Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-25 / 21. szám
2012. JANUÁR 25., SZERDA MOZAIK Bálint gazda már felépült, de még félve megy ki a forgalomba Visszatért a korábbi aktív életmódjához Bálint György, akit tavaly februárban gázoltak el sashalmi otthona közelében. Bár sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán lábra áll-e, szerencsére összeforrtak törött csontjai - írja a Kiskegyed. Bálint gazda újra ereje teljében van, 93 évesen is dolgozik, könyvet ír és előadásokat tart. Az utcára azonban még mindig csak félve mer kilépni. „Félek a járművektől, és szorongok minden alkalommal, amikor bárhol- akár zebrán vagy lámpánál ■ A súlyos baleset óta már rendbe jött, könyvet ír és előadásokat is tart az ország kertésze át kell menni az úttesten. Bennem van a félelem: mi van, ha megint jön egy autós, aki nem figyel? Próbálom leküzdeni ezt az érzést, remélem, egy idő után- ha még van rá idő - csak elmúlik” - mondta el Bálint György, aki nem jár autóval, Budapesten a közösségi közlekedést használja és a vidéki meghívásokra is busszal jár.- Hiába ütöttek el ott, az autósok nem tanultak ebből, azóta is a megengedettnél sokkal gyorsabban közelítik meg a gyalogátkelőt. Tehát nem oktalan a szorongásom, amikor ott kell átmenni - tette hozzá a kertészszakértő. ■ N. L. Jégember: második jelenés forma-1 A pályán mindenre képes, de beszélni nem szeret róla A 2012-es szezon egy régiúj arccal lesz színesebb: visszatér Kimi Raikkönen a Lotus színeiben. A „halvérű finn” élő szobra lehetne, már csak emiatt is legenda lett. Méhes Károly Kétéves távoliét után újra az autósport elitjében repeszt a szívbajosnak aligha nevezhető finn sofőr Volt egy karikatúra róla, amin körülbelül 30 Kimi-arckép szerepelt, aláírva a létező összes érzelemkifejezés: örül, bánkódik, mérges, szomorú, lelkes, izgatott, csalódott... És minden képen ugyanolyan képet vágott. Kétségtelen, a finnek csodaembere sem érzelmeknek, sem a szavaknak nem művésze, mégis masszív rajongótábora van a világon sokfelé. Amikor a Ferrari- hoz megérkezett Alonso, egy Ferrari-szerelő az első látogatása után ezt mondta: - Fernando három nap alatt többet beszélt, mint Kimi három év alatt. És ezt nagyon is el lehet képzelni. Ráadásul semmi sem hozza ki a sodrából. Már-már mitikus a debütálásának története 2001-ből. Első Forma- 1-es futama előtt, amikor minden más újonc szétizgulta volna magát, a mel- bourne-i rajt előtt izgatottan kezdték keresni - eltűnt. De nem szökött meg, csupán aludt a Sauber-motorhome-ban, édes- deden. Aztán ó. lett, amiért rögvest egy világbajnoki pont járt. Bár pilótaként különös dolgokra képes, csak éppen beszélni nem szeret minderről. Amikor a McLarenhez került, Ron Dennis csapatfőnök rögtön döntött: - És elküldjük Kimit egy kommunikációs tanfolyamra! Hát, nem sokat segített rajta. Holott azt számtalan videó bi- zonyítjá, hogy a 2007-es világbajnok el is tudja engedni magát, ha akarja. Bár kell hozzá némi vodka, az kétségtelen: elképesztő az a jelenet, amikor mákrészegen zuhan le egy jacht tetejéről - de nem ezért szeretjük... Bajnok lett a Ferrarival KIMI MATIAS RAIKKÖNEN 1979- ben született a finnországi Es- poóban. 2001-ben kezdett a Fl-ben a Saubernél, majd 2002-2006 között a McLaren versenyzője volt. 2007-ben szerződött a Ferrarihoz, ahol világbajnok lett. Ezután mintha elveszette volna a motivációját, 2009-től ralira váltott, kevés sikerrel. A Lotus-Renault színeiben a napokban kezdett tesztelni Valenciában. Tavasztól az MTV-n kimi és az egész Forma-1 visszaköltözik idén a közszolgálati tévébe: az MTV 2012- 16 között adja a futamokat. A főkommentátor Mezei Dániel lesz, őt segíti Wéber Gábor, míg a boxutcúból Szujó Zoltán jelentkezik, illetve szintén helyszíni jelentéseket ad majd Bende Adrienné, egykori szépségkirálynő. A rádiós közvetítéseket Bern Emese irányítja majd márciustól. POÉNPERCEK- Doktor úr, a férjem autónak képzeli magát. Mit tegyek?- A legjobb lenne, ha be tudná hozni hozzám.- Az sajnos lehetetlen, nekem nincs jogosítványom! ■ Józsi bácsit kikérdezi az orvosi vizsgálaton:- Súlya?- 68 kiló.- Mennyi volt eddig a legnagyobb súlya?- 77 kiló.- És a legkisebb?- 3 és fél. ■ A börtön igazgatója kérdőre vonja az őrt:- Hogy szökhetett meg a fogoly?- Kulcsa volt, igazgató úr.- De hogy tudta ellopni magától?- Nem lopta, tisztességesen nyerte pókeren! ■ Egy idős nénike megszólít egy férfit a postán:- Élnézést fiatalember, de megtenné nekem, hogy megírja ezt az üdvözlőlapot? Tudja, annyira gyötör a reuma, hogy nem tudok rendesen írni.- Persze - egyezik bele a férfi. Mikor készen van, megkérdi a nénitől:- Tehetek még valamit önért? A néni nézegeti az üdvözlőlapot, és így szól:- Legyen szíves, írja ide a végére, hogy „Elnézést kérek a csúnya kézírásomért...” Talmácsi Gábor raliban folytatja a versenyzést Nem indul többé gyorsasági motoros futamokon Talmácsi Gábor, aki 2007-ben világbajnoki címet ért el a 125 kcm-es kategóriában - jelentette be a versenyző menedzsmentje. A száguldásról azért nem tesz le, hiszen a hazai ralibajnokságban folytatja ■ pályafutását. „A motorsportban mindent elértem, amit szerettem volna, és bár most is vannak ajánlataim, de ezekkel a lehetőségekkel és a hozzá tartozó technikai háttérrel nem lehetne a legjobbak közé tartozni” - közölte a 30 éves Talmácsi. „A technikai sportok alapja az erős anyagi háttér, és a legkiválóbb MotoGP csapatokhoz is magas összegeket kellene . fizetni, amely a nehéz gazdasági helyzetben nehezen teljesíthető.” A kilenc vb-futamot nyert motoros korábban többször belekóstolt az autósportba is, versenyzett a Renault Clio Kupában, a Porsche Kupában, de kipróbálta a terepralit is. Legutóbb a Szilveszter Ralin navigátora, Répa Kata segítségével 140 indulóból az ötödik helyen végzett. Ez az eredmény győzte meg, hogy érdemes négy keréken folytatnia. ■ N. L. Talmácsi először a márciusi Egér- ralin áll rajthoz egy Mitsubishi Evo6-tal Fizetős lesz a turisták által kedvelt hegycsúcs A környezetszennyezés korlátozására belépődíj bevezetését tervezi a Dolomitok csúcsaira az olaszországi Bolzano - írja az MTI. Az ötletet a Milánóban elindított szmogellenes forgalomkorlátozás adta. Az északolasz nagyváros központjába behajtó járműveknek január 16-tól öteurós díjat kell fizetni. Ugyanennyit akar kérni tavasztól Bolzano is a 2758 méter magas Stelvio hegycsúcsára igyekvő autósoktól. A lakókocsik 12,50 eurót, az autóbuszok 25 eurót fizetnének. Sőt, Flórian Mussner megyei tanácsos egyenesen azt javasolja, hogy később a Dolomitok egészére vezessenek be belépési díjat. Az ugyanazokra a hegyekre néző Belluno és Trento azonban nem támogatja a gazdasági válságban tervezett idegenforgalmi korlátozást. Nemet mondanak az olasz természetvédők is, akik szerint a díj fejében szolgáltatást is kellene nyújtani: márpedig a Dolomitok lábánál nincsen elegendő parkolóhely, és tömegközlekedési eszköz sem biztosított, amely az autójukat hátrahagyó turistákat felvinné a csúcsokra. ■ **»>*tot , mpt SK-'AXfS® mm kedvezmény! HIRDETÉS Ártott a műpálya, Overdose megsérült a dubaji edzésen A mesterséges futófelületen végzett edzés közben ínsérülést szenvedett Overdose Duhajban - közölte a pannoniaover- dose.hu. A csodalónak tartott magyar mén a tulajdonosok szerint már csak füves pályán futhat a március 31-ig tartó Dubai World Cup Carnival versenyein. Mikóczy Zoltán, a ló társtulajdonosa hamarosan egy állatorvossal együtt az arab országba utazik, hogy pontos információt szerezzenek a ló állapotáról. Mikóczy elmondta, a mostani sérülésnek nincs köze Overdose korábbi patairha-gyulladásához, ez valószínűleg a korábban nem próbált mesterséges burkolatú pálya miatt alakult ki. ■ Szerelem és szenvedély csak előfizetőinknek! Vigyen romantikát az életébe regényeinkkel! Kedvezmenyes ajánlatunk csak előfizetőknek: Most 599 Ft-ért két romantikus regényt küldünk Önnek! Telefonáljon és ingyenes házhoz szállítást biztosítunk! szerelem Ajánlatunk 2012. január 31-ig érvényes. Ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel rendelkező előfizetők által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán, Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin/magazinokra előfizetése, és nem volt próbaolvasása sem. Megrendelését követően az előfizetési díj kiegyenlítésére számlacsekket küldünk. Az előfizetés időszakáról és az első kézbesítendő lapszámról a számlacsekken talál információt. Az előfizetési díj számlacsekken megadott határidőig történő kiegyenlítése esetén az előfizetés a számlacsekken megadott időszaktól indul, későbbi befizetés esetén az előfizetés kezdete 1 hónapot tolódhat. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 1847 Rendelje meg: oj néplap8™*®™ a a fi a rí A C1A HIRIAP . Petőfi Nepe Ub4U-51U-51U Somogyi Hírlap i4ÜRA Dunántúli Napló Olimpiai számmá emelnék a déliek a birkanyírást Komoly testi erőfeszítést és kifinomult technikát igényel, így sportként is elismerhető lenne a birkanyírás - érvel az új-zélandi gazdák szövetsége, amely szeretné elérni, hogy olimpiai szám legyen a jámbor négylábúak meg- kopasztása. Ausztráliához hasonlóan itt is hivatalos sportnak számít a birkanyírás, versenyekkel és állami támogatással. A nyolcórás nyírás valóban nem bohóckodás, ezt a világrekord is jelzi: a csúcstartó ír Iván Scott 749 birkás teljesítménnyel vezeti a ranglistát.