Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-04 / 3. szám

4 2012. JANUÁR 4., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP ja. - A szakképzésben a jövőben a korábbinál sokkal komolyabb szerephez jutó kamarák állás­pontja jelenik meg az új jogsza­bályban - így Szamosi. - Most először határoz meg ugyanis a rendelkezés egy alap normatí­vát, ez az a négyszázezer forint fölötti éves összeg. Ez azonban még különböző szorzószámok­kal növelhető, attól függően, hogy melyik szakma mennyire költségigényes. Vagyis nem csak az alap normatívával kell szá­molni. Eddig nem volt egyértel­mű, hogy mekkora összeg írható le az egyes vállalkozások szak­képzési hozzájárulási kötelezett­ségéből. Most a jelek szerint ren­det tesz ebben a szabályozás. Vi­lágosan kiderül, mert kiszámol­ható bármely gyakorlati képző­hely számára. HAZAI SZAKKOZEPISKOLAK FENNTARTÓK SZERINT, 2011 □ Központi költségvetési szerv 35 db I I Egyház, felekezet 47 db H Egyéb 146 db Hl Települési önkormányzat 334 db * Hí Alapítvány, term. személy 189 db I Hl Megyei önkormányzat 188 db A TISZK-főigazgató szerint lesznek olyan, tanulókat foglal­koztató vállalkozások, amelyek az eddiginél jobban járnak, de olyanok is, melyek rosszabbul. - A puding próbája az evés. Tíz cégből, vállalkozóból akár hat­Öngondoskodó agrárvállalkozók Tanoncpénz: osztanak, szoroznak új normatíva Ha költséges a szakma, jól jár a gyakorlati képzőhely Januárban hatályba lé­pett az új, kétpilléres kockázatkezelési rend­szer, ám erősen kétsé­ges, hogy a nehéz hely­zetben lévő somogyi agrárvállalkozók közül mennyien vállalják az újabb költségeket.- A mezőgazdasági terme­lést érintő időjárási és más természeti kockázatok ke­zelésére hatályba lépett tör­vény az eddiginél átlátha­tóbb, önfenntartó és öngon­doskodó rendszert épít ki. Mekkora érdeklődésre szá­mít Somogybán?- Szövetségünk már évek­kel ezelőtt felvetette, hogy szükség van az ilyen rend­szerre - felelte kérdésünkre Ács József, a mezőgazdasági termelők somogyi szövetsé­gének elnöke. - A kisördög a részletekben bújik el, azaz érdemes elemezni, hogy a költség és a várható káreny­hítés szinkronban van-e.- Hogyan élték túl az el­múlt évet a kis és közepes somogyi agrárcégek?- A forgalmat tekintve je­lentős eltéréseket lehet ki­mutatni. Az aszály ismert hatásain túl főként a felvá­sárlási árak visszaesésére le­het visszavezetni a problé­mákat.- Seregnyi jogi változás érinti a termelőket. Köny- nyebb lesz az életük?- Nem csökken a termelők életét befolyásoló jogszabály­halmaz, és később is jelentős adminisztrációs teendőkre van küátás. ■ Harsányi M. Válaszút előtt. Az egy tanulóra jutó átlagos normatív támogatás összege 770 ezer forintról 460 ezer forintra csökken. Seregnyi kisvállalkozónak nem éri meg tanoncot foglalkoztatnia Most először alapnormatí- vát határoz meg a törvény a szakmunkástanulókat foglalkoztató gyakorlati képzőhelyek számára. Akad, aki máris kongatja a vészharangot emiatt, van azonban, aki nem. Fónai Imre Az egy tanulóra jutó átlagos nor­matív támogatás éves összege 770 ezer forintról 460 ezerre csökken - olvasható a szakképzé­si hozzájárulásról szóló friss tör­vényben. Számos kisvállalkozó emiatt fólmondja tanulószerződé­sét, mert ennyiért már nem éri meg neki tanoncot foglalkoztatni- véli egy kaposvári szakember. Egy balatoni éttermes azonban amondó, számára továbbra is elő­nyös a tanulópincér-foglalkozta­tás, mert szinte nullára írhatja ez­zel a szakképzési hozzájárulási kötelezettségét. Egy siófoki fod­rász vállalkozó ugyanakkor ér­deklődésünkre visszakérdezett:- Tanulót foglalkoztatni? És meg­fizetik talán ennek a költségeit? Egy tanoncok egész sorát fog­lalkoztató gyakorlati képzőköz­pontban az a vélemény alakult ki az új szabályozással kapcso­ld szükséges, vissza is vonják a „tanoncengedélyt”: erre már volt példa Somogybán miközben A kamara reményei szerint egyre több vállalkozás kapcsolódik majd be a duális szakképzés bevezetése után a tanoncfoglalkoztatásba, csak igen szigorú feltételek megléte esetén lehet gyakorlati képző­hely minősítést szerezni. A SK1K szakemberei sorra járják a már regisztrált vállalkozá­sokat, intézményeket is. Ha szükséges, vissza is vonják a „tanoncengedélyt”, mint ahogyan Somogybán erre volt is példa. Az iparkamara ugyanis hiányosságot talált a somogyi étteremben. A szak­emberek eddig több mint 300 gyakorlati helyet ellenőriztek, ám ettől az esettől eltekintve csak kisebb hibákra bukkan­tak. Megyeszerte 500 gyakor­lati képzőhelyet vizsgálnak évente. Az „áldozatul esett” vállalkozás vendéglátóhely és a kamarások szerint csak minimális vendégforgalmat bonyolít le, tehát alig volt lehetőség arra, hogy a tanulók ténylegesen, a mindennapi gyakorlat során megfelelő tapasztatokat szerezzenek latban: a szeptemberben kötött tanulói és munkáltatói szerződé­seikben foglaltaknak nem fog­nak tudni eleget tenni, hiszen akkor még 770 ezer forinttal számoltak diákonként. Az új rendelkezés azt is előírja, hogy 2012. március végéig a szakkép­ző helyeknek új tanulói szerző­déseket kell kötniük. De mind­ezt csak úgy tehetik meg, ha az adott diák vállalja az új feltétele­ket. Vajon rá lehet-e venni a diá­kokat arra, hogy fogadják el a sokkal kevesebb ösztöndíjat? A kft. attól is tart: szakoktatók ke­rülhetnek az utcára, ha nem lesz, aki továbbra is fizeti a bérü­ket Nem kongatná azonban egy­előre a vészharangot Szamosi Ló­ránt, a somogyi szakképző isko­lákat tömörítő TISZK főigazgató­hét is jobban járhat Azok első­sorban, akik olyan szakmában érintettek, aminek magas a költ­ségigénye. Ez az elképzelés tük­rözi a kamara elképzeléseit. Szamosi Lóránt hozzátette: az új jogszabályi rendelkezés az is­kolákat nem, csak a külső kép­zőhelyeket érinti. Arra is emlé­keztetett: szeptembertől szak­képzés csak az úgynevezett duá­lis rendszerben folyhat, s emiatt az is a cél, hogy a gazdálkodó szervezetek is meg tudjanak fe­lelni a szakképzés támasztotta követelményeknek, váljanak er­re alkalmassá. A kamara azt is szeretné, ha minél több vállalko­zást tudna bevonni a gyakorlati képzést folytatók körébe. Ám a főigazgató szerint ezzel együtt az iskolai tanműhelyek fejleszté­séről sem szabad elfeledkezni. Fejlesztéssel menekülnek a milliárdos kiesés elől válság és üzlet A megrendelés hiánya és a forint árfolyama befolyásolja a cégek helyzetét Önerőből képtelenek buszt vásárolni A somogyi mikro- és kisvállalko­zások többsége tavaly a fennma­radásért küzdött, s a közepes és nagyobb méretű vállalkozások je­lentős köre sem dicsekedhet ki­ugró eredményekkel. Egymilliárd forint: ennyivel apadt a Kaposvári Videoton be­vétele. Az év eleji értékelések szerint a cég ugyan továbbra is nyereséges, azonban a 2010-es több mint 18 milliárd forintos forgalmat nem sikerült megis­mételniük. Gerber András igaz­gató szerint a recesszió ebben az üzletágban is keményen sújtotta a vállalatokat. Elsősorban a ház­tartási gépeknél mutattak ki for­galom-visszaesést.- A megrendelésállomány, va­lamint a forint-euró árfolyamá­nak változása nagyban befolyá­solja az életünket - húzta alá a szakember. Nagyon kritikus év előtt áll a kaposvári Kaposplast is. Palócz Tamás ügyvezető igazgató rámu­tatott: a múlt évet túlélték. A vál­lalkozás árbevétele a korábbi 2,2 milliárd forintról hárommilliárd forintra emelkedett, ám a szak­ember már most úgy látja, hogy a kormányzati intézkedések - minimálbér-emelés, környezet- védelmi termékdíj, adózási sza­bályok - hatására havonta leg­alább 5-6 millió forinttal ugrik meg a fix kiadásuk. Palócz leszö­gezte: egy esetleges áremelés kétélű fegyver lenne, mivel Belehúznak. Új megrendelésektől függ a somogyi cégek jövője könnyen piacot veszíthetnek. Ezért még keresik a megoldást, amely fejlődésüket szolgálja.- A piaci helyzet továbbra sem mutat javulást és sajnos, a gazdasági válság hatásai, me­lyek nagymértékben befolyásol­ják a fogyasztást, csak nagyon lassan enyhülnek - így Bódi Krisztina, a Kométa Zrt. marke­tingigazgatója. Egyebek mellett közölte: ezért a 2011-es év terve­zésekor nagyon reális elváráso­kat igyekeztek támasztani. így várakozásaiknak megfelelően alakult az év: forgalmuk nagy­ságrendileg az előző esztendő­höz hasonló maradt, a piac enyhe csökkenése azonban be­folyásolta azt.. ■ Harsányi M. Menet közben legutóbb decem­berben robbant le két busz Ka­posváron, a járművek azonban biztonságosak, s százalékban nem mutatható ki a késett és ki­maradt járatok száma a napi for­galomban. Jelenleg nincs pénz jármű vásárlására, a vállalat jár­műflottája megállíthatatlanul öregszik. - Nincs fejlesztési for­rás járművek vásárlására, önerő­ből nem tud buszokat vásárolni a cég - közölte Veizer Jánosáé, a KT. Zrt. vezérigazgatója. - Leg­utóbb 2010-ben vásárolt a válla­lat új járművet. A zrt. várhatóan mínusszal zárja az évet. Az el­múlt időszakban a kimutatott veszteséget azonban az önkor­mányzat finanszírozta. ■ H. M. R i PERCES 111TERJÜ

Next

/
Thumbnails
Contents