a kötelező biztosításukat. Nemcsak a termékekért és szolgáltatásokért kell többet fizetni, hanem a hivatalos ügyek intézéséért is az illetékemelések miatt. Egy válóper kezdeményezése például 12 ezerről 30 ezer forintra növekszik, de a bírósági fellebbezésért is többet kell fizetni. Infláció: csak a kormány optimista tavaly szeptember óta nemcsak a gazdaságkutatók, hanem a kormány és az MNB is rontotta az idei GDP prognózisát: a Pénzügykutató egy százalékról -0,7 százalékra, a Kopint-Tárki 0,5-ről 0,3 százalékra, miközben a kormány 0,5, az MNB pedig 0,1 százalékos növekedést vár. A pénzügy- kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek: az előrejelzések alapfeltétele, hogy létrejön a megállapodás az EU-IMF párossal, ellenkező esetben jöhet a „katasztrófa-forgatókönyv". A háztartások fogyasztása minden kutató szerint visszaesik: a legkisebb, 1 százalékos csökkenést a Kopint-Tárki jelzett, a legnagyobb, 3,5 százalékos visszaesést a GK1 Gazdaságkutató. A Pénzügykutató 1,4, a Századvég Gazdaságkutató 1,3 százalékos zsugorodásra számít. A legalacsonyabb, 4,2 százalékos inflációt a kormány prognosztizálta, a gazdaságkutatók várakozása 4,6-5,0 százalék között mozog, az MNB 5,0 százalékot jelzett. Cafeteria és bérek: minden csökken? a 2012-től érvényes adó- és járulékváltozások miatt változatlan feltételek mellett az átlagbér alatti bruttó fizetésért dolgozók kevesebb pénzt vihetnek haza. A kormány ezt „elvárt béremeléssel” kompenzálná - arra kérik a munkaadókat, hogy 5 százalékkal emeljék a dolgozók fizetését, efölött a kormány vállalja a kiegészítést - ami komoly terhet jelenthet egyes esetekben. akiknek például tavaly az átlagos havi bruttó munkabére nem érte el az 59 600 forintot, azoknál 26 százalékos emelést kellene végrehajtani (75 096 forintra), de ez csak a rész- munkaidőben foglalkoztatottakra igaz, más esetben a minimálbér összegéig (93 ezer forint) kellene feltornázni a fizetést Ha a bér meghaladja ezt az összeghatárt, akkor a kormányrendelet táblázata szerint kell emelni. Például 59 601 és 62 500 forint között 15 500, 98 101 és 104 ezer forint közöt 13 500 forintot, 214 601 és 216 805 forint között viszont csupán 500 forintot. E fölött nincs elvárt emelés. a gki felmérése szerint a cégek 4 százaléka tervezi, hogy az emelkedő bérköltségek miatt elbocsát minimálbéren bejelentett alkalmazottakat, a magasabb bérek esetében viszont a vállalatok 79 százaléka Jön az új „kajajegy”, de kevesebb jár belőle sok helyen nem emel bért, s mindössze 13 százalék tartja vagy növeli alkalmazottai fizetésének reálértékét. A béren kívüli juttatások kompenzálhatnák a csökkenő fizetéseket, amennyiben a keretösszeg és az elfogadóhelyek száma nem csökken: az üdülési csekket és a korábbi melegétkezési utalványokat felváltja a SZÉP-kártya, a munkahelyi étkeztetés támogatása (havi 12 500 forint, de csak ott, ahol kizárólag a dolgozókat kiszolgáló üzemi konyha működik), illetve az Erzsébet utalvány. A SZÉP-kártya keretösszege 450 ezer forint, amelyet szálláshely-szolgáltatásokra (évi 225 ezer forintig), meleg ételre (évi 150 ezer forintig), illetve rekreációs szolgáltatásokra (évi 75 ezer forintig) lehet elkölteni. A kártyát egyelőre csak 5-6 ezer szolgáltató fogadja el, amelyek többsége szálláshely és nem étterem, üzemi konyha híján tehát nehéz lesz egyelőre a napi étkezéseket megoldani. Az Erzsébet utalvány idén még melegétkezéshez is használható, de a jövőben csak a bolti vásárlásra lesz alkalmas. A keretösszeg havi ötezer forint, amely országszerte 15 ezer helyen (egyelőre a CBA, a Coop és Reál üzleteiben) költhető el. 4 t